Charlie kocsijával mentünk. Egész úton annyira izgatott voltam, hogy majd kiugrottam a bőrömből. Tudom, hogy nem lenne szabad boldognak lennem Billy miatt, de mégis, ha arra gondoltam, hogy Charlie és anya végre kibékülhetnek, s én és anya is, akkor elöntött egy nagyon jó érzés. Csak remélni tudtam, hogy minden sikeresen le fog zajlani, és nem lesz semmi gond.
- Remélem otthon találom a szüleidet - motyogta Charlie.
Olyan volt, mintha csak magában beszélt volna, de én mégis válaszoltam neki.
- Biztosan otthon lesznek. Tegnap már voltak vadászni, úgy hogy nem hinném, hogy most bármi dolguk lenne - mondtam.
Figyeltem a reakcióit, de nagyon semmit sem bírtam leolvasni az arcáról. Viszont akkor, amikor a vadászásról beszéltem, nyelt egy nagyot.
- Vadászni? Van egy olyan érzésem, hogy nem a szokásos emberi szórakozásra gondolsz, hogy az állatokat puskával lelövik, ugye? - reménykedve nézett rám, de a fejem ráztam.
- Sajnos nem. Tudod te is nagyon jól, hogy hogy értem. a vadászás nekünk olyan, mint az... állatoknak - magyaráztam, nem jutott eszembe jobb hasonlat.
Charlie bólintott, ezzel jelezve, hogy nagyon is jól érti, viszont nagyon úgy tűnt, hogy nem akar erről a témáról többet beszélni.
- Most megrémítettelek? - kérdezte aggodalmasan, nem akartam elszúrni ezt a békülés dolgot azzal, hogy elijesztem.
- Bevallom egy kicsit nehéz elképzelni Bellát, amint... de úgy is meg kell szoknom - vonta meg a vállát.
Megnyugodtam, látszólag egész jól viseli. Azért tartani fogom a számat, és nem avatom be annyira a vámpírok életébe.
- Jake-ről tudsz valamit? - kérdeztem - mármint arról, hogy ő micsoda?
Charlie elgondolkodva ráncolta a szemöldökét.
- Halvány sejtésem van csak róla. Egyszer régen megmutatta a valós arcát, ha érted mire gondolok - mosolyodott el - azóta nem beszéltünk erről, azt mondtam, inkább nem akarom tudni. Na meg a múltkori verekedés közte és apád között.
Megértően bólintottam. Csodáltam Charlie-t, hogy ennyit el tud viselni. Más már rég világgá menekült volna, ha vámpírok és vérfarkasok közelében kellett volna élnie, de Charlie nagyon bátran viselkedett. Úgy látszik ez a Swan vérvonal egyik kiváltsága. Nem vagyunk éppen félősek.
- Apáddal is beszélni akarok - olyan halkan mondta ezt, hogy alig értettem.
Pedig nekem félig vámpír hallásom van.
- Biztos vagyok benne, hogy ő is szívesen békül ki veled! - nyugtattam, kezemet a vállára téve - de azért siessünk, még vissza akarok menni Jake-hez!
Charlie bólintott, s beletaposott a gázba. Nem sokára már le is parkolt a ház előtt, s nagyot sóhajtva kiszállt. Előttem indult el az ajtóhoz, határozottan bekopogott. Látszott rajta, hogy nagyon ideges, de azért mindent megtett annak érdekében, hogy ez ne látszódjon rajta. Az ajtó kinyílt, s Emmett nézett ránk meglepett arccal.
- Hello Charlie! Mi szél hozta erre? - kérdezte szélesen vigyorogva.
Charlie háta mögött eltátogtam egy nemet, nem akartam, hogy Emmett Charlie-val viccelődjön.
- Öhm... üdv... - egy kicsit gondolkozott, biztosan nem tudta, hogy kihez is van szerencséje.
- Emmett Cullen vagyok! - nyújtotta Charlie felé hatalmas kezét.
Charlie rémülten nézett a felé nyújtott hatalmas, hófehér kézre, de azért udvariasan elfogadta és megrázta azt.
- Nagyon örülök hogy megismerhetem - motyogta zavartan, nem szeretett volna összetűzésbe keveredni Emmett-tel az biztos.
Halkan kuncogni kezdtem, mikor észrevettem, Charlie mennyire eltörpül Emmett mellett.
- Emm, anya és apa itthon vannak? - kérdezte bácsikámtól.
Nagyon szerettem Emmett-et, ő volt az, aki mindig meg tudott engem nevettetni.
- Igen, bent vannak. Gyertek be! - elállt az ajtóból, hogy be tudjunk menni, majd ő is követett minket a nappaliba.
Anya és apa egymást átkarolva ültek a kanapén, s valamilyen vígjátékot néztek a tévében. Valósággal rábambultak a képernyőre. Charlie megköszörülte a torkát, mire mindketten felénk kapták a fejüket. Anya olyan sebesen pattant fel a kanapéról, hogy még apával együtt is majdnem felborította.
- Apa... - suttogta elérzékenyülve.
- Szia Bells! - köszöntötte hatalmas mosollyal az arcán, majd anya legnagyobb meglepetésére megölelte őt.
Anya olyan döbbent képet vágott, hogy az már szinte vicces volt, de azért igyekeztem nem nevetni.
- Te meg mit keresel itt? - kérdezte, aztán észbe kapott, hogy talán nem kellene ezt mondania - de nagyon örülök neki, bármiért is jöttél!
- Azért jöttem, hogy beszéljek veled és Edwarddal - jelentette ki Charlie.
Anya megértően bólintott, s odavezette Charlie-t a kanapéhoz. Charlie helyet is foglalt az egyik szélen, anya pedig leült apa és közé. Apa nem szólalt meg, bizonyára azon volt, hogy valami fontosat ki tudjon halászni Charlie gondolataiból.
- Szóval... biztos ti is emlékeztek arra az incidensre - elhallgatott, zavartan piszkálni kezdte a pulcsija szélét.
Anya és a apa értelmezték a hallottakat.
- Igen emlékszünk rá. És nagyon sajnálom, hogy látnia kellett. Nem így szerettük volna elmondani. Sőt, lehet, hogy sehogy sem szerettük volna elmondani - válaszolta apa.
Charlie sóhajtott egyett, bánatosnak tűnt.
- Ha valójában soha nem akartátok volna nekem elmondani, hogy mik vagytok, akkor igazán hálás vagyok neked és Jake-nek, hogy akkor összeverekedtetek? De ugye azért egyikőtök sem sérült meg? - kérdezte aggódva.
Apa elmosolyodott, és megnyugtató hangján kijelentette:
- Azért kemény fából faragtak engem, és sajnos Jacob-ot is. Nem olyan könnyű vele végezni, mint hinnénk - vigyorgott.
Megráztam a fejemet, alig bírtam visszafolytani a nevetésemet. Meglepett, hogy apa mennyire felszabadultan viselkedik Charlie közelében. De tetszett apának ez az oldala.
- Haragszol még rám apa? Hogy titkolóztam előtted? - kérdezte anya csendesen.
- Nem. Átgondoltam mindent, és rájöttem, hogy ezzel csak engem akartatok védeni. Lehet, hogy ha már akkor megtudom, hogy Edward vámpír, amikor épphogy összejöttetek, akkor visszaküldtelek volna Phoenixbe. De akkor nem született volna meg az én gyönyörű kis unokám - nézett rám szeretet teljes pillantással.
Anya is rám nézett, szomorúan, de büszkén. Ha Charlie és ő végeznek a beszélgetéssel, akkor rajtam a sor.
- Igen, én is nagyon örülök, hogy itt van nekünk Nessie - megszorította Charlie szemét, és a szemébe nézett.
- Ígérem apa, hogy soha nem titkolok el előled semmit. Őszinte leszek hozzád bármiben - ígérte.
Charlie rámosolygott, s magához ölelte anyát.
- Büszke vagyok rád kislányom. Nagyon jó anya, tökéletes felegés, és remek lány - dicsérte.
Anya boldogan mosolygott, befészkelte magát Charlie ölébe, olyan volt, mintha megint kislány lenne.
- Ugye szent a béke köztünk Charlie? - kérdezte apa reménykedve.
- Igen - kezet fogtak egymással, mint két igazi férfi, akik nem veszekednek értelmetlen dolgok miatt.
A falnak támaszkodva álltam, s néztem őket. Egy gonddal kevesebb. Úgy látszik kezdenek megoldódni a gondok. Remélem nekem is sikerül dűlőre jutnom anyával. Annyira örülnék neki. Lassan elindultam a kanapé felé, s megérintettem anya vállát. Felém fordult, s kérdőn nézett rám.
- Azt hiszem itt az ideje, hogy mi is beszéljünk egymással - kezdtem bele lehajtott fejjel.
- Mi addig magatokra hagyunk titeket - mondta Charlie, s apával együtt távozott a szobából.
Leültem anya mellé, csendesen próbáltam összeszedni a gondolataimat. Nem tudtam, hogy is kezdjek bele. Végül úgy döntöttem, hogy a legegyszerűbbel.
- Szeretnék bocsánatot kérni tőled. Mindenért, amit eddig leélt éveim során elkövettem. Tudom, a bocsánat kéréseimből már eleged lehet, s lehet, hogy nem is veszel már komolyan, de tudnod kell, hogy ez az utolsó alkalom, hogy bocsánatot kérek. Mert nem fogok többé fájdalmat okozni neked anya. Soha többé nem akarlak megbántani téged - mondtam.
- Nessie... nekem kellene bocsánatot kérnem tőled! Ha nem titkoltam volna el a Jake-el való múltam, akkor nem akadtál volna ki annyira! Meg kellett volna értenem, hogy annyira rosszul esett neked, amikor megtudtad, hisz szereted őt, igaz? Amikor megtaláltam a leveled, kétségbeestem, magamat hibáztattam. Nem akartam elhinni, hogy tényleg meg fogod tenni! - szomorúan mondta mindezt, közben magához húzott, és jó szorosan megölelt.
- Nem vagy mérges rám? Nem tartasz a világ legrosszabb lányának? - kérdezgettem.
- Jaj dehogy! Jobb lányt nem is kívánhatna egy anya! - nevetett fel halkan, megpuszilta a homlokom.
- Ne vesszünk össze többet, jó? Nem akarok veszekedni veled! - jelentettem ki határozottan.
- Én se, hidd el. És igyekezni fogok, hogy ne kelljen veled vitába szállnom! - halkan felnevettem.
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Úgy látszik ma majdnem minden jól alakult. Kivéve Billyt. S ahogy eszembe jutott Billy, eszembe jutott Jake is, aki még mindig ott van az apja mellett.
- Nekem vissza kellene mennem Jake-hez! Megígértem neki, hogy sietek! - mondtam, és elhúzódtam tőle.
- Nagyon szereted őt, kicsim? - kérdezte őszinte érdeklődéssel.
Nem haboztam, azonnal rávágtam, hogy igen.
- Mindennél jobban szeretem őt. Nélküle nem is lenne élet az élet - mosolyogtam.
- Valahogy így éreztem én is, mikor megismertem apádat! - nevetett fel könnyedén.
- El tudom képzelni! Csak úgy mint a ti szerelmetek volt, a miénk is tiltott! - húztam el keserűen a számat.
Anya a vállamra tette a kezét, s mélyen a szemembe nézett.
- El kell telnie egy kis időnek ahhoz, hogy Edward elfogadja, az ő kicsi lánya felnőtt. Jake-l is meg fog békélni, érzem! - nyugtatgatott.
- Nagyon kedves tőled, hogy ezt mondod, de nem akarok hiába reményeket táplálni! - motyogtam.
Ajtó nyitódást hallottunk, s a következő pillanatban Helena lépett be az ajtón dühtől izzó szemekkel.
- Valami baj van? - álltam fel hirtelen, mert Helena nagyon mérgesnek tűnt.
Anya mellém állt, s várta, hogy történjen valami.
- Ő meg mit keres itt?! Miért nem mondtad, hogy itt van?! - kérdezte összeszorítva az ajkait.
Értetlenül meredtem rá, nem értettem, miről beszél.
- Ne játszd meg magad! Ő azt mondta, szeret téged! Téged szeret! - sírta kétségbe esetten.
Összenéztem anyával, ő is ugyanolyan tanácstalan volt mint én.
- Helena, Helena kérlek, hagy magyarázzam meg! - rohant be a házba Nauhel is.
Most már egyre jobban kezdtem összezavarodni. Hol Helenára, hol Nahuelre néztem.
- Mi folyik itt? Beavatnátok engem is? - bosszankodtam.
Nahuel bűnbánóan nézett rám, míg Helena a pillantásával ölni tudott volna.
- Figyelj Nessie, sajnálom, hogy belekevertelek, de...
- Hallgass el! - szólt rá dühösen Helena - nem érdekel a magyarázkodásod! Félreismertelek!
- Ti ismeritek egymást? - kérdeztem döbbenten.
Nahuel lassan bólintott, Helena arcára fájdalmas mosoly ült ki.
- Amikor találkoztunk, te meg én, meséltem neked a volt barátomról, aki azért hagyott el, mert az apámat kerestem. Emlékszel? - kérdezte sürgetően.
- Igen, emlékszem - válaszoltam.
- Ő volt az. Nahuel az exem.