1. fejezet

Megint egy napsütéses, iskolai nap fejeződött be. Bella Jessicával és Angelával vidáman beszélgetve sétált a parkolóig. Bella – bár ezt igyekezett nem kimutatni – nem volt teljesen boldog. Ugyan élvezte a napsütést, azt már kevésbé szerette, ha emiatt egész délelőtt nem találkozhat a Cullen testvérekkel.  

Az utóbbi időben Bella egyre több időt töltött velük. Szép lassan megismerte az összes Cullent.

Edward után talán Alice-t szerette a legjobban. Ő olyan volt neki, mintha a nővére lenne. Bármiben kikérhette a véleményét, elmondhatta a gondjait; Alice megértette őt és igyekezett tanácsokat adni, melyeket Bella többnyire megfogadott.

Jasperrel és Emmettel is könnyen megértette magát és élvezte is a társaságukat. Persze ez sokszor rosszalló pillantásokat váltott ki Rosalie-ból, aki még mindig nem békélt meg vele, sőt, úgy látszott, egyenesen frusztrálja őt minden egyes pillanat, mikor el kell viselnie őt. Edward pedig folyton féltette őt, mikor Jasperrel volt. Bár Jasper remekül meg tudta magát fékezni; eddig még egyszer sem támadta meg a lányt. Ugyan eleinte kizárólag úgy tudott hosszabb időt eltölteni a társaságában, hogy visszatartotta lélegzetét, de ez az idő előre haladtával eltűnt; Jasper immár lélegezve is megállta a helyét.

Carlisle-lal és Esmével is jól kijött a lány. Esme igyekezett barátságosan és nyíltan közeledni felé, és ami Bellának különösen tetszett, az az volt, hogy immár feltétel nélkül képes volt elfogadni őt, így, emberi formában is. Ugyan Esmét az sem zavarta volna, ha Bellának három szeme és úszóhártyás kezei lennének, mégis félt, hogy Edward a lány emberi mivolta miatt rosszul döntött. De ez már elmúlt. Bella lassan úgy tekintett rá, mint Forks béli édesanyjára, akiben bízhatott. Esme sokszor mutatta ki a szeretetét a lánynak, ami Bellát megnyugtatta.

Carlisle pedig mindig mosolyogva fogadta őt, bármivel is kereste föl. Sose látszott rajta, hogy nem tudná magát tartóztatni az ellen, hogy rátámadjon. Bella vele is sokat beszélgetett, különösen az ominózus eset óta, amikor is napokig kórházban volt James miatt.

De az már régen történt, immár több hónapja. 

– Bella, te mit gondolsz? Bella? Bella figyelsz te egyáltalán ránk? – kérdezte Jessica rosszalló pillantásokat vetve a lányra.

Bella hirtelen észbe kapott: megint elkalandozott figyelme; az utóbbi időben ez sajnos gyakran megesett vele.

– Bocsi, lányok, de sietek. Majd holnap találkozunk! – mondta Bella, majd választ sem várva elindult a kocsija irányába.

– Biztos minden rendben? – kiáltott még utána Angela.

Bella válaszul visszafordult, elmosolyodott, jelezve, hogy minden a legnagyobb rendben, majd folytatta útját.

Jessica még mindig furcsán méregette a távolodó Bellát, miután pedig megelégelte ezt, kitört belőle a keserűség.

– Mostanság úgy érzem, hogy a Cullen testvérekkel több időt tölt, mint velünk. Miután visszajött Phoenixből, kevesebbet van velünk, ebédnél is folton Edwarddal ül. Te mit gondolsz erről, Angela?

– Szerintem magától értetődő, hogy több időt szentel Edwardra. Hiszen szeretik egymást és szemmel láthatóan élnek-halnak egymásért. Jess, miért nem tudsz beletörődni, hogy Bella jól meg van Edwarddal? Hiszen te meg Mike is ragyogtok a boldogságtól…

– Jó, az odáig rendben, hogy Edwarddal több időt tölt. De a testvéreivel miért?

– Szerintem csak szeretné őket is megismerni, ha már egyszer Edwarddal járnak.

– Lehet, hogy igazad van. Csak tudod, már olyan rég tudtam mélyen elbeszélgetni vele. Pedig szívesen kiszedném belőle, milyen Edwarddal lenni – csillant fel Jessica szeme.

Angela erre elnevette magát, majd folytatták útjukat, hogy aztán pár lépés után elköszönjenek egymástól és ki-ki a saját kocsijába beszállva hazavezessen. 

Bella balesetmentesen elért az autójához, megkereste táskájában a kulcsokat, kinyitotta vele az ajtót és beszállt. Táskáját rádobta az anyós ülésre, elindította a motort, óvatosan kitolatott és elindult hazafelé.

Útközben nem gondolt semmire, élvezte a napsütést. Az első lámpánál pedig lecsavarta az ablakát, hogy egy kis friss levegő érje.

Mikor hazaért, Charlie még nem volt otthon. Levette dzsekijét, majd felment a szobájába. Ott körül sem nézett, ledobta táskáját, és rögtön indult vissza a földszintre. Ám két erős kar megakadályozta ebben.

– Szia, Bella – súgta a fülébe egy hang, melyet annyira szeretett, és amitől libabőrös lett.

– Edward – lehelte, majd megfordult.

Edward kíváncsian nézett szemébe. Bellát teljesen elbűvölte ez a tekintet: a fiú szeme most aranybarna színben pompázott, pontosan olyanban, mint mikor legelőször beszélgetésbe elegyedett vele.

– Milyen volt ma az iskola? – tudakolta kedvesen, miközben le nem vette róla szemeit.

– Hát… unalmas.

Edward kérdőn felvonta egyik szemöldökét.

– Miért is?

Bella zavartan lesütötte szemeit. De ez nem tarthatott sokáig, mivel egy hideg kéz arra kényszerítette az állánál fogva, hogy felnézzen annak szemébe.

– Mert nem volt ott egyikőtök sem. Ilyenkor mindig rossz érzés fog el, pedig tudom, hogy csak a napsütés miatt nem vagytok iskolában. De mindig ott van a másik ok is, ami általában nem jó. Ilyenkor mindig nyugtalan vagyok. Ráadásul a biológiát is egyedül kellett végigszenvednem – mosolyodott el kissé Bella.

Edward hirtelen elengedte a lányt. Bella épp azt fontolgatta, most mi történt, mikor is a következő pillanatban már a konyhában találta magát, Edward karjai között.

– Ezt sose fogom tudni megszokni. Ezt a gyorsaságot – tette hozzá Bella, mikor látta Edward értetlen arcát.

Edward elmosolyodott, majd derűsen szólalt meg.

– Éhes vagy, Bella? – Az megrázta fejét. – Akkor miért szerettél volna lejönni? – kérdezte homlokráncolva.

– Hogy igyak egy kicsit – mosolygott a lány, majd a hűtőből elővett egy félig megkezdett narancslevet, félig töltött a poharába, majd visszatette a hűtőbe.

Miközben ivott, Edward minden mozdulatát figyelemmel kísérte. Miután végzett, a fiú újra szólásra nyitotta száját.

– Arra gondoltam, mi lenne, ha ma megint átjönnél hozzánk? Olyan régen voltál már ott! Már teljesen elszállt az illatod a szobámból – tette hozzá csibészesen elmosolyodva, amit a lány úgy szeretett.

Bella pár másodpercig némán bámulta őt, végül erőt vett magán és megszólalt.

– Tulajdonképpen átmehetek, hiszen péntek van, Charlie pedig úgyis később jön. Sok munkája van mostanság. Egyébként pedig szerintem egyáltalán nem voltam olyan régen nálatok.

– Dehogyisnem! Egy éjszaka tudod milyen sok idő? – kuncogott.

Immár ő is vele nevetett.

Edward lassan, kimért léptekkel közeledett Bella felé. Egyik kezével megsimította a lány arcát, a másikkal pedig átölelte a derekánál fogva. Bella nem mert megmozdulni – immár több tapasztalattal rendelkezett. Edward lassan közeledni kezdett a lány arcához, majd homlokát a lányéhoz érintette.

– Viszont van egy kis gond.

– Micsoda? – lehelte olyan halkan, hogy alig lehetett hallani; de Edwardnak ez nem okozott gondot.

– Nem kocsival jöttem.

Bellán a hideg futkosott. Immár nem csak attól, hogy Edward a fülébe súgta utolsó mondatát, hanem attól is, hogy így újra futnia kell vele, és el kell viselnie az émelygést.

– Mi baj, Bella? Ugye nem attól félsz megint, hogy futva megyünk hozzánk?

Bella megpróbált válaszolni, de nem jött ki egy hang sem a torkán. Így csak erőtlenül bólintott egyet, mire Edward elmosolyodott.

Ezután lehajolt a lány nyakához és miután beszívta annak illatát pár másodpercre hozzáérintette hűvös ajkait, amitől a lány megremegett. Edward megmerevedett; pár másodpercig csukott szemmel állt, majd kinyitotta azokat és kedvesen mosolyogva egy puszit adott a lány arcára.

– Edward…

– Igen?

– Nem lehetne, hogy az én kocsimmal menjünk hozzátok?

– Bella, én még ma oda szeretnék érni és vissza is – mosolygott, de mikor látta, hogy a lány arcára egy kis harag ül ki, a mosolya lehervadt.

– Ne haragudj, nem akartalak megbántani. De hát te is tudod, mennyire lassú az a kocsi hozzám képest!

Bella rosszallóan csóválta fejét, végül mégis mosolyogva nézett fel újra Edward szemeibe.

– Rendben, de ugye nem fogok megint rosszul lenni? Nem szeretném telehányni a házatokat…

Edward csöndesen nevetett.

– Ha becsukod a szemed, akkor nem lesz semmi gond.

Bella fáradtan sóhajtott, majd kíváncsian nézett az aranybarna szemekbe.

– Akkor indulunk?

Edward bólintott; a következő pillanatban már az előszobában álldogáltak, rásegítette Bellára a dzsekijét majd kiléptek a házból.

Odakint már nem sütött a nap, immár felhők takarták az eget.

Miután Bella gondosan bezárta a házat elindultak az erdő felé, hogy ne a kíváncsi szemek előtt kapja a hátára Edward Bellát és kezdjen el eszeveszetten futni vele.

– Ne feledd, csak hunyd be a szemed és meglátod, nem lesz semmi baj – mondta Edward és a hátára kapta őt.

Bella megfogadta a tanácsát: szemeit szorosan lehunyta, Edward lapockájába és saját karjai közé fúrta az arcát. Kíváncsisága többször felülkerekedett önmagán és megengedte magának, hogy pár másodpercre kilessen. Ilyenkor persze mindig elfogta a rettegés, így kénytelen-kelletlen visszahajtotta fejét. 

– Bella! – jött egy távolibbnak tűnő hang.

Bella nehézkesen felemelte fejét, majd hunyorogva kinyitotta szemeit: Alice-t és Jaspert látta közeledni.

Mikor kissé tudatosult benne, hogy megérkeztek, kábán lekászálódott Edward hátáról. Erre ő kissé elnevette magát, majd átkarolta a lány derekát és boldogan mosolyogva nézett az érkező testvérei felé.

– Szia, Bella! – köszöntötte Jasper.

– Sziasztok!

– Jaj, Bella, olyan jó, hogy jöttél! – ujjongott Alice. – Rég voltál itt és már unalmamban nem tudtam, mit tegyek.

– Miért mondod te is azt, hogy rég jártam nálatok? Hiszen tegnap délután is itt voltam.

Bella értetlenül nézett Alice szemébe, aki erre elnevette magát. Vele együtt nevetett Edward és Jasper is.

– Most mit mondtam, ami ennyire nevetséges lenne?

– Úgy látszik, Edwardék hiányolják a társságod - ellentétben másokkal.

A hang tulajdonosa messze állt tőlük, mégis látszódott mérges és ideges arca.

– Rose, ne piszkáld már őt folyton. Üdv, Bella, ismét köztünk!

Ez a hang már sokkal barátságosabb volt; Emmett hangja volt.

– Sziasztok! Elnézést, ha gondot okoztam a jelenlétemmel, ezentúl majd igyekszem kevesebbet jönni ide, Rosalie.

– Rose nem úgy értette! – tiltakozott Emmett.

– Bella, te akkor jössz ide, mikor kedved tartja – erősítette meg Jasper.

– Elég! Nekem elegem van abból, hogy ez – itt Bella felé mutatott – állandóan itt van! Az egész családra veszélyt hoz, ha ez a dolog rosszul sül el! Pár hónappal ezelőtt majdnem sikerült is megcsinálnia. Most pedig tárt karokkal fogadjam őt? Hiszen James…

– Rosalie, fogd vissza magad – Edward halkan beszélt, mégis minden egyes szava hallatszódott.

– Miért mindig én fogjam vissza magam? Miért kell egyáltalán idehozni? Miért nem lehetsz te nála?

Ahogyan beszélt, lassan elindult Bella felé, haragos pillantásokkal méregetve őt. Mikor már csak pár méter választotta el tőle, megállt és karba tett kézzel, dühtől izzó szemekkel nézett Bella szemébe.

A lány nem bírta elfordítani fejét azoktól a szempároktól. Lebilincselték és fogva tartották őt. Nem a szépsége nyűgözte le őt, sokkal inkább a belőle kisugárzott varázs. Hiszen minden vámpír szemében van egy kis varázs, amivel magán tarthatja áldozata tekintetét, melytől megszűnik létezni a külvilág és csak az a szempár marad, semmi más.

Bella arra eszmélt fel, hogy Edward megmerevedik, elengedi derekát és előrébb megy pár lépést, egyenest Rosalie felé. Megijedt és ösztönösen a fiú karja után kapott. Mikor a meleg keze a fiú könyökénél és csuklójánál fogva megpihent, Edward villámgyorsan feléje fordította tekintetét.

Szemeibe most sötétebb árnyalatok kezdtek gyülekezni, de ahogy a lány ijedt, félelemmel teli szemeibe nézett, pillantása fokozatosan lágyult el.

– Azt hiszem, Rosalie és én régen jártunk az erdőben. Ezt most bepótoljuk. Gyere, Rose! – mondta Emmett, majd megfogta a lány kezét és kissé erőteljesen elhúzta őt onnan. Szemeiben bocsánat égett, mikor a négyesre pillantott - a következő pillanatban már mindketten eltűntek az erdőben.

Edward pár másodperc után kirántotta karját Bella szorításából és idegesen túrt mindkét kezével a hajába.

Mint egy fújtató oroszlán – jött a felismerés Bella részéről.

– Bella, nézd…

– Nincs miért magyarázkodnod, Edward. Tudom, hogy Rosalie nem kedvel, sőt... Ha ez gondot okoz, hogy itt vagyok, akkor legközelebb nem jövök, vagy csak akkor, mikor ő nincs itt. Nem szeretnék vitát, se semmi komolyabbat.

– Rosalie képtelen elfogadni azt, hogy Edward megmentett attól, hogy vámpír légy – mondta Jasper nyugodt hangon.

– Igen, leginkább azzal van baja, hogy mikor vámpírrá válhattál volna, ott volt Edward melletted, és megmentett ettől. Ne értsd félre, nem az zavarja, hogy ott volt melletted, hanem az, hogy nála nem volt ott senki, érte nem tette volna meg senki sem.

– Szóval még mindig az zavarja, hogy ember vagyok?

– Igen.

Bellát kényelmetlenül érte a hír. Ha rajta múlt volna, akkor ő nagyon is szívesen átváltozott volna vámpírrá, de Edward ezt nem engedte meg, nem akarta elvenni tőle az életet, habár tisztában volt azzal, hogy Bella egyre csak öregszik. De ő akkor sem akarta elvenni tőle ezt az emberi létet.

Edward - miután lecsillapodott - visszament Bella mellé és szorosan magához vonta őt. Csak csendben, hangtalanul álltak így, hosszú másodpercekig. Edward ráhajtotta fejét a lányéra és csak szorította; erőt merítve az illatából és közelségéből, abból, hogy elfogadja őt olyannak, amilyen. És hogy mindezek mellett is feltétel nélkül megbízik benne és szereti őt. Pont úgy, ahogyan ő…