Ötödik fejezet

     Tennessee, egy kisebb délkeleti állam volt az USA- ban. Gatlinburg városkájában a lakosság jó nagy része éppen a helyi ünnepségen vett részt.

     A település ilyenkor általában kék, piros és fehér színekbe öltözött, hogy ezzel is kifejezzék, az állam és a haza iránti hűségüket.

      Gatlinburg  főterén megtartott ünnepség általában arról szólt, hogy a helyi seriff és bajtársai felvonulót tartottak, majd az óvodások csoportjai jelmezekbe öltöztek, és eljátszották az évekkel ezelőtt lezajlott harcot a helyi telepesek és az indiánok között.

     Emmett McCarthy éppen a szülei boltjában tengette az idejét, és egy cseppet sem érdekelték az odakint zajló események. 

     Sosem volt az az ünneplő típus.

Sokkal inkább kötötte le a figyelmét egy jó kis fogadás, vagy egy izgalmas kaland.

Neki mindegy volt, hogy milyen kaland, csak menekülhessen ebből a porfészekből.

     Ez a fiú valójában egy igen kedves, nyitott természetű fickó  volt, viszont könnyen kilehetett hozni a sodrából.

     Emmett 20 éves volt, de már így is kinézett vagy tíz évvel idősebbnek. Ezt leginkább külső jellemének köszönhette.

     205 centiméter magasságával joggal érdemelte ki a város ,, Legmagasabb Férfija” címet, amelynek már három éve egy huzamban, ő volt a ,,büszke” birtokosa.

     Hatalmas, izmos teste, és rövid fekete haja nagyon népszerűvé tette őt a helyi suhanclányok körében.

     Emmett most egy nagyot sóhajtott, majd a fülét hahotázás, majd hatalmas tapsvihar zaja ütötte meg.

- Oh ne! – nyögött fel – Már megint!  - mondta morogva.

     A bolt ajtaja ekkor kinyílt, és két vele egyidős fiú lépett be, akik még mindig nagyokat nevettek, és egy égszínkék bársonyszalagot lóbáltak a kezükben, amely egy aranykoronghoz hasonló díjat ölelt körül.

- Em. – szólította meg egy hosszú,  piszkosszőke, zilált hajú fiú. Még mindig nagyon nevetett. – Elhoztuk a díjadat. – mondta nagy büszkén, és a szalagot kezdte lóbálni a magasban.

- Hagyjatok már ezzel az ostoba címmel. A város ,, Legmagasabb Férfija” – Emmett undorodva ejtette ki a szavakat – Ugyan már, csak a Gatlinburg – iak találhatnak ki, ilyen idióta címet, és éppen nekem?   - legyintett.

- Ne beszélj így Em. A város ,, Legmagasabb Férfija” nem így hálálja meg a díját. A szüleid nagyon mérgesek voltak rád. Nem személyesen vetted át  a kitüntetésedet.

     A két fiú újra óriási hahotázásban tört ki, és letették a bolt pultjára a kitüntetést.

- Na lássuk csak. – mondta homlokát ráncolva Emmett, és egyetlen mozdulattal kettétörte a számára, semmitmondó, buta díjat.

     Majd  a maradékot hátrahajította a kukába.

     Legjobb barátai, Nateniel és Chuck meg csak bámulták, majd egy – egy jól megérdemelt pacsival jutalmazták barátjuk pusztítását.  

- Szép volt.  – ismerte el Chuck, aki rövid, barna haját mindig kissé lenyalva és hátrafésülve hordta.

- Apámék nem mondták a hajnali programot? – kérdezte reménykedve a fiú.

- Sajnálom Em, de nem. – válaszolta Nateniel.  – Tudod, hogy minket sem engednek el. Miért pont most gondolnák meg magukat?

- Talán azért, mert egy hete töltöttem be a húszat, és most már igencsak a férfikorba léptem! Nem gondoljátok?

- Oh aranyapám, – legyintett Chuck – mi már régen betöltöttük a húszat, de minket sem engedtek el eddig. Tudod, hogy van ez.

- Nem! – dörrent fel Emmett és egy nagyot csapott a pultra – Nem tudom, hogy van ez! Nem értem a szüleinket. Felnőttek vagyunk. Azt csinálunk amit akarunk.

- Mi jár a fejedben barátom? – kérdezte Nate gyanakodva. 

- Arra gondoltam, hogy este a tábortűz után titokban foghatnánk a puskáinkat és léphetnénk az Appalache - hegységbe.

- De Em…  - szólt kissé  idegesen Chuck – Minden engedély nélkül menjünk el vadászni? Ráadásul pont abban az időszakban, amikor a legnagyobbak és a legveszélyesebbek a grizzlyk?!

- Mi van pajtás? - kérdezte Emmett, és megveregette barátja hátát – Talán csak nem beijedtél?

- Dehogy ijedtem be! – vágta rá egy kicsit túl gyorsan Chuck.

- Én benne vagyok! – vágta rá Nate – Lázadjunk! Itt van már az ideje.

     A két jó barát kezet fogott, majd várakozóan néztek Chuck- ra.

- Nem muszáj jönnöd ha nem, akarsz. – tette hozzá Emmett.

- Viccelsz? Én is megyek!

     A három fiú elszántan nézett egymásra, majd megvárták, hogy Emmett bezárjon és lassan a város főterén megrendezett hagyományos tábortűz felé vették az útjukat.  

***

     Gatlinburg  -ban, szinte már apáról – fiára szálló örökségnek számított, hogy amikor az idősek úgy vélték, hogy a fiúk megértek egy megmérettetésre, elvitték őket vadászni.

     Ám Emmett, Nate és Chuck igencsak kisfiúknak számítottak még, legalábbis gondolkodás szinten biztosan.

     Apáik így vélekedtek erről.

     A három fiú heves vitát folytatott erről a szülőkkel, ám azokat nem lehetett meggyőzni, így a másnap hajnali vadászatból, úgy tűnt megint kimaradnak majd.

     Azt persze senkinek sem árulták el, hogy ők már megtervezték a saját kis vadászatukat, méghozzá ma éjféltájt.

     Így hát színpadiasan eljátszották, hogy mérgesek lettek, majd jött a beletörődés fázisa, utána meg már csak jót nevettek az egészen.

     Nate és Chuck éppen azzal volt elfoglalva, hogy miként fogják, majd ellopni apjuk legjobb puskáiknak egyikét, miközben Emmett elmélyülten tanulmányozott egy ide – oda suhanó barna fürtöt.

- Még mindig nem kértél randit Merion – tól? – kérdezte Nateniel kissé  csalódottan – Azt hittem ennél bátrabb vagy.

- Fogd  már be! –  szólt rá barátja és meglökte, aminek az lett az eredménye, hogy a fatörzsön ülők, szépen sorba eldőltek, mint a dominók, és a söröskorsók a tűzbe csapódtak.

     A táncoló lányok természetesen azonnal Emmett – re emelték a tekintetüket, és sugdolózva, nagyokat hahotáztak.

     Emmett zavartan mosolygott, és most úgy érezte, hogy legszívesebben elsüllyedne szégyenében.

- Miért nem mész oda hozzá  és kész. – állapította meg Chuck.

- Nem!  - mondta Em –  Mi lesz ha jól kikosaraz?

- Apám te nem vagy semmi! – vonta le a következtetést szeleburdi barátja- A grizzlyktől  és apád haragjától nem félsz?,  de odamenni egy lányhoz az már smafu?

- Csss. – intette le őket, mert Merion éppen feléjük tartott.

     A lány korához képest elég magas volt, barna, göndör haját coffban fogta össze.

     Emmett már régóta odavolt érte. Ezt nem tagadhatta.

- Sziasztok. – köszönt a lány zavarában – Nem lenne kedved táncolni? – kérdezte, és közben elmélyülten bámulta a lábfejét.

- Szia Merion. Bocsi, de nem egészen értettük, hogy melyikünknek mondtad. – szólt Nate, és elfojtott egy vigyort.

- Hm? Ja.  - mondta mosolyogva a lány – Emmett - hez szóltam. Bocsánat. – szabadkozott.

- Hozzám? – kérdezte tátott szájjal a fiú.

- Igen. Persze megértem ha most nincs kedved. Én megyek is akkor. Bocsi a zavarásért.

     Merion kissé összegörnyedve fordult meg, és viharzott el.

- Emmett – szólt felháborodva Chuck – Te lökött! Menj már utána!

- Biztos?  - kérdezte a fiú tanácstalanul.

- Siess már! – unszolta Nate.

- Igazatok van! – mondta Em, és kihúzta magát, majd felállt – Akkor pontban éjfélkor a város bejáratánál. A többit tudjátok.

- Igen, igen.  –legyintett Nateniel – Csak menjél már.

     Emmett gyorsan árvágott a tömegen, és szerencsére utolérte Meriont. Úgy hallotta, hogy a lány sírt.

- Merion – szólította meg – Én szívesen táncolnék veled. Persze csak akkor ha még te is akarsz.

     A lány gyorsan kitörölte a könnyeket a szeméből, és sugárzó arccal fordult meg.

- Persze. Veled mindig. –  mondta és közelebb húzódott a fiú hatalmas testéhez.

     Átkarolták egymást, és a zene ritmusára ringatózni kezdtek.

- Mondtam már, hogy negyedik alkalommal is megnyertem a város ,, Legmagasabb Férfija” címet? – kérdezte Em, és ahogy kimondta ezeket a szavakat totál idiótának érezte magát.

- Igen. Tudom. – nevetett a lány – Én is benne voltam  a bizottságban ami megszavazta a győztest.

- Akkor köszönöm.

- Azt hittem te utálod ezt a buta címet? – kérdezte gyanakvóan Merion.

     Emmett nagyot sóhajtott, majd így szólt:

- Ne haragudj! De tényleg írtóra rühellem.

     Merion felszabadultan nevetett Emmett-el, majd tovább táncoltak a tábortűz kialvó félben lévő gyér fényében.