9. rész: Egy új élet küszöbén ….?

- Nem látom pontosan, hogy kik jönnek! – mondtam türelmetlenül, és lábujjhegyre  álltam, hogy jobban lássam a két alakot.

Nagyot dobbant a szívem, és hatalmas kő esett le róla, amikor végre  - valahára megláttam, hogy Edward és Alec közeledik felénk.

Őrült tempóban futottam szerelmem felé, és belerohantam a karjaiba.

- Annyira aggódtam! – mondtam, és könnyezni kezdett a szemem.

- Most már minden rendben van. Nyugodj meg! – mondta Edward, és szorosan átölelt.

- Edward jól elbánt Aróval!  - szólalt meg Alec, és egy  nagy vigyort eresztett felém.

Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a fiú most már a nevén szólította a vámpírt, és nem azt mondta, hogy: Mester.

- Alec! – mondtam boldogan, és őt is megöleltem – Köszönök mindent!

- Te vagy hálás nekem? – kérdezte hitetlenkedve – Örök időkre a lekötelezetted vagyok!  - mondta, és meghajolt.

- Ugyan dehogy! – szóltam, és elvigyorodtam.

- Na mesélj jól elgyepáltad azt a vén Arót? – kérdezte büszkén Emmett, mintha csak ő maga küzdött volna az imént.

- Nos elláttam a baját! – válaszolta Edward, és megveregette bátyja vállát.

- Én a helyedben nem szerénykednék! – mondta izgatottan  Alec  - Aro végül feladta a küzdelmet. Féltette az életét. Jane és Renata kaparták össze. 

Alice és Jasper elégedetten szemlélték Edwardot.

Emmett fetrengett a nevetéstől.

- Menjünk haza! – mondtam végül és elindultunk  a Volterrából kivezető út felé.

Miközben emberi tempóban sétáltunk a lemenő nap fényében hirtelen eszembe jutott valami:

- Most mi lesz Alec sorsa?

- Szerintem mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy örülnék ha csatlakoznál a Cullenekhez. – fordult Edward, Alec felé.

A fiú döbbenten nézett rá.

- Ezt most komolyan gondolod?

- Persze. – válaszolta neki a szerelmem, és megeresztett felé egy mosolyt.

- Nos én szívesen lennék a családotok tagja, de úgy vélem hogy Emmett és Rosalie nem igazán örülnének nekem.

- Ez nem is igaz! – mondtam, és Emmettre néztem.

Az említett nagyban lapított, és nem szólt semmit.

- Ugye hogy nem igaz?! Emmett? – kérdeztem hangosan, majd megböktem.

- Nos nekem már bizonyítottál! Felőlem jöhetsz. Na de hogy Rosie mit fog szólni? Az a kettőtök játszmája lesz!

Alice felnevetett. Hangja most is olyan csilingelő és élénk volt, mint két éve. Zene volt a füleimnek.

- Nyugi Alec! Rosalie valóban nem arról híres, hogy mindenkit tárt karokkal vár, de minket is befogadott egykoron, és már Bellával is megbarátkozott! Veled sem lesz sokáig baja!

- Akkor jó. – sóhajtott Alec, majd hozzátette -  Alec Cullen. Hogy hangzik?

- Nagyon jól. – mondtam lelkesen.

- Isten hozott a családban! – szólt ünnepélyesen Edward.

Carlisle, Esme és Rose a repülőtéren vártak minket.

 Esme olyan boldog volt, hogy újra láthatta Edwardot és Alice-t, hogy egy óráig csak ölelgette őket, és ha képes lett volna sírni, akkor biztosan zokogott volna.

Rosalie gyanús képpel mérte végig Alecet, és nem titkolta, hogy mennyire elégedetlen a jelenlétével. Ám amikor Emmett elkezdte neki mesélni, hogy a fiú mit is tett értünk úgy láttam, hogy percről – percre megbarátkozott a ténnyel, hogy a család nagyobb lett.

Carlisle természetesen azonnal beleegyezett, hogy Alec csatlakozzon hozzájuk, és nagyon hálás volt neki. Azt mondta, hogy vele is  a saját fiaként fog majd  bánni, és ebben senki sem kételkedett.

Az élet visszatért a régi kerékvágásba.

Edward és én boldogabbak voltunk, mint valaha. Apám nehezen békélt meg a ténnyel, hogy a fiú visszatért az életembe.  

Jacob egy darabig megint haragudott rám, és azzal vádolt, hogy a Föld összes vámpírját idecsődítem Forksba. De én biztosítottam róla, hogy Aleccel nem lesz gond.

Ebben igazam is lett.

Alec szépen – lassan áttért az állatvérre, és már emberek közé is mehetett. Jasper kicsit féltékeny  is volt rá, hogy az  önkontrollja hamarabb kifejlődött, mint egykoron neki, de azért  ahol csak tudott ő is segített a fiúnak.

            Azt pedig már csak remélni mertük, hogy a  Volturi soha többé nem fog  feltűnni  az életünkben.............!!!!!

Vége