(Esme szemsz�ge)

A korh�zi szob�mban fek�dtem �s v�rtam, hogy a n�v�r behozza a gyermekemet, hogy megetethessem. V�rtam �s v�rtam, de csak nem j�tt. Hol k�sik m�r? Csak nincs valami baj az �n kicsik�mmel? P�nikba estem. Felkeltem �s elindultam, hogy keressek egy n�v�rt vagy egy orvost. Az ajt�ban azonban �sszefutottam egy n�v�rrel. 
- M�rt nem hozta be a kisfiamat? – tudakoltam �s a hangom olyan volt, mint m�g soha. Parancsol�, �s k�vetel�z�. 
A n�v�r r�m meresztette m�lyk�k szemeit, amelyekb�l azonnal ki tudtam olvasni, hogy valami baj t�rt�nt. F�l percig m�g csak n�zett azt�n meg is sz�lalt. 
- Asszonyom, a maga fia meghalt. – Ett�l a v�laszt�l f�ltem a legjobban. El�sz�r fel sem fogtam, hogy ennyi volt nincs t�bb�. Tudtam, hogy valami baj van a t�dej�vel, de nem tudtam, hogy ilyen nagy. 
Zokogva borultam a padl�ra. Azt hittem m�r akkor el�rtem �letem m�lypontj�t, amikor hozz� mentem Charleshoz, de ez most olyan mintha m�g m�lyebbre s�llyedtem volna. Nem tudok a fiam n�lk�l �lni, egyszer�en lehetetlen. 
- H�lgyem, h�lgyem! – sz�longatott a n�v�r, de �n nem figyeltem r�. 
M�rt pont velem t�rt�nik? Hiszen �n soha senkinek nem �rtottam, akin tudtam azon mindig seg�tettem. Pr�b�ltam �sszeszedni magam, de nem ment. A padl�n fekve s�rtam �s m�st nem voltam hajland� csin�lni csak s�rni �s s�rni ameddig csak lehet.

A mikor kinyitottam a szememet a plafont l�ttam meg el�sz�r. Elaludtam. Nekem ez �gy nem fog menni. Meg akarok halni. Kim�sztam az �gyamb�l �s fel sem �lt�zve, egy sz�l h�l�ingben indultam el a folyos�n. Szerencs�mre �jszaka volt �gy nem tal�lkoztam senkivel, m�g el nem �rtem a folyos� v�g�t. 
- Miss. Platt, hova megy ilyen k�s�n? – k�rdezte egy n�v�r �s el�llta el�lem az ajt�t. 
- Csak friss leveg�re van sz�ks�gem – hazudtam m�ghozz� olyan j�l, hogyha nekem mondj�k tal�n m�g el is hiszem. 
Az �pol�n� is biztos elhitte, mert utat engedve nekem tov�bb ment. Nem tudtam, hogy, hogy vessek v�get az �letemnek azt�n eszembe jutott egy k�nyv, amit m�g a terhess�g alatt olvastam. A f�rfi, aki el volt keseredve a feles�ge hal�la miatt le akart ugrani egy szikl�r�l, hogy v�get vessen az �let�nek, de azt�n meg akad�lyozt�k. De engem senki nem fog megakad�lyozni. A korh�zb�l ki�rve nyugat fel� vettem az ir�nyt. Vajon m�rt nem s�rok? T�n�dtem. Hiszen elvesztettem a gyermekemet, akire eg�sz �letemben v�rtam. F�l�t�n meghallottam valami z�rg�st az erd�b�l, de amikor odan�ztem semmit nem l�ttam. Tal�n csak valami �llat. Tov�bb s�t�ltam hab�r titkon rem�nykedtem, hogy valaki meg�ll�t �s visszavisz a k�rh�zba, de eg�sz �ton senkivel sem tal�lkoztam. A k�rh�zr�l eszembe jutott Dr. Cullen, akit tizenhat �ves korom �ta nem l�ttam.

V�gre el�rtem a sziklaszirtet �s egy hang a fejemben amely Carlisle hangj�ra eml�keztetett azt suttogta, hogy „Ne ugorj le!” . Kis ideig elgondolkoztam azon, hogy tal�n t�nyleg nem k�ne leugranom, de a gondolatot gyorsan elhessegettem. K�sz voltam az ugr�sra, de m�gsem ugrottam. Nem tudtam mi�rt nem ugrom, hiszen az �letemnek m�r �gy is v�ge. A h�zass�gom t�nkrement. A kisfiam meghalt. Gyakorlatilag m�r �n sem �lek. M�ly leveg�t vettem �s elrugaszkodva a f�ldt�l. A m�lybe vetettem magam. Ugr�s k�zben lelki szemeim el�tt lep�rg�tt az eg�sz �letem. J� �s rossz pillanatok, boldog �s szomor� eml�kek egysz�val minden. Most m�r k�s� meg fogok halni. A f�ld egyre csak k�zeledett �s �n egyre jobban �tkoztam magam ez�rt a d�nt�s�rt. Hangos recseg�ssel jelezt�k a csontjaim, hogy elt�rtek. �n pedig b�k�sen fek�dtem �s v�rtam a hal�lt, hogy a t�lvil�gon viszont l�thassam az �n dr�ga kisfiamat.