Hogy mi a szerelem? Nehéz kérdés. Orvosilag mindig mindent csak tudományosan magyaráznak meg, és én is több évszázadik ebben a hitben éltem. A szerelem csupán a tomboló hormonok játéka, de aztán megláttam Őt. A lányt, aki egyszerűen tökéletes. Tizenhét éves hajadon volt, amikor először találkoztunk. Volt egy apró balesete, amiben eltörte a lábát. Akkoriban még az emberek meglehetősen babonásak voltak így féltek tőlem, és kevés beteget kezelhettem, pedig már akkor is én voltam a legjobb és legtapasztaltabb orvos a vidéken. Viszont ez a lány egészen más volt, mint a többi ember.
Az évek csak múlnak felettem, de mégsem találom meg az igazi boldogságot. Igaz, hogy most már van egy fiam és nem vagyok olyan magányos, mint századokig voltam, de vajon volt-e jogom, hogy ezt tegyem? Az édesanyja könyörgött, hogy mentsem meg a fiát, és úgy éreztem, hogy valóban ezt szeretné, de Edward nem akart ilyenné válni, mint amilyen én vagyok. Egy része érzem, hogy hálás nekem, amiért még létezhet, de a lelke másik része inkább az édesanyjával ment volna a túlvilágra. Most meg már megint mit teszek? A hullaház felé sétálok. Miért teszem ezt mindig?
Megfontoltan és lassan mentem közelebb az előttem reszkető nőhöz, és úgy éreztem, hogy mindjárt elsüllyedek. Hogy lehettem ilyen önző? Nem volt jogom őt is átváltoztatni az akarata ellenére, de nem voltam képes ott hagyni. Mikor végre odaértem, letérdeltem elé és a kezem óvatosan a vállára tettem. Először összerezzent, de aztán óvatosan kikukucskált a karjai felett. Amint meglátott a pupillája olyannyira kikerekedett a meglepetéstől, hogy alig látszott vörös írisze.
-Hát rendben, akkor elmondom, amit megtudtam a gondolataiból, bár lehet, hogy jobb lenne, hogyha ő mesélné el – mondta Edward határozottan.
-Nem baj, szeretném megtudni, hogyha pedig Esme is meg akarja osztani velem, akkor boldogan meghallgatom majd tőle is – mondtam ellentmondást nem tűrve.
Néhány héttel a találkozásotok után férjhez ment, de nem önszántából, hanem a családja miatt, ha jól vettem ki a gondolataiból. Ezen a részen csak átfutott. A férfi nem volt éppen hűséges típus, nem foglalkozott igazán vele, és amikor mégis, akkor sem volt kifejezetten kedves – szorult ökölbe fiam keze.
Végigbeszélgettük az egész napot Esmével. Nem tévedtem egy csöppet sem, amikor azt gondoltam, hogy milyen csodálatos teremtés. A lelke olyan tiszta volt, mint senki másé, akit ismerek. Nem voltak benne előítéletek, pedig minden joga meg lett volna hozzá, hogy gyűlöljön, amiért így átváltoztattam az engedélye nélkül és valljuk be, hogy egy kicsit önzésből is. Hiszen már akkor azt kívántam, hogy bár olyan lenne, mint én, amikor először megpillantottam a kórházban. Mentségemre legyen mondva, hogy soha nem tettem volna ezt, hogyha bármi esélye lett volna a gyógyulásra. Alaposan megvizsgáltam mielőtt megharaptam volna és egyértelmű volt, hogy már csak percei vannak hátra.
Természetesen az összes jog Stephenie Meyert és a kiadókat (legyen az bármilyen nyelvű) illeti. A szereplők, a helyszínek mind Stephenie fantáziájának érdeme.
Az oldalon megjelenő fanfictionöket kérés és a szerző engedélye nélkül elvinni tilos!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…