Jake nagyon meg volt lepve, szóhoz sem tudott jutni a meglepetéstől. Csak köztem és Chris között kapkodta a tekintetét, próbált rájönni, mi is folyik itt tulajdonképpen. Lassan eltolta magától Christ, majd szépen, lassan végigmérte. Akaratlanul is észrevettem, hogy a tekintete egy pillanatra megállapodott a lány dekoltázsán. Valamiért nagyon rosszul esett, hogy ezt csinálja.
- Te meg mit keresel itt? - kérdezte végül döbbenten Christől.
Chris hangosan felnevetett, óvatosan belebokszolt Jake mellkasába. Azt csinálja, mint amit én szoktam. Csak én bokszolhatok bele. Nem igaz, hogy most meg elveszi tőlem ezt. Minek is hoztam egyáltalán ide? Ja igen... hogy kikérdezzem róla Jake-t.
- Jaj, te buta fiú, hát ne csinálj úgy, mintha nem tudnád! Te hívtál ide, nem emlékszel? - vigyorgott rá, egyre közelebb dörgölődve Jake testéhez.
Idegesen rágcsálni kezdtem a számat, villámló tekintettel néztem az előttem kibontakozó jelenetet.
- Igen, tudom. Úgy értettem, hogy itt mit keresel. Ez a Cullen ház, itt vámpírok élnek, nem lenne szabad itt lenned - motyogta Jake, de Chris csak legyintett egyet.
- Nessie hozott ide, mert azt mondta, te is itt leszel. És én eljöttem, hogy minél előbb lássalak! Tudom, hogy ők nem bántanak engem, mert te itt vagy velem! - arca fészesen közel volt Jake arcához, és engem elfogott a gyilkolási vágy.
Elfordítottam a fejemet, hogy ne kelljen tovább néznem ezt a gusztuslankodást, de Jake utánam szólt.
- Minek hoztad ide? És engem miért hívtál fel? Azt hittem valami baj van. Vagy talán hajlandó vagy végre elmondani, hogy mi bajod van velem? - vonta fel a szemöldökét, kíváncsian várta a válaszom.
- Nem, nem vagyok hajlandó elmondani. Egyszerűen csak kíváncsi lennék arra, tulajdonképpen miért is barátkoztam veled! - estem neki azonnal, mire ő megtántorodott.
Értetlenül nézett rám, szemei döbbenetet sugároztak.
- Elmondanád miről beszélsz? - kérdezte hallkan, félve.
- Nagyon jól tudod te! Itt játszod a sértődötted, miszerint nekem van veled valami bajom, közben pedig folyton csak titkolózol előttem! Mégis mikor voltál hajlandó beszélni nekem erről a kis nőcskéről, mikor akartad elmondani?! - támadtam neki.
Chris sértetten közelebb lépett hozzám, dühösen csípőre tette a kezét.
- Még hogy nőcske? Mégis mi bajod van velem, te félre sikerült korcs?! - sziszegte a fogai között.
Amilyen aranyosnak, és kedvesnek látszott a külseje alapján, annyira elviselhetetlen és gonosz volt.
- Korcs?! - böktem meg teljes erőből a mellkesát - mégis hogy képzeled, hogy így nevezel?!
Arca eltorzult, annyira dühösen nézett rám, de nem tudott engem megfélemlíteni. Ha akartam, akkor azonnal elbánhattam volna vele, de nem akartam olyat tenni, amit később megbánnék.
- Hagyjátok abba! - állt közénk Jake, eltolva engem Chris közeléből.
- Ne érj hozzám! - löktem arrébb a kezeit, melyek szinte égették a bőrömet.
Ha hozzám ér, akkor nem leszek elég erős ahhoz, hogy megmondjam neki azt, amit megérdemel. Nem leszek képes akkor rá, hogy megnyerjem ezt a csatát, mert ahogy a bőre az enyémhez ér, minden erőm elveszik.
- Nessie, te tisztára megőrültél! - rázta meg a fejét bosszúsan Jake.
- Tényleg?! Nem válaszoltál nekem, tudod?! Miért nem meséltél róla?! - mélyen a szemébe néztem, ő állta a pillantásom.
- Mert semmi közöd nincs a magánéletemhez... - suttogta olyan komolyan, hogy tudtam, igazat mond.
Meghátráltam, egész testemben ledermedtem. Az igazság fájón hatolt bele a testembe. Semmi közöm hozzá. Semmi. És tudtam, hogy igaza van. Mert hiába szerettem őt, nem voltam senkije. Csak a legjobb barátja. Vagyis voltam. Nem volt köteles beszámolnia nekem az ő dolgairól. És ezentúl sem lesz az.
- Értem - hajtottam le a fejemet, nem néztem rá.
Akkor biztosan elsírtam volna magam. Úgy látszik soha nem voltam neki eléggé fontos ahhoz, hogy megossza velem a dolgait. Csak egy egyszerű barát voltam, akivel eljárhatott szórakozni, akivel néha beszélgethetett. Talán ez a bevésődés dolog is egy nagy hazugság. Hogy lehetnek én az ő élete nagy szerelme, mikor így bánik velem? Hogy?!
- Na végre, hogy megértetted Nessieke, hogy Jake nem kíváncsi rád! Jobb lenne, ha békén hagynád őt! - mosolygott rám önelégült arccal Chris.
Már most gyűlöltem ezt a nőt, úgy ahogy volt. Egy pióca.
- Ebbe te most ne szólj bele! - szólt rá szigorúan Jake, mire Chris elhallgatott.
- Nessie, figyelj, én nem úgy értettem! - próbálta megsimítani a karomat, de nem engedtem neki.
- Nem? Akkor hogy? Ne magyarázkodj nekem Jake! Már rájöttem, hogy csak egy pót barát voltam neked addig, amíg ez a nő ide nem jött! Most már eldobsz engem, mint egy rongyot! - hangon nagyon halk volt, és kezdett elvékonyodni.
- Nem, rosszul gondolod! Soha nem cserélnélek le téged Nessie! Azért mondtam azokat a dolgokat, mert felidegesítettél! Mert nem értettem, hogy mi bajod van velem! - bűnbánóan nézett rám, de én a fejemet ráztam.
- Nem hiszem - mondtam, és eleredtek a könnyeim.
Nem fordultam el, néztem Jake szemeibe, könnyeim végigfolytak az arcomon.
- Nessie... - törölt le egy könnycseppet az arcomról Jake.
Mint egy szobor, úgy álltam ott, szemeim bánattal voltak telve.
- Sajnálom Jake, de azt hiszem ezennel a barátságunknak vége van! - mondtam ki határozottan, de szomorúan.
Megrázta a fejét, nagyon szomorúnak tűnt.
- Ne mondd ezt kérlek! Egy kis vita miatt nem kell összevesznünk örökké! Kérlek Nessie! - fogta meg a kezeimet, és megszorította.
Elöntött a megszokott melegség, mint ami mindig Jake közelében, de igyekeztem nem törődni az érzéseimmel.
- Nem Jake. Nekünk... nincs jövőnk... sehogy sem... - dadogtam elgyengülve.
Kezdtem elveszíteni az erőm, és ha tovább fogja a kezem, teljesen megtörök.
- Nessie... nagyon kérlek... nagyon fáj amit mondasz! - szorította meg még erősebben a kezeimet, közelebb lépett hozzám.
Lehunytam a szemeimet, próbáltam erőt venni magamon, ahhoz hogy kimondjam azt, amit nem gondolok egyáltalán komolyan. De muszáj volt, ha azt akartam, hogy elengedjen végre. Nem szerethetem őt. Nem lenne helyes. Nem tudhatja meg semmiképpen sem.
- Szerelmes lettem Jake... - motyogtam lesütött szemmel, elöntött a bűntudat.
Eddig még soha nem hazudtam Jake-nek, és most is nagyon nehéz. De így lesz a legjobb. Könnyebb lesz nekem elfogadni a tényt, hogy szerelmes vagyok belé, ha nem lesz a közelemben.
- Hogy micsoda? - szemei elkerekedtek, miközben ezt kérdezte.
- Jól hallottad. Szeretek egy fiút Jake, és ő... sokkal fontosabb nekem mint... mint... te... - nyöszörögtem, annyira fájt hallani a saját szavaimat.
- Nem... az nem lehet... nem! - kiáltotta, és elugrott előlem.
Kezemet gyengén hullottak a testem mellé, bánatosan figyeltem a reakcióit. A haját tépte idegesen, miközben Chris próbálta megnyugtatni őt.
- Nem! - kiáltotta újra el magát, és fenyegetően közeledett felém.
- Sajnálom Jake... - suttogta szemlesütve, és hátrálni kezdtem előle.
Nem akartam neki fájdalmat okozni, de nem volt más választásom. Nagy veszélybe sodornám azzal, ha tudomást szeretne az érzéseimmel.
- Sajnálod?! Sajnálod?! - szemeiben könnyek gyűltek össze, de ugyanakkor olyan dühösnek látszott, mint még eddig soha.
- Gyere Jake, hagyd csak! Nem érdemel meg téged! - fogta meg a karját Chris, és húzni kezdte maga felé.
Jake még mindig megvetően nézett engem, szemeiből azt olvastam ki, hogy jelen pillanatban nagyon gyűlöl. Remek. Meggyűlöltettem magam a legjobb barátommal és a szerelmemmel. De újra el kell ismételnem magamban. Ez volt a helyes.
- Viszlát Renesmee! - mondta ridegen, és Chrissel kézen fogva elindult az erdő felé.
Csak néztem utánuk, tudni akartam mindent, hogy mit csinálnak ők ketten. Chris biztos kiveti rá a hálóját.
- Nem hagyom! - mondtam ki határozottan.
Most veszítettem el éppen a barátom és egyben a szerelmem, de valahogy úgy éreztem, hogy még visszaszerezhetem őt. Nagyon fáj, már most, hogy nincs velem, és tudtam, hogy ha továbbra is elkerül, akkor abba belehalok. Képletesen persze. Sajnos nem halhatok meg. Mennyivel könnyebb lenne, ha megtehetném.
- Nessie! - szólított meg valaki, mikor éppen indultam volna el Chris és Jake felé.
Hátrafordultam és Nahuellel találtam szembe magam. Most nagyon nem vagyok rá kíváncsi.
- Igen? - kérdeztem azért udvariasan, nem akartam megint veszekedni valakivel.
- Beszélhetnénk? - kérdezte óvatosan, de én a fejemet ráztam.
- Most mennem kell beszélni Jake-l! Majd később! - intettem le, és már rohantam is.
Hallottam, hogy utánam jön, de nem törődtem vele. Minél előbb beszélni akartam a szerelmemmel. Éppen odaértem hozzájuk, mikor megláttam, hogy Chris megfogja Jake kezét, és közeledik a szája felé. Azonnal hátrafordultam, és az éppen akkor előttem megálló Nahuelt magamhoz rántva, a számat a szájára tapasztottam. Nagyon rosszul esett ez a csók, de nem akartam, hogy Jake azt higgye, fájt nekem. Az igazság az, hogy valójában nagyon fájt a szívem. Éreztem, ahogy megrántja valaki a vállamat, és hátraránt. Egy fának csapódtam, majd csak azt láttam, hogy Jake Nahuelnek ront, és verekedni kezdenek. Chris döbbenten figyelte  a verekedést, majd morogva farkassá alakult, készen arra, hogy nekem rontson. Elugrottam a fa elől, pont abban a pillanatban, mikor rám támadt. Nekiesett a fának, s vonyítva újra talpra állt. Újra támadt, de most már figyeltem, és belekapaszkodtam a szőrébe. Teljes erőmből tépni kezdtem, mire ő fájdalmasan nyűszíteni kezdett. Jake nagy farkasfejét, mert időközben átváltozott, felénk kapta, szemei aggódva csillogtak. Nem tudtam, hogy melyikünkért aggódhat. Annyira elgondolkodtam, hogy nem figyeltem, és Chris beleharapott a karomba, amitől az azonnal kivérzett. Felordítottam fájdalmamban, sebesült karomhoz kaptam. Eddig soha nem harcoltam úgy komolyan, és soha nem sérültem meg ennyire. Jake abbahagyta a harcot, és odarohant hozzám, majd én habozás nélkül felugrottam a hátára. Rohanni kezdett velem, otthagyva a többieket. Talán értem aggódott volna? Hisz most éppen az életemet menti meg, talán feleslegesen. Lehet, hogy egyszer úgy is meg fognak ölni. Hogy lehetek ennyire gyenge?! Nem bírok rendesen harcolni.
Nem sokára megálltunk, Jake letett engem egy fa tövébe, majd elment, hogy visszaváltozzon. Egy szál bokszerben állt meg legközelebb előttem. Próbáltam nem arra figyelni, hogy mennyire jól néz ki, de ez nehezen ment, a lemenő nap fényében a bőre szépen csillogott.
- Jól vagy? - kérdezte, és leguggolt mellém, hogy megnézze a karomat.
- Igen, nem kell a segítséged! - próbáltam morcosan válaszolni, de a hangom sírósan csengett.
Jake megrázta a fejét, és megvizsgálta a sérülésem, majd letépve az én pulcsimból egy kis darabot, rátekerte a ruhaanyagot.
- Kösz - suttogtam teljesen közömbösen, de nagyon hálás voltam neki.
- Nagyon aggódtam érted! - mondta.
Felnéztem rá, és láttam, hogy tényleg aggodalmasan csillognak a szemei.
- Nem kellett volna. Azt mondtam nem vagy nekem fontos, megcsókoltam Nahuelt, utálnod kellene! - vontam meg a vállamat szomorúan.
Jake felemelte az államat, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- Tényleg szereted őt? - kérdezte undorodva.
Megráztam a fejemet.
- És tényleg nem vagyok neked fontos?! - kérdezte megint.
- Te vagy nekem a legfontosabb a világon! - sóhajtottam fel elgyengülve.
Jake elmosolyodott, és magához ölelt.
- Azt hittem már, hogy tényleg komolyan mondtál mindent! De nem! El sem hiszem, hogy tényleg fontos vagyok neked! - sóhajtott fel megkönnyebbülten.
- Figyelj, azért hazudtam neked, mert nem akartam hogy... - kezdtem bele, de nem tudtam, hogy tényleg elmondjam e neki.
- Hogy? - kérdezett vissza.
- Hogy ne tudd meg azt, hogy... hogy mit érzek irántad... - suttogtam szemlesütve.
- Irántam? - kérdeztem csillogó szemekkel, és megfogta a kezeimet.
- Jake... te belém vésődtél? - kérdeztem végül, mire ő kitágult szemekkel felugrott mellőlem.
Döbbenten nézett rám, a meglepetéstől nem is tudott nekem válaszolni.