Mozgást hallottam a bokor felől. Hirtelen arra fordultam és a növényre világítottam a lámpát. A szívverésem is elállt...
- K-ki van o-ott? - hebegtem.
Vártam a tűzvörös, éhes szempár pillantását, ám nem jött el. A bokorból kiugrott egy őz és továbbállt.
Felsóhajtottam, de ugyanúgy rettegtem, mint az őz-eset előtt.
Lassan haladtam, nagyon lassan, pedig tudom, ha futnék, sokkal gyorsabban odaérnék, ám semmi erőt nem éreztem magamban.
Végtelennek tűnő percek múlva megpillantottam a Black-házat. Valahogy az ismerős környék hatására sikerült megszaporáznom a lépteimet, de amint egyet léptem, elbotlottam és a zseblámpám valahova elgurult, és nem világított többé.
Alig láttam valamit. Az egyedüli fényforrás a csillagos ég volt a Holddal, ám ez nem segített.
Remegve feltápászkodtam és egyenesen kezdtem menni, amerre a házat láttam pár másodperce.
- Jacob... - suttogtam újra. Ez így nem jó!
Arra gondoltam, hogy ha nem sikerül kiáltanom egyet, Victoria és Laurent azonnal elkap. És a hangom nem könnyíti meg nekik az elkapásomat, mert ők szag alapján tájékozódnak.
Megköszörültem a torkom és elkiáltottam magam:
- Jacob!
Megtaláltam a hangom... és rohantam, rohantam a ház felé, amilyen gyorsan csak tudtam. Többször is hasra estem szokásomhoz híven, de mindannyiszor feltápászkodtam és újból a Black-ház megközelítésére koncentráltam.
- Jake! - ordítottam közben hisztérikusan. - Jake!
Mikor már majdnem elértem a házat, villanyt láttam gyúlni az egyik szobában, majd az előszoba fényeit is észrevettem.
- Jake! - kiabáltam tovább, míg meg nem láttam egy magas alakot a bejárati ajtóban.

Pár másodperc múlva, mikor odaértem, egyenesen Jacob karjaiba szaladtam.
- Jake... - sírtam, mellkasát megnedvesítve, mivel csak egy nadrág volt rajta.
- Bella – hallatszott álmos hangja. - Mi a baj? Miért jöttél ide az éjszaka kellős közepén?
- V-Victoria... végem... Charlie... kifogyott az üzemanyag... - hadartam. El akartam magyarázni, de ennyire zaklatottan egy normális mondatot sem bírtam kinyögni, ehelyett csak összefüggéstelen szavak hagyták el a számat.
- Jó, tudod mit? Gyere be – szólt aggódva, majd betessékelt a házba.
A nappaliban összekuporodtam egy kanapé előtt, és csak úgy folytak a könnyeim.
- Bella, ha nem mondod el, hogy...
- Itt van Billy? - suttogtam. Ez az! Megvan az első értelmes mondatom.
- Öhm... nincs, Harrynél van, ugyanis ma hajnalban horgászni mennek. Miért?
- Victoria... meg akar ölni. Tudod, ki ő?
- Izé... nem, de akárki is, ha bántani akar, egy az egyben leveszem a fejét! - váltott dühösebb hangra és letérdelt elém.
- Nem tudod? Az nem lehet! Ez... ez lehetetlen, Jacob! Hisz... hisz tudnod kéne! Érted? Tudnod kéne! - kiabáltam.
- Bella, nyugodj meg, és mondj el mindent, rendben?
Magához húzott és a karjába zárt, ahol furcsa, de tényleg biztonságban éreztem magam, és kissé megnyugodtam.
- El... el kell mondanom valamit. Tavaly nem az üvegajtón estem át, és a karomon lévő seb sem az üveg műve. James... egy vámpír harapott meg, de Edward kiszívta a mérget, így nem lettem én is az. Viszont miután megmentett, Jamest megölte, és pont ezért akar Laurent és Victoria elkapni. A társuk volt... De Edward elköltözött, akivel eredetileg végezni akartak... de én... én itt vagyok, és... teljesen védtelen. Ők is vámpírok, és engem üldöznek – suttogtam, majd újra zokogásban törtem ki.
- Bella... - suttogta Jake. - Ezt eddig miért nem mondtad el? A többiekkel vigyázhattunk volna rád! És hogyhogy elindultál otthonról? Miért épp ma, mikor már régóta te vagy a kiszemelt?
- Álmomban láttam, ahogy bemászik az ablakomon, de... de nagyon valóságosnak tűnt. Iszonyúan megrémültem, nem csak magam miatt, hanem Charlie miatt is, hogy őt is belekeverem.
- Úristen, Bella! És egyedül elindultál a teljes sötétben?!
- Nem, a kocsival jöttem, de az útközben... hát... kifogyott belőle az üzemanyag, nagyjából egy kilométerre tőletek. Most teljesen hülyének nézel, mi? Lehet, hogy nem is igaz, de annyira... élethű volt, élethűbb, mint az eddigi látomásaim!
- Nem nézlek hülyének, csak nagyon felelőtlennek! Fel is hívhattál volna! Na jó, hívom a többieket és megyünk szétnézni a házatok körül, persze emberi alakban... és ha muszáj, átváltozunk, akármennyi ember is látja.
- Jake! - sikítottam. - Ne hagyj itt egyedül, kérlek.
- La Push-ba nem nagyon teszik be a lábukat vámpírok.
- De... de akkor is sokkal nagyobb biztonságban érezném magam, ha itt lennél... kérlek...
- De a srácoknak nagy szükségük van... Jól van – változtatta meg a mondatát, mikor meglátta az arcomat. - Itt maradok veled. Viszont most pár percre el kell tűnnöm, hívom Saméket.
- Siess vissza – suttogtam.
- Rendben.

Ahogy elengedett és forró bőre nem érintett, újból eluralkodott rajtam a pánik.
- Nyugi, azonnal jövök – mondta, mintha csak olvasott volna a gondolataimban, majd végig simított az arcomon, felállt és kiment a házból.
Mikor eltűnt magas alakja, testemet újra átjárta a rettegés. Szabályosan remegtem, pedig tudtam, hogy itt van a közelben, és Victoriáék semmiképp sem juthatnak be a házba, amíg a fiúk itt vannak a környéken.
Az ablakon át hirtelen mozgást véltem látni. Egy másodpercig azt hittem, Laurenték azok, de aztán kicsit megnyugodtam, mikor több hatalmas farkas-szerű alakra figyeltem fel a falu felé vezető úton menet.
Az ajtócsapódásra újból összerezzentem, bár tudtam, hogy csak Jacob az – és nem is tévedtem.
- Na, a srácok elkezdenek körülnézni Forskban, majd La Push-t is körbejárják. Ne aggódj, semmi bajod nem lesz.
- És Charlie? - kérdeztem a félelemtől elvékonyodott hangon, miközben Jake letelepedett mellém.
- Mondom, hogy Forksban kezdik a keresést, azon belül is a házatok körül. Neki sem esik baja.
- Amúgy bocs, hogy így felkeltettelek az éjszaka közepén.
- Bella, örülök, hogy felkeltettél, így legalább ha megtaláljuk azt a Victoriát meg Laurentet, nem bántanak soha többé senkit. Egyébként, kérsz valamit?
- Egy tea most jól esne... de hagyd, majd megcsinálom én – ajánlottam, mikor készült volna felkelni. - Nem tudok itt tétlenül ülni.
Mindketten felálltunk, majd kimentünk a konyhába. Hiába voltam itt rengetegszer, a teáskanna helyét egyáltalán nem tudtam volna megmondani.
- Jake, hol van a..?
- Itt – nyújtotta át a kannát.
- Kösz.
Engedtem bele egy kis vizet, majd felraktam a tűzhelyre forrni.
- Bella, nagyon fáradtan tűnsz, szerintem menj aludni. Mikor kész a tea, és még ébren leszel, viszek be neked egy bögrével.
- Nem, nem vagyok fáradt, de köszi.
- Khm – nézett rám csúnyán és keresztbe fonta a kezét. Ja igen... a karikák a szemeim alatt mindent elárulnak.
- Jól van na, bevallom, kicsit fáradt vagyok.
- Az enyhe kifejezés. Úgy nézel ki, mint egy zombi. Vagy legalábbis mintha legalább négy napja nem aludtál volna.
- Hát mert nem is aludtam – mormogtam csak úgy magamnak és lehuppantam egy székre. - De kösz a dicséretet.
- Na, menj aludni – parancsolt rám Jake, miközben felállított a székről és a szobája felé tessékelt.
- Nem, én nem is tudnék most elaludni... de komolyan, hiába vagyok fáradt, egy percre sem bírnám lehunyni a szemem.
- Akkor gyere be a nappaliba – sóhajtott Jacob. - Nézzünk tévét.
- Te nyugodtan aludhatsz – mondtam, bár reménykedtem, hogy nem alszik. Igaz, önző vagyok, de szeretném, ha velem lenne, úgy jobban érezném magam.
- Dehogy! - legyintett és elindult a nappali felé, én pedig követtem. Leültünk a kanapéra, Jake bekapcsolta a tévét. Nem találtunk egy olyan csatornát sem, amin értelmes műsor lett volna, így maradtunk a zenei műsornál, ám ez sem nagyon kötötte le a figyelmemet.

Nagyon aggódtam Charlie-ért, és mintha ezt Jacob is látta volna rajtam, mert megszólalt:
- Samék vigyáznak Charlie-ra, semmi baja nem lesz, ne aggódj – nyugtatott.
- Oké – suttogtam és továbbra is üres tekintettel bámultam a videoklipet. - Jacob...
- Igen?
- Ha elalszom, ugye nem hagysz itt egyedül?
- Persze, hogy nem, meg sem fordult a fejemben, hogy meglógok tőled – mosolygott.
- Akkor jó – szóltam, és rádőltem a vállára, ő meg átkarolt. - Tényleg nem haragszol rám?
- Ugyan miért?
- Hogy felriasztottalak.
- Jaj, Bella! Ne kérj már amiatt bocsánatot, hogy félted Charlie és a te életedet! Nekünk ez a dolgunk, mint... mint a tűzoltóknak! Nemcsak nappal kell menniük tüzet oltani, hanem éjjel is bármikor kihívhatják őket. Ez pontosan olyan. Szóval kevesebb bűntudat és több alvás! Értve vagyok, kisasszony?
- Nem inkább fordítva kéne? - kérdeztem két nagyobb ásítás között.
- Nem. És most alszol egyet.
- Úgysem alszok el.
- Arra nem vennék mérget.
Pár perc múlva azt vettem észre, hogy a levegőben vagyok, mintha repülnék. Felemelő érzés volt, mintha minden gondom, ami eddig nyomta a lelkem, most eltűnne, és én szabadon repkednék a szép, tiszta égen...
Aztán újra a földre tértem vissza.
- Jake! - nyitottam ki hirtelen a szemem, majd körülnéztem. Egy franciaágyban feküdtem, és Jacob épp takart be egy paplannal. Gondolom, pár másodperce hozott ide.
- Aludj – mosolygott rám.
- És te nem alszol? - kérdeztem kómásan.
- Nem, én vigyázok rád.
Rám terítette a paplant, kiment a szobából, majd becsukta az ajtót. Nem volt erőm utánaszólni, hogy ő is aludjon, mert látom rajta, hogy fáradt... amint lekapcsolta a villanyt, szinte rögtön elnyomott az álom.