Mikor hazaértem, teljesen és önfeledten boldog voltam. Megláttam Edwardot és a fejemben végigpergettem az eseményeket, hogy megértsen. Ő is mosolygott. Teljes siker, az első napon. IMÁDOM A SULIT! Erre a gondolatomra elég értetlenkedő lett az arckifejezése és gyorsan kiöltöttem rá a nyelvemet. Mikor megláttam Renesmeet odarohantam hozzá és megpörgettem a levegőben.

• Mi a boldogságod forrása? –mosolygott.
• Minden.

Megforgatta a szemeit és mutatott nekem egy képet. FENÉBE!

• Nem tudok veled lenni Nessie.
• Miért?
• Mert azon a napon lesz a bál.

Durcásan rám pillantott és elrohant.

• Sajnálom! –kiáltottam utána.
• Majd túlteszi magát rajta- mondta Ed –de… van egy fontosabb megbeszélni valónk. Előbb idehívom Carlislet.

Majd inkább felmentünk az emeleten lévő dolgozószobájába és Edward megköszörülte a torkát.

• Nem vettél észre ma semmilyen furcsa dolgot Kristen?
• Kellett volna?
• Szóval nem. A képességed. A gondolatolvasás… ahhoz nagyon sok erőfeszítés kellett. De most, nagyon könnyen ment… Carlisle, van erre elméleted?
• Kinek a fejében turkált?
• Egy srác és egy lány.
• Meg egy biosz tanár. –fűztem hozzá
• Hmm… érdekes. Azt hiszem, valami féleképpen fejlődtél. Könnyen ment ez a képesség használat?
• Igen Carlisle.
• Értem. Voltak érzelmek a gondolatokban? Mármint azok iránt, akiben olvastál. Ismerted őket? Akár név szerint is?
• Igen.
• Remek. Azt hiszem, a gondolatolvasásod az ismert emberekre terjed ki, érzelemtől független. És az érzelem is elég, az, hogyha akármelyik megvan abban a bizonyos személyben, akkor már sima ügy. Még valami… azt hiszem az is elég, hogyha csak ő érez irántad bármit, akár gyűlöletet is. –mosolygott Carlisle – Ez az elméletem.
• Köszönöm.
• Bármikor –felelte komolyan
• Rám is számíthatsz. –mondta Edward – és az egész családunkra –Carlisle helyeslően bólintott.

Megkértem Alicet és Bellát, hogy segítsenek ruhát találni. Rosalie a hajamat vállalta. Valahogyan elértem, hogy Rose is kedveljen, pedig a gondolatok alapján Bellát alig tudta befogadni.

• Készen állsz Kristen? –mosolygott Alice

Csak bólintottam és előhúzta a szekrényből a ruhámat. Ó te jó ég! Ez… fantasztikus. Éjfekete, az alján egy hetyke fodor, ami ezüstcsíkkal pompázik. A dekoltázsánál is megjelenik ez a csík körbe. Vékony pántja alig vehető észre. IMÁDOM!

• Alice… ez gyönyörű, fantasztikus vagy.
• A fodrot Bella találta ki. Mi terveztük.
• Köszönöm Mindkettőtöknek.
• Cipőt is terveztünk. –mondta Bella, majd Alicere kacsintott és a háta mögül elővett egy fehérdobozt és felemelte a tetejét. – Ezt inkább én csináltam, Alice volt a ruhamániás, én kaptam meg a cipőt.

Egy ezüstszínű  tűsarkú, fekete csíkkar a talpa mellett. Pont az ízlésem.

• Úr Isten! Bella, Alice! Fantasztikusak vagytok.
• Most én következem. –mondta Rosalie és leültetett a tükör elé és ollót vett a kezébe. A derékig érő hajamból a váll alá érő hajam lett. Majd feltűzte és pár tincset kihúzott és begöndörítette. Közben Alice megcsinálta a sminkemet, a tökéletes bőröm miatt elég volt egy halvány szájfény és kicsi arcpír, hogy természetesebb legyek. Utána felvettem az új ruhámat és a cipőmet. Az ajtón halk kopogást halottunk és Esme lépett be.
• Sziasztok. –köszönt, majd átnyújtott nekem egy fekete bársonnyal borított dobozt. Felhajtottam a tetejét.
• Ezt nem fogadhatom el. –mondtam méregetve a fehérarany nyakláncot.
• Dehogynem. Ez a tiéd. – unszolt Esme és a nyakamba csíptette az ajándékom.

Mikor elindultam a nappali felé halottam a csengőt és odarohantam eszméletlenül gyorsan az ajtóhoz, vettem egy mély levegőt és lassan kinyitottam.

• Szia. –mosolygott Chad. Gyorsan végigmértem… ismét rá kellett jönnöm, hogy iszonyat jó pasi. Jól áll neki a szmoking.
• Hello.
• Fuh… - rázta meg a fejét –Gyönyörű vagy.
• Köszi. –mosolyogtam. Nem hagyhattam ki a gondolatait sem. „Te Úr Is… szóhoz sem jutok. Annyira… és pont velem jön a bálba. Én mázlista.” azt hiszem ennyi elég is. Kuncogtam magamban.
• Indulhatunk? –ocsúdott fel.
• Persze. –vágtam rá és átkarolt, majd elvezetett az ezüstszínű Audi A6-osához.

Mikor már elhagytuk a Cullen ház területét megköszörülte a torkát.

• Tudom, hogy ez túl gyors tempó… - beszélt akadozva és kissé elpirult, így olyan imádnivaló – Szóval… lennél a barátnőm. –Mi? Hát ez egy csöppet tényleg gyors. „ Legalább a válasz ne nem legyen! LÉGYSZÍÍÍ! Szeretlek Kristen…” néztem a fejébe. Hát, jó.
• Tudod Chad, ez nem rossz ajánlat, de igaz, ez még egy kicsit gyors. Vegyük úgy, hogy még fontolgatom. Rendben? – tudnom kellett mit gondol, annak ellenére, hogy ez nem fair. „ Éjjen! Nem mondott nemet! Egy ilyen gyönyörű lány, és nem hagy itt az első napon.” legalább nem bántottam meg.
• Oké. –mosolygott, majd egészen az iskoláig rám sem pillantott. Mikor odaértünk udvariasan kinyitotta nekem az autó ajtaját és úgy szintén a tornacsarnok bejáratát is.

A kezét felém nyújtotta és megfogtam, majd behúzott a parkett közepére és elkezdtünk táncolni. Milyen nagyszerűen táncol. Picit röhögni kezdtem.

• Mi az? –bámult rám kíváncsian.
• Semmi, csak ez… olyan… tökéletes. Mellesleg, honnan ez a tánctudás?
• Ó… - elpirult. – az anyám beíratott egy szabadidős foglalkozásra, még mikor Parisban laktunk. Tizenegy éves voltam. Öt éve jöttünk ide.
• Értem. –mosolyogtam, majd elsétáltunk az udvarra, ahol senki nem tartózkodott. Elmentünk egészen az erdő széléig és leültünk egy padra.
• Azt hiszem… - kezdte Chad – Szeretlek. Beléd szerettem Kristen Curtis. Nem feleltem, csak nyeltem egy nagyot, nem gondoltam volna, hogy elmondja nekem. Egyre közelebb hajolt hozzám, egészen addig, amíg a puha meleg ajkai az én rideg ajkaimra nem tapadtak. Ez eltartott pár percig majd… JAJ NE! A… a… a vére… ISTENEM! Olyan közel voltam egy emberhez, mint a vámpír létem alatt még soha… a vére olyan csábító… szinte mondja a teste, hogy harapj meg és oltsd el a szomjadat. EZT NEM HAGYHATOM! Olyan gyorsan, ahogy csak bírtam elfutottam. Azt hiszem, észrevett, de most nem érdekelt, csak az, hogy a szobámban lehessek és eltűnjön ez az ösztön…

Mikor hazaértem, Edward a lépcsőn várt rám. Nem is figyeltem rá, csak beléptem a házba, de Carlisle és Bella és Alice állt előttem.

• Sajnálom, hogy ezt nem említettem. –mondta Edward lehajtott fejjel és Bella megsimogatta a vállát.
• Tudnom kellett volna. Hülye voltam, most cseszhetem az egészet. El kell mennem innen…

Felrohantam a szobámba és összepakoltam a holmimat. Felvettem egy sötét farmert, egy fehér toppal és egy sárga Converse cipővel. Kész voltam elmenekülni a saját hibám elől.

• Miért hagysz itt? –szipogta mögöttem Nessie. – Olyan vagy nekem, mindt a nővérem, kérlek, ne menj el… - tört ki sírásba –szeretlek.
• Én is szeretlek Renesmee. –mondtam és szorosan átöleltem, az ő vére nem vonzott engem.
• De mégis itt hagysz. –nyögte.
• Nem hagylak el… maradok… - sóhajtottam… - de iskolába többé nem megyek el…
• KÖSZ! – ujjongott Nessie és nyomott egy puszit az arcomra.
• Azt hiszem, nem hagylak itt titeket. Még nem.
• Mi az, hogy még nem? Maradsz örökre… - mosolygott rám Alice és átölelt.
• Mikor jöttél be?
• Úgy hat perce és tizenöt másodperce. Tizenhat.
• Naná, hogy maradsz! –mondta Bella mikor belépett a szobámba és felemelte Renesmeet.
• Tényleg maradnod kellene. –mondta Rosalie.
• Rose?
• Igen tudom-tudom. De tényleg megkedveltelek.

Mikor körbenéztem, már az egész Cullen család a szobámban volt.

• Most már te is a családunkba tartozol. –mondta Carlisle. –Lányom. –mosolygott.
• Köszönöm. –mondtam és átöleltem Carlislet.
• Van egy új lányom. –mosolygott Esme.
• Maradok… örökké… - állapítottam meg.
• Örökön-örökké. –mondta Renesmee. És megragadta a kezemet. Megmutatta a Cullen családot, a régit és az újat, amiben én is ott voltam.
• Köszönöm Nessie.
• Még jössz nekem egy bunyóval. –vihogott Emmett. –Te meg egy Szkanderrel Bella.
• Meglesz. –mondtuk egyszerre és röhögni kezdtünk.
• Tényleg nem mész vissza a gímibe? –kérdezte Esme.
• Igen… egy vámpír-ember történet sem végződik Happy Enddel… mármint… úgy nem, hogy ember maradjon. Éppen ezért… Chad életét nem tehetem tönkre. A vámpír világban néha könnyebb. De… akkor minden esetben, hogyha egy azonos fajtába szeretsz bele, akkor nincs akadály.
• De… akadt egy eset… - gondolkodott Edward…
• Igen fiam… az egy kivétel volt… - értett egyet Carlisle…
• Micsoda? –kérdeztük kánonban
• Rómeó és Júlia…
• Mi???
• Igen, ők vámpírok voltak… mind a ketten. –mondta Carlisle –a szüleik nem a szerelmet nem engedték, hanem hogy éljenek. Meg akarták semmisíteni őket… a végén eldöntötték, hogy együtt halnak meg… a Volturit megkérték és egyszerre váltak semmivé… az idő és az emberek tudatlansága, és a hírnév megtartása érdekében megváltozott a történetük… de a vámpírok világában, nem merült a feledés homályába az eredeti történet…
• Érdekes… - mondta Bella.
• A lényeg Kristen… - mondta Jasper. Hogy mindig van Happy End… és még a más világban is vannak lehetetlen szerelmek… de ha kellőképpen harcolsz, az életed egy pontja boldog lehet… Rómeó és Júlia… utolsó napjaikat együtt töltötték el… pár boldog nap… mindennel felér…