Nagyon izgatott voltam, hisz holnap lesz életem első sulis napom. Le sem lehetett vakarni arcomról a vigyort, mely éjjel-nappal ott virított.

- Nessie, állj már le! - szólt rám most már idegesebben Jake, amikor sokadszorra is elkezdtem neki ecsetelni, hogy milyen jó lesz a suliban.

- Most miért? - vontam fel a szemöldököm sértődést színlelve.

Jake felém fordult, szemeit forgatva megrázta a fejét. Átlátott rajtam, tudta, hogy egyáltalán nem sértődtem meg.

- Ez csak suli, semmi más. Majd ha túl leszel az első napon, azt fogod kívánni, bárcsak ne akartál volna annyira odamenni! - magyarázta.

- Én nem fogok ilyet kívánni! - ütöttem bele a vállába.

- Majd meglátjuk egy hét múlva! - vigyorgott rám.

-Az előbb még egy napról beszéltél! Látod, már azt sem tudod, miket beszélsz! - nevettem fel, és hátrafeküdtem a fűben.

Csak is ledőlt mellém, karjaink összeértek. Jake bőrének kellemes melege elárasztotta testemet. Nem tudom miért, de zavarni kezdett a közelsége, vagyis nem ő zavart, hanem én voltam zavarban miatta. Fogalmam sincs miért.

- Ööö... azt hiszem be kellene mennem... enni - álltam fel hirtelen.

- Enni? Most voltunk vadászni! - értetlenkedett.

Visszafordultam, és belenéztem barna szemeibe. Nem kellett volna. A testem olyan furcsán reagált a nézésére, mint még soha. Mintha belülről kitört volna egy vulkán a testemben, s a forróság éppen elárasztja a testemet. Zavartan fordultam el, s már a ház felé indulva, futólag válaszoltam csak neki.

- Éhes vagyok, és nem akarom összekoszolni magam azzal, hogy vadászni megyek. Inkább az egyszerűbb megoldást választom! - vontam meg a vállam nem törődömséget színlelve, de erősen ügyeltem arra, hogy ne kelljen ránéznem.

- Oké... ahogy akarod - mondta, és követett be a házba.

A szobám felé vettem az irányt, de aztán eszembe jutott, hogy Jake-nek azt mondtam, éhes vagyok, így hát elindultam a hűtő felé, s kutatni kezdtem az ételek között. Egy vajas kenyértől nem lesz semmi bajom. Elővettem a kenyeret, és lassan kezdtem el rákenni a vajat. A legkisebb szeletet választottam természetesen. Mikor végeztem elkészítésével, leültem az asztalhoz, és apró falatokat haraptam ki belőle.

- Nem ízlik? - kérdezte Jake az asztal másik feléről.

- Dehogynem! - válaszoltam teli szájjal, s közben igyekeztem leerőltetni a torkomon a nem éppen finom ételt.

- Nem úgy tűnik! Olyan, mintha éppen ki akarnád hányni... - nézett rám bizonytalanul.

- Semmi bajom! - nyögtem ki, mikor végre sikerült lenyelnem azt a förtelmes falatot - nagyon... fenséges!

- Ha te mondod... - látszott rajta, hogy nem győztem meg, de nem akartam, hogy rájöjjön, miatta hagytam el olyan gyorsan az előbb a terepet.

Vagy fél órába tellett, mire sikerült teljesen elpusztítanom azt a nagyon pici szelet kenyeret, de Jake mindvégig ott ült mellettem, és várta, mikor leszek végre képes arra, hogy válaszolni tudjak neki. Hogy mikor nyelem végre már le az utolsó falatot.

- Megettem! - jelentettem ki nagy büszkén, mert tényleg elég nagy feladat volt ez nekem.

- Egészségedre! - nevetett fel, szemei mosolyogtak, ahogy rám nézett.

Elpakoltam a hozzávalókat, és a tányért, majd feléje fordultam, hogy megérdeklődjem, mit szeretni csinálni, de mielőtt ezt megtehettem volna, apa rontott be a házba.

- Renesmee, hát végre, hogy megtaláltalak! - mondta megkönnyebbülten sóhajtva.

- Végig itt voltam. Miért kerestél? - kérdeztem.

- Az iskoláról lenne szó kislányom - mosolygott rám.

Mosolyog. Ez azt jelenti, hogy nincsen semmi baj, és hogy amiről beszélni akar, az nem rossz dolog.

- Mondd csak - kértem.

- Gyere, üljünk le! - fogta meg a kezem, és a nappali felé húzott.

Leültem a kanapéra, mellém Jake, velem szembe pedig apa. Egy darabig csöndesen méregettük egymást, mire ő megszólalt.

- Fontos lenne, ha megtanulnál emberien viselkedni Nessie... - kezdett bele.

Emberien? Mire akar ezzel célozni?

- Tudok emberien viselkedni! Tudok enni meg minden - tájékoztattam, pedig ő mindezt nagyon jól tudta.

- Nem erről van szó. Hanem a viselkedésedről. Rengeteg ideig képes vagy mozdulatlanul ülni. Erre egy ember nem képes! - figyelmeztetett.

Rájöttem, hogy teljesen igaza van. Erre én nem is gondoltam. Fogalmam sincs arról, hogy milyen az, amikor egy embernek izomláza van, vagy ha elzsibbad a karja.

- Értem. És mit kellene tennem? - kérdeztem kíváncsian.

Mindent meg akartam tenni annak érdekében, hogy legalább egy kis ideig normális életem legyen.

- Meg kell tanulnod bizonyos mozdulatokat, amelyekkel az emberek kommunikálnak, meg kell tanulnod azt, hogy hogyan játszd el, hogy fáj a karod, vagy hogy hogyan változtasd a testhelyzeted - felelte nagyon komoly arccal.

- És ezt mégis hogy csináljam? Nézzek meg filmeket és tanulmányozzam azokat? - húztam el a számat.

Nem tudom, hogy képes leszek e emberien viselkedni.

- Dehogy! Valaki majd betanítja mindezeket neked! - nevetett fel halkan.

- Ki? - értetlenkedtem, mire a tekintete Jake felé siklott.

Jake döbbenten nézett apára, majd rám, végül halványan elmosolyodott.

- Még hogy én?! Te engem kérsz meg, hogy tanítsam meg Nessie-t emberként viselkedni? - hangjából is kihallatszott, mennyire megdöbbent.

- Igen - vonta meg a vállát apa - elvégre te ember vagy, vagy mifene. Nem szívesen bízom rád, de nincs más választásom.

- Ó, apa köszönöm! - öleltem át jó szorosan.

- Semmiség! De ez az első és az utolsó alkalom, hogy önként kérem meg arra, hogy veled legyen! - figyelmeztetett, mire én elnevettem magam.

Odarohantam Jake-hez, ás őt is átöleltem, majd puszit nyomtam arca két oldalára. Ő is magához ölelt, meleg tenyere égette a hátamat. Mint egy gyerek, aki éppen valami rosszat tett, feltápászkodtam, és zavartan köhécselve húzódtam el mellőle. Nem értettem mi bajom van. Miért jövök zavarba mostanában Jake érintéseitől? Valami baj van velem?

- Jól vagy? - fogta meg a kezem Jake.

Tekintetemet rajta tartottam a kezen, mely az én apró kis kezemet fogva tartotta.

- Nessie? - hallottam újra Jake hangján valamivel messzebbről.

- Igen? - kérdeztem végül, elhúzva kezemet.

- Minden rendben? - kérdezte most apa, mire én nyugodtan bólintottam.

Nyugodtnak mutattam magam, de a szívem valójában majd kiugrott a helyéből.

- Akkor mehetünk? - lépett mellém Jake mosolyogva.

- Persze. Kezdjük a tanulást! - vigyorogtam rá hamisan.

Felmentünk a szobámba, és leültünk az ágyra egymás mellé. Jake elgondolkodva rágta az alsó ajkát, azon törte a fejét, hogy hogyan is kezdjük el a gyakorlást.

- Szerinted mit kellene tennünk? - nézett rám ötletet remélve, de ugyanolyan tanácstalan voltam mint ő.

Sőt, lehet, hogy még jobban is.

- Fogalmam sincs! Te vagy az ember, nem én!

- Vérfarkas vagyok nem ember! - ellenkezett.

Megforgattam a szemeimet, de nem kezdtem el piszkálódni vele, valahogy ahhoz most nem volt hangulatom.

- Meg van! - kiáltott fel hirtelen, és felhúzott engem is az ágyról.

- Mi van meg?

- Az, hogy mivel kezdjük! Nos... az emberek nem ülnek sokáig egy helyben. Ha beszélgetsz valakivel, vagy csak ha simán egyedül üldögélsz, minden változtasd meg a testhelyzeted. Egyszer az egyik lábad mozgasd meg, máskor a másikat. Egyszer vakard meg a fejed, vagy simíts el egy hajszálat! - mosolygott rám.

- Igenis tanárúr! - vigyorogtam rá, nagyon lelkes voltam.

- Szerintem ezt nem lehet elpróbálni... - bizonytalanodott le hirtelen.

- Hát nem nagyon... vagy talán... van egy ötletem! - nyugtattam meg.

- Mi? - érdeklődött.

- Te leszel az ember én a vámpír és beszélgessünk! - vigyorogtam rá.

- Ez a nagy ötleted? - vonta fel a szemöldökét nem túl lelkesen.

- Miért, neked van jobb? Na kezdjük! Hello! Nessie vagyok! - nyújtottam feléje a kezemet.

- Jake - fogta meg a kezem, és megrázta azt.

- Most költöztem ide öhm... Arizonából! - mosolyogtam rá, s közben elsimítottam egy hajtincsemet.

- Értem. Az jó messze van! - vigyorgott rám.

- Valóban, de kellett már a változás! - leültem mellé, és keresztbe tettem a lábaimat.

Elgondolkoztam, hogy mit is kellene még mondanom, de nem jutott eszembe semmi sem.

- Szerintem ennyi elég egyenlőre! - mosolygott rám - jól csináltad!

- Köszönöm! Jó tanárom volt! - bokszoltam a vállába, mint egy kisgyerek.

- Nagyon szívesen! - mosolygott rám, s a szemeimbe nézett.

A tekintetünk összefonódott, s a szívem furcsa módon újra elkezdett sebesebben dobogni, s testem ugyanaz a forróság árasztotta el.

- Nagyon meleg van itt nem? - kérdeztem zavartan, elfordítottam a tekintetem.

- Igen... jobb is lesz ha leveszem a pólómat! - mondta, és lehúzta magáról a felsőjét.

Én csak ámultam, hogy mennyire izmos a mellkasa, és hogy milyen barna a bőre. Olyan... szexi. Miket gondolok? Hogy gondolhatom ezt?! Nem, nem és nem! Jake az én barátom, és nem gondolhatok ilyeneket a barátomról.

- Öhm... - csak ennyit bírtam kinyögni, és legyezgetni kezdtem magam.

Nagyon lélegeztem, és leültem az ágy szélére, jó messzire Jake-től.

- Nessie... jól érzed magad? - ült le mellém.

Próbáltam arrébb húzódni, de a testem nem engedelmeskedett, így hagytam, hogy átvesse karját a vállamon.

- Igen! - bújtam hozzá önkéntelenül is a mellkasához, és élveztem bőre melegségét.

Féltem ezektől a furcsa érzésektől, mert nem tudtam őket megfejteni. Féltem attól, hogy ez talán annak a jele, hogy köztem és Jake között valami megváltozott. Féltem, hogy nem bírom kiismerni a saját érzéseimet. Féltem, hogy esetleg valami olyat érzek Jake iránt, amit talán nem kellene...