21. fejezet

– Bella, gyere már, különben az összes jó ruhát elviszik! – kiabált fel Rosalie a lépcső aljáról. 

Edward még az éjszaka, míg Bella aludt kilopódzott a szobából, és megkereste Alice-t a nappaliban, aki Rosalie-val beszélgetett. Mikor elmondta neki, hogy szeretné, ha a lányt délutánig távol tartaná a háztól, mert meglepetéssel készül, Rosalie-nak felcsillant a szeme. Mielőtt még Alice bármit is válaszolhatott volna rá, a szőke lány megkérdezte, nem-e lenne gond, ha ezúttal vele lenne Bella. Edward kissé megdöbbent, míg Alice titokzatosan elmosolyodott, ezzel sejtetve Edwardnak, hogy ő már látta, hogy ez lesz. Mikor pedig a fiú megkérdezte, hogy mégis mire gondolt a lány, hogyan tartaná távol, ő csak mindentudóan elmosolyodott, és csupán annyit felelt, hogy: vásárlással.  

Rosalie pedig most ott állt a lépcső aljánál, a nappaliban, várva arra, hogy Bella lejöjjön. Ennek pedig már tíz perce, és fentről csak a némaság „hallatszódott le”. 

– Na, jó, elegem volt, én most azonnal felmegyek, és lehozom őt!

Már indult volna felfele, de Alice elkapta őt a csuklójánál.

– Hidd el, nem az ő hibája, hogy még nincs itt. Edward tartja fel.

Emmett és Jasper a kanapén  ülve elkezdtek kuncogni, meghallva Alice utolsó mondatát.

– Na, és mégis hogyan tartja őt fel, Alice? Bella felveszi a ruhát, mire Edward letépi róla, erre Bellának újat kell keresnie? – kuncogta Emmett. 

Bella Edward szobájában állt, háta az ajtónak nyomódott, míg Edwardot csókolta, miközben a fiú  egyik kezével a lány feje mellett támasztotta az ajtót.

– Bella, gyere már, különben az összes jó ruhát elviszik! – hallották meg Rosalie türelmetlen kiáltását.

Bella erre elfordította fejét, mire Edward azonnal lecsapott a lány nyakára. Apró csókokkal hintette be, a füle mögötti résztől kezdve egészen a kulcscsontjáig.

– Ne menj el… – suttogta halkan két csók között, lehelete pedig csiklandozta a lány nyakát.

– De muszáj… – suttogta ő is.

– Nem igaz… Maradj itt…

Bella nyelt egyet, mire Edward felkapta a lányt, akinek a lábai akaratlanul, már-már ösztönösen zárultak körbe a fiú csípőjénél. Kezeivel átkarolta a nyakát, míg Edward újból a nyakánál kezdte csókolgatni.

– Kérlek, Bella…

– Edward, ne csináld ezt, különben…

– Különben, mi? – nézett fel végre Bella szemeibe, miközben szája pajkos mosolyra húzódott.

– Különben Rose megsértődik, ha nem megyek le most rögtön.

Edward felnevetett.

– Majd Emmett kiengeszteli őt… Hidd el, megvannak rá a módszerei – kacsintott Bellára, mire az fülig pirult.

– Oh… – nyögte.

Edward szélesen elmosolyodott.

– Edward, most azonnal hozd le Bellát! – kiabált fel dühösen Rosalie, az előbbinél is hangosabban.

Edward felvonta fél szemöldökét, és kérdőn nézett Bellára. Az csak még szorosabban átkarolta őt a nyakánál és hozzábújt.

– Ez azt jelenti, hogy mégis maradsz?

– Bármennyire is szeretnék, már megígértem Rosalie-nak… – sóhajtotta.

Edward megvonta a vállát.

– Majd megbékél.

– Nem. Ha már egyszer elértem nála, hogy kezdjünk tiszta lappal, nem lesz második esély. Megyek – mondta határozottan, majd távolabb húzódott a fiútól.

Edward felsóhajtott.

– Hát jó. De te még nem tudod, mire vállalkoztál… Rose-zal vásárolni… uh… – grimaszolt a fiú.

– Fogadjunk, hogy jobban kibírom, mint te!

Edwardnak felcsillant a szeme.

– Rendben, benne vagyok! Mi legyen a tét?

Bella habozott.

– Nem tudom… találd ki te!

– Most rögtön, vagy ráér később? Ugyanis most nekem se jut semmi sem az eszembe.

– Ráér később. Viszont Rosalie még mindig vár rám.

Edward elindult kifele a szobából, ugyanabban a pózban, mint amiben még a szobában voltak. Bella feszengve próbált leszállni a fiúról, de az nem engedte.

– Edward…

– Mi a gond, kedvesem?

– Tudod, nem biztos, hogy Emmett előtt szeretnék így mutatkozni veled.

– Honnan gondolod, hogy Emmett is ott van?

– Ő mindig a legrosszabbkor van a legrosszabb helyen. Egyébként pedig tudok járni a saját lábaimon is.

– Carlisle azt mondta, hogy ne erőltesd meg magad.

– Nem, Carlisle azt mondta, hogy a…

Edward nem engedte, hogy Bella befejezze megkezdett mondatát. Hirtelen szájon csókolta, mire a lány teste teljesen ellazult, így Edward szorosabban fogta magához. Félt, hogy ha gyengédebben tartja őt, akkor az leesne róla a hirtelen rátámadt ellazulástól.

Edward csukott szemmel is tökéletesen tudott tájékozódni a házban, így könnyedén lépkedett le Bellával a lépcsőkön, egészen a nappaliig.

– Na, végre, azt hittem, már sose indulunk el – zsörtölődött Rosalie, amint meglátta őket.

Edward belemosolygott a csókba, amit Bella hirtelen gyorsasággal szakított félbe, mikor észrevette, hogy már a nappaliban állnak. Megpróbált leszállni Edwardról, de próbálkozása ismét kudarcba fulladt; Edward egy cseppnyit sem engedett ölelésén, csupán vigyorogva nézte a lány küszködését, amint szabadulni próbál.

– Mondtam már neked, hogy gonosz vagy? – dünnyögte Bella, miközben elszántan próbált szabadulni az őt ölelő vasmarkok közül.

– Hmm… Talán mintha már említetted volna – vigyorgott Edward.

– Na, jó, elég volt ebből. Edward, engedd el Bellát! Nem érünk most erre rá! – lépett közelebb Rosalie, és próbálta meg ő is lefeszegetni Edward karjait a lányról.

– Ugyan, Rose, hagyd már őket! Ha egyszer most ehhez van kedvük, nem pedig a bevásárláshoz – szólalt meg vidáman Emmett, védve Edwardot.

Rosalie gyilkos tekintettel pillantott Emmettre, majd újból Edwardra.

„Ha azt akarod, hogy sikerüljön a meglepetés, és ne szóljak erről Bellának, azt ajánlom, hogy engedd el őt!” – szuggerálta neki gondolatban.

Edward mosolya alább hagyott, halkan felsóhajtott, majd bólintott. Bella felfigyelt a kettejük közt zajló néma párbeszédre, és kíváncsian kapkodta fejét kettejük közt. De látszólag egyikük sem akart neki válaszolni.

– Bella, leteszlek – figyelmeztette őt Edward.

Majd a következő pillanatban Bella lábai ismét szilárd talajt fogtak. A lány felnézett Edwardra, aki megsimította arcát búcsúzólag.

– Délután találkozunk, szerelmem.

– Rendben.

– Indulhatunk, Bella? – kérdezte Rosalie, sokkal kedvesebb hangnemben, mint eddig.

Bella felé fordult, majd bólintott, mire a szőke lány arcán hatalmas mosoly terült szét.

Elindult a garázs felé, mire Bella vetett még egy utolsó pillantást Edwardra és a szobában ülőkre.

– Sok sikert – vigyorgott Emmett.

– Remélem, túléled – kontrázott Jasper, mire Edward rávillantotta szemeit.

– Nem lehet olyan borzalmas – válaszolta Bella, mire három hitetlenkedő szempárral találkozott szembe.

– Bella, gyere már! – dudált kintről Rosalie.

Bella integetett a szobában levőknek, majd kisurrant a bejárati ajtón. Kissé megijedt, mikor tudatosult benne, hogy most Rosalie autójában fog utazni, ami egy tűzpiros, lenyitható tetejű BMW volt. Nem szerette a feltűnőséget, és tudta, hogy ezt most nem kerülheti el, ha beszáll a lány kocsijába. Mivel pedig nem akarta Rosalie-t megbántani, így gyorsan csatlakozott hozzá.

– Övezd be magad! – szólt rá Rosalie, miközben felvette napszemüvegét.

Bella szót fogadott, bekapcsolta biztonsági övét, miközben felpillantott az égre. Az borult volt, Rosalie viszont mégis felvette a napszemüvegét. Mielőtt Bella bármit is kérdezhetett volna, a kerekek felvisítottak, ahogy a lány gázt adott. 

– Remélem, Rose vigyáz majd Bellára – Nézett ki az ablakon Edward, figyelve a távolodó autót.

– Nyugalom, láttam, hogy minden rendben lesz! – nyugtatta Alice.

Edward rávillantotta mosolyát, majd eljött az ablakból és elindult az ajtó fele.

– Hova mész? – kérdezte Alice.

– El kell intéznem egy fontos dolgot, mielőtt még Belláék visszaérnek.

– Mit? – csillant meg a kíváncsiság Alice szemeiben.

Edward felnevetett.

– Alice, nekem addig jó, míg te nem látod meg, mire is készülök – felelte gonoszul vigyorogva.

– Igaza van Bellának – fonta karba kezeit mellkasánál.

– Miben is? – érdeklődött Edward.

– Abban, hogy gonosz vagy. Teljesen egyetértek vele.

Edward megrántotta vállait, majd kihívóan rámosolygott háborgó húgára.

– Tudom – felelte, azzal már ott sem volt.

Alice dühösen fújtatott irányába, majd lehuppant Jasper mellé, aki átkarolta őt a vállánál.

– Miért nem árulja el? – dünnyögött még mindig Alice.

– Biztos nagyon fontos lehet a számára, ha ennyire ügyel rá, hogy még te se lásd meg, Alice – mondta Emmett. – Ráadásul még Bellát és Rose-t is „elküldte”. Ez valóban furcsa.

– Köszi, Emmett, ettől már sokkal jobb – fortyogott Alice.

– Ugyan, Alice! Ha Edward a tudtodra akarja adni, akkor majd eldönti. Ha pedig nem, akkor valószínűleg azt akarja, hogy te is lepődj meg. Ő is tisztában van vele, mennyire nehéz titkolózni előtted, ő mégis megpróbálja. Biztos joggal teszi.

– Mégis milyen jogon?

– Nem tudom. Én csak azt érzem, hogy nagyon izgatott, szerelmes, de ugyanakkor van egy kis félsz is benne. Fogalmam sincs, miért, de nem is kérdezek rá, ha ennyire titokzatos kedvében van.

– De ez így annyira rossz, hogy nem tudom, mire készül.

– Te is el szoktad rejteni a gondolataid Edward elől – jegyezte meg Emmett, mire Alice egy párnával megdobta.

– Ez igaz, de akkor se vagyok jobban ettől – dünnyögött Alice.

Jasper lemondóan sóhajtott, homlokon csókolta Alice-t, aki erre már valamelyest jobb kedvre derült. 
 
 

*** 
 
 

– Ühm, Rose…

– Igen?

– Nem akarnál lassítani egy kicsit? Hova sietünk ennyire?

Bella amióta elindultak a Cullen háztól, teljesen belenyomódott az ülésbe, mivel a szőke hajú lány nyitott használatban vezette a BMW-t, a menetszéltől és a gyorsaságtól pedig alig bírt mozogni.

– Bella, én mindig így vezetek. Egyébként pedig lenne okunk sietni, hiszen legalább fél órát kellett várnom arra, hogy lejöjj az emeletről.

Bella elpirult, ahogy eszébe jutottak az emlékek, amelyek mindegyikében Edward volt az, aki feltartotta őt a hirtelen csókjaival, érintéseivel.

– Sajnálom.

– Ugyan! Nem te tehetsz róla, hogy a bátyám nem bír magával a közeledben – mosolygott Rosalie, mire Bella még jobban elvörösödött.

– Hogyhogy nem jöttek velünk a többiek? Vagy legalább Alice? Hiszen ő is imád vásárolni.

– Alice pár napja már volt vásárolni, és meghagyta nekünk, hogy most kettesben legyünk egy kicsit. Egyébként pedig még régebben megígértem, nem?

– De, tényleg. Bocsi, kiment a fejemből.

– Megesik – vigyorgott rá Bellára, utalva annak emberi emlékezetére. – Megérkeztünk.

A szőke lány egy éles kanyarral parkolta le a járművet, aminek gondosan bezárta a tetejét is.

Bellával a kocsi csomagtartójánál találkoztak össze, és közösen indultak el a hatalmas pláza felé, ami háromszintes volt.

– Nem is tudtam, hogy Port Angeles-ben van egy ekkora áruház.

– Ha már elég régóta élsz itt, ráadásul semmi tennivalód nincs, fogod a kocsid és magadtól elindulsz felfedezni a környéket. Én például ezt tettem, és ennek hála nagyon hamar megtaláltam ezt a helyet.

– Milyen gyakran jársz ide? – kérdezte Bella, mikor beléptek a plázába, és bárhova nézett a szemeivel, mindenhol csak boltok és boltok voltak.

Mindegyik kirakatban szebbnél szebb, divatos ruhák voltak. Hiába… Rosalie már csak olyan helyekre jár, ahol ilyen holmikat árulnak.

A szőke lány céltudatosan elindult hátrafelé, Bellának pedig szinte futnia kellett, hogy lépést tudjon tartani a lánnyal.

– Nem igazán tudom. Egy héten kétszer mindenképp benézek, de van, mikor többször is.

– És mindig veszel valamit?

– Persze. Mindig találok valami újat, legyen az ruha vagy akár csak egy kiegészítő. Üres kézzel még sose jöttem ki sehonnan sem – vigyorgott büszkén a lány.

A lányok első célja az volt, hogy felsőket vásároljanak. Rosalie kézen fogta Bellát, és maga után húzta a bolt közepére. Ott egy tucat volt felakasztva, mindegyiken voltak flitterek vagy épp feltűnő motívumok, amik már első látásra vonzották a tekinteteket.

Rosalie lelkesen vetette bele magát a ruhák zuhatagába, míg Bella csak tétován állt mellette, és lassan, egy-egy ruhát nézegetett.

– Nézd, Bella! Szerinted ez a szín menne a bőrömhöz és a hajamhoz? Nem akarom, hogy még jobban sápítson, de annyira tetszik! – emelt fel egy mély bordó ujjatlan felsőt.

– Szerintem nem lenne rossz. A hajszínedet pedig csak kiemelné.

Rosalie magához próbálta a ruhát, majd fél szemmel a próbafülkék felé sandított. Bella vette a lapot, így gyorsan hozzátette.

– Menj, próbáld fel! Én addig itt leszek.

– Nem, még nem megyek. Még nézelődök egy kicsit. Én mindig úgy szoktam vásárolni, hogy először a felsőket nézem végig, majd a nadrágokat és szoknyákat, aztán megyek csak felpróbálni őket.

– Értem.

Rosalie gyorsan végignézett további három sort, amelyen ugyanolyan feltűnő ruhák voltak, majd tovább ráncigálta Bellát, a komolyabb, elegánsabb darabok felé.

A szőke lány kezében egyre több ruha volt, míg Belláéban még egy sem. Ezt Rosalie is észrevette, és meg is jegyezte.

– Neked nem tetszett ez idáig még semmi sem?

– Nem is tudom… Nem akarlak megsérteni, de ez valahogy nem az én stílusom. Mármint ezek a csillogó darabok. Számomra túlságosan feltűnők ahhoz, hogy hordjam őket.

– És ezek? – bökött ujjával a körülöttük levő elegánsabb darabokra.

– Még nem próbálkoztam ilyesmikkel. Nem tudom, hogy néznék ki bennük…

– Akkor legfőbb ideje, hogy kipróbáljuk! Ha ezeket megfogod, akkor keresek neked is pár darabot.

Bella kételkedőn nézett rá, de őt nem érdekelte ez, átadta neki a ruháit, majd újdonsült erővel vetette bele magát a ruha halmazokba.

Mikor talált olyan darabokat, melyek véleménye szerint illenének Bellához, megmutatta a lánynak is, aki mindig ugyanazt motyogta: „nagyon szép”. Rosalie ezt persze annak a jeléül vette, hogy tökéletesen tetszik neki, így boldogan vigyorogva gyűjtötte Bellának is a ruhákat.

Negyed óra múlva legalább húsz felsővel a kezében, büszkén jelentette be Bellának, hogy mehetnek tovább a nadrágokhoz.

Bella sóhajtott, de aztán utánament Rosalie-nak, aki már bőszen nézegette a kínálatot.

Több vásárló is alaposan végigmérte mindkettejüket, és nem kellett Bellának Rosalie éles hallása, hogy hallja, amint azon tanakodnak, hogy ennyire fiatal énjükre hogy fogják tudni mindet kifizetni. Bellának erre a gondolatra összeszorult mind a gyomra, mind a torka, és idegesen toporogva ment közelebb a lányhoz, aki egy hosszú, sötét csőnadrágot és egy kopott farmert méricskélt össze.

– Te, Rose… – kezdte halkan.

– Jó, hogy jössz, Bella! Szerinted melyik néz ki jobban? A farmerban csupán az tetszik, hogy koptatott, de maga a szabása már nem annyira.

– Uhm, hát nem is tudom. Mondjuk, nekem a sötét gatya jobban tetszik. De kérdezhetek valamit?

– Persze, mondjad – válaszolta, miközben még mindig le sem vette szemeit a két nadrágról.

– Miből fogjuk ezt mind kifizetni? Hiszen nekem nincs ennyi pénzem ezekre, amiket nekem kerestél – mutatta fel az időközben kosarakba tett szerzeményeiket.

Rosalie felkuncogott.

– Ne aggódj, nem te fogsz fizetni. Edward ideadta a hitelkártyáját, és a lelkemre kötötte, hogy ne hagyjalak fizetni téged.

Bella döbbenten meredt Rosalie-ra, aki diadalittas kifejezéssel végül a csőgatya mellett döntött. Megfordult, hogy ezt tudassa Bellával is, de mikor meglátta annak arckifejezését, megtorpant.

– Mi az, mit mondtam?

– Edward odaadta neked a hitelkártyáját?

– Igen.

– De hát miért? Hiszen nekem is van pénzem, nem kellett volna ezt csinálnia…

Rosalie megcsóválta fejét.

– Bella, Bella… Edward mindig is szeretett téged kényeztetni, ezt miért tagadod meg tőle? – lehalkította a hangját, hogy a közelben állók még véletlenül se hallhassák meg, amit mond – Különben is, mi már évszázadok óta gyűjtjük a pénzt. Nem gondolod, hogy Carlisle korából adódóan akkora a vagyonunk, amiből egy szegény ország minden adósságát törleszteni tudnánk?

Bella szemei kikerekedtek.

– Komolyan?

– Igen.

– De Carlisle nem bánja, hogy… ennyit költötök?

– Carlisle maga kér bennünket, hogy ha bármit szeretnénk, azt vegyük meg, csupán próbáljuk meg a nagyobb fajta feltűnést kerülni.

– Jó, nektek ezt mondja, mivel ti is Cullenek vagytok. De nekem? Mit szól ahhoz, hogy ennyit költötök rám?

– Örül – rántotta meg vállát és Rosalie, és ezzel a maga részéről befejezettnek tekintette a beszélgetést, de Bella koránt sem így gondolta.

– Mégis miért?

– Figyelj, Bella! Van fogalmad arról, mennyire sokat jelentesz Edwardnak? Mivel ő vámpír, így minden érzést, érzelmet erőteljesebben érez, mint az emberek, mint te. Ráadásul Alice is teljesen odáig van érted, a többiekről ne is beszéljünk. Carlisle és Esme rád szintén gyermekükként tekintenek, Emmett és Jasper pedig azért viccelődnek annyira veled vagy éppen rajtad, mert kedvelnek.

– És te? – csúszott ki Bella száján, mire bocsánatkérően nézett rá. – Bocsi.

– Én szerencsére szintén egész jól elvagyok veled, mióta kibékültünk.

Bella bólintott.

– Úgyhogy ne gondolj többet az anyagiakra, ami tetszik, azt megvesszük neked. Edward kikötése volt, hogy ne engedjelek fizetni, úgyhogy, kérlek, ne engem okolj emiatt!

– Rendben.

Rosalie elmosolyodott.

– Na, akkor keressünk neked is valami gatyát meg szoknyát!

– Nekem szoknyát? Uhh, az ki van zárva!

– Bella, ne csináld ezt! Szép lábaid vannak, és te nem akarsz felvenni szoknyát. Ez igazi pazarlás. Edward is biztos örülne neki – mosolyodott el angyalian.

 – De hát nincs is Forksban olyan idő, amikor szoknyát tudnék felvenni.

– Majd akkor nézünk neked pár harisnyát is, és rögtön nem fogsz annyira fagyoskodni. Utálok könyörögni, úgyhogy légy szíves, ezt ne várd el tőlem.

– Na, jó… rendben.

Rosalie diadalittasan elmosolyodott, majd megragadta Bella kezét és újból magával húzta, immár a nadrágok és szoknyák részlege felé. 
 
 

*** 
 
 

– Alice, Belláék mikor érnek vissza?

Edward amint visszaért a Cullen házba, rögtön Alice-t kereste meg és szegezte neki a kérdést.

– Miért ilyen sürgős? Mondtad Rose-nak, hogy délutánig érjenek vissza, és most négy óra van.

– Kérlek, áruld el nekem!

Edward szemei csillogtak a boldogságtól és izgatottságtól.

– Jó, rendben, adj egy kis időt…

Alice lehunyta szemeit, látszódtak rajta a koncentrálás jelei, ahogy arra összpontosított, Rosalie és Bella mikor érnek haza. A közeli jövőben látta Rose autójának digitális kijelzőjén, hogy fél óra múlva fognak kiszállni a kocsiból, és hogy Bella másképp fog kinézni, mint ahogy elment.

– Fél óra és itthon vannak. Mellesleg Bella nagyon szépen fog kinézni – mosolygott boldogan Alice.

Edwardnak féloldalas mosolyra húzódott szája, ahogy hálásan ránézett húgára.

– Bella mindig szépen néz ki, akármiben is van.

– Alice megint mire készülsz? – nyitott be Alice szobájába Jasper.

Amint kimondta a kérdést, meglátta a szobában tartózkodó Edwardot is. Jasper meglepődött.

– Nem is hallottam, hogy már hazaértél.

– Csak most jöttem.

– Mi az, hogy megint mire készülök, Jasper? – vonta kérdőre párját Alice.

– Túl nagy izgatottságot és boldogságot éreztem a szobádnál, így gondoltam, megkérdezem, mégis mi fog történni.

– Én nem készülök semmire…  – szólalt meg döbbenten Alice, majd felpillantott a ravaszul mosolygó Edwardra. – Szerintem helyettem inkább Edwardot érezted.

– Akkor meg te mire készülsz, Edward? – fordult felé Jasper.

– Hamarosan meglátjátok – mosolyodott el szélesen a kérdezett.

– Gyerünk, ki vele! –  „kérte” Alice. – Ha már vagy annyira ügyes, hogy eltitkold előlem, akkor muszáj megosztanod velem.

– Én nem így gondolom. Azért titkolom előled, mert meglepetést szeretnék - mindenkinek.

Alice durcás képet vágott, de szemei továbbra is élénken csillogtak a kíváncsiságtól.

„Kérlek, kérlek, kérlek, kérlek, kérlek!” – könyörgött tovább a fiúnak gondolatai közt.

Edward nevetve megcsóválta a fejét, majd elindult az ajtó felé, de előtte még visszaszólt Alice-nak.

– Hamarosan megtudod – mondta, majd eltűnt. 
 
 

*** 
 
 

Mikor Rosalie lefékezett a Cullen ház előtt, az egész Cullen család kisereglett a ház elé, hogy megláthassák, Bella milyen állapotban tért vissza a vásárlás  után.

Rosalie napszemüvegét bedobva a kesztyűtartóba, széles mosollyal arcán szállt ki a kocsiból. Bella már valamivel lassabban, erőltetett mosollyal kászálódott ki. Feszengett az új ruhájában, amit Rosalie kérésére vett fel és jött haza benne.

– Bella – futott oda szerelméhez Edward, átölelve őt.

Bella lehunyt szemekkel fújta ki a levegőt a fiú karjaiban, ami a feszültségtől keletkezett benne.

– Hiányoztál – suttogta fülébe a fiú.

– Te is nekem.

– Na, Bella, milyen volt Rose-zal a vásárlás? – lépett közelebb Emmett, mire Edward pár centivel távolabb lépett a lánytól.

Bella megkereste pillantásával Rosalie-t, aki éppen a csomagtartóból és a hátsó ülésről szedte össze a csomagjaikat, látszólag bosszús arckifejezéssel.

– Oh, hát, roppant… tanulságos volt.

Bella válaszára Emmett mindent tudó mosolya szertefoszlott, helyette döbbenten figyelte Bellát, várva arra, mikor neveti el magát. De az nem nevetett, sőt, komoly képet vágott.

Rosalie megdermedt a mozdulat közben, amivel az utolsó szatyrot is ki akarta emelni, és furcsán nézett Bellára. A család többi tagja pedig kétségbe vonva Bella épelméjűségét figyelte őt.

– Tanulságos? – kérdezte kétkedőn Emmett, amikor sikerült valamennyire rendeznie arcvonásait.

– Igen. Rose megmutatta hogyan is kell használni egyesek hitelkártyáját. Pontosabban fogalmazva, hogy hogyan is vásároljunk minél többet, miközben én nem költhetek semmit.

Szúrós szemekkel nézett Edwardra, aki roppant ártatlan képpel nézett rá, de szemei boldogságtól csillogtak.

– Ugyan, szerelmem…  – simította végig arcát, mert tudta, Bellát ezzel könnyebben lágyítja meg.

– Legközelebb másnak szólj, ha úgy érzed, túl sok pénz van a kártyádon. Rose még egy csomó mindent meg akart venni – adta át Edwardnak a hitelkártyáját, amit az a farzsebébe csúsztatott.

– Micsoda? – lepődött meg Emmett, majd szája gonosz mosolyra húzódott, ahogy Rose-ra nézett. – Bella lebeszélt valamiről, amit te meg akartál venni? – nevetett. – Ezt már nevezem, Bella!

Rosalie sértődötten összehúzta szemöldökét, és egy ugrással Emmett előtt termett, kezei közé nyomva az összes szatyrot.

– Ahelyett, hogy a szádat járatnád, inkább segíts cipekedni! Még hátul is vannak cuccok!

Emmett az égnek emelte tekintetét, mikor a lány elfordult tőle, és odasúgta Edwardnak.

– Remek. Most engesztelhetem ki.

Edward rákacsintott.

– Sok szerencsét!

Emmett kajánul elmosolyodott, majd utána eredt az időközben a házba belépő szerelmének.

Edward visszafordult Bellához, és mélyen a szemeibe nézett. Hallotta, amint a lánynak felgyorsul a szívverésre, és ez mosolygásra késztette őt.

– Nagyon csinos vagy az új ruhádban.

Bella elpirult, két keze lecsúszott a fiú mellkasára.

– Köszönöm.

– Lenne kedved eljönni velem egy meghittebb helyre?

Bella kérdőn nézett rá.

– Persze, de hova akarsz menni?

– Majd meglátod. Te csak hunyd le a szemed, mert a futáson kívül nincs más mód, hogy odaérjünk.

Bella elhúzta száját, de mivel látta Edwardon az örömöt és izgatottságot, így nem akart ünneprontó lenni. Lehunyta szemeit, mire Edward a karjai közé kapta, és elfutott vele az erdő felé.

Bella kapaszkodott a fiú ingjébe, szemeit szorosan lehunyta, megpróbálva elkerülni azt, hogy kíváncsisága legyőzze őt, és kinyissa őket.

De ezen felül is érezte, amint az erdőn suhannak végig, mintha repülnének, maga előtt látta, ahogy Edward a fákat és bokrokat kerülgetve fut. Tart arra a helyre, amire azt mondta, meglepetés. De vajon mennyire lesz kellemes ez a fajta meglepetés?

Nem sokat gondolkozhatott ezen, mert pár másodperc múlva Edward lágyan végig simított arcán, és megszólalt.

– Most már kinyithatod a szemed, szerelmem. Megérkeztünk.

Bella úgy tett, ahogy a fiú  mondta - és meglepődve tapasztalta, hogy ő már járt ezen a helyen!

Hiszen ez Edward rétje volt, az ő rétjük! Ugyan csak egyetlen egyszer járt itt, és ez csupán a második alkalom, mégis határtalan boldogság járta át testét, ezen felül pedig úgy érezte, mintha hazatért volna. Mintha egy hosszú, fáradalmas út után végre újból otthon lett. Ott, ahol minden elkezdődött, ott feküdt Edward karjaiban. A közös rétjükön.

Edward letette Bellát a kezei közül, aki kábultan nézett szét.

A rét semmit sem változott, ugyanolyan volt, mint akkor, mikor legelőször járt itt. A kettejük helyét teljesen benőtték a vadvirágok - sárga és fehér violák kavalkádja terült szét szemeik előtt. A közelből pedig ugyanúgy hallhatták a patak csobogását.

Bella lassan odafordult Edwardhoz, hogy a szemébe nézhessen, de az nem állt vele szemben. Meglepődve nézett szerelmére, aki fél térdre ereszkedve, izgatott félsszel volt vele szemben, kezei közt pedig egy apró dobozkát szorongatott.

A látvány Bellában furcsa, szorongó érzést váltott ki. Sejtette, hogy mi következik ezután…

– Isabella Marie Swan! Megtennéd azt a mérhetetlenül nagy szívességet és áldozatot, hogy hozzám jönnél feleségül? Ígérem, hogy örök időkig téged foglak szeretni, hiszen te hozol fényt az én sötét létembe! Elég egy pillantást vetnem rád, vagy csak megérintenem téged, tudom, érzem, hogy ez a szerelem, amelyet napról napra erősebben érzek irántad, sosem fog kihűlni. Szeretlek! Hozzám jössz?

Bella érezte, amint szemeibe könnyek szöknek; zavartan pislogni kezdett.

Edward várakozón nézett fel rá, miközben kipattintotta a kis dobozkát, amit görcsösen szorongatott, mire Bellának még a szívverése is megállt.

A jegygyűrű, amit mindeddig elrejtett a dobozka, csodaszép volt. Aranyból készült, míg a közepén levő drágakő tökéletes precízséggel lett kisebb szív alakúra csiszolva.

Ahogy Edward keze közt megremegett a doboz, amiben a gyűrű volt, Bella láthatta az ékszert megcsillanni. Különleges és egyedi darab volt a gyűrű, ehhez semmi kétsége nem volt. Hiszen még soha életében nem hallott arról, hogy valakinek a jegygyűrűje szív alakú lett volna! De pont ez fogta meg benne: hogy egyedi és különleges volt. Olyan, mint az ő kapcsolatuk.

– Igen! – suttogta, mikor valamennyire felébredt kábulatából. – Igen, igen, igen! – nevetve ugrott Edward karjai közé, akinek mindaddig feszült izmai egy csapásra ellágyultak, és hátraesett a fűben.

Boldog, önfeledt kacagásuktól zengett a rét, amint lefele gurultak a fűben. Edward magához szorította Bellát, aki erre hozzásimult testéhez.

Mikor megálltak, Edward volt alul, míg felette Bella helyezkedett el. Mindketten csillogó  szemekkel figyelték, ahogy a fiú óvatosan ráhúzza a lány gyűrűsujjára a gyűrűjét, majd újra megkeresték a másik tekintetét.

– Köszönöm, szerelmem! – simította meg a lány haját Edward.

Bella erre mohón birtokba vette annak ajkait, és mindaddig élvezettel csókolták egymást, míg a lánynak nem kellett levegő után kapnia.

Akkor Bella összekuporodott a fiú testén, fejét lehajtotta a mellkasára, míg Edward átölelte őt, és szeretetteljesen simította végig a feje búbjától egészen a csípőjéig, a gerince mentén.

– Miért hoztál pont ide? – kérdezte csöndesen Bella, míg ő a fiú karját simogatta élvezettel.

– Mert úgy gondoltam, ez a hely ideális lenne nekünk. Tekintve, hogy itt vallottuk be egymásnak a szerelmünket, itt pecsételődött meg a sorsunk, úgy gondoltam, ennél tökéletesebb helyet a lánykéréshez keresve se találnék. Mindenképp valami olyan helyen akartalak megkérni, ami mindkettőnknek egyaránt fontos és közös emlékek is fűznek hozzá.

– Ez valóban tökéletes választás volt.

Edward belecsókolt a lány vállába, majd felsóhajtott.

Bella kérdőn emelte fel fejét  és nézett rá.

– Mi a baj?

– Csupán Alice.

Bella összeráncolta a szemöldökét; nem értette, miért lenne baj Alice.

– Tudod, annyira titokban szerettem volna tartani ezt, hogy felügyeltem rá, még véletlen se lássa meg, mire is készülök. Most viszont megengedtem neki, hogy lássa, és most gondolatban üzent, hogy menjünk már haza, mert meg szeretné nézni a gyűrűt – forgatta szemeit Edward.

– Hát akkor ne várakoztassuk meg!

Bella rámosolygott Edwardra, majd felállt. Edward is feltápászkodott, miközben halkan morgott.

– Hogy képes ennyire kicsi és bosszantó is lenni egyben? – dohogott.

Bella mosolya még szélesebb lett, majd kezei közé fogta szerelme arcát és lágyan ránézett. Látta, amint annak tekintete is nyomban ellágyul, gyöngéddé válik.

– Ne haragudj Alice-ra! Ő csak kíváncsi, és az nem bűn.

Edward bólintott, homlokon csókolta Bellát, majd újból karjai közé kapta és visszaszaladt vele a Cullen házba.

Egész úton le sem vették egymásról a tekintetüket, Bellának pedig most eszébe se jutott, hogy Edward talán nekimegy egy fának. Tudta, hogy szerelme vigyáz rá, és ez elegendő biztonságot nyújtott számára. 

Mikor beléptek a Cullen ház nappalijába, már mindannyian izgatottan várták párosukat. Edward az égnek emelte tekintetét, mikor meghallotta Rosalie, Alice, de még anyja, Esme, gondolatait is arról, hogy mennyire izgatottan várták már ezt a pillanatot, és azt, hogy végre megnézhessék a jegygyűrűt.

Alice egyből odarohant átölelni Bellát, mikor az belépett, őt pedig követte Esme és Rosalie párosa.

– Jaj, Bella, annyira örülök! Képzeld, mikor megláttam, hogy Edward megkér téged, és te igent mondasz majd neki, felsikítottam örömömben! Jasper meg a többiek pedig ijedten rontottak be hozzám, hogy mégis mi történt, de mikor elmondtam nekik is, ők is szinte ugyanúgy felkiáltottak! Jaj, Bella, én olyan boldog vagyok!

– Azért a kiáltásos résszel ne túlozz, Alice… – mosolyodott el Emmett.

De Alice meg sem hallotta, továbbra is Bellát szorongatta, miközben be nem állt a szája.

– És mikor megláttam, hogy mennyire szép a gyűrű…! Tényleg, a gyűrű! Miért nem mutattad már meg?

Alice meg sem várta, hogy Bella feleljen valamit, megfogta kezét és maga elé húzta, hogy megcsodálhassa a rajta fénylő ékszert.

Rosalie és Esme is kíváncsian mentek közelebb, szemügyre véve azt.

Edward testvérei felé  oldalazott, látva és hallva is egyben, hogy most egy darabig nem tud majd Bella közelébe férkőzni a család női tagjai miatt.

– Hé, öcskös, gratulálok – bokszolt bele Emmett Edward vállába, mikor az mellé ért.

– Kösz – vigyorodott el büszkén Edward.

– Gratulálok, Edward! – jött oda Jasper is.

– Kösz, Jasper.

– Én is gratulálok, fiam! – ölelte meg Edwardot Carlisle. – Igazán büszke vagyok rád.

– Köszönöm mindannyiótoknak. De nélkületek azért biztos nem sikerült volna…

– Ugyan! – legyintett Carlisle.

– Edward, gyönyörű szép a gyűrű! – táncolt oda testvéréhez vidáman Alice, majd ugrott szinte a nyakába, mire Edward felnevetett.

Mikor Alice elhúzódott tőle, vidámságtól csillogó szemeit ráemelte.

– Ennek alkalmából muszáj elmennünk egy közös, családi vadászatra!

– Nem tudom, Alice, én inkább…

– Nincs semmi kifogás, Edward! Mindig, mikor valamelyik Cullent eljegyezték, a család együtt, közösen elment vadászni legalább két napra!

– Igen, de akkor mindkét fél egy fajba tartozott – hozta tudomására Alice-nak Edward a gondját.

– Ne aggódj, Bella jól ellesz! Csak mielőtt elmegyünk, beszéljétek meg a dolgot Charlie-val is, hogy tudja. Ma este ér majd haza!

– Charlie ma jön haza? – kérdezte a háttérből Bella, akinek a gyűrűjét Rosalie még mindig áhítattal figyelte.

– Igen. Úgyhogy minden rendben lesz. Bella sem lesz egyedül, és mi is tartjuk magunkat a hagyományainkhoz.

– Hát nem tudom…

– Ugyan, Edward! Menj el velük! Én jól leszek – próbált hatni Bella a fiúra.

Edward hosszan belenézett Bella mosolygó szemeibe, majd végül bólintott, beleegyezve a családi piknikbe.

– Rendben, de csak egy feltétellel!

– És mi lenne az? – kérdezte Alice.

– Ha most megcsókolhatom Bellát – szólalt meg Edward.

Majd ügyet sem vetve a kuncogó  családtagjaira, vagy Rosalie-ra, aki még mindig Bella gyűrűjét nézegette, odament kedveséhez, átölelte őt és forró  szenvedéllyel csókolni kezdte. Bella viszonozta a csók hevességét, miközben karjai öntudatlanul fonódtak a fiú nyakára.

Mindketten érezték, hogy az eljegyzéssel újabb fordulatot vesz eddigi, megszokott életvitelük, ami vagy jó irányba vagy épp az ellenkezőbe fog terelődni ezután. De azt mindketten érezték és tudták, hogy az a szerelem, az a kapocs, ami összeköti őket, sose fog tudni megszűnni.