Egy h�tig tartottak m�g bent a k�rh�zban azut�n hazaengedtek.

A v�rosban mindenki hallotta a kisfiam hal�lh�r�t, �s ah�ny emberrel csak tal�lkoztam, mindenki r�szv�tet nyilv�n�tott.

De �n m�r nem voltam �nmagam.

Csak b�lintottam, vagy egyszer�en sz� n�lk�l elmentem mellett�k.

Nem �rdekelt a mondand�juk, holott a lelkem m�ly�n tudtam, hogy csak mindannyian j�t akartak nekem.

Carlisle apr� kis test�t a k�rh�z kiadta, �gy a k�zeli temet�ben lelt v�gs� nyughelyre.

Minden nap kij�rtam hozz�, �s volt amikor �r�kat t�lt�ttem ott, �s csak s�rtam �s s�rtam.

�gy �reztem, hogy az �letem darabjaira hullott, nekem pedig m�r nem volt er�m �jra fel�llni, �sszeszedi, �s �sszeragasztani ezeket a darabokat.

Hagytam, hogy a sz�l sz�tf�jja �ket, �s �n m�ly depresszi�ba zuhantam.

Az iskol�ban felmondtam, bez�rk�ztam a szob�mba, �s nem sz�ltam senkihez.

Egy h�nap telt el �gy.

Nora napr�l – napra aggodalmasabban figyelte mik�nt h�z le a boldogtalans�g m�ly �rv�nye, �m hi�ba pr�b�lt meg felvid�tani �n nem reag�ltam r�.  

Egy napon azt�n �gy d�nt�ttem, hogy el�g ebb�l a mozdulatlans�gb�l, �s lementem sz�lni a rokonoknak, hogy elmegyek otthonr�l.

- �gy v�lem j�t fog tenni egy kis s�ta. – mondta Nora, �s eb�det k�sz�tett nekem, hogy majd tudjak enni.

- Akkor elmegyek egy kicsit a k�zeli erd�h�z, �s ott t�lt�m az eg�sz napot. – mondtam.

- �n is veled megyek. �gy sincs semmi dolgom.

- Nem! – v�gtam r� ijedten – Eln�z�st, de nem akarom, hogy b�rki is elk�s�rjen! Egyed�l szeretn�k lenni! – mondtam.

- Esme �n elhiszem, hogy gy�szolsz, de nem gondolod, hogy egy kis t�rsas�g j�t fog tenni?

- Egyed�l megyek, �s err�l nem nyitok vit�t! – sz�ltam sz�razon, majd magamhoz vettem a kos�rba k�sz�tett �telt, �s kil�ptem a szabadba.

- V�rhat�lag mikor j�ssz? – k�rdezte az ajt�b�l Nora.

- Nem tudom. Majd csak k�s� este. – mondtam v�g�l.

- Az�rt ne k�sz�lj messzire! Mostan�ban sok errefel� a k�bor medve.

- Rendben. – mondtam az �rdekl�d�s legcsek�lyebb  jele n�lk�l, �s elindultam kifel� a v�rosb�l.

Amikor ki�rtem Milwaukee hat�r�b�l fogtam a kosarat a benne l�v� �tellel, �s elhaj�tottam.

- Erre m�r nem lesz sz�ks�gem! – gondoltam elt�k�lten, �s a k�zeli erd� helyett, a Michigan – t� Wisconsin - ba  �tny�l� r�sze fel� vettem az ir�nyt.

K�t �r�nyi kutyagol�s ut�n meg�rkeztem a fest�i sz�ps�g� t�hoz, amit egy szikl�s v�lgy �lelt k�r�l.

Ha nem lettem volna ennyire magam alatt, biztosan megcsod�ltam volna a lank�san leny�l� bor�ka ligetet, vagy a t�k�rsima, tiszta viz� t� egyenletes, selyemkend�h�z hasonlatos  elhelyezked�s�t.

Most m�r biztos voltam benne, hogy Nora megtal�lhatta a b�cs�levelemet, melyben  k�z�ltem, hogy mindent k�sz�n�k nekik, legyen boldog Gil –el, �s pr�b�ljanak meg helyettem is �j �letet kezdeni.

�n m�r d�nt�ttem.

Az �letem m�r semmit sem �rt.

Senkim sem maradt. Ez�rt is d�nt�ttem �gy, hogy v�get vetek a sok �vnyi szenved�snek.

Felkapaszkodtam a szikl�s v�lgy oldal�ba, majd a m�lybe n�ztem.

Nagyon magas volt. Ha j�l saccoltam �gy harminc  – harminck�t m�ter.

- T�k�letes. Ezt biztosan nem �lem t�l! – mondtam el�gedetten, �s egy pillanatig sem haboztam.

Ler�gtam a cip�met, majd sz�pen elrugaszkodtam, �s a m�lybe vetettem magam.

***

            Edward �s Carlisle Cullen, a fi� �tv�ltoz�s�t k�vet� n�gy h�nap m�lva k�lt�ztek Illinois �llamb�l Wisconsin - ba.

A doktor az �llam f�v�ros�ban Madison – ban helyezkedett el a legnagyobb klinik�n, mint seb�sz.

Edward m�g mindig nem viselte t�l   j�l a t�nyt, hogy v�mp�r lett bel�le. De pr�b�lt minden t�le telhet�t megtenni, hogy elfogadja a neki sz�nt sorsot.

Ahogy azt meg�g�rte Carlisle – val maradt, mint a fia, �s miut�n megtanulta kezelni az �r�k �lettel j�r� el�ny�ket �s h�tr�nyokat, m�r b�tran j�rt – kelt az emberek k�z�tt, mert tudta, hogy �gy sem t�madna meg senkit sem.

Az �llatok becserk�sz�s�t  k�nnyen megtanulta, �s minden m�snap az �llam ter�lt�n bel�l j�rtak vad�szni.

Most is �ppen egy kisebb �llatcsord�t �ld�ztek, amikor Edward �jra meghallotta Carlisle gondolataiban azt a nevet, amit m�r annyiszor halott, de sosem merte megk�rdezni, hogy milyen jelent�st hordoz maga m�g�tt.

- Mond Carlisle?  - k�rdezte kiss� b�tortalanul – Ki az az Esme?

A doktor megtorpant, �s fekete szemeit fogadott fi�ra emelte.

- Mi�rt? – k�rdezte.

- Minden �ll� nap, mi�ta csak �tv�ltoztatt�l, mindig hallom, hogy ez a n�v visszhangzik a gondolataidban. L�tom a n�t akire gondolsz. Kicsit alacsony, az arca sz�v alak�, a haja karamella barna sz�n�. – �rta le a fi� Esme k�lsej�t.

- Edward k�rlek ne k�rdezz r�la! – mondta Carlisle.

- Sajn�lom ha f�jdalmas az eml�k. Ha j�l sejtem akkor  egy r�gi szerelem a m�ltb�l.

- Tudod a szerelem a vil�g egyik legnagyobb �s legszebb rejt�lye. Majd te is megtudod, ha egyszer szerelmes leszel.

- K�tlem, hogy �n valaha is szerelembe esn�k! Egy ijeszt� sz�rny vagyok! Kinek kellen�k?  - k�rdezte szomor�an a fi�.

- Ugyan fiam! Nem �gy kell felfognod! Ha sz�rnyetegk�nt gondolsz magadra, azzal csak azt �red el, hogy m�sok is annak l�ssanak! Te k�l�nleges vagy! A lelked tiszta.

Edward most hangosan morgott.

- Nek�nk nincs lelk�nk! A v�mp�rok gonosz l�nyek! Nem �rdemelj�k meg, hogy �lj�nk. F�leg nem azt, hogy �r�kk�! A lelk�nk az emberi �let�nkkel egy�tt veszett el.

- Nagyon b�nt a dolog ha �gy �rzel. – mondta a doktor, �s nagyot s�hajtott.

- Nem �rezhetek m�sk�ppen! Ez az igazs�g.

- Szerintem nem! Az ap�m lelk�sz volt, ezt m�r mes�ltem. � sokat tudott a l�lek bonyolult �tveszt�j�r�l. – mes�lte Carlisle.

- Azt hittem, hogy az ap�d v�mp�rokat �ld�z�tt. Nem hiszem, hogy � hihetett abban, hogy a hidegeknek van lelk�k! – t�n�d�tt Edward.

- Val�ban nem hitt benne!

- Akkor meg mir�l besz�l�nk? – k�rdezte keser�en Edward.

- Az neked nem el�g, hogy �n hiszek benne?

- Most m�g nem.  – mondta a fi�, majd r�ugrott a mellette elsiet� medv�re.

Carlisle k�vette.

Miut�n vad�sztak, Edward visszament a h�zba ahol laktak, Carlisle pedig a k�rh�z �gyelete fel� vette az ir�nyt, mert ma � volt az �jszak�s.

Amikor be�rt hatalmas s�rg�s forg�s fogadta odabent.

A v�r�teremben egy v�r�s haj� n�t tal�lt, aki egy gy�r�tt levelet szorongatott a kez�ben, �s zokogott.  

Carlisle a pultn�l �l� n�v�rhez fordult.

- Mi t�rt�nt ezzel a szeg�ny n�vel?  -k�rdezte.

- Nemr�g hozt�k be a rokon�t. Azt hiszem az unokatestv�r�t.  – sz�lt elgondolkozva az �pol�n�.  – A fiatal asszony �ngyilkos lett. Leugrott egy szikl�r�l,  �s azonnal sz�rnyet halt.

- Oh. Micsoda trag�dia!  - mondta Carlisle, �s a �jra felzokog� n� fel� n�zett.

- Eln�z�st h�lgyem. R�szv�tem  – mondta, majd hozz�tette – Hozzak �nnek egy  nyugtat�t?

A n� feln�zett r�, �s a szeme egy pillanatra elhom�lyosult a csod�latt�l.

Carlisle m�r megszokta, hogy az emberek,  �gy reag�ltak amikor el�sz�r megl�tt�k.

- Nem k�sz�n�m. – sz�lt a n�, �s kiejtette a kez�b�l a levelet.

Leny�lt �rte, de Carlisle m�g a leveg�ben elkapta, �s visszaadta neki.  

Akaratlanul is, de a tekintete megakadt a b�cs�lev�l al��r�s�n.

Viszl�t. Esme.

- Esme? – k�rdezte megd�bbent hangon, �s a v�r�s haj� n�re n�zett.

- Tess�k? – k�rdezte az rekedt hangon.

- Az �n rokona volt a n� aki �ngyilkos lett �s meghalt?

- Igen. Esme. A m�sod-unokatestv�rem.

- Nem! – mondta Carlisle – Az nem lehet! Nem halhatott meg!

- �n ismerte? – k�rdezte Nora, �s k�v�ncsian szeml�lte a f�rfit.

- Dr. Cullen!  - sz�lt a n�v�r a h�tt�rb�l.

Carlisle csak �llt, megk�v�lten �s �gy �rezte, hogy ord�tani tudna.

- Dr. Cullen! – mondta �jra a n�v�r.

- Azt hiszem �nnek sz�lnak. – mondta Nora, �s k�zben fel�llt. – Az�rt k�sz�n�m, hogy idej�tt hozz�m. Viszl�t.

Elindult az ajt� fel�,  de v�g�l megtorpant.

- Dr. Carlisle Cullen. �nt keresik! Doktor �r! – n�gatta az �pol�n�.

Nora a sz�j�hoz kapta a kez�t, �s d�bbenten ism�telte:

- Carlisle! Maga Carlisle? A f�rfi akit Esme annyiszor emlegetett!

Az eml�tett m�g mindig d�bbenten �llt, �s csak most jutott el a tudat�ig, hogy mindenki az � nev�t mondogatja.

- Emlegetett? – k�rdezte Nora – t�l.

- �lland�an. �gy v�lem, hogy nagyon szerethette. M�g a kisfi�t is �nr�l nevezte el.

- Sz�letett gyermeke?

- Igen. De meghalt. Ez�rt is lett �ngyilkos… - Nora elharapta a mondatot, majd  s�rva kirohant a k�rh�zb�l.

A n�v�r m�g mindig Carlisle nev�t ism�telte.

- Most nem vagyok itt senkinek!  - d�rrent r� az orvos a n�re, �s kifinomult szagl�s�t felhaszn�lva elindult abba az ir�nyba, ahol Esme lehetett.

R� is bukkant a szeretett l�ny, leped�vel letakart �sszeroncsolt test�re.

D�bb. D�bb. Sz�net. Sz�net. D�bb. Sz�net. D�bb.

Hallotta Carlisle a tompa sz�vhangot.

- Te j� �g! – harsogta  - Hiszen m�g �l! M�g nem halt meg!  - mondta �r�mt�l ittasan, �s azonnal ler�ntotta a leped�t a l�nyr�l.

Esme megt�rt teste egy h�tk�znapi orvos sz�m�ra val�ban azt mutathatta volna, hogy m�r nem �l.

De Carlisle nem volt h�tk�znapi orvos.

� m�g hallotta a gyenge sz�vdobog�st.

Azonnal d�nt�tt. Nem gondolta �t t�bbsz�r, mint Edward eset�ben.

A karjaiba vette a l�nyt, �s futni kezdett vele. Futott haz�ig.

Edward m�r t�volr�l halhatta nevel�apja aggodalmas gondolatait, mert mikor az a bej�rati ajt� el� �rt kinyitotta azt.

- � Esme? – k�rdezte d�bbenten.

- M�r alig �l! Meg kell mentenem! – mondta agg�dva Carlisle, �s besz�guldott a h�zba. �vatosan letette a f�ldre, �s azonnal megharapta.

Most nem ejtett felesleges sebeket. Egyetlen helyen �rintette meg a sz�j�val, majd elh�z�dott t�le.

Edward d�bbenten figyelte, mik�nt  gy�gyultak be r�gt�n  a sebek �s a t�r�sek, amint a m�reg Esme szervezet�be jutott.  

- Megmentetted! – mondta d�bbenten.

- Soha t�bb� nem engedem el! – sz�lt Carlisle, �s megsimogatta szerelm�t.