A film amit eddig n�ztem lassan a v�ge fel� k�zeledett.

A szervezetemben dolgoz� foly�kony t�z lassan kialudt, �s �n kinyitottam a szememet.

K�t f�rfi hajolt f�l�m.

Arcukon az aggodalom, �s a megk�nnyebb�l�s keveredett.

- Esme! – mondta Carlisle, �s meg�lelt.

- Te? – hebegtem – Itt? Hogy ker�lsz ide?

- Azt hittem sosem l�tlak t�bb�! – mondta az orvos, �s gyeng�den �t�lelt.

- Mi t�rt�nt? – k�rdeztem.

- �ngyilkos akart�l lenni. – mondta szomor�an.

- Tudom. Meghaltam?

- Nem. – v�gta r� a m�sik fi�, akit eddig m�g sosem l�ttam.

Carlisle most sz�gyenl�sen n�zett r�m, �s v�gigsim�tott a kez�vel az arcomon.

- Megmentettelek. De nagy �rat fizett�l �rte.

- Mi�rt?

- Mert most m�r te is v�mp�r vagy ak�rcsak �n �s Edward.

El�sz�r nem tudtam, hogy mit mondjak. Azt�n lassan r�j�ttem, hogy a f�rfinak akit eg�sz �letemben szerettem ez volt a nagy titka.  

�s most m�r nekem is volt egy titkom. Egy titok, amelyet �r�kk�n – �r�kk� magamban kellett tartanom.  

De �gy �rzetem nem b�nom, mert azzal is tiszt�ban voltam, hogy mostant�l azzal a f�rfival �lhetek akit igaz�n szerettem.  

Ez pedig mindenn�l t�bbet �rt.

- Mes�lj el mindent. – k�rtem Carlisle –t �s fel�ltem az �gyon.

A fi� aki most engem n�zett tapintatosan kih�tr�lt a szob�b�l. 

Biztos voltam benne, hogy m�g t�nyleg soha nem tal�lkoztam ezzel a fi�val, de �gy els� r�n�z�sre is olyan szimpatikus volt.

Carlisle most �jra �t�lelt, �s �n term�szetesen hagytam.

A kezemet a dereka k�r� fontam, �s �gy gondoltam, hogy ha lehetne akkor �r�kk� �gy maradn�k. Majd eszembe jutott valami, amit legsz�vesebben m�r a megismerked�s�nk napj�n megtettem volna.

Arc�t a kezembe vettem, �s sz�mat az �v�re szor�tottam.

� pedig viszonozta a cs�kot. �gy t�nt, hogy Carlisle is r�gebb �ta akarta ezt, mert hevesen mag�hoz h�zott, �s percekig csak cs�kol�ztunk.

- Szeretlek. – mondtam neki, amikor elengedett.

- Komolyan? – k�rdezte megd�bbenve.

- Mi�rt lep�dsz meg ezen?  - k�rdeztem t�le – Ami�ta l�ttalak, akkor ott a k�rh�zban, csak r�d tudtam gondolni. Elismerem, hogy f�rjhez mentem, – gyorsan les�t�ttem a szemem - de sosem szerettem azt a f�rfit.

- Nem kell sz�gyenkezned. – mondta Carlisle – Elhiszem, hogy nem v�rt�l r�m. Nem is v�rtam el t�led, hogy ezt tedd. Amikor tal�lkoztunk m�g nagyon vesz�lyes voltam a sz�modra. De most m�r nem.  – mosolygott.

- A v�rem. – mondtam, �s megint magam el�tt l�ttam a t�r�tt l�b�, v�rz�, fiatalkori, emberi �nemet.

- Mi van vele?

- Hiszen a l�bamb�l �ml�tt a v�r. Eml�kszem, hogy m�g le is t�r�lted. Hogyan lehets�ges, hogy nem t�madt�l meg?  - k�rdeztem.

- Tudod �n nem vagyok h�tk�znapi v�mp�r.

- Akkor milyen vagy? Mes�lj!  - k�rtem – Mindent tudni szeretn�k r�lad.

- Csak akkor mes�lek, ha te is. – mondta, �s figyelmeztet�en felemelte a kez�t.

- Rendben. -  egyeztem bele – Hab�r nem hiszem, hogy tetszeni fog, amit majd hallani fogsz.

- L�tod ebben is egyet�rt�nk. Mert az �n �letem sem  volt egy le�ny�lom.  – sz�lt b�lcsen, �s r�m nevetett.

- A szemeid. Aranybarn�k. – suttogtam – Az eny�mek is ilyenek? – k�rdeztem, �s a szoba sark�ban �ll�, ember nagys�g� t�k�rre n�ztem.

- M�g nem. – mondta habozva – De majd ilyenek lesznek. Ha nem f�lsz elismerni, hogy ki is lett�l, akkor gyere �s n�zd meg magad a t�k�rben.

- Ink�bb nem. Most m�g nem! – mondtam – Nekem ez az eg�sz… - dadogtam –  Ez a v�mp�rs�g? Te j� �g! M�g mindig alig hiszem el.

- Rem�lem nem b�nod, hogy megmentettelek! Nem viseltem volna el a tudatot,  hogy  �n �r�kk� �lek, te pedig meghalt�l! – mondta szomor�an.  – K�rlek ne haragudj r�m.

- Sosem tudn�k haragudni r�d!  - sz�ltam b�k�t�en, �s megcs�koltam.

Ezut�n a f�rfi akit megment�mnek, �rangyalomnak tekintettem mindenbe beavatott.

Hogy � mi�ta �l, mi�rt lett ilyen, �s a legfontosabb, hogy mi�rt is k�l�nb�zik annyira a t�bbi v�rszomjas hidegt�l.

Term�szetesen azonnal egyet�rtettem vele a di�t�t illet�en, �s elhat�roztam, hogy �n sem fogok soha emberv�rt inni.

Lassan megbar�tkoztam a gondolattal, hogy miv� is v�ltam, de m�g mindig nem mertem a t�k�rbe n�zni.

- �s a fi�? A saj�t gyermeked? – k�rdeztem m�snap a  szerelemet.

- Edward? – k�rdezte Carlisle, �s az ajt�ra n�zett, mintha azt v�rta volna, hogy mikor toppan be ott, a bronzv�r�s haj� fi�.  – � a fogadott fiam. Ak�rcsak t�ged, �t is a hal�l tork�b�l mentettem meg. H�rom �ve van velem.

- Nagyon kedvesnek t�nik. – mondtam hab�r r�j�ttem, hogy mi�ta magamhoz t�rtem nem is l�ttam �t sem  szob�ban sem a h�zban.

- T�nyleg az. Remek sr�c. Viszont � m�g nem fogadta el, hogy v�mp�r lett! N�ha �gy �rzem, hogy gy�l�l engem, ami�rt ezt tettem vele.

- Ne mondj ilyeneket! T�ged nem lehet gy�l�lni. – vettem v�delmembe.

Carlisle megcs�kolta a kezemet, �s arra k�rt, most �n mes�ljek magamr�l.

F�k�nt azok az �vek  �rdekelt�k, am�g k�l�n utakon j�rtunk.

�gy h�t beavattam �t Charles – al val� k�z�s �letembe, �s mindent elmes�ltem neki. A sz�k�semet, majd a fiam hal�l�t, akit r�la neveztem el.

- Tal�lkoztam Nora – val. – mondta.  – Val�ban szeretetre m�lt� teremt�s. L�tszik rajta, hogy szeretett t�ged.

- T�nyleg! – kaptam �szbe – Nora �s Gil. Vajon mit hisznek, mi t�rt�nt velem? – tanakodtam.

- Nos �n m�r minden elrendeztem, am�g te a m�reggel k�zd�tt�l.  – v�laszolta Carlisle – Mint orvos �n �ll�tottam ki a halotti bizony�tv�nyodat, �s megk�rtem r� az egyik n�v�rt, hogy lez�rt kopors�ban vihess�k el a testedet.

- Sz�val a kopors� amit eltemettek �res. – vontam le a k�vetkeztet�st.

- �gy van. Sajn�lom de �ket nem l�thatod t�bb�.

- Rem�lem, hogy megbirk�znak, majd a f�jdalommal amit nekik okoztam.

- Ne hib�ztasd magad! – k�rt engem, majd  hirtelen �gy sz�lt:

- Tal�n j� lenne most m�r ha vad�szn�l!

- Komolyan mondod?

- Igen. Nem kell f�lned. – tette hozz� miut�n �szrevette k�tked� tekintetemet – �n ott leszek. Emellett, �gy v�lem, hogy Edwardra is sz�m�thatsz.

- Rendben. Akkor induljunk. – sz�ltam beleegyez�en, �s kiment�nk az udvarra.

Edward ott v�rt minket, �s k�v�ncsian szeml�lt.

Carlisle adott nek�nk p�r percet, hogy jobban megismerkedj�nk, addig � visszament a h�zba.

- Jobban vagy m�r? – k�rdezte a fi�.

- Igen. K�sz�n�m. – mondtam.

- Nem k�nny�  megem�szteni ugye? – k�rdezte zavartan.

- Nos … Nem. De �gy v�lem szerencse, hogy Carlisle tal�lt r�m, �s nem valamilyen m�s, civiliz�latlan v�mp�r.

- Na igen. Carlisle t�nyleg rendk�v�li szem�ly. N�ha olyan emberi tud lenni.

- Azt mondta nekem, hogy meghaltak a sz�leid. Sajn�lom.  – sz�ltam, �s k�zelebb l�ptem hozz�.

Edward fekete szemeit szomor�an meresztette r�m. Olyan volt, mintha b�ntotta volna a kijelent�sem.

- Bocs�nat ha rosszat mondtam. – szabadkoztam.

- Semmi baj. Hiszen m�r h�rom �ve! Nekem viszont akkor is f�j a dolog. Sokszor gondolok r�juk. Hi�nyoznak.

- Hidd el, hogy �n meg�rtem a f�jdalmadat. Volt egy kisfiam. �sszesen h�rom napig �lt, de az elveszt�se akkor is s�lyos csap�sk�nt �rt.

- Igen tudom. – mondta.

- Honnan? Hiszen m�g nem is besz�lt�nk.  – k�rdeztem csod�lkozva.

- Carlisle nem mes�lte, hogy van k�l�nleges er�m?

- Rem�ltem, hogy azt majd te magad mondod el. – sz�lt az eml�tett a h�tunk m�g�tt.

Carlisle b�tor�t�an  n�zett egyar�nt r�m �s Edwardra is.

- K�l�nleges er�? – k�rdeztem d�bbenten.

- Gondolatolvas� vagyok. – v�gta r� a fi� –  Szinte mindent tudok r�lad. Hallom, hogy mik�nt v�lekedsz az eggyes helyzetekr�l.

- Nah�t.  – �m�lkodtam.

- Te t�nyleg k�pes lenn�l engem fiadk�nt szeretni? – k�rdezte most t�lem.

�n zavartan elmosolyodtam, �s csak b�lintottam.

�m Edward f�j� tekintete arra sarkalt, hogy ez a mosoly  gyorsan fagyjon le az arcomr�l.

�gy ezut�n csup�n csak n�m�n meredtem magam el�.  Sz�gyenkeztem, hogy ilyen ostoba dolgok jutottak az eszembe.

- Induljunk! – t�rte meg a k�nos csendet Carlisle.

B�lintottam, majd vettem egy nagy leveg�t �s elindultam ut�na.