Ki lehet az a lány? Ő ismer, de én nem ismerem őt. Miért nem emlékszem egy ilyen szépségre? Mindenki másra emlékszem, de rá nem. Hogy van ez? Miért? Azt mondta ő a legjobb barátom. Remélem, elfogadja a bocsánat kérésemet, amit levélbe írtam neki. Nagyon szép, ráadásul valami még vonz hozzá… de mi?

- Jake - szakította félbe a gondolatmenetemet Bella.

- Bella. Hát te?

- Most értünk vissza a vadászatból. Hogy érzed magad? - nézett rám aggodalmas szemekkel.

- Ha azt vesszük, hogy fél évet a Volturi cellájába töltöttem, megkínozva, és ráadásul nem emlékszem még a legjobb barátomra se, egész jól.

- Sajnálom - mondta lesütött szemmel. - Gyere be. Mindenki rád, és a beszámolódra vár.

- Rendben, de egy valamit kérek tőled.

- Mondjad.

- Miután végeztünk, elmegyek apámhoz, de utána visszajövök, és mindent elmesélsz nekem Nessie-ről.

- Persze. Na de gyere be, ott elmesélsz nekünk mindent - mosolygott rám Bella.

Bementünk a házba, mert eddig kint az udvaron beszélgettünk. Mikor bementünk, senki nem volt a nappaliba. Bella bevezetett az ebédlőbe, ahol az asztal körül ott ült mindenki.

- Mivel Aro nem mondott nekünk semmit, téged szeretnélek megkérni arra, hogy mond el mi történt, miért raboltak el? - mondta Carlisle.

- Nem tudom miért raboltak el. Nem mondtak semmit. Annyit tudok, hogy mikor haza értem a ház fel volt túrva. Annyira fáradt voltam, hogy ittam egy korty vizet és már mentem is a szobámba. Még a vámpírszagot sem éreztem. A szobám előtt álltam, mikor elsötétült előttem a világ. Többre nem emlékszem. Mikor felébredtem egy sötét cellában találtam magam, ahol nem volt semmi. Nem hallottam, és nem is láttam senkit. Már két napja ott lehettem, mikor... - itt elcsuklott a hangom. Utáltam magam azért, mert nem voltam elég erős, hogy elmondjam nekik milyen fájdalmat éreztem. Mikor a fájdalomra gondoltam összerezzentem, mint mikor egy váratlan vendég jelenik meg mögötted és a hátad mögé áll és megszólal.

- Mikor? - kérdezte Alice.

- Mikor jött az az Aro meg az a töpre csaj, nem tudom mi a neve.

- Szerintem Jane az - mondta Jasper mindentudóan. - Megérezte a fájdalmam - gondoltam.

Mikor Jasper kimondta a szavakat már mindenki értett mindent.

- Megkínzott - mondta rettenettel a hangjában Emmett. Éreztem, hogy kijelentésnek szánja, nem kérdésnek.

- Igen - feleltem megkínzottan.

- Utána, mi történt? - kérdezte Esme. De láttam rajta, hogy nem akarja hallani a választ.

- Minden nap megkínzott, mintha olyan lenne neki ez, mint nekem a napi étkezés. Láttam rajta milyen önelégült a kínzások után. Valamiért nem tudtam átváltozni, hogy letépjem a fejét. Ezek után már csak aludtam. A nap nagy részét átaludtam. Néha adtak valami ennivalót. A napok, hónapokká váltak, és aztán megjelentetek ti és én hálát adtam az égnek.

- Jake - jött oda Bella és megölelt. Ebben az ölelésben éreztem, hogy benne van az irántam érzett igaz baráti szeretete. Én is próbáltam neki ezt viszonozni. Remélem sikerült. Annyira jól esett, annyira hiányzott. Most ébredtem rá, mennyire szeretet hiányom van.

- Szeretlek legjobb vámpír barátom - csókot leheltem a homlokára.

- Én is, szeretlek, Jake - hallottam a hangján, hogy mosolyog. Lábujj hegyre állt és két puszit adott az arcomra.

- Szerinte miért nem tudtam átváltozni? Miért raboltak el? - kérdeztem Carlisle-t, miután elváltunk Bellával.

- Jake - nézett fel a plafonra, mintha átlátna rajta és a csillagokból olvasni. -, bárcsak tudnám a választ a kérdéseidre. Nem ígérhetek semmit, de próbálok rájuk választ találni.

- Köszönöm nektek. mindnyájatoknak, hogy kerestetek és megtaláltatok - néztem végig rajtuk hálásan.

- Neked bármit, kutya - felelte Rose nevetve. Vele nevettem. Tudtam, hogy ilyen pillanat nem lesz több.

- Rosalie Cullen - odasétáltam és letérdeltem előtte. - Szeretnélek megkérni arra, hogy válj el férjed-uradtól és legyél az én feleségem - megfogtam márvány kezét és úgy csináltam, mintha csókot lehelnék rá. Felnéztem. - Leszel a feleségem?

Mindenki rázkódott a nevetéstől. Emmett, még mindig nevetve, odaállt mellém felrángatott. Komolyságot erőltetett az arcára és megszólalt öblös hangon.

- Kutya - kiáltott rám. - Ha még egyszer hozzá érsz a feleségemhez, elválok tőle és viheted - megfogtam a szőke vámpír kezét, erre Emmett elengedet és elégedett képet vágott. - Viheted, a tiéd - azzal elépett mellőlem, elsétált felesége mellett és ezt suttogta:

- De attól lehetsz a szeretőm, amikor alszik, akkor átjöhetsz egy kicsit játszani.

A szobában mindenki sírt a röhögéstől (ha a vámpírok tudnának sírni, akkor vehetnénk szó szerint), kivéve az említett mennyasszonyt.

- Szállj le rólam, te büdös négy lábú szörny.

- Drágám, ilyen imponáló szavakat még nem hallottam a szádból.

- Te meg - szavait Emmett felé irányította -, hagyod, hogy ez a korcs így bánjon velem?

- Aha - nevettet. - Te nem akadályoztad meg, hogy Jake hozzád érjen úgyhogy te az övévé vagy.

- Én nem akarok ezé a bolharaktáré lenni - nyávogott a szőke.

Még mindig kacagott mindenki. Egyszer csak megszólalt Alice.

- Nessie... - Mikor Alice megszólalt mindenki abba hagyta a nevetést.

- Mi történt, mit láttál? - kérdezi aggódva Bella.

- Nézzük meg hol van.

Mindenki elszaladt, csak én maradtam ott. Alig telt el egy perc már mindenki ott volt.

- Megtalálta valaki?

- Nem - mondták egyszerre a vámpírok.

- Nessie elment - szólalt meg végül Edward. Csend telepedett a szobára és minden szempár rám szegeződött.