Már egy hét telt el az első sulis napom óta. Daphneval egész jól kijöttem már kétszer is tartottunk csajos estét.  Ma este is átjön hozzánk, hogy megnézzünk egy DVD. A húgaim is találtak barátokat így ők is hivatalosak voltak mára egy ottalvós pizsipartira. Ennek igazán örültem így a miénk, lehet az egész ház, mivel anya természetesen megint dolgozott.
Kikészítettem a popcornt, az üdítőket már csak a pizza és persze Daphne hiányzott. Az utóbbi nem sokkal később jött meg. Egy vígjátékot néztünk, vagyis néztünk volna, ha Daph nem beszélt volna egyfolytában. Komolyan be nem állt a szája.
Szóval hogy tetszik Aian? – kérdezte és belemarkolt a popcornba.
Hát… nem rossz. – vontam meg a vállam mire ő szúrós tekintettel nézett rám.
Hazudsz. Nem is nézted még meg.
Mi? Honnan veszed ezt? – mondtam egy kis sértődött éllel a hangomban.
Mert ha láttad volna, nem mondanál ilyet, hogy nem rossz.
Na jó tényleg nem néztem még meg.
Nem is értelek. Pedig mellette ülsz irodalom órán. És egy órára jársz vele angolon.
Hogy tudod így elkerülni, hogy nem nézel rá? – nézett rám, válaszra várva de én csak lehajtottam a fejemet.
Oké. Szóval így. Soha nem nézel fel. – nevetett.
Figyelj, nem tudom mi olyan nagydolog abban a srácban számodra. De ha neked annyira fontos, hogy megnézzem akkor hétfőn, megteszem a kedvedért.
Köszönöm. De ezzel nem nekem fogsz szívességet tenni, hanem magadnak. – mondta vigyorogva.
Öhh kétlem. Amúgy ha már róla beszélünk, mondj valamit arról a srácról. – kértem de igazság szerint nem is voltam kíváncsi semmire, ami vele kapcsolatos, csak tudtam, hogy ezen el lesz egy ideig.
Remek. Szóval 1 éve költözött ide a családjával valahonnan délről. Van 2 bátyja, akik még nála is jobban néznek ki. Pedig hidd el azt nehéz felülmúlni. Csak nekik van barátnőjük. – grimaszolt a barátnős résznél. – na azt még megemlíteném, hogy valójában őt csak örökbe fogadták, vagyis nem vér szerinti testvérek.
Tudom mit jelent az, hogy örökbe fogadni. – mondtam szem forgatva.
Nem is kételkedtem benne. Visszatérve, van egy hatalmas házunk, és persze az elmaradhatatlan szuper kocsi mindegyiknek.
Hmm. És a testvérei barátnői is velük laknak?
Igen. Látnád őket is…. Még az apjuk az anyjuk is csodásan néznek ki.
Ne túlozz. – böktem meg.
Nem túlzok, hidd el. – szeme a távolba meredt majd tekintetét a tv-re kapta. – nocsak vége a filmnek. Hány óra?
Hátrafordultam, hogy megnézzem a falióra mennyit, mutat.
1:30.
Elment az idő.
El. Itt alszol? – kérdeztem és reménykedtem benne, hogy igent mond.
Persze. Csak nem hoztam magammal semmit. – mondta csalódottan.
Találunk neked valamit.
Adtam neki egy túlméretezett pólót és egy rövidnadrágot. Mire elkészültünk a lefekvéshez már 3 óra volt.
Reggel korán keltünk megreggeliztünk, majd összetakarítottuk a nappalit. Utána útjára engedtem a mostanra legjobb barátnőmet. Fura, hogy egy héttel ezelőtt még mennyire féltem a barátkozástól. Örültem viszont, hogy lett valaki, aki mellettem, van, amikor egyedül lennék. Mint tegnap este.
A mai napot már a tanulásnak szenteltem. Rengetek házi volt feladva. Vacsorára elkészültem, zuhanyzás után hullafáradtan dőltem az ágyba. Hihetetlen mennyi energiádat elveszi a tanulás.

Másnap kiraktam a tesóimat és az iskola felé vettem az irányt. Daphneval indultam az első órámra.
Majd következő órán találkozunk. – mondtam az ajtó előtt állva.
Oké. Már várom a beszámolód.
Miről?
Hát Aianről. Emlékszel megígérted, hogy megnézed. – meg se várta a válaszom csak rám kacsintott és továbbment. Ohh el is felejtettem. De megígértem neki.
Vettem egy nagy levegőt majd kifújtam. Beléptem a terembe és gyors léptekkel a padom felé vettem az irányt. Aiannak le volt hajtva a feje. Leültem mellé majd lassú fejmozdulattal, ránéztem. Ő pont engem nézett így szembetalálkoztam 2 hatalmas barna szemmel. Fura érzésem lett. Valami ismerős volt rajta. Daphnenak igaza volt. Hihetetlenül jól nézett ki. Engem mégis az fogott, meg amit a szemében láttam. Hogy mégis mi volt az nem tudnám elmondani. Sose történt ilyen velem.
Elfordította a fejét és akkor vettem észre, hogy a tanár bejött. Biztos totál hülyén nézhettem ki, mint egy bamba flúgos lány.
Az óra további részében inkább rá se néztem. Viszont néha a szemem sarkából láttam, amint ő rám sandít.
Kicsengetéskor gyorsan összeszedtem a cuccom. Az ajtóból kilépve valaki hátulról megfogta a karom. Ő volt az.
Szia Aian Morgan vagyok. Nem volt alkalmam bemutatkozni az elmúlt héten. – mondta mosolyogva.
Szia.
Szóval milyen Dawson? – még mindig mosolygott. Amilyen látványt nyújtott az teljesen összezavart.
Öhm tűrhető. Mondjuk nekem kicsit más.
Elhiszem. Los Angeles biztos jobb hely.
Ha a várost nézzük, akkor igen. – bólogattam.
Miért költöztetek ide? – megijedtem ettől a kérdéstől. Nem akartam, hogy esetleg sajnáljon. Próbáltam elkerülni a válaszadást.
Bonyolult. – böktem ki.
Nem hiszed, hogy fel tudom fogni? – kérdezte mosolyogva.
Nem. Vagyis de. Biztos felfognád. – láttam rajta, hogy várja a folytatást. Na azt várhatta teljesen, lefagytam.
Rendben, ha nem akarod elmondani, nem kínozlak.
Honnan veszed, hogy kínzol? – a hangom kissé túl dühösre sikerült.
Látom, hogy nem szeretsz róla beszélni… Mert esetleg fáj.
 Nem. - vágtam rá. - Vagyis de nem szeretek róla beszélni. - Félrenéztem mert ha ránéztem volna semmi érthető nem jött volna ki a számon ebben biztos voltam. Mégis amikor nem néztem rá rosszul éreztem magam.
Rendben. Nos nekem mennem kell. Angolon találkozunk. – csak bólintottam. Teljes káosz. Belezúgtam az első beszélgetésnél? Ne már! El kell kerülnöm. De hisz ma még lesz vele közös órám. Jelentsek beteget? Nem az megfutamodás lenne. De akkor mi tévő legyek? Nem beszélhetek vele többet. Túlságosan belém lát.
Heidi! – kapott utánam Daph mert simán elmentem mellette. Észre se vettem.
Bocsi nem láttalak.
Semmiség általában ez vagy te. Néha nem látsz, nem halsz. Szóval milyen volt? – kérdezte csillogó szemekkel. Nem mondhatom el neki, hogy megbabonázott a nézésével. Kizárt. Inkább hazudok.
Nem rossz.
Mi van??? Fogadok, megint nem nézted meg. Pedig megígérted!! – nézett rám dühös szemekkel.
De esküszöm, megnéztem. Átlagos. – köszörültem meg a torkom.
Valami nagy baj lehet a fejedben. – mondta fej ingatva.
Kétségkívül. – értettem vele egyet.

Angolórára rettegve mentem be. Viszont nyugodtan jöttem ki. Mikor beléptem körbenéztem de sehol nem láttam azt a gyönyörű barna szempárt. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.
Az viszont kíváncsivá tett vajon hova tűnhetett el.
A menzán se láttam sehol. Daphne csacsogott mellettem én viszont csak egy Ohh! Vagy egy Hmm helyett semmit nem tudtam hozzászólni.
A kocsimhoz mentem mikor megszólalt a telefonom. Anya volt az. Meg is lepődtem hisz amióta elment fel se hívott. Engem legalábbis…
- Szia kicsim!
- Szia!
- Figyelj, tudod, ma megyek haza olyan 6 óra körül. És hát lesz egy vacsoravendégünk. Szólnál a lányoknak is?
- Vacsoravendég? Ki? – igazán meglepődtem. Anya már soha nem hozott haza vendégeket a munkahelyéről vagy bárhonnan hisz a szép családi idill eltűnt.
- Egy igen jó barátom. – mondta küszködve a szavakat.
- Férfi az a jó barát?
- Igen Heidi. Csak ennyit akartam. Ja és még annyit, hogy rendelnél pizzát, mire hazamegyünk a lányoknak?
- Persze. Anya.
- Kösz kincsem. Puszi.
- Puszi. – mondtam gúnyosan.
Egy férfi? Na ne már. Már csak az kéne, ha nevelőapám lenne. Vááá egyre rosszabb. Nem bírom!! Az elmúlt 1 évem olyan, mint egy rossz rémálom, amiből nem tudok felébredni.

Otthon kitakarítottam, és ahogy anya kérte 6-ra rendeltem pizzát. Arról viszont, hogy a „vendégünknek” mit akarunk majd enni adni fogalmam se volt. Pizzát úgy se adhatunk neki.
Éppen letettem a telefont mikor anya szólt a nappaliból.
Heidi. Meg, Lo! Lányok! – kiáltott.
Anya! – ugrottak a nyakába.
Üdv! – köszöntem a magas férfinak.
Áhh szia! Biztos te vagy Heidi. Én Josh vagyok. Anyád sokat mesélt rólad.
Ohh ez meglep. – mondtam gúnyosan mire eltűnt a mosolya.

A bemutatkozás után mindenki a nappaliban ült. Az én ölemben Lo ült.
Josh kezét anya vállához tette. Észrevettem amint rajtakapott amint dühösen méregetem..
Szóval Josh, milyen munkaügyi kapcsolatod van anyával? – kérdeztem egy halvány mosollyal az arcomon.
Hát együtt dolgozunk egy befektetésen. – sandított anyámra.
És eddig, hogy halad a „befektetés”? – a hangomban érezhető volt az idézőjel. Hány évesnek néz?
Egész jól. Sőt remekül. Egy ilyen alkalman bármikor kapva kapnék. – vigyorgott anyámra mire anyám egy mosolyt adott viszonzásul. Hányni tudtam volna.
Valamit kérdezni akart anya  mikor csengetek.
Biztos a pizza az. Megyek, behozom. –  Lot leraktam a kanapéra.
Mennyi lesz? – kérdeztem a pénzt számolva a kezemben. Mikor felnéztem döbbenet csodálat és megint fura érzés fogott el.
Aian te meg hogy? Pizza futár vagy? – látta a döbbenetet az arcomon mire hangosan felkacagott.
Valami olyasmi. Szóval itt laksz. – nézett a hátam mögé.
Itt. – sütöttem le a szemem. Na de jó. Már tudja hol lakom.
Szép a házatok.
Kösz. Szóval mennyi? – kérdeztem még mindig lefelé nézve csak ne keljen a szemébe néznem, mert akkor elvesztem. Az állam alá nyúlt és felemelte a fejem, míg nem a szemébe néztem.
Miért kerülöd a tekintetem? – hangjában komolyság volt.
Én nem…- ott maradt a mondat félbehagyva, mert nem tudtam tovább folytatni. Megint lesütöttem a szemem és leengedtem a fejem. Erre ő megint felemelte és már csak annyit vettem észre, hogy rettentően közel volt arca az enyémhez. Az ajka megtalálta az enyémet.
Abban a fél percben olyan volt mintha soha nem éreztem volna fájdalmat, bánatot, mindent elfelejtettem. Még a saját nevemet se tudtam.
De sajnos semmi se tart örökké.
Mi..miért? Hisz egyszer beszéltünk és – dadogtam sokkoltan csukott szemmel.
Mert… Heidi el kell valamit el kell mondanom. Én ha nem teszem meg én....