(Jasper szemszöge) 

Már két napja rohantunk Alice-szel megállás nélkül, amikor végre megéreztem barátaim illatát. Pontosan ott voltak, ahol ígérték, hogy mindig megtalálom őket. Az erdő közepén egy elég méretes ház  állt. Mielőtt odaérhettünk volna az ajtó kivágódott és egy nagyon lelkes Charlotte rohant felénk, de amikor meglátta, hogy nem vagyok egyedül visszavett a tempóból és kíváncsian figyelt bennünket. Közben pedig Peter is kijött a házból.

• Jasper – mosolygott Charlotte boldogan, amikor odaértünk és megölelt.
• Szia, Charlotte – mondtam miközben viszonoztam az ölelést. – Helló, Peter – ráztam meg a felém nyújtott kezet. – Charlotte, Peter, Ő, itt Alice – mutattam be kedvesem.
• Sziasztok – mosolygott rájuk Alice melegen a következő pillanatban pedig már Charlotte karjaiban volt, majd Peter szorította magához egy ölelésre.
• Nagyon örülök – mondta Charlotte őszintén.
• Én hasonlóképpen – mosolyodott el barátom is. – Úgy látom, hogy van mit mesélned nekünk – fordult vissza felém. – Gyertek be. Ugye, maradtok egy darabig?

Kérdőn Alice felé pillantottam, aki csak biccentett egy aprót. Nem akartam úgy itt maradni, hogy esetleg neki nincs kedve hosszabb időt eltölteni a barátaimmal.

• Szívesen maradnánk egy ideig – bólintottam Peternek. – Köszönjük a meghívást.
• Ó, ugyan már. Téged mindig szívesen látunk és a barátaidat is – nézett Charlotte sejtelmesen Alice-re, aki lesütötte a szemét, valószínűleg azért, mert a „barát” szó elég kétértelműen hangzott úgy, ahogy azt Charlotte kimondta.
• Ez nagyon kedves tőletek – mondta Alice félénken.
• Ugyan már, ne legyél így megszeppenve. Gyere, jó barátnők leszünk – lelkesedett Charlotte és már el is tűnt Alice-t maga után húzva.
• Na, mesélj – vigyorgott rám Peter, miután a lányok már kellő távolságba értek.
• Otthagytam Maria-t – kezdtem bele.
• Igen, ezt én is látom, mert Alice nem hasonlít Maria-ra – kuncogott barátom. – Esetleg kaphatok részleteket is?
• Rendben, miután elmentetek megtudtam, hogy Maria talált magának valaki mást, aki élvezi is a kis játékait.
• Jobb neked így – vágott közbe.
• Tudom, amúgy sem maradtam volna már ott sokáig. A lényeg, hogy nagyon rosszul éreztem magam a sok gyilkolás és háború miatt, és úgy döntöttem, hogy új életet kezdek. Összességében csak rohantam keresztül az egész országon egészen addig, amíg el nem értem egy erdőbe, ahol már nagyon szomjas voltam. Gondolkodás nélkül rávetettem magam néhány medvére és rájöttem, hogy úgy is élhetek, hogy nem gyilkolok. Azóta csak állati véren élek. Nem sokkal később lépett be az életembe Alice. Egy bárban várt rám.
• Várj. Várt rád? – kérdezte döbbenten.
• Igen, Alice a jövőbe lát. Ez a képessége. Szóval ott várt rám, és azt mondta, hogy látott engem és tudta, hogy találkoznunk kell. Sokat beszélgettünk és úgy döntöttünk, hogy együtt maradunk. Nagyjából ennyi a történet.
• És még? – nézett rám vigyorogva.
• Mi és még? – kérdeztem döbbenten.
• Jasper, tudom, hogy talpig úriember vagy, ezért nem szoktad nagy dobra verni a dolgokat, de a vak is látná, hogy majd elolvadsz ettől a lánytól. Megjegyzem, hogy tényleg nagyon szemrevaló, bár nekem csakis Charlotte a tökéletes szerelem. Viszont hozzád nagyon illik ez a lány. Tudod, honnan tudom. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy több évtized alatt hányszor mosolyodtál el őszintén. Ma pedig egy spontán őszinte mosolyod tanúja lehettem – mondta vidáman, és éreztem, hogy tényleg nagyon boldog, hogy végre egyenesbe jöttek a dolgaim. Egy igazi barát.
• Rendben, tényleg nagyon odavagyok érte. Nem tudtam, hogy ennyire látszik. Na, nem mintha szégyellném a dolgot. Sőt, boldog vagyok, hogy egy ilyen lányt érdekelhetek. A lényeg, hogy már egy ideje csak állatok vérén élek. Alice mindig is ezt csinálta és nagyon sokat segít nekem. Eleinte csak barátok voltunk, de most már azt hiszem, hogy büszkén mondhatom, hogy a párom – meséltem lelkesen.
• Ennek igazán örülök – veregette meg a vállam Peter. – Gyere, szerintem járjunk egyet az erdőben, amíg a lányok beszélgetnek odabent. Biztos rengeteg női dolgot kell megvitatniuk, ahogy Charlotte-t ismerem.

Ezen mindketten felnevettünk, majd elindultunk az erdő mélye felé. Sokáig sétáltunk és bár egy kicsit ideges voltam, nehogy túrázók legyenek a közelben, de Peter biztosított róla, hogy egy tökéletes elhagyatott és nehezen megközelíthető részen vagyunk. Charlotte-val nem akarnak a ház közelében vadászni, mert akkor gyanúba keveredhetnek, úgyhogy inkább több tíz mérföldnyi távolságba járnak, ahol már nem feltűnő a dolog olyan szinten, hogy esetleg ők lehettek a bűnösök. 

(Alice szemszöge) 

Charlotte kézen fogott és maga után húzott be a házba. Kicsit féltem otthagyni Jaspert, nem azért, mert nem bíztam a barátaiban, inkább a miatt aggódtam, hogy nehogy megérezzenek a fiúk egy turistát, vagy akárkit. Nagyon rossz lenne, hogyha Jaspert éppen most érné kudarc, hiszen már kezd megjönni az önbizalma. Éppen itt az ideje, hogy boldog legyen.

• Szereted Jaspert? – szakított ki Charlotte a gondolataimból.
• Tessék? – kérdeztem döbbenten. Nem nagyon finomkodik. Rögtön belevág a dolgok közepébe.
• Hallottad a kérdést – vágta rá azonnal. Jesszusom! Ez most vallatás?
• Igen, nagyon szeretem – vallottam be. Bár nem egészen értettem ezt a letámadást.
• Helyes válasz – mosolygott rám Charlotte immár gyengéden. Tehát tesztelt? – Tudod, Jasper nagyon sokat szenvedett a képessége miatt is, és azért is, mert egyszerűen jobb ennél. Jobb ember, illetve vámpír volt mindig is, mint amilyenek mi vagyunk Peterrel. Én nem lennék képes lemondani az emberi vérről, de Jasper képes rá, akármennyire is szenvedhet most, és ezt részben érted is teszi, bár valószínűleg magáért is.
• Honnan tudod, hogy nem iszik már emberi vért? – kérdeztem kíváncsian.
• Ez logikus. A szeme színe már majdnem olyan, mint a tiéd, és te sem iszol embervért, tehát Jasper sem. Ne értsd félre, ez egy jó dolog, csak attól félek, hogy csalódni fog – mondta lesütött szemekkel.
• Ezt, hogy érted? Sosem okoznék neki csalódást – mondtam kicsit ingerülten.
• Nem is rád értettem, Alice. Attól félek, hogy magában csalódik. Ha kísértésbe esik és mégis bántani fog valakit, akkor gyűlölni fogja magát. Nagyon jó benne, hogy kegyetlen szörnyetegként jellemezze magát, holott a legérzelmesebb vámpír, akit ismerek. Megmentett engem és Petert.
• Mi történt? – lettem kíváncsi.
• Maria egy szokásos háborúja volt, de mi alábecsültünk egy vámpírt, akinek képessége volt és a társával elkaptak minket, már eltörték a karomat és éppen készültek Petert széttépni, amikor Jasper a semmiből ott termett és nem foglalkozva vele, hogy már agyon harapták addig harcolt, amíg ki nem szabadított minket és el nem intéztük azt a két vámpírt. Megtagadta Maria parancsát miattunk. Aznap vissza kellett vonulnunk, és ez amiatt volt, hogy Jasper inkább minket akart élve látni, mint megnyerni a háborút. Ezt sosem fogjuk elfelejteni. Kérlek, vigyázz rá – mondta Charlotte aggodalmasan.
• Nem fogom hagyni, hogy bármikor is baja essen – mondtam komolyan. A látomásaim majd segítenek, hogy megvédjem. Nem fogok hibázni.
• Köszönöm – mondta a lány hálásan, mire én csak biccentettem.
• Nincs mit. Én is szeretném boldognak látni – mondtam határozottan, és tényleg így volt. Semmi sem volt számomra fontosabb, mint azt, hogy mindent megadjak neki, amire csak szüksége van.
• Akkor most, hogy ezt megbeszéltük, gyere, körbevezetlek – fogta meg a kezemet Charlotte és elindult velem az emelet felé.

Csak ámultam a sok szép holmi láttán. A legmodernebb bútorokkal volt felszerelve az egész ház, minden nagyon világos és tágas. Gyönyörű  életük lehet itt. Charlotte megmutatta a fürdőt, a hálószobájukat, a nappalit és minden egyes kis zugot a házban, majd megállt egy ajtó előtt.

• Ez lenne a vendégszoba – mosolygott rám, majd kinyitotta az ajtót.

A látvány, ami elég tárult lenyűgöző volt. Egy hatalmas hófehér franciaágy volt a szoba közepén, szép nagy gardrób végig az egyik fal mentén, és egy kanapé is volt a szobában, meg rengeteg könyv.

• Ez gyönyörű – mondtam még mindig lenyűgözve. Még sosem láttam ilyen szép szobát. Minden tökéletes volt és belengte valami kellemes illat. – Minek van ilyen jó illata? – kérdeztem kíváncsian.
• Szerintem a mandulavirág illatát. Érzed? – mutatott a nyitott ablak felé. – Magam ültettem a fát. Imádom ezt az illatot.
• Tényleg fantasztikus – értettem egyet.
• Csak ez az egy vendégszobánk van – sóhajtott Charlotte. – Igazából Jaspernek építettük ezt is, hátha meggondolja magát. Nem lenne nagy gond, hogyha egy szobában kellene laknotok? – kérdezte kicsit szégyenkezve.
• Dehogy, eddig is mindig egymás mellett töltöttük az éjszakát, amióta megismerkedtünk, hiszen miért ücsörögtünk volna egymástól távol. Egyébként sem alszunk, úgyhogy ne aggódj, tökéletes lesz nekünk ez a szoba – biztosítottam róla újdonsült barátnőmet.
• Akkor rendben. Ennek örülök – mosolygott rám, majd az ajtó felé indult.
• Hová mész? – kérdeztem kíváncsian.
• Gondoltam hagyom, hogy kényelmesen berendezkedj. Esetleg szeretnél egy fürdőt? Tudom, hogy nincs szükségünk rá, de néha jól esik – ajánlotta Charlotte, én pedig boldogan igent mondtam.
• Köszönöm, az nagyszerű lenne – mosolyogtam rá.
• Rendben, akkor készítek neked vizet. Addig pedig rendezkedj be nyugodtan. Úgy látom, hogy egy a méretünk, szívesen adok neked tiszta ruhát is.
• Ez nagyon kedves, de én azt hiszem, hogy szívesebb venném vissza ezt a ruhát – simítottam végig a gyönyörű vörös anyagon. – Tudod, ez Jasper ajándéka – sütöttem le a szemem.
• Értem – mondta Charlotte vidáman. – Ebben az esetben, ha megengeded, akkor szívesen átvasalnám, amíg fürdőzöl.
• Azt nagyon megköszönném – egyeztem bele, úgy láttam, hogy nagyon szeretne segíteni valamiben, mint jó házigazda.

Tíz perc múlva már a kádban ültem és élveztem, ahogy kellemes víz bizsergeti a bőrömet, Charlotte tett bele egy nagyon kellemes rózsa illatú olajából. Hálás voltam a szíves fogadtatásért és azért is, hogy előttem ők igazán foglalkoztak Jasperrel. Tényleg nagyon szerették őt, úgy ahogy azt meg is érdemelte. Észre sem vettem, hogy már órák óta élvezem a vizet, csak akkor tűnt fel, amikor Charlotte bekopogott és miután engedélyt adtam, hogy bejöjjön félénken bedugta a fejét az ajtón.

• Szia – köszönt mosolyogva.
• Szia – biccentettem én is.
• Nem akarlak zavarni, de már három órája a vízben ücsörögsz. Nincs kedved csatlakozni hozzám? Jasper és Peter nemsokára visszajön.
• Oh, ne haragudj, észre sem vettem, hogy már ilyen régen itt vagyok. Csak annyira jó illata volt a víznek és olyan kellemes – magyarázkodtam. Három órája. Te jó ég. Szeretem a vizet, de ez azért túlzás.
• Semmi baj, csak kérdeztem – nyugtatott meg azonnal.
• Rögtön kiszállok – mondtam jelentőségteljesen és Charlotte értette a célzást. Azonnal kiment a fürdőből és én pedig egy törölközőbe csavartam magam. Felvettem az alsóneműmet és visszaosontam a szobába, ahol az ágyon kiterítve várt rám a szép vörös ruhám, amit úgy imádtam. Gyorsan belebújtam, majd megkértem Charlotte-t, hogy segítsen befűzni, majd helyet foglaltunk a nappaliban és beszélgetni kezdtünk. Néhány perccel később pedig a fiúk is megérkeztek és csatlakoztak hozzánk.

Jasper leült mellém a kanapéra, míg Charlotte Peter ölében foglalt helyet. Hosszasan beszélgettünk. Elmesélték, hogy hogyan ismerkedtek meg és lettek barátok. Bár már elmesélte ezt a történetet Jasper is, azért érdeklődve hallgattam a barátai szemszögéből is. Kedvesem hálás mosolyt villantott felém, amiért nem szakítottam félbe a történetüket, hiszen nemrégen mesélte el, de Peter annyira lelkes volt, hogy senkinek nem lett volna szíve megszakítani a monológját. Már nagyon későre járt, amikor Jasperrel úgy határoztunk, hogy inkább kettesben hagyjuk Charlotte-t és Petert, mert már sokkal inkább egymással vannak elfoglalva, mint a vendégeikkel, bár ezért egy pillanatig sem hibáztattuk őket. Jasperen láttam, hogy eléggé kezd feszengeni a helyzet miatt, bár csak csókolóztak a barátai, de a jelek szerint nem akartak megállni ezen a ponton, ezért kézen fogtam és elindultam vele a szobánk felé. Amikor az ajtóhoz értünk Jasper megtorpant.

• Nekem a nappali kanapéja is megfelel, szeretném, hogyha kényelmes helyed lenne – mondta gyengéden és végigsimított az arcomon.
• Akkor lesz kényelmetlen, hogyha nem osztod meg velem a szobát – mondtam határozottan és magammal húztam.
• Biztos vagy benne? – kérdezte döbbenten.
• Igen, teljesen. Úgyhogy gyere – húztam magammal az ágyhoz.

Csendben leültem az ágy egyik szélére, majd beljebb csúsztam és magam mellé  húztam őt is. Meglepődött, de nem húzódott el. Kényelmesen elhelyezkedett a saját oldalán, én pedig megfordultam és hozzá bújtam. Kissé bizonytalan volt, de azért átölelt.

• Hé, ne érezd már magad ennyire zavarban, kérlek – suttogtam és felnéztem rá. – Az erdőben is ugyanígy összebújtunk, csak most így sokkal kényelmesebb – mosolyogtam rá.
• Igazad van, sajnálom. Biztos idiótának tartasz – mondta kicsit zavarban.
• Egyáltalán nem, csak már megszoktam, hogy néha kicsit nagyobb feneket kerítesz a dolgoknak, mint kellene – kuncogtam fel.
• Ez egyáltalán nem vicces – mondta rosszallóan.
• De az, és ezt te is tudod – kuncogtam továbbra is.
• Szeretlek – váltott hirtelen komoly hangnemre és nekem torkomon akadt a nevetés.
• Én is szeretlek – válaszoltam egyszerűen, majd megcsókoltam.

A csók után Jasper végre szorosan magához ölelt, én pedig boldogan pihentem a mellkasán reggelig. Néha éreztem, hogy megrándul, valószínűleg a tőlünk nem messze zajló események hatására, amit házigazdáink, bár nagyon halkan vittek végbe, de azért egy-két hang eljutott a túlságosan jó fülünkig. Az érzések pedig valószínűleg egész éjjel dúltak Jasperben, de hősiesen tartotta magát.