Életem legszebb éjszakáját követte életem legszebb éjjele.Mintha egy álomba csöppentem volna bele.El sem tudtam hinni,hogy a sok szörnyûség után,ami velem történt,lehetek még ennyire boldog.Jake karjai között ébredtem,de ezentúl nem volt okom arra hogy elhúzódjak tõle és nem is akartam.Most már mindenféle bûntudat nélkül ölelhetem magamhoz addig ameddig csak akarom.Megcirógattam az arcát,õ meg villámgyorsan elkapta a kezem. 

-Nem hagysz aludni sem Nessie?-vigyorodott el,és megcsókolta ujjaim hegyét. 

-Szép jó reggelt!-nevettem fel. 

-Látom jó kedved van! 

-Igen. 

-Csak kár hogy el kell rontanunk azzal hogy tovább folytassuk a...nyomozást.-Jake arca elkomorult,de azért magára erõltetett egy mosolyt. 

-Ne is mondd!-sóhajtottam fel-de ha ennek vége akkor békében élhetünk! 

-Abban teljesen biztos vagyok!-megcsókolta ajkaim,de a kopogtatás megzavart bennünket. 

-Szabad!-szólt ki Jacob nem törõdve azzal hogy mindketten ágyban fekszünk.Embry lépett a szobába,széles vigyor ült ki az arcára mikor meglátott minket.Zavartan húztam magamra a takarót még jobban mint eddig volt,kissé feszélyezett hogy Jake csak így beengedte. 

-Sziasztok!Csak szólni akartam hogy kész van a reggeli!Gyertek!!Biztos...öhm...mozgalmas éjszakátok lehetett!-hangosan felnevetett,Jake csatlakozott hozzá.Bosszúsan fejbevágtam,de erre csak még jobban nevetett.Embry végre elhagyta a szobát és én kikászálódtam az ágyból.Felöltöztem,Jake közben végig engem nézett.Együtt mentünk ki az ebédlõbe,ahol Embry már várt ránk.A kicsi asztal meg volt terítve és mindenféle finomság feküdt rajta. 

-Embry...te tudsz fõzni?-hitetlenkedtem,miközben tányéromra pakoltam egy nagy adag kaját. 

-Hát ha az ember egyedül él akkor rákényszerül megtanulni egyet s mást!-nevetett fel mély,öblös hangján.Szájamhoz emeltem a villámat,és kissé habozba bekaptam az elsõ falatot.Nem arra számítottam hogy a világ egyik legfinomabb ételét fogom megkóstolni.Mintha egy mesterszakács fõzte volna.Elégedetten eszegettem. 

-Na és ma már el is mentek?-Jacob és én összenéztünk. 

-Igen.Sajnos muszáj mennünk.Minél elõbb túl akarunk lenni ezen a dolgon...-felelte Jake. 

-Sok sikert hozzá!!! 

-Köszönjük!!-válaszoltuk egyszerre.Miután csendben elfogyasztottuk a reggelit,úgy döntöttünk hogy ideje lenne indulni.Elbúcsúztunk Embrytõl és útnak indultunk.Az erdõ felé vettük az irányt,mert szerintünk a tettes inkább ott halad,tekintetbe véve hogy ott jobban el tud bújni elõlünk,üldözõi elõl.Lassan és csendben haladtunk,emlékeztünk arra hogy tegnap éjszaka hallottuk hogy valaki követ minket.Sokáig nem történt semmi,de aztán léptek zaja hallatszott a hátunk mögül.Ijedten pördültem meg a tengelyem körül.Az a valami olyan sebesen mozgott hogy nem tudtam a szememmel követni.Jacob idegesen morgott mellettem és a következõ pillanatban már farkas alakjában volt.Idegesen szimatolt és fülelt,miközben a hangon csak nem akartak megszûnni.A következõ pillanatban sok dolog történt egyszerre.Az elsõ az volt,hogy valami teljes erõbõl arrébblökött,és én a fának estem.A másik az,hogy Jacob és az idegen élet-halál harcot vívtak egymással,éppen a földön fetrengtek.Nem tudtam mit csináljak.Kábán figyeltem a jelenetet,próbáltam rájönni ki lehet a rejtélyes idegen,de csak elmosódó foltokot láttam.Semmi mást.Jacob dühösen morgott,csak úgy mint a vámpír,ugyanis most már biztosan tudtam hogy az volt.Csont törése hallatszott,Jake a következõ pillanatban elterült a földön,nyûszítve vonaglott.Az idegen készült hogy újra lecsapjon rá. 

-NE!!!!-ordítottam és rávettem magam a támadónkra.Meglepõdött a hirtelen támadásomtól,talán emiatt nem támadott vissza.Hagyta hagy üssem ott ahol érem.Dühösen morogtam rá,fogaimat villogtattam.A vámpír egyetlen egy mozdulat segítségével ledobott magáról a földre,kezeimet oldalra szorította.Akkor láttam meg az arcát,és azt hittem ott helyben megõrülök.Könnyes szemekkel néztem rá,majd tekintetem a még mindig földön fetrengõ Jacobra tévedt.Hogy történhetett ez meg?Hogy lehet hogy az amitõl a világon a legjobban féltem most megvalósult?Nem hiszem el hogy komolyan ez történt.Hogy komolyan itt vagyok most,hogy Jake komolyan a földön fekszik,kínok között  vergõdve.Végtagjaim elernyedtek,nem bírtam már ellenkezni.Karomon a szorítás enyhült.A könnyek mint egy függöny,eltakarták elõlem a kilátást,de én mégis teljesen tiszta tudattal és látással tekintettem a fölöttem térdelõ,karjaimat még mindig leszorító vámpírra.A vámpírra,aki ezt tette szerelmemmel.A vámpírra,akit mégis nagyon szeretek és tisztelek.A vámpírra aki nagyon sokat jelent nekem.A vámpírra,akinek bronzvörös színû haját összeborzolta a szél.Bûntudatos,mégis haragos arccal nézett le rám,szemeiben aggodalom bújkált.Kezdtem elgyengülni.Mielõtt elájultam volna még egyszer megnéztem õt,hogy nem csak álmodok e.De nem.Õ itt volt.Apám arcát láttam utoljára,mielõtt elvesztettem az eszméletem.