Renesmee szemszöge

Csak rohantam , nem tudtam merre tartok,de nem is érdekelt, már a könnyeim is elkezdtek folyni , egyre gyorsabban, és gyorsabban. Nem láttam már semmit, zokogtam. A könnyeim, mint egy köpeny egy hatalmas fekete köpeny, amin nem tudsz átlátni, ezekkel a könnyekkel meg telt a szemem. Nem érdekelt hogy nem látok semmit, még talán jó is. Legalább nem látom azt a szörnyűséget ami rám vár ha kinyitom a szemem. És megtörtént egy lehetetlennek tűnő dolog. Neki csapódtam egy fának, arról pedig vissza pattantam egyenesen egy másiknak ütközve. Mint valami gumi labda. A bőrömön nem látszódott semmi, de belül éreztem a fájdalmat , nem tudtam fel emelkedni. Az erőm köddé vált. Lassan lehunytam a szemem és vártam, hogy teljesen meg emésztsen a fájdalom, de semmi nem történt. Egy magam feküdtem a földön. Majd egy ismerős hangot hallottam, de ez nem ember, se vérfarkas, sem vámpír hang volt. Ez egy grizzly medve volt. Emmett kedvenc csemegéje. Felém közeledett. Tudtam ha a fájdalom nem öl meg, majd a medve megteszi helyette. Már csak pár centi választott el a medve fogaitól. Vártam hogy végre megtörténjen, vártam, vártam, kíváncsi voltam hogy tényleg létezik e a menj a mi fajtánknak is? Most meg tudhatom. De nem történt semmi, kinyitottam a szemem, és azt láttam hogy valaki/valami neki ütközött a medvének. A medve leteperte az idegent, de ő nem hagyta magát, rászállt és kiszívta a vérét. Az utolsó cseppig. Az idegen már nem is tűnt olyan idegennek. Emmett volt az, a közelben hallottam Rosalie-t is.
- Azonnal haza kell vinnünk !!!!! mondta Rose aggódva.
- Nem!!!! Nem akarok.. – de nem tudtam kibökni egy értelmes szót se. Emmett a karjaiba kapott és átrohant velem az erdőn. Egyenesen a Cullen házba vitt. Lefektetett a kanapéra a nappaliban. Magamnál voltam, szóval tudtam mi folyik most körülöttem, de beszélni, vagy meg mozdulni nem tudtam. Nyöszörögtem valami olyasmit hogy - nem akarom. De Carlisle oda ült mellém.
- Aludj Renesmee nem lesz semmi baj. Mondta Carlisle nyugodt hangon. Sosem értetettem hogy tud még ilyen helyzetben is nyugodt maradni. Nehezemre esett egyet is bólintani, valami éles fájdalom támadta meg a nyakam. Le hunyta a szemeimet , de még mielőtt elaludtam volna, meg hallottam Alice hangját és anyáékét is.
- Tessék itt a táskád ! mondta Alice Carlislenak.
- Minden rendben lesz szerelmem. Nyugtatta apám anyát. Te Jézus hogy lehettem ilyen felelőtlen hogy tehettem pont anyával ilyet. Majd vissza kinyitottam a szemem, hogy láthassam anya arcát. Apa látta a gondolataimban hogy mire készülök.
- Nyugalom Nessie anyának nem lesz semmi baja ha te most alszol. Apa szavai megnyugtattak. Vissza le hunytam a szemeim, és mély álomba zuhantam.
- Ne, nee!!! Kiabáltam. Anya maga mellé szorított, minden erejével engem védett, de a fekete köpenyes alak vörösen izzó szemekkel csak közeledett, anya kezdte elveszteni az irányítást, összeroppant, engem pedig elnyelt a feketeség.
Csak egy álom volt. Mondtam magamnak .Mikor fel keltem, egy hatalmas francia ágyon találtam magam. Az egyik emeleti szobában. Éreztem magam mellett egy másik forró testet. Mikor kinyitottam a szemem meg pillantottam Jake arcát. Elpirultam. Másik ruhában voltam, egy rövid naciban, és egy hozzá illő toppban. Naná tuti hogy ezeket Alice aggasztotta rám. Át fordultam az oldalamra hogy Jacob mellkasára tudjak feküdni. Arca nem a megszokott volt, feszült volt. Nem értettem mi lehet a baj. Majd pillantásaink találkoztak. Amitől az arcom vörös lett. Vett egy mély lélegzetet és elkezdte.
- Nessie te szeretsz engem ?

Ez a kérdés sokkolt. Hogy kérdezhet ilyet Jake ő az életemnél is fontosabb számomra.
- Persze hogy szeretlek !! válaszoltam felháborodva.
- Akkor miért akartál itt hagyni örökre, mmm-eeee-gg-ha-lll-ni ?
- Jake, Jézusom, Jacob Black soha de soha nem foglak itt hagyni, tőlem többé már nem tudsz szabadulni, ez, ez csak baleset volt !!
- Ennek örülök, de miért mentél el ?
- Jake, szerintem ez már más tészta, és hát nem szeretném ezt a témát feszegetni.
- Bocs, de Nessie én halálra aggódtam magam, hogy , hogy talán fel se fogsz kelni ! Jacob lehunyta a szemeit, az arcát az arcomhoz húztam, és a fülébe suttogtam.
- Jake soha, de soha nem hagylak el! - Jacob most már kinyitotta a szemeit, majd szenvedélyes csókot lehelt ajkaimra. Fürödtem a boldogságban. De egy részem valamit sugallt nem értettem mi a baj, majd hirtelen rájöttem, persze hát én buta.
- Látnom kell anyát !
- Rendben. Lent vannak a nappaliban, eddig Alice nyugtatta hogy nem lesz semmi bajod,Bella magát okolja hogy elmentél, de most már apád is értesítette hogy fent vagy, és roppant jól érzed magad. – Jake rám kacsintott. Kikeltem az ágyból.
- Nagyon csinos vagy ! mondta Jacob , és szélesen vigyorgott. Csöppet sem izgatott hogy mi van rajtam, most anya az első.
- Menjünk ! mondtam. Jacob átkarolta a derekam szorosan maga mellett tartva. Elindultunk lefelé a lépcsőn. A lábaim minden egyes lépcső foknál megremegett. Mikor már leértünk Jake elengedett, én pedig oda rohantam anyuhoz. Szorosan átölelt, és én sem hagytam magam. Majd amikor elengedett megérintette a csuklóm.
- Most már mindent értek. Mondta anya megnyugodva. A tegnapi nap eseményeit mutattam , azt hogy Jake a kérdésemre nemmel válaszolt.
- Ezt majd később megbeszéljük. – Nagy mákom volt hogy apa nem volt a közelben, és nem látott semmit az emlékeimből. De tartoztam mindenkinek valamivel. Ennyi jár a családomnak.
- Bocsánatot kérek mindenkitől.Mikor kimondtam az utolsó szót is apa vissza tért a szobába.
- Semmi gáz Nessie ! – mondta Emmett nevetve. - Legalább kajáltam egy jó! Nevetése a ház minden pontján hallatszott.
- Ne tedd ezt többet velünk. Mondta Alice. Apa nem mondott semmit , csak fagyosan nézett rám.
- Apa? Szóltam.
- Soha többé , még eszedbe se jusson ilyesmit művelni.
- Rendben nem teszek még ehhez foghatót se.
- Asszem haza megyek. HOLNAP LÁTLAK Nessie !!!! mondta Jacob.
- Oké Jake! Szia . Meg csókolta a homlokomat,és elindult haza.
- Indulhatunk mi is? Kérdezte apa. Anyával egyszerre bólintottunk.
- Köszönök mindent !!! Sziasztok
- Sziasztok ! és a ház falai a búcsúzkodás szavaitól csengettek.
Anyuval, és apuval a szokásos rohanás helyett csak sétáltunk, erősen próbáltam nem Jacobra gondolni, ne hogy lebukjak. Nekem mért nem olyan képesség jutott mint anyámnak ? Így még arra is figyelnem kell hogy senki csuklójával ne találkozzon az enyém. Olyan helyen jártunk, ahova én még a lábamat se tettembe, sok történetet hallottam már Alice-től, hogy ezen a helyen mi(k) történtek.. Anya szemei ragyogtak. Apával egymást nézték. Pfúj. Mért kell ezt most nekem látnom? Persze örülök neki hogy apáék boldogok de akkor is , kérem tegyék már ki a 18-as karikát.. lassan már az fog ide kelleni. Meg köszörültem a torkom, hogy anyáék tisztában legyenek azzal hogy én is itt vagyok.
- Ops! Anya elnevette magát. – Bocsi kicsim.
- Nem vészes. Mondtam anyáéknak. – Hol vagyunk ? olyan ismerős ez a hely, de még sem tudom..
- A mi rétünkön. Mondta apa. Hát persze, most már minden rémlik, a sok story a helyén van. Wáó ez tényleg mese szép. Sötét volt. De még is egy pont világított, egy pont, és ez a pont a ragyogó hold volt. Ez a hely, ennek a helynek a képe örökre az elmémbe vésődött. Csak ámultam és bámultam, nem találtam szavakat.