Carlisle elmesélte élettörténetét a három bennszülöttnek, és azok legnagyobb megelégedésemre tátott szájjal, egyetlen nyikkanás nélkül hallgatták végig.

     Amikor elmondta nekik, hogy mi nem bántunk embereket, és állatok vérét isszuk, teljesen ledöbbentek.

     Most már nem nevettek.

     Tudták, hogy Carlisle  igazat beszél.

     Amikor a történet végére ért, Ephraim intett két társának, és távolabb húzódtak tőlünk, majd élénk tanácskozásba kezdtek.

- Vajon min vitatkozhatnak? – kérdeztem a családomat, mert többször is láttam, hogy Levi a fejét ingatja.

- Edward? – kérdezte Emmett, és mostohafivéremre néztünk mindannyian.

- Quil az egyetlen aki teljes mértékben hisz nekünk, viszont ő még csak pár hónapja csatlakozott a falkához, ezért neki nincs beleszólása a dolgokba!

- Remek. – morogta Em.

- És a többi? – kérdeztem kíváncsian.

- Mivel Ephraim az alfa hím az ő szava számít leginkább. Levi egyáltalán nem bízik bennünk.

- Gondoltam. Olyan ellenséges és unszimpatikus. Nem támogatja a többieket, és sosem ért velük egyet.  – mondtam mérgesen.

- Nem emlékeztet valakire? – kérdezte Edward, és kérdőn nézett rám.

- Nem. Miért? Kellene?  - szóltam.

- Igen. Kellene. Szerintem sok tekintetben olyan mint Te. – hangsúlyozta Edward szárazon.

- Hogy mi? – kérdeztem hisztérikus hangon.

- Jönnek!  - mondta Carlisle hirtelen, és lefogta a kezemet, amivel már pofont akartam adni Edwardnak.  – Ha lehet, ne most rontsuk el!

- Ajjaj! – sóhajtott Edward gondterhelten, és a közeledő indiánokra nézett.

- Döntöttünk! – mondta Ephraim. – Nem minden szavatokat hisszük el, de szerintem ezt megértitek. Ti elsősorban az ellenségeink vagytok!

- Ezt megértjük. –  szólt Carlisle – Viszont remélem, hogy hajlandóak vagytok szövetséget kötni?!

- Quil igennel szavazott. Levi nemmel.

- És te? – kérdeztem a feketehajú főnököt.

- Őszintén? – nézett rám ellenséges szemekkel – Fogalmam sincs, hogy mit is higgyek, ezért úgy határoztunk, hogy a kérdést megbeszéljük a népünk többi tagjával. Holnapra választ adunk.

- Nevetséges! – szaladt ki a számon. – Nem hiszem el, hogy nem lehet itt és most dönteni!

- Lehet, hogy ti azonnal határoztok egy – egy dologban, de mi többen vagyunk. Nekünk a népünk biztonsága és véleménye a legfontosabb. Így hát mi mindenképpen elnapoljuk a döntést a szövetség megkötéséről! – mondta tudálékosan Ephraim.

- Ha nem tetszik, el is mehettek! -  tette hozzá kissé reménykedve Levi.

- Nem! Maradunk és tiszteletben tartjuk a döntéseteket! – mondta Carlisle.

     Az indiánok megint csak furcsán néztek ránk.

     Még mindig nem hitték el, hogy ilyen civilizáltak vagyunk.

- Carlisle ne! – mondta Edward – Te  még nem tudod, hogy mit is akarnak kérni!

- Miért mit? – kérdezte a doktor, de az alfa hím a szavába vágott Edward magyarázatának.

- Örülök ha így fogod fel a dolgot. Remélem, hogy akkor azt is megérted, hogy amíg tárgyalunk, egyet magunkkal viszünk közületek!

     Edward sokatmondóan pillantott felénk, Carlisle pedig olyan képet vágott, mintha valaki arcon ütötte volna.

     Ephraim várakozóan nézett Carlisle –ra, még Emmett és én is bosszankodva szemléltük az elégedett képet vágó Levi-t.

- Nos mi a válaszod? –  kérdezte Ephraim Carlisle –t.

- Csak akkor ha megígéritek, hogy egy napnál nem lesz több az egész, és amíg ti döntést hoztok, addig mi itt maradhatunk a közelben, és szabadon vadászhatunk!

- Ephraim ne…   - kezdett bele Levi, de hiába.

- Rendben van!  - egyezett bele a feketehajú férfi.

- Akkor  majd én megyek!  - jelentette ki a doktor, és felénk fordult, hogy elköszönjön.

- Nem téged akarnak!   - mondta Edward.

- Sajnálom, de mi a lányt választottuk! – mutatott rám Levi.

- Azt próbáljátok meg! –  mordult fel haragosan Emmett és védekezően lépett elém.

– Rosalie – t nem! Akkor vigyetek engem! Mindegy, hogy kit, csak ne őt!

- Pont azért választottuk őt, mert látjuk, hogy fontos a számodra! Vagy is ameddig a lány nálunk van biztos, hogy nem támadtok!  - szólt Levi.

- Amúgy sem támadnánk! Nem értitek?  - kérdezte tajtékzó dühvel Emmett.  – Pont a leggyengébbet akarjátok? Ez igazán nem fair!

- Nem vagyok gyenge! –  mondtam határozottan, és kitéptem magam Em kezei közül.

- De Rose…? –  nézett rám reménytelenül.

- Nem lesz semmi baj. Szeretlek. – mondtam és megcsókoltam. – Holnap találkozunk!

- Ne! – szólt Emmett, de én kicsusszantam mellőle, és odaléptem Ephraim elé.

- Csak semmi trükk! –  figyelmeztetett.

- Haladjunk már!  - mondtam, és gyűlölködve néztem rá.

- Akkor holnap.  Ugyanitt, ugyanekkor!  - mondta Levi, és már vissza is változott farkassá.

     Quil most engem bámult, és mikor ránéztem bepirosodott.

      Hiába voltunk ellenségek, a szépségem őt sem hagyta megcélzatlanul.

- Quil! – szólt rá  Ephraim – Te hozod a nőstényt! Én és Levi, pedig farkas alakban kísérünk La Push felé.

     Quil csak bólintott, és erős kezeivel megragadott.

     Hallottam, hogy a háttérben Emmett felmordult.

     Utoljára még vetettem egy pillantást a három férfi felé, majd követve az indiánt, elindultam az erdő sötétebb része felé.