S�t�t volt, �s nagyon hideg. Az erd�ben rohantam kutatva valami ut�n. Nem tudtam mi volt az, de kerestem. Csak annyit tudtam, hogy l�tfontoss�g� az �letemhez. Futottam, �s egy �g az arcomba csap�dott, de nem �rdekelt, csak arr�bb l�ktem, �s kerestem tov�bb. Gyorsabban kezdtem futni, �s �gy t�nt, hogy ez az erd� v�gtelen. Csak mentem, �s mindenhol f�k, �s bokrok, nem volt k�zt�k hely, ahol el kanyarodhattam volna. Mikor meg botlottam egy ki �ll� bokor als� �g�ban el estem. A f�ld s�ros volt, �s hideg, de nem tudtam fel �llni. Fel adtam a rem�nyt, hogy meg tal�lom azt, amit kerestem. Hirtelen valaki l�ba az arcom el�tt volt, fel n�ztem, de nem l�ttam az arc�t.  

Sik�t�st hallottam, m�rhetetlen�l f�jdalmas, �s hangos sik�t�st. Ki nyitottam a szemem, �s r� j�ttem, hogy �n sik�tok. Gyorsan a p�rn�ba temettem a fejem, �s a sik�t�s tomp�bb, majd egyre halkabb lett. Mikor abba tudtam hagyni fel �ltem, �s k�r�l n�ztem. Nem voltam az erd�ben, a szob�mban voltam. Az ablak nyitva volt, �s a jeges leveg� csak �gy �ml�tt a szob�ba. Gyorsan fel �lltam, �s az eszembe villant az, hogy r�gen mi�rt volt mindig nyitva az ablak. Egy k�p, a m�lyen el z�rt eml�keim k�z�l a szemem el� villant. Az �gyamon fek�dtem, az � mellkas�n, �s egym�sra mosolyogtunk. Olyan �rz�sem volt, mintha ki h�zt�k volna a l�bam al�l a talajt, �s t�rdre rogytam. A k�nnyek utat t�rtek maguknak, �s nem volt er�m g�tolni �ket. Patakokban folytak le az arcomon, el �ztatva ezzel a p�l�mat. R� n�ztem az �r�ra, �s el mos�dottan ugyan, de l�ttam, hogy d�lut�n �t �ra van. Annyira kimer�lt voltam, hogy el aludtam. A szemem el� vet�lt az arck�pe. Most m�r zokogtam, arcomat a tenyerembe temetve, magamba burkol�zva. A sebeim, melyeket � hagyott maga ut�n �jra fel szakadtak, �s hasogattak, mely miatt eg�sz testemben remegtem. Minden er�met �ssze szedve az �gyamra �ltem, v�rva valamit. Tal�n a megv�lt� hal�lt, melyr�l tudtam, hogy mag�t�l nem j�n el. Hirtelen egy �tlet villant az agyamba. Sokszor gondolkodtam m�r rajta, de eddig Charlie miatt nem tettem semmit. De most, mosolyogva j�n haza, �s ahogy meg l�t s�hajtva �l le a TV el�. T�bbsz�r hallottam s�rni, miattam. De ha most meg sz�nn�k l�tezni, ap�m egy id� ut�n t�l tenn� mag�t rajta. Az emberi agy olyan, mint a szita. Erre a mondatra gondolva �jra s�rni kezdtem. Fel �lltam az �gyr�l, �s a f�rd�be indultam. Mivel mindig �n raktam rendet, tudtam hogy ap�m a f�rd�szobai kisszekr�ny�nkben tartja a borotv�it, �s a peng�ket. Be nyitottam a f�rd�be, �s ki nyitottam a szekr�nyt. Minden �gy volt, ahogy a m�lt h�tv�gei takar�t�s ut�n hagytam. Ki vettem egy csomag h�rom darabot tartalmaz� peng�t, �s zsebre tettem. Lementem a konyh�ba, pap�rt, �s ceruz�t ragadtam, �s �rni kezdtem 

”Apa!

Nagyon sajn�lom, de mindenkinek �gy lesz jobb. Szeretlek, ne haragudj r�m. 

                                                                                                                  Bella” 

Nem vittem magammal semmit, csak a m�g mindig a zsebemben l�v� peng�ket. Elindultam ki fel� az ajt�n, majd miut�n bez�rtam m�g egyszer a h�zra n�ztem, �s az ablakomra t�vedt a pillant�som. Az alatt l�ttam valamilyen mozg�st. K�v�ncsi lettem, �s b�r f�ltem t�le, hogy mi van ott, arra gondoltam, hogy nekem m�r �gy is mindegy. Lassan oda l�pkedtem, �s egyre �lesebben rajzol�dott ki egy ember alakja, aki felfel� n�z az ablak fel�. K�zelebb �rtem, �s nem hittem a szememnek. A lemen� nap f�nye meg vil�g�totta a b�r�t, �s bronzv�r�s haj�t. A l�pteim zaja hangosabb lett, �s hirtelen fel�m kapta a fej�t.

• Bella – suttogta zavartan, majd hozz�m rohant.
• Az nem lehet – �n magamnak suttogtam, �s b�r biztos voltam benne hogy meghallotta, rem�nykedtem az ellenkez�j�ben.
• Mi nem lehet? – a hangja m�g mindig zavart
• Edward? – k�rdeztem, az �n hangom is zavart. A zsebemhez kaptam.

Hirtelen meg�lelt, �s megcs�kolt, hevesen, �r�lten, szerelmesen. Hideg ajkai megnyugv�st biztos�tottak, b�r a sz�vem �r�lten kalap�lt. A sebeim el t�ntek, de nem rem�nykedtem. Egy�ltal�n nem volt biztos hogy velem marad. A cs�kunk meg szakadt, de nem engedtem el, m�g mindig �leltem.

• Szeretlek – suttogta Edward.
• Hogy? – k�rdeztem t�le zavartan
• Szeretlek Bella, hazudtam neked. – mondta lehajtott fejjel
• Mi? – k�rdeztem
• Azt mondtam neked, hogy nem szeretlek, �s hogy nem vagy j� nekem. – csak suttogott, de nem n�zett r�m
• Tudom hogy ezt mondtad, de m�rt? M�rt, Edward? M�rt ment�l el, m�rt hagyt�l engem itt? – a hangom k�ts�gbe esett, �jra arra gondolva, hogy el hagyott
• Mert szeretlek – nem �rtettem a v�lasz�t
• Az�rt, mert nem akartalak vesz�lybe sodorni azzal, hogy itt vagyok – a fej�t �jra le hajtotta

Szorosan meg �leltem, �s a fejemet a mellkas�ba temetve s�rtam.

• Bella, Bella ne s�rj, itt vagyok, semmi baj, itt vagyok �r�kre, nem megyek t�bbet sehov�.
• Meg�g�red? – k�rdeztem fel n�zve r�
• A szavamat adom r� – mondta majd le t�r�lte a k�nnyeket az arcomr�l
• Szeretlek – suttogtam
• �n is t�ged, te vagy az �letem – mondta, �s mag�hoz szor�tott.

M�r r�gen mondta Renesmee, hogy mes�ljek neki arr�l, mikor m�g ember voltam. Ez az eml�k �lt bennem legtiszt�bban, az Esme szigeten t�lt�tt napok ut�n.

• �s az�ta vagytok egy�tt �jra? – k�rdezte a l�nyom. A szeme sark�ban megjelent egy k�nnycsepp, amit �n let�r�ltem, �s ut�na v�laszoltam
• Igen, az�ta. – mondtam

Nem volt alkalmam ezt el mes�lni neki eddig. Most Edward vad�szott, �s olyankor akartam, amikor nincs itt. Nem akarom, hogy f�jdalmat okozzon neki, �s saj�t mag�t hib�ztassa. L�ttam, ahogyan Jacob meg �leli Nessiet, �s egym�snak azt suttogj�k: ”Szeretlek”.

Mosolyogva n�ztem �ket. J�  volt l�tni, hogy Jacob meg tal�lta a boldogs�got, m�g hozz�  az �n l�nyommal. Mert Boldogok voltak, hat�rtalanul, �s felh�tlen�l.

• Mikor j�n apa? – k�rdezte Nessie
• Nem tudom, majd ha j�l lakott, mi�rt? – k�rdeztem
• Mert meg akarom �lelni – suttogta, majd el pirult
• Oh, kicsim – mondtam, majd meg �leltem, �s egy puszit nyomtam a homlok�ra

Nem sokkal k�s�bb Edward l�pett be az ajt�n.

• Sziasztok – mondta, �s hozz�m rohant
• Hi�nyozt�l – suttogta a f�lembe
• Te is – mosolyogtam, majd meg cs�koltam
• Apa – sz�lalt meg Renesmee, majd meg �lelte az apj�t
• Szia, kicsim – suttogta Edward

R�juk n�zve le pergett a szemem el�tt, amikor el�sz�r l�ttam Edwardot a karjaiban Renesmeevel. Az eml�kre el mosolyodtam, �s a szemem viszketett, ami annyit jelentett, hogy ha ember lettem volna, akkor k�nnyezn�k. T�z �v telt m�r el az�ta, �s m�g mindig olyan tiszt�n eml�kszem, mintha tegnap lett volna. Mikor el engedte Nessiet a karjait k�r�m csavarta, �n pedig szorosan magamhoz h�ztam.

• Nagyon szeretlek – suttogtam
• �n is t�ged – v�laszolt – te vagy az �letem – mondta, �s a szemem �jra viszketett. ugyan azt mondta, mint az el�bb mes�lt eml�kemben.

Puszit nyomtam az ajkaira, �s lehuppantunk a kanap�ra. � mag�ra h�zott, �s csak n�zt�k egym�st. A pillant�sa arra eml�keztetett, mintha olyasvalamit n�zne, ami a k�vetkez� pillanatban elt�nik a szeme el�l, �s �r�kk� n�lk�l�znie kell. Olyan volt, mintha �lmodna, �s sz�momra is olyan volt, mint egy gy�ny�r� �lom, mely �r�kk� tart.