2. fejezet

Bella és Edward csak álltak így, összeölelkezve. Szemüket mindketten lehunyták és kiélvezték a pillanat gyengédségét. Mindketten tudták, ha Bella akkor nem kap Edward karja után, komolyabb gond keletkezett volna.

Ha Edward nem kap észbe, lerohanta volna Rosalie-t, rátámadt volna. És ki tudja, ki lett volna a győztes! Talán Rosalie, a szépséges vámpír, aki ha kellett egy vadmacskává változott át bármilyen harcban és foggal-körömmel küzdött saját magáért és becsületéért. Vagy pedig Edward, akit immár a szerelem és a düh is elvakított, és aki bebizonyította, hogy hatalmas ereje van és mindig a végsőkig kitart, főleg, ha a harcban Belláért is küzd. Ki tudja? Talán még ők sem…

Gondolataikat egy vékonyka hang szakította félbe. Bár szemüket Alice-ra emelték, ölelésükből mégsem engedtek.

– Szerintem jobban tennénk, ha bemennénk, ugyanis nemsokára esni fog.

– Ha te mondod – mosolygott Bella, de azért mégsem volt teljesen nyugodt Edward előbbi viselkedése révén.

Edward elhúzódott a lánytól, majd kezét az övébe simítva együtt sétáltak be Alice-ék nyomában a házba.

Mikor beértek, egy pillanat alatt Esme termett előttük, kezében egy tálcával.

– Bella! Nézd, csináltam neked egy kis salátát! Remélem, ízleni fog, ezt még sosem próbáltam, csak most láttam a TV-ben, és gondoltam, elkészítem neked – mondta csillogó szemekkel Esme.

Bella hálásan elmosolyodott; bár mikor otthonról elindultak, egyáltalán nem volt éhes, ez mostanra megváltozott.

– Köszönöm, Esme! Biztos finom.

Bella előrelépett, majd könnyedén átvette a tálcát, melyen egy tál saláta volt megtalálható. Már mikor ránézett, összefutott a nyál a szájában: ínycsiklandozónak tűnt. Ugyanakkor érezte, hogy három pár szempár gondosan vizslatja minden mozdulatát. Próbált nem foglalkozni ezzel; a villával a szájához emelte az első falatot, majd gondosan megrágta és lenyelte. Nem tévedett, a saláta igen ízletes volt.

Pont olyan, ahogyan szeretem. Az az öntet, azok a hozzávalók és ugyanaz az íz is. Egyszerűen tökéletes, imádom!

– Esme, ez csodálatos! Talán tudtad, hogy ez a kedvencem? Pontosan úgy csináltad, ahogy imádom.

Esme megvillantotta ragyogó mosolyát, majd könnyedén a lány háta mögé mutatott. Mikor Bella megfordult, látta, hogy a szintén mosolygó Edwarddal néz farkasszemet.

– Talán te mondtad neki, Edward? – kérdezte könnyed hangon.

Edward erre kuncogni kezdett, amit a lány igennek vett.

– Bella, mi lenne, ha ezt fönt fogyasztanád el? A szobámban mégis kényelmesebben elhelyezkedhetsz, mint most itt – kérdezte Edward, majd se szó, se beszéd a karjai közé kapta őt, és felillant a szobájába.

– Alice! – szólította meg Esme a lányt, mikor ő és Jasper követni szerették volna Belláékat.

– Igen?

– Rosalie megint veszekedett Belláékkal az előbb odakint? – kérdezte Esme szúrós tekintettel.

Arcáról az előbb látott sugárzó mosoly eltűnt, helyébe egy szigorú anyai tekintet került.

– Nem vészes.

– Csupán majdnem egymásnak estek Edwarddal – tette hozzá halkan Jasper.

Alice erre bosszúsan felhorkant; bár nem értett egyet Rosalie viselkedésével, mégis kedvelte és testvéreként szerette a lányt.

– Csak majdnem?

– Igen, mert Bella leállította őt. Mármint Edwardot.

Esme szeme kifürkészhetetlen lett.

– Bella igazán jól felismeri az éles helyzeteket, ebben semmi kétségem sincs. – Csak ennyit mondott, majd sarkon fordult és eltűnt.

Alice és Jasper egymásra néztek. Mindkettejük szemében gyengédség uralkodott. 

Edward Bellával a karjaiban lépett be szobájába. Céltudatosan elindult a kanapé felé, majd óvatosan letette rá a lányt. Aztán felállt, betett egy CD-t és odaült mellé.

Bella miközben hallgatta a zenét, a salátát majszolta. De mikor Edward egy pillanatra megdermedt mellette, figyelmét a fiúra irányította.

Edward arcán sötétség suhant át, de mikor észrevette, hogy Bella őt nézi, kedvesen elmosolyodott.

– Mi baj?

– Semmi baj nincs, Bella.

A lány nehezen tudta ezt elhinni, mert Edward ökölbe szorított keze egy cseppet sem lazult.

– Tényleg ízlik a saláta, vagy csak nem akartál Esmének csalódottságot okozni? – kérdezte kutakodó szemekkel.

– Igazán ízletes, ráadásul pont úgy van elkészítve, ahogyan szeretem. Nagyon is ízlik!

Edward kuncogni kezdett.

Hamarosan kopogtatásra lettek figyelmesek. Mindketten az ajtó felé kapták fejüket, mikor megpillantották Alice-t és Jaspert. Bella elmosolyodott, majd gyorsan bekapkodta a saláta maradékát.

– Csatlakozhatunk hozzátok vagy hagyjunk kettesben titeket? – kérdezte Jasper.

– Nyugodtan gyertek csak be – mosolygott Edward.

– Bella, Esme még készített salátát, szóval, ha még éhes vagy, akkor kaphatsz – mosolygott Alice, mikor látta, hogy a lány már meg is ette az egészet.

– Nem, köszönöm, nem vagyok már éhes – erre a válaszra Edward ismét kuncogni kezdett. – Viszont leviszem ezt, aztán jövök.

Bella fel akart állni, de Edward karjai ezt nem engedték. Szorosan ölelte a lány derekát, mikor pedig annak kíváncsi szemei összekapcsolódtak az övéivel, közelebb hajolt a lány füléhez. Nem érdekelte őt, hogy Jasperék akkor éppen a szobájában vannak, és bár elfordítják fejüket, mégis őket nézik.

– Megtalálod a konyhát egyedül is? – suttogta Edward a lány fülébe, mire azt kirázta a hideg.

Bella erőtlenül bólintott egyet. Erre Edward odahajolt a nyakához olyan közelségre, hogy az érezte a fiú leheletét a nyakán. Habozott egy kicsit, a következő pillanatban viszont egy leheletfinom csókot adott a nyakára, majd füle mögé, végül pedig felült.

– Rendben – mondta Edward.

Bellának eltartott pár másodpercig, míg felfogta, hogy immár fel tud állni. Ekkor kissé szédelegve felállt és elindult a konyhába.

Edward kuncogott a lányon, majd hangulata megváltozott; újra elsötétült az arca és komoly szemekkel nézett Alice-ékra.

Jasper és Alice szintén így néztek vissza rá.

– Hallottam, mit beszéltetek Esme-vel – kezdte Edward.

– Igen, gondoltuk, hogy meg akarod ezt beszélni.

– Azt tudjátok, hogy Esme most Rosalie és Emmett után ment?

Alice nem reagált erre, hiszen ő látta, hogy Esme beszélni fog Rosalie fejével. Jasper viszont kissé megdöbbent, majd bűnbánó arckifejezéssel nézett a fiúra.

– Edward, sajnálom, én mondtam, hogy majdnem egymásnak estetek. Úgy éreztem, Esme megérdemli, hogy megtudja ezt. Tényleg elég félelmetesen viselkedtetek odalent.

Edward nem szólt semmit, csak lassan felállt és elsétált ahhoz az ablakhoz, amin kitekintve az erdőt láthatta. Csendesen meredt a zöldbe.

Miért csinálja ezt Rosalie? Miért nem képes túltenni magát a csökönyösségén? Miért nem képes elfogadni azt, hogy Bella ember, ő pedig már nem? Hiszen lett volna ideje ezt a másságot megszokni. Vámpírnak lenni sokkal másabb, mint embernek. Ha vámpír vagy, akkor szinte semmi sem tud ártani neked, bizonyára egy villámcsapás se kottyanna meg. Sokkal gyorsabb, erősebb, hatalmasabb és szebb lehetsz. Ugyanakkor vannak hátrányai is. Szomjazol az emberek vérére. Ha megkóstoltad, nehezen tudsz ellenállni, hogy addig szívd, míg csak egy porhüvely nem marad. De meg lehet állni! Ráadásul nem muszáj emberek vérét szívni; lehet állatokra is vadászni. Pont úgy, ahogyan mi is tesszük. Ugyan a fajunk sose hal meg, gyakorlatilag halhatatlanok vagyunk, mégis ki lehet élvezni minden csepp örömöt az életben. Sosem unatkozunk. Hiszen mindig el tudjuk magunkat foglalni valamivel. Rosalie-nak bizonyára hiányoznak néhány emberi szokások. De akkor sem Bellát kellene utálnia érte! Ő nem tehet arról, hogy ember. Hiszen milyen szívesen vált volna vámpírrá, ott, a balett teremben! De én nem engedtem. Nem tudja, mit kíván magának, csak azt látja, hogy mi azok vagyunk, alaposabban bele sem gondolt a dolgokba. Nem tudja, micsoda szörnyűségei is vannak ennek a létnek. Én nem szeretném elvenni tőle ezt az emberi életet. Hiszen ő így tökéletes. Bár nem tagadom, elég sokszor gondolkodom rajta, hogy mikor milyen baleset érheti, főleg ha nem vagyok mellette. Legfőképp akkor gondolkodom ilyeneken. Hiszen mikor magam mellett tudhatom, akkor tudom, hogy vigyázok rá. De egyfelől ott van az a szörnyű szomjúság is. Ugyanakkor azzal meg tudok birkózni, féken tartom magam, nem engedem, hogy belekóstoljak a tiltott gyümölcsbe. A balett teremben is csak azért tettem meg, mert az élete függött ettől. Hm, ironikus, nemde? Míg én attól félek, hogy bánthatom azzal, hogy elvesztem a fejem és megkóstolom a vérét, a balett stúdióban éppen ez mentette meg; az, hogy kiszívtam vérének azon részét, melyet már teljesen megfertőzött a méreg. Elég furcsa felállás.

Ekkor azonban egy hideg kéz óvatosan hozzáért a fiú vállához. Félénken nézett fel a szemeibe, Edward viszont látszólag üresen tekintett le rá.

– Minden rendben? – kérdezte Alice.

– Persze, csak… Rosalie viselkedését nem értem. Ismerem a gondolatait, mégsem értem teljesen. Sokszor kívánom, hogy bár ne ismerném, ugyanis nem mindig jut eszébe, hogy én is bármit ki tudok olvasni a fejéből. Volt már, hogy Bellán gondolkozott, és nem éppen pozitív értelemben. Ilyenkor mindig dühös leszek rá, és inkább elmegyek futni az erdőbe vagy Bellához, ha lehetséges, hogy ne vesszek vele össze.

Edward sóhajtva nézett ki újból az ablakon.

Kint az eső immár felerősödött. Nagyobb vihar alakult ki, mióta itt voltak; Alice-nak ismét igaza lett.

– Kérlek, ne mondjátok el ezt Bellának! Nem szeretném, hogy ezen rágja magát. Sőt, ne is említsük ezt meg előtte. Rendben? – nézett Alice és Jasper szemeibe.

– Persze.

– Oké.

Edward ekkor egy hatalmasat szippantott a levegőbe, majd halkan hozzátette:

– Már a lépcsőknél van. 

Mikor Bella belépett a szobába, ott látszólag semmi sem változott. Mindenki ugyanúgy ült a helyén, mint azelőtt, hogy kiment, látszólag derűs arckifejezéssel. Nem is tudta, mekkorát tévedett!

– Látom, szerencsésen megúsztad ezt a kiruccanást a konyhába – mosolygott Edward.

– Igyekeztem túlélni ezt a félelmetesen veszélyes utat.

– Sikerült is. Légy rá nagyon büszke! – incselkedett Edward a lánnyal, miután az visszaült mellé.

Alice és Jasper csak mosolygott kettősükön.

– Olyan jó titeket így együtt látni – sóhajtott Alice, majd hozzádőlt Jasperhez, mire a fiú átkarolta derekát.

Bella erre elpirult, ami miatt Edward elnevette magát.

– Kár, hogy nincsen több közös óránk – mondta Bella.

– Igen, pont annak a nyamvadt biológiának kellett közösnek lennie.

– De legalább már Alice és Jasper is arra az órára jár, mint mi.

Edwardnak felcsillant a szeme. Izgatottan fordult Jasper felé.

– Mond csak, Jasper! Hogy vetted rá Ms. Cope-ot, hogy ti is járhassatok biológiára?

– Ó, hát ez nagyon egyszerű volt!

Szemeit Bellára emelte, majd pár másodpercig úgy látszott, mintha erősen koncentrálna valamire. Mikor arca újra a régi lett, Bella közelebb húzódott Edwardhoz és egy puszit adott annak arcára.

Edward és Alice zavartan néztek, de aztán rögtön kapcsoltak.

– Csak nem rávetted a mi sajátos módszereinkkel? – kérdezte Alice kétkedő hangon.

Bella zavartan pislogott. Edward ezt észrevette, mire megsimította arcát, jelezve, hogy nincs semmi gond.

– De igen, valahogy úgy. Hihetetlen, mennyire könnyen ment.

– Naná, hogy könnyen – dünnyögött Bella.

– Bocsi, de ezt már korábban is ki akartam rajtad próbálni. Most kapóra jött – mosolygott Jasper.

– Miért? – kérdezte Bella kíváncsian.

Edward kuncogott, mikor pedig Bella ránézett, csak annyit mondott, hogy már megint a kíváncsisága. Erre ő is elmosolyodott, de azért várta a választ.

– Nos, leginkább azért, mert mikor Edward mondta, hogy valahogyan nem lát bele a fejedbe, a gondolataid közé, kíváncsi voltam, hogy csak az ő képessége nem fog rajtad, vagy az enyém se. Mindig vártam a megfelelő alkalmat, és ez most ideálisnak tűnt. Még egyszer bocsánat, ha ezzel megbántottalak – mondta Jasper, mert érzett egy kis negatívumot.

– Ugyan! Amíg nem az lesz a hobbid, hogy különböző, abszurd feladatokat végeztess el velem, addig nem haragszom – legyintett Bella.

– Természetesen nem szoktam használni ezt a fajta képességem, ha nem muszáj.

– Szóval – kezdte Edward –, másra is meg tudnád kérni Ms. Cope-ot?

– Az attól függ, hogy mit akarsz – mondta óvatosan Jasper.

– Szeretem a tornaórákat.

Edward csak ennyit felelt, majd elnevette magát.

Alice és Jasper szemöldök ráncolva nézett a fiúra. Bella viszont koránt sem volt nyugodt. Ő már egyből kitalálta, mire célzott Edward. Sápadtan nézett rá, aki mikor meglátta a lány arcát, újból nevetésben tört ki.

– Ugye nem azt akarod mondani, hogy átkéretnéd magad arra a tornaórára, amelyre én is járok? – adott hangot kétségének Bella.

Edward komolyan ránézett. Végül elmosolyodott, és csak ennyit mondott:

– Szeretem, hogy néha olyan érzést keltesz bennem, mintha belelátnál a gondolataimba.

Alice és Jasper Edwarddal együtt nevetett. Még Bellának is megrándult felfelé a szája, de aztán türtőztette magát.

– Szóval igazam van?

– Nézd, Bella, szerintem jó dolog lenne, ha én is veled járnék a tornaórára. Akkor legalább nem esnél hasra annyiszor, mint általában. Nem utolsó sorban pedig az a Newton fiú is több időt tölthetne Jessicával. Neki is csak kedveznénk ezzel.

– De nekem nem.

– Ugyan már!

– Edward, azt elfelejtetted, hogy Emmettel jársz egy tornaórára? Vele is elszórakozol. Akkor legalább nem kellene szegény Ms. Cope-nak újból Jasper varázsa alá kerülnie – szólt közbe Alice.

Edward fancsali arcot vágott, majd hirtelen felcsillant a szeme, és Bellára nézett. Az furcsán méregetve nézett a szemeibe – és ez volt a gond.

Edward leeresztette a szemhéját és kilesett alóla hosszú, fekete pilláin keresztül, aranybarna szemei szinte perzselték a lányt.

– Bella – lehelte és közelebb hajolt hozzá.

Bella megpróbált nem a fiú szemeire figyelni, próbálta elfordítani tekintetét, de reménytelennek tűnt.

Már megint ezt csinálja! Tudja, hogy ezzel mindig őneki adok igazat. Ezzel pedig most visszaél. Én igazán nem szeretném, ha ott lenne a tornaórákon, éppen elég az, hogy néha megles. Akkor folyamatosan azt hallanám, hogy mennyire béna voltam – vagy pedig állandóan rajtam nevetne. Különben se vagyok ura magamnak sokszor, ha tudom, hogy ő is ott van. Hát még akkor mennyire bénáznék, ha innentől kezdve mindegyik tornaórán ott lenne velem, együtt végeznénk el a kiszabott feladatokat! Jaj, csak ne lenne ilyen szép a pillantása, ilyen könyörgő! Pontosan úgy néz, mint egy kisgyerek, aki rosszat tett és most éppen megbánná minden bűnös tettét. Bár egyszerű lenne nemet mondani neki! Úgy érzem, ha megszólalnék, egy értelmes mondat se jönne ki a számon, annyira összezavart ezzel a nézésével. Így is elég komoly erőfeszítés, hogy ilyen összefüggően gondolkodjak. Jaj, Edward, bár ne lenne ilyen szép szemed és ilyen képességed! Bár ne kápráztatnál el ennyire!

Mikor Bella úgy érezte, nem bírja tovább, és akaratlanul is igent fog neki mondani, rájött, hogy Edward egyáltalán nem kérdést tett fel neki. Utoljára a nevét mondta ki. Most pedig arra akarja rávenni, hogy igent mondjon. Azt viszont nem sejtette, hogy Bella – bár kimondja azt a szót – nem egészen azt fogja felelni, amit vár.

– Igen? – kérdezte suttogva.

Bár suttogott, tisztán kivehető volt szavának hangsúlya; az, hogy kérdezi, nem pedig feleli.

Edward erre elmosolyodott; ő bele sem gondolt ebbe.

– Ugye nem bánnád, ha én is egy tornaórára járnék veled? – kérdezte, és immár mosolygott is.

Bellának egyre nagyobb gondot okozott a fiú arca.

Először a szemével, majd a mosolyával is el akar kápráztatni. Kíváncsi lennék, hogy tudna-e még meglepetéseket okozni. Biztosan tudna. De én nem akarom, hogy egy tornaórára járjon velem! Nagyon nem akarom…

– Bella, miért ennyire negatív a kisugárzásod? – szólt közbe Jasper.

Jasper eddig csendben figyelte Edward tevékenységét, ahogyan arra próbálja rávenni a lányt, hogy beleegyezzen abba, hogy egy tornaórára járjanak. De most sorban érik a negatív érzések. Ezt már szóvá kellett tennie.

Edward erre kissé dühösen nézett Jasper irányába. Érezte, hogy már csak pillanatok választották el Bellát attól, hogy belegyezzen. Most pedig Jasper megzavarta ezt a pillanatot.

Bella kótyagos fejjel nézett a fiú irányába. Lelki szemei előtt még mindig Edward perzselő pillantását látta.

– Gondolom azért, mert kissé dühös lettem, majd aggódó, most pedig csalódott.

Erre a válaszra egyikük sem számított.

– Dühös, aggódó és csalódott? – kérdezte Alice.

Bella bólintott.

– Miért? – kérdezte lágyan Edward.

Bella először félve tekintett a fiú szemeibe, de mikor megállapította, hogy „biztonságos” a szemeibe néznie, akkor is inkább a szőnyeget kezdte vizsgálgatni, miközben beszélt.

– Azért voltam dühös, mert rájöttem, hogy megint kápráztatni akarsz. Aggódó pedig azért, mert féltem, hogyha mindig ott leszel a tornaórákon, akkor még annyira se tudnék figyelni az órákra, mint általában.

Edward még várt, hogy elmondja, miért volt csalódott. De mikor a lány hosszabb ideig nem szólt semmit, rákérdezett.

– És csalódott?

Bella immár ráemelte tekintetét.

– Mert le kellett vennem a szemeidről a szemem – pirult el.

Edward pillantása erre a mondatra végtelenül gyöngéd lett. Bella ismételten nem akarta levenni róla a szemét – de most akaratosan.

Alice, Jasper! Kérlek, menjetek ki! Majd még elköszönünk, ha elmegyünk.

Rendben.

Jasperék hangtalanul felálltak miután gondolatban üzent nekik Edward, és kiillantak a szobából. Az egészet olyan macskaügyességgel, hogy Bella ebből semmit sem vett észre.

Edward óvatosan közelebb húzódott Bellához. A lány még mindig dermedten, pirosló fejjel vizslatta a fiú szemeit. Abban annyi gyöngédség és szeretet kavargott, hogy a lány álmodni sem mert volna róla.

– Bella – suttogta Edward közel a lány arcához, miközben egy kósza hajtincset annak füle mögé rejtett. – Ugye tudod, hogy szeretlek?

– Persze, hogy tudom, hisz…

– Cssh! – tette mutató ujját a lány szájára, mire az nyomban elhallgatott – Akkor azt is tudnod kellene, hogy minden pillanatban szeretnék veled lenni, szeretnélek magam mellett tudni. De ez sajnos érthető okokból nem mindig lehetséges. Azért gondoltam úgy, hogy átkéretem magam a te tornaórádra, mert így megúsznád azokat kisebb-nagyobb balesetek nélkül. Viszont, ha ez ellenedre van, hogy vigyázni szeretnék rád, akkor nem fogom ezt elkövetni. Ne érts félre, kérlek, a tornaórádra nem fogok járni. Hiszen óvni mindig is foglak, főleg saját magamtól – mosolyodott el fanyarul.

– Nézd, Edward, én nem igazán szeretném, ha te is ott lennél. Akkor még annyira sem tudnék az órára figyelni és a lábam elé, mint bármikor máskor. Csak az zavarna, hogy tudom, hogy ott vagy. Persze, tudom, hogy titokban néha leskelődsz, de azt mindig csak utólag derítem ki. Meg talán az is piszkálna, hogy látod az esetlenkedésem és felhoznád máskor. Bár ezt néha most is megteszed. Csak emiatt nem örülök neki.

Edward megértő szemekkel figyelte a lányt. Hiszen most már világos volt számára, hogy Bellának nem az ellen van kifogása, hogy vele kellene lennie, hanem az ellen tart, hogy akkor még ennyire sem tudna „ügyes” lenni.

Edward lassan közelebb hajolt a lányhoz. Szemével figyelmeztette, hogy maradjon nyugton, bár ez felesleges volt, hiszen így sem nagyon mozgott. Mikor már csak pár milliméter választotta el ajkát a lányétól, bal kezével végig simított annak arcán, végül pedig lehunyta szemeit és hozzáérintette hűvös ajkait a lányéihoz.

Pár pillanatig kábultan ízlelgette, majd a szájáról áttért a nyakára, végül pedig fölegyenesedett.

– Bella – kezdte kábultan –, azt hiszem, jobb lesz, ha hazaviszlek. Már elég késő van, nemsokára sötétedik.

Bella bólintott egy aprót, jelezve, hogy egyetért, majd felállt. Mikor el akart indulni az ajtó felé, Edward előtte termett, így kis híján nekiment. Kérdőn nézett fel a fiú szemeibe, de ő csak mosolygott.

– Nem fogok átkéredzkedni a tornaórádra, rendben?

– Rendben – mondta Bella elmosolyodva és megkönnyebbülve egyaránt.

Ezt Edward is észrevette, mire elnevette magát, összeborzolta a lány haját, majd kézen fogva kivezette a szobából.

Már a nappaliban jártak, mikor találkoztak Jasperrel és Alice-szal. Elköszöntek egymástól - Alice még meg is ölelte és két puszit is adott Bellának -, majd folytatták útjukat.

Mikor Bella megtudta, hogy Edward most sem hajlandó kocsival menni, nyugtalan lett, de aztán észre sem vette, és már a fiú hátán száguldottak egyenesen Belláék háza felé.

Ott Edward bekísérte őt, megvárta, míg a lány megvacsorázott, végül pedig el akart köszönni - csak hogy Bella megállította ebben.

– Ne menj el, kérlek! Maradj itt velem! – kérte lágyan.

– Nem tudom, mit szólna hozzá Charlie.

– Charlie-nak nem feltétlen kell megtudnia, hogy itt maradsz estére – mosolygott ártatlanul Bella.

– Majd talán máskor – mondta, majd homlokon csókolta Bellát és elillant az ajtón át.

Mikor Bella észbe kapott, hogy Edward már nincs ott, sóhajtott és úgy döntött, hogy a mosogatónál vezeti le csalódottságát.

Hamarosan Charlie is megérkezett. A sok munkától olyan fáradt volt, hogy miután vacsorázott, rögtön felment szobájába, hogy aludhasson egyet.

Miután Bella végzett a fürdéssel, kissé szomorúan feküdt le ágyába. Közben még egyszer kitekintett az ablakon a sötétségbe, majd csendesen elhelyezkedett ágyában, és lehunyta szemeit.

Azonban pár perc múlva két hideg kéz érintette meg: az egyik átkarolta derekát, míg a másik a száját fogta be, mivel számított rá, hogy a lány felsikít ijedtségében - nem is tévedett.

– Cssh, nyugodj meg, csak én vagyok – suttogta egy lélegzetelállítóan gyönyörű hang.

Bella óvatosan átfordult a másik oldalára, hogy szembe legyen Edwarddal. Mikor ez megtörtént, észrevette, hogy a Hold megvilágítja a fiú arcát. Így történt az, hogy látta, amint a fiú mosolyog, és szemeiben boldogság csillog.

– Nem azt mondtad, hogy majd máskor?

– Már máskor van, nem?

– Örülök, hogy itt vagy. Kezdem megszokni, és így könnyebben is tudok elaludni.

– Pedig eleinte eléggé nehezen ment. Emlékszem, hogy csak az altatódra tudtál annyira ellazulni, hogy képes legyél elaludni. Esetleg dúdoljam most is?

– Igen! – kérte lázasan csillogó szemekkel a lány.

Edward halkan felkuncogott. Éppen csak úgy, hogy a lány hallhassa, de más ne.

Azzal Bella lehunyta szemeit, beszívta Edward bódító illatát, majd hallgatta, amint az ő altatóját dúdolta angyalhangján, miközben fél kezével lassan simogatta a hátát.