(Alice szemszöge) 

Már egy napja annak, hogy Maria itt járt a házunkban. Azóta Jasper egy másodpercre sem hajlandó három méternél nagyobb távolságra elmenni tőlem, amit őszintén szólva nem is bánok, bár szerintem kicsit már túlzásba viszi az aggódást. Az a fixa ideálja, hogy Maria engem akar megölni és így visszaszerezni őt magának. Bár lehet benne valami, mert Edward szerint is ez a helyzet, és bátyám természetesen hallotta annak a nőnek minden gondolatát. Kedves, hogy törődnek velem, és egy percre sem hagynak magamra, de nem vagyok én olyan törékeny virágszál, mint amilyennek kinézek. Szerintem könnyedén elintézném Mariát. Még por se maradna belőle, hogyha hagynának vele nekem tíz percet. Egyébként is előre fogom látni, hogyha ellenem tervez valamit, úgyhogy ezzel nem lehet gond. Nem tud rajtunk ütni, hiszen folyamatosan figyelek.

• Kicsim, már megint min töröd a fejed? – kérdezte Jasper kíváncsian.
• Semmin – vágtam rá azonnal.
• Aha… és akkor azért nem lépsz semmivel már öt perce, mert semmin sem gondolkodsz? – húzta fel a szemöldökét.
• Ne haragudj – néztem a sakktáblára, majd az egyik bábút arrébb csúsztattam.
• Sakk-matt – lépte meg szerelmem az utolsó lépését. – Drágám, ígérem, hogy nem lesz semmi baj. Nem vagy önmagad, és ezt rossz nézni. Friss házasok vagyunk egy csodálatos nászút után. Könyörögve kérlek, hogy ne foglalkozz állandóan Mariával. Minden erőm ellenére sem tudok egy mosolyt kicsalni belőled, bár az egyébként sem lenne az igazi, mert azt szeretném, ha őszintén feloldódnál. Tudom, hogy nehéz a helyzet, de rossz így látni téged. Te egy életvidám, kedves lány vagy, és nem fogom hagyni, hogy a múltam közénk álljon, úgyhogy kérek egy szemkápráztató mosolyt, amit csak az én feleségem tud villantani – mosolygott rám Jasper kedvesen. Én pedig megpróbálkoztam egy szép mosollyal, de nem igazán jött össze. – Gyere, akkor elviszlek vásárolni – fogta meg a kezem, de én nem mozdultam.
• Nincs kedvem – motyogtam az orrom alá. Vajon egy vámpír lehet depressziós?
• Na jó, ez nem mehet így tovább, most azonnal kizökkentünk téged ebből az állapotból – sóhajtott fel Jasper. – Nem akartam drasztikus módszerekhez folyamodni, de úgy tűnik, hogy nincs más választásom – mondta komolyan. Majd egy pillanattal később megjelent Esme és Rosalie, akik felkaptak, és az emeletre rohantak velem.
• Mit csináltok? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.
• Kizökkentünk – válaszolta Rose. – Ha már Jaspernek nem sikerült, akkor majd mi elintézzük a depidet.
• Aha – adtam meg az elmés választ. – Mondjátok meg, hogy hol van Maria, megtépem, azután pedig úgy fenékbe billentem, hogy hazáig repül, és máris sokkal jobban leszek – húztam mosolyra a számat, amint elképzeltem a jelentet.
• Ez szerintem is jól hangzik – állt mellém Rose.
• Nem, nem mondom, hogy nem értem meg az indokaidat kedvesem, de nem fogom hagyni, hogy egyedül mászkálj az erdőben. Veszélyes – mondta Esme lágyan.
• Szerintem az a nőszemély sokkal nagyobb veszélyben lenne, mint Alice – állt mellém Rosalie.
• Akkor se gondolom, hogy jó ötlet – tiltakozott Esme továbbra is. Én viszont felpattantam, és kiugrottam az ablakon. Az volt a tervem, hogy majd azonnal futásnak eredek, de nem jutottam el a talajig, mert valaki elkapott.
• Komolyan azt hitted, hogy ilyen könnyen el tudod hagyni a házat? – kérdezte Jasper igencsak morcosan. – Kicsim, Maria tényleg veszélyes. Nem fogom hagyni, hogy utána menj. Hogyha kell, akkor a nap huszonnégy órájában őrizlek, de nem fogsz butaságot csinálni hirtelen felindulásból, mert hogyha akár egy hajad szála is meggörbül, akkor nem fog érdekelni, hogy mit ígértem, és dühöngő vadállattá fogok változni, hogy megvédjelek. Hogyha ezt akarod, akkor már indulhatunk is megkeresni Mariát. Ha viszont szereted azt a férfit, akivé tettél, akkor itt maradsz velem, és türelmesen kivárod, hogy a családunkkal együtt oldjuk meg a helyzetet. Szóval? Elengedjelek, és kövesselek, vagy visszajössz velem a házba? – kérdezte kíváncsian.
• Visszamegyek veled a házba – morogtam az orrom alá.
• Ez a beszéd – mondta Jasper elégedetten, és meg akart csókolni, de én elfordítottam a fejem. – Rendben – sóhajtott fel, majd elindult velem a házba.

Nem akartam megbántani az érzéseit, de most nem voltam olyan hangulatban, hogy belekezdjünk ebbe. Valahogy állandóan az járt a fejemben, hogy nem is olyan régen még azt a nőt csókolta, még őt ölelte. A fenébe is, féltékeny vagyok, pedig azt hittem, hogy ez a tulajdonság nem jellemző rám. Miért érzek így egyáltalán? Hiszen tudom, hogy a férjem engem szeret. Már számtalanszor bebizonyította, én mégis ilyen hülyén viselkedem.

Időközben szerelmem visszaért velem a nappaliba, ahol finoman leültetett a kanapéra, majd mellém ült, de ügyelt rá, hogy ne érjen hozzám.

• Beszélnünk kell – kezdett bele komolyan.
• Hallgatlak – néztem a szemébe.
• Nem, drágám. Én hallgatlak, téged. Miért vagy féltékeny? Mióta felbukkant Maria nem engedett, hogy megcsókoljalak. Ne érts félre, megértem, hogy idegesít téged a tény, hogy együtt éltem vele, de már többször is elmondtam, hogy soha nem szerettem. Senkit nem szerettem még rajtad kívül – mondta komolyan.
• Tudom – sütöttem le a szemeimet. – De mégiscsak vele éltél több évtizeden keresztül, és biztos, hogy éreztél is iránta valamit, hiszen miért lettél volna vele ennyi ideig, hogyha nem kell neked.
• Ez egyszerű, Alice. Amikor átváltoztam azonnal rám vetette magát. Egy újszülött számára pedig nincs kontroll. Tisztelet a kivételnek – tette hozzá gyorsan. – A szomjam és a vágyaim eluralkodtak rajtam, és ezt használta ki Maria. Utána pedig már volt egy napi rutin, hogyha úgy tetszik. Nem ismered azt a világot, amiből jöttem, és soha még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnám, hogy ilyesmibe keveredjen. Más az életszemléleted, hogyha nap, mint nap élet és halál között vagy, és más, hogyha szeretetben és biztonságban élhetsz. Nem tagadom le, hogy sokáig együtt voltam Mariával, és ezt neked is már elmondtam, de az örökkévalóságom hátralévő részét veled fogom leélni, vagy veled, vagy egyedül, de nekem nem kell senki más rajtad kívül – biztosított újra.

Tudtam, hogy igazat mond, és hogy már számtalanszor biztosított az érzelmei mélységéről. Be kellett látnom, hogy most én viselkedtem hülyén. Hiszen attól, hogy valaha mással volt, még engem szeret. Nem szabad hagynom, hogy Maria közénk álljon.

Bűnbánó  arckifejezéssel óvatosan az ölébe másztam, és kezeimet a nyaka köré tekertem, hogy szorosan magamhoz ölelhessem. Ő pedig azonnal, gondolkodás nélkül a derekam köré kulcsolta a karjait és szorosan magához húzott.

• Sajnálom – motyogtam a nyakába, és puszit nyomtam a hatalmas sebhelyére. Mintha begyógyíthatnám a sebeket, amiket az a nő ejtett rajta egykor.
• Semmi baj, kicsim – simított végig a gerincemen. – Megértelek. Hogyha neked tűnne fel valakid a múltadból, aki el akar venni tőlem, én se lennék könnyebb eset. Sőt – mondta határozottan.
• Akkor is túlreagáltam a dolgot – mondtam komolyan. – Nem próbálod meg még egyszer, amit az előbb félbeszakítottam? – néztem rá rebegő pillákkal.
• Dehogynem, boldogan – mosolygott rám, majd lágyan megcsókolt.

Én pedig átadtam magam az érintéseinek. Minden mozdulata lágy volt és őszinte. Benne volt a szerelme, a vágya, minden irántam érzett érzelme. Nekem pedig rá kellett jönnöm, hogy mennyire buta voltam, amikor egy pillanatig is kételkedtem kedvesem érzéseiben.

• Khm… - szakított ki Emmett köhintése a meghitt pillanatból. – Nem szívesen zavarok meg egy ilyen csodálatos egymásba gabalyodást, fiatalok, de sajnos nem találtuk meg a perszónát. Úgy tűnik, hogy hamis nyomokat hagyott szerte az erdőben, mi pedig körbe-körbe rohangáltunk – mondta morcosan.
• Sajnos a gondolatait sem hallom – fűzte hozzá Edward. – Vagy túl messze van, vagy kikapcsolta az agyát, hogyha ez lehetséges.
• Nem nehéz kikapcsolni azt, ami nincs – mordultam fel.
• Ez is igaz – kuncogott Edward.
• Sajnos Maria ért az álcázáshoz, és a jól megszervezett támadásokhoz. Úgyhogy biztosak lehetünk benne, hogy a környéken van, csak azt nem tudjuk, hogy hol – szólalt meg végül Jasper is. – Hogyan tudtátok követni az illatát? Körökben ment az erdő és a ház körül?
• Valami olyasmi, itt-ott megbolondította egy-egy egyenes szakasszal is – mondta Edward komolyan.
• Akkor minden bizonnyal az a terve, hogy végigjáratja veletek az erdőt. Ezáltal sikerül elterelni a figyelmeteket a házról, és az egyik egyenes szakaszon fog iderohanni, és támadni – magyarázta Jasper. – Ez egy viszonylag hagyományos, de nagyon jól működő hadicsel. A lényeg, hogy Alice ne maradjon egyedül, mert megvan az esélye, hogy eljut idáig. Túl sok a lehetősége, hogy idejusson, és nem tudunk minden útvonalat figyelni, ahhoz kevesen vagyunk.
• Alice, nem látod, hogy mit fog tenni? – fordult felém Edward.
• Még nem döntötte el – motyogtam szomorún.
• Nem is fogja, csak akkor amikor már meg is teszi. A meglepetés ereje beválik a harcászatban is. Hirtelen fog dönteni, hagyja, hogy kiforrjon a helyzet – magyarázta tovább kedvesem. Nekem pedig hirtelen megjelent a szemem előtt egy látomás. Maria állt az ajtónktól nem messze, és valamit a ház felé dobott. Aztán már vissza is tértem a jelenbe.
• Mit láttál, édes? – kérdezte Jasper aggódva. Majd alighogy kimondta, nagy csattanás hallatszott az ajtó felől a következő pillanatban pedig megcsapott egy édes illat, ami nagyon is csábító volt. Jasper pedig azonnal megfeszült a karjaim között. – Vér, emberi – nyögte férjem a bent tartott levegőjével, de utána nem lélegzett.

Edward azonnal az ajtóhoz rohant, és szélesre tárta azt, míg Emmett a konyhába sietett és egy nagy adag tisztítószerrel tért vissza.

• Mi van ott? – kérdeztem ijedten. Csak remélni mertem, hogy egy ember csapódott az ajtónak. Bár én egy kis csomagot láttam repülni. Ezek szerint azért nem látom Mariát, mert mindig abban a pillanatban dönti el, hogy mi lesz a következő lépése, amikor már csak egy hajszál választja el a döntéstől. A fenébe. Ez így nem is lesz olyan egyszerű, de valahogy csak megoldjuk. Közben lerohant a lépcsőn Esme és Rosalie is, akik aggódó tekintettel fürkésztek minket.
• Csak egy tasak vér volt. Olyan, mintha kórházi lenne – gondolkozott el Edward. – Szólni kell Carlisle-nak – mondta bátyám. Emmett pedig időközben leöntötte a vérfoltokat egy hatalmas adag tisztítószerrel, hogy elnyomja az illatot.
• Van itt egy levél is. Gondolom neked, Jazz – lengetett meg egy papírlapot. Majd odaadta kedvesemnek, aki immár fellélegezve kinyitotta és olvasni kezdte.

„Kedves Jasper,

Gondoltam emlékeztetlek rá, hogy mennyivel kellemesebb ezt ízlelni, mint egy büdös állatot. Remélem, hogy észhez térsz, de hogyha nem, akkor sincs gond, mert elég tartalékra tettem szert most ebből a finomságból ahhoz, hogy visszavadítsalak. Ha kell, akkor az egész házatok környékét módomban áll emberi vérrel átitatni. Te döntesz. Visszajössz velem magadtól, vagy feltétlenül kell a bizonyíték rá, hogy te hozzám tartozol. Bár remélem, hogy kell a bizonyíték, mert határozottan üdítő ez a kis szórakozás, amit a makacsságod nyújt. Kitartás, már nem sokáig korlátozzák a benned tomboló vadságot, tudom, hogy megjön az eszed, és akkor faképnél hagyod azt a kis vámpírpalántát, akit fogtál. Komolyan Jasper, azért a kis szukáért még megbüntethetnének. Hány éves? Tizenhárom? Neked igazi nő kell.

Szeretettel: Maria” 

• Nos, a kiscsajban tényleg van spiritusz, de most már hadd tépjem meg – állapította meg Emmett.
• Részemről ne fogd vissza magad – vágtam rá azonnal. – Boldogan segítek is neked.
• Ez a szerencsétlen, őrült – hüledezett Esme. Na, nagyjából ez volt tőle a legkomolyabb sértés, amit vámpír valaha is hallani fog a szájából.
• Mi lenne, hogyha kivételesen rám hallgatnátok és gyorsan elintéznék ezt a kis dögöt? – kérdezte Rosalie dühösen.
• Nem mehetünk fejjel a falnak. Terv kell – szállt be a vitába Jasper is.
• Egyetértek Jazz-zel – állt Edward szerelmem mellé. – Csak úgy tudunk megszabadulni tőle, hogyha végre felfogja, hogy semmi keresnivalója Jasper közelében – fűzte még hozzá.
• Egy fenét – csattant fel Rose. – Úgy tudunk megszabadulni tőle, hogy széttépjük és elégetjük. Miért kell mindent túlbonyolítani? Hagyni fogjuk, hogy emberi vérrel terrorizáljon? Meddig fogjuk bírni szerintetek? Lehet, hogy Carlisle bármeddig elviseli, de mi esendők vagyunk. Ahhoz pedig semmi kedvem, hogy életem hátralévő részét légzés nélkül töltsem el – mondta ingerülten, majd felrohant az emeletre és bevágta az ajtót maga után.
• Igaza van – szólalt meg szerelmem is. – Azt hiszem, hogy van egy tervem, ami Alice-nek nem fog tetszeni, de szerintem működhetne – mondta Jasper én pedig elég ijedt képet vághattam, mert azonnal magához ölelt.