Hetedik fejezet 
 

     Emmettnek fogalma sem volt r�la, hogy igaz�b�l mi t�rt�nt vele.

     � �gy v�lte, hogy meghalt, �s egy angyal elj�tt �rte.

     Rosalie �sszesen sz�z m�rf�ld�n �t cipelte a fi�t a h�t�n, �s  kitart� szavakat suttogott neki.

- K�rlek m�g ne add fel! – mondta. – Ha most nem mentelek meg, azt �r�kk� b�nni fogom. Ezt pedig veheted k�szp�nznek.

     Emmett az �jul�s sz�l�n volt, de �gy v�lte, hogy ennek az angyalnak a k�r�s�t egyszer�en musz�j lesz teljes�tenie. �gy h�t utols� csepp erej�t is �sszeszedve nyitva tartotta a szem�t, �s csak Rosalie elkeseredett arc�t b�multa.

- Hogyan is lehettem szerelmes Merionba, amikor egy ilyen sz�ps�ges l�ny is a vil�gon volt?!  – gondolta mag�ban a fi�.

- Carlisle, – kiab�lta Rosalie – Edward, Esme! Merre vagytok?!

- Biztosan a t�bbi angyalt h�vja.  – konstat�lta a fi�. 

     Rose most meg�llt, majd a leveg�be szimatolt, �s egy �les balkanyar k�s�ret�ben tov�bb sz�guldott az erd�ben.

- Gyer�nk m�r Edward! –  mondta �lesen – Halld amit gondolok. Itt van velem egy hal�l�n l�v� fi�. Gyer�nk m�r!

     Emmett nagyokat ny�sz�rg�tt �s f�jdalm�ban az h�t�hoz kapott. �gy �rezte, tal�n m�gsem halt meg, mert akkor biztosan nem �rezne ilyen k�nz� gy�trelmet.

     Minden porcik�ja hasogatott. M�g mindig �gy �rezte, hogy a medve t�pkedi a test�t. �jra felki�ltott.

- Atyavil�g!  - sz�lt riadtan Rosalie – M�r alig hallom a sz�ved dobog�s�t. Nem! �letben kell maradnod!

     Mik�zben tov�bb futott, h�t�n a fi�val legnagyobb �r�m�re, Edward bukkant el� a semmib�l.

- Azt hittem m�r sosem j�ssz! – sz�lt oda m�rgesen a fi�nak.

- Eddig vad�sztam. Ilyenkor kikapcsolnak az �rz�keim. Ezt m�r j�l tudod. – h�nyta a szem�re a hib�t Edward, azt�n tekintete lassan Emmett – re v�ndorolt.

- � az? – k�rdezte j�l inform�ltan. – Medvet�mad�s �rte?

- Igen. K�rlek Edward  - ny�sz�r�g�tt Rose, �s letette Emmett-et – Hozd ide Carlisle – t! M�g sosem k�rtem t�led semmit! K�rlek…

- Nem kell k�tszer mondanod. – mondta Edward, �s m�r el is t�nt a f�k k�z�tt -  Csak besz�lj hozz�.  – sz�lt m�g h�tra a l�nynak, �s beleveszett a hajnali f�ny els� sugaraiba.

     Rosalie  �vatosan letette a fi�t, majd �jra �s �jra a sz�vdobog�s�t halotta. Azt�n megfogta az arc�t �s megsz�l�totta:

- Hallod m�g amit mondok? – k�rdezte sz�vszor�t� hangon.

- Angyal. – ny�gte Emmett, �s v�r bugybor�kolt a sz�j�b�l.

- Siess Carlisle!  Siess!  - mondogatta Rosalie, �s szemeivel a bokrokat, f�kat f�rk�szte.

     Ekkor megjelent Isten.

- Ez biztosan Isten. –  gondolta Emmett, amint pillant�sa a t�k�letes k�lsej�, sz�ke haj�  f�rfira t�vedt, aki aggodalmas arccal bontakozott ki a f�k s�r�j�b�l.

- Rose – sz�l�totta meg a l�nyt – Itt vagyok.

     Emmett megk�nnyebb�lt.

- Most m�r legal�bb biztos, hogy a mennyorsz�gba jutok. – gondolta – Ha itt van ez az angyal �s Isten is megjelent itt, akkor csak oda k�sz�lhetek.

- Edward m�r minden elmondott. – sz�lt magabiztosan Carlisle, �s let�rdelt Emmett bal  v�ll�hoz.

- Mentsd meg! K�rlek! Tedd meg vele is, amit egykoron megtett�l velem is!

- Biztos vagy benne? –  n�zett r� aranyl� szemeivel a f�rfi.

- Hidd el Carlisle. B�zz bennem!

- Rendben.  –b�lintott a f�rfi �s sz�j�t, Emmett v�llg�dr�hez nyomta.

     A fi� felord�tott.

       �gy �rezte �les peng�k hatoltak bel�, majd lassan egy l�vafolyam �radt sz�t a test�ben. Minden porcik�ja remegett. A teste megfesz�lt, majd elernyedt, �s � �gy �rezte, sodr�dni kezdett egy olyan tengerben, aminek  foly�kony t�z �s k�nk� volt a f� alkot�eleme.

- Neee! – ord�totta, m�ly, �bl�s hangj�n. – �llj! – parancsolta.

- Ez annyira sz�rny�.  – halotta az angyall�ny b�rsonyos hangj�t.

- Megmentettem. – mondta Isten, �s el�gedetten �llt fel Emmett k�nl�d� teste mell�l.

- Velem is �gy csin�ltad ugye? – k�rdezte Rosalie.

- Jobb lesz ha ink�bb nem n�zed v�gig a szenved�s�t. – mondta kit�r� v�lasz�t Carlisle.

- Nem! – sz�lt hat�rozottan Rose – Vele maradok! �n akarom majd elmondani neki, amikor mag�hoz t�r, hogy mi is lett bel�le.

- � most m�r a te felel�ss�ged!

- � most m�r az �letem. – suttogta a l�ny, �s lehajolt a fi� mell�.

     Emmett vonaglott, r�ngat�zott, de az ereiben l�ktet� t�z, nem akart kialudni, ink�bb egyre roszabb lett.

     �tterjedt minden szerv�re, majd a sz�v�re is, ami mindig hatalmasat vert �s seg�tett, abban, hogy a l�ngok a fi� minden porcik�j�t elevenen felperzselj�k.

- Tal�n ez lenne a b�ntet�sem ami�rt olyan sokat viccel�dtem a fi�kkal? Tal�n ez az �n meg�rdemelt b�nh�d�sem, ami�rt megb�ntottam a k�t legjobb bar�tomat?

- Pr�b�lj er�s lenni! – suttogta f�l�be az angyal.

- Mi ez az eg�sz? Mi�rt b�ntet ez a l�ny? Mit k�vettem el ellene �s Isten ellen, hogy ezt a pokoli k�nt kell ki�llnom?  - tanakodott mag�ban a fi�, mik�zben �jra �s �jra felord�tott.

- Tal�n jobb lenne ha most m�r elinduln�nk haza. – halotta a m�sik fi� hangj�t.

- Edwardnak igaza van. –  sz�lt egy l�gy, anyai hang.

- Kik ezek? Mir�l besz�lnek? – t�n�d�tt Em.

- Rosalie indulnunk kell!  - mondta Isten.

- Rendben. Menj�nk. K�l�nben m�g felt�n�nk a helybelieknek.

- Elb�rod a fi�t, vagy ink�bb �n vigyem? – aj�nlkozott Edward.

- Most, hogy a m�reg elkezdett dolgozni a szervezet�ben, m�r sokkal k�nnyebb vinnem.   – v�laszolta Rosalie, �s �jra a h�t�ra kapta Emmett –et.

     A fi� ekkor m�r �gy �rezte sz�thasad a teste, de fellobbant benne a k�v�ncsis�g, hogy hov� is viszik �t ezek az idegenek? Hol van nekik a haz�juk?

- �bren kell maradnom! A l�ny azt mondta velem marad. Ha �, ilyet tesz �rtem, �n is megteszem neki ugyanezt.  

*** 

     Fogalma sem volt, hogy mennyi id� telt el, am�g k�nok k�z�tt verg�d�tt, de nagyon h�l�s volt, amikor r�d�bbent, hogy egy id� ut�n a f�jdalom lassan enyh�lni kezdett.

     Emmett m�r tiszt�n halotta, hogy Rosalie eg�sz �ll� nap vele volt, sosem aludt, �s sosem mozdult el mell�le egy percre sem.

     A t�bbi idegen, akiket m�r n�vr�l ismert pedig nem a mennyorsz�g angyalai �s Isten voltak, hanem egy csal�d.

     A Cullen csal�d.

     Edward, akir�l megtudta, hogy a l�ny mostohatestv�re, napja nagy r�sz�t szint�n Rosalie – val t�lt�tte, �s besz�lgettek.

     Emmett arra is r�j�tt, hogy akit Istennek hitt, az Carlisle volt, �s � t�lt�tte be a Cullenek k�z�tt az apai szerepet.

     Esme, a m�sik n�, pedig csak az anya lehetett.

- Szerinted milyen ember volt? – k�rdezte Edward tan�cstalanul.

- Fogalmam sincs. –  mondta nemes egyszer�s�ggel a l�ny. – De l�tnod kellett volna, ahogy megt�madta az a medve. Egyszer�en musz�j volt k�zbeavatkoznom!

- �rtem. Nos akkor, amikor megtetted azt a bizonyos dolgot, ott Rochesterben, �n megfogadtam, hogy t�bb�   nem vonom felel�s�gre a d�nt�seidet.

- Helyes! – mondta d�lyf�sen a l�ny – A rochesteri esetet meg t�bbet ne eml�tsd! M�r mondtad ezerszer!

     Edward megvonta a v�ll�t, �s t�m�t v�ltott.

- Vajon milyen lesz ha mag�hoz t�r?

     Rosalie most az egyszer gondterhelten s�hajtott, �s Emmett �gy halotta, hogy megr�zta a fej�t.

- Nem tudom, de rem�lem, hogy vel�nk marad. Hiszen m�r nem olyan, mint r�gen. Ezt pedig el kell fogadnia!

- H�ha. – csod�lkozott Edward  - Ilyet sem halottam m�g t�led! Elfogadni, hogy ki is lett�l? Hogy m�r nem vagy az aki r�gen! Ezt magadnak is mondogathatn�d n�ha!

- Fogd be! – d�rrent r� a l�ny m�rgesen.

- Vajon mi�rt besz�lnek r�lam m�lt id�ben? – tanakodott a fi�, mik�zben megk�nnyebb�lten konstat�lta, hogy m�r a kezei sem f�jnak annyira. – Mi lett bel�lem, hogy semmibe veszik az emberi mivoltomat?

- Tulajdonk�ppen mi�rt mentetted meg? – k�rdezte Edward, Rose – t�l.

- Jaj hagyj�l m�r ezzel! – sz�lt m�rgesen a l�ny, �s �jra megsimogatta Emmett m�rv�nykem�ny arc�t.

- Igazad van.  –  v�gta r� Edward – Minek k�rdezzelek? Kiolvasom a v�laszt egyenesen a gondolataidb�l.

- Az sajna nem fog menni! J�l titkolom el�led!  - mondta szenvtelen hangon Rose, �s b�tran n�zett mostohatestv�re szemeibe.

- Hmm. – d�nny�g�tt a fi� – T�nyleg. A fen�be. – morogta kiss�  csal�dottan.  –Egyszer �gy is megtudom. �r�kk� nem �gyelhetsz mindenre.

- Lehets�ges.  –  vonta meg a v�llait a sz�ke l�ny – De nem lehetne, hogy egyszer�en hagyj minket b�k�n, �s t�vozz a szob�b�l?

- J�, j�. Megyek m�r. –  mondta Edward, �s fel�llt, �m miel�tt kiment volna �gy sz�lt:

- Jobb ha tudod, hogy Carlisle is megpr�b�lta elrejteni a gondolatait vel�nk kapcsolatban, de v�g�l m�gis r�j�ttem mindenre.

     Rosalie bosszant�an f�jtatott, �s hangosan m�rgel�d�tt.

- Ne is mond! Hogy gondolhatta, hogy…  - Rose elharapta a mondatot, mert Emmett hirtelen kinyitotta a szem�t.

- Rosalie. – suttogta Emmett, �s hirtelen semmi m�sra nem v�gyott, csak hogy a karjai k�z�tt tarthassa a l�nyt.

- Azt szeretn� ha meg�leln�d. – mondta Edward, �s kiosont a szob�b�l.

- Rosalie. – ism�telte Emmett hat�rozott, �les hangon. - Vajon mit�l lett ilyen t�k�letes a hangom?  - k�rdezte  gyanakodva.

- Magadhoz t�rt�l. –  s�hajtott megk�nnyebb�lten a l�ny, �s boldogan rohant Emmett karjaiba.  – Azt hittem m�r sosem �bredsz fel.

- Elmondan�d nekem, hogy mi a fene t�rt�nt velem az elm�lt… - Em elharapta a mondatot.

- H�rom napban. Ennyi id�  telt el, ami�ta r�d tal�ltam az Appalache – hegys�gben, �s megmentettelek a medv�t�l, majd elvittelek Carlisle – hoz, � pedig �tv�ltoztatott.

     Emmett szemei kit�gultak a meglepet�st�l, �s k�rd�en n�zett a l�nyra.

- V�mp�r lett�l. Mostant�l halhatatlan vagy. Most m�r mindig h�sz �ves maradsz. M�rmint kin�zetre. A tested �r�kre ilyen marad, nem  fogsz v�ltozni. Mostant�l mindig �lni fogsz.

     Rosalie k�tkedve n�zett a fi�ra, �s minden rezd�l�s�t figyelemmel k�s�rte.

- Rendben. Akkor mostant�l v�mp�r vagyok.  – vonta meg a v�ll�t a fi�, �s �t�lelte Rose – t.