(Edward szemszöge)

• Helló! – hallottunk egyfélénk női hangot az ajtóból.
• Gyertek be. Már vártunk titeket. – Bella betessékelte őket a nappaliba és leültette a jövevényeket a kanapéra Laura és Luke mellé.
• Ők itt a gyermekeim: Alex és Noreen. – mutatta be a két kamaszt.
• Tehát akkor, ha jól sejtem Luke a biológiai apjuk a gyerekeidnek és te is ugyanúgy lettél terhes, mint a mi Bellánk. A történetetek ugyan az. - mondta Carlisle.
• Miért mi Bella története? Mi még Laura történetét sem ismerjük igazán. Laura és Luke nem szeretnek erről beszélni. Mi ezt tiszteletben tartottuk. De én sajnos kíváncsi vagyok. Bella elmesélnéd a te történeted? – kérdezte Benjamin.
• Persze. Én vagyok Renesmee és Carlie biológia anyja és Edward pedig a biológia apjuk. Edward vámpír volt, amikor egymásba szerettünk, de én még ember voltam. Az esküvőnk után rendes nászútra mentünk. Esme szigetén kiderült, hogy terhes vagyok. Azonnal visszajöttünk. Carlisle megvizsgált, elmondta, hogy még nem látott és nem is hallott ilyen esetről. Én úgy döntöttem kihordom, majd megszülöm a gyermekeimet. Tudtuk, hogy a terhesség nem fog kilenc hónapig tartani, mert nagyon gyors ütemben fejlődtek a lányok. A szülésbe majdnem belehaltam, de Edward ott volt mellettem és időben megmentett. – mesélte mosolyogva.

Már megint úgy mondta el a történetet, mintha pozitív szereplő  lettem volna. Miért csinálja mindig ezt? Miért van még mindig velem azok után is, hogy olyan lehetetlenül viselkedtem vele? Már több mint 50 éve ezt kérdezem magamtól és még mindig nem találtam választ a kérdésemre. Tudom, hogy szeret és, hogy ő mindig mindenkivel kedves, de akkor is, tönkretehettem volna az ő életét is és a lányainkét, sőt az egész családunk életét is, ha nem hagyom, hogy megszülje őket. De szerencsére nem így lett.

„ Edward! Állj már le az önmarcangolással, vagy ha nem teszed, elmondom Bellának, hogy megint ezt csinálod. Már lassan kevés leszek, hogy lenyugtassalak.”  – szuggerálta felém Jasper.

Tudom, hogy igaza van, de akkor is nagyon nehéz nem így éreznie magát az embernek, vagyis inkább a vámpírnak. Meg kell próbálnom túltenni magam ezen a dolgon. Muszáj lesz, mert ha Bella meghallja, akkor kicsinál engem.

• Laura neked is nagyon nehéz volt a terhességed? És a szülés után egyből megharaptad Luke? Milyen volt az átváltozás? Emlékszel belőle valamire Laura? – látszott raja, hogy alig bírja palástolni a kíváncsiságát.
• Előtört belőle a tudós. – kuncogott Jasper
• Hát igen. Elég kíváncsi természete van. – mondta Alice komolykodva. Erre mindannyian elnevettük magunkat.
• Lehetne egy kérdésem? – kérdezte Lizzie.
• Persze. Csak nyugodtan kérdezz bármit kedvesem. – mondta Esme.
• Mik a képességeitek?
• Én gondolatolvasó vagyok, de Bella gondolatait sajnos nem látom.
• Nekem egyfajta „pajzsom” van, ezért nem tud Edward a gondolataim közt turkálni. A fizikai képességek rajtam semmit sem érnek. Szerencsére! Ezt a „pajzsot” másokra is át tudom tolni, így ők is védve lesznek.
• Én a látom mások jövőjét a döntéseik alapján. Ez alól csak az alakváltók a kivételek.
• Én az érzelmeket tudom „érzékelni” és manipulálni.
• Carlie és az én képességemet már ismeritek.
• Én vérfarkassá tudok változni. Mielőtt megkérdeznétek, nem ölök vámpírokat.
• És nektek milyen képességeitek vannak?
• Én bárkit meg találok bárhol csak az illető vagy éppen illetők nevét kell ismernem. – mondta Laura. A bejelentése nem kis meglepetést okozott nekünk. Ilyenről még egyikünk sem hallott.
• Tehát ezért találtatok meg olyan hamar minket. – mondtam ki, amit a családom gondolt.
• Igen. Nagyon hasznos képesség.
• Az én képességem pont az ellentéte Alicé-nek. Én a személyek múltját látom.
• Noreen, jól gondolom, hogy a te képességed csak fizikai érintkezés útján működik? – kérdezte izgatottan Carlisle. Noreen bólintott.
• Én nyomkövető vagyok. – jelentette be Benjamin.
• Én – tudom, hogy irtó hülyén fog hangzani,de igaz- láthatatlanná tudok válni. – mondta Jennifer.

Csak annyit láttunk, hogy egyik pillanatban Benjamin mellett ül, aztán a másikban meg sehol sincs. Az illatát sem éreztük. A gondolatait sem hallottam. A következő pillanatban viszont megint láttuk és éreztük is az illatát, hallottam a gondolatait. Ilyenről még nem hallottunk. Újból rá kellett döbbenünk, hogy mennyi minden van a világban, amiről nekünk fogalmunk sincs. Egy örökké valóság sem elég, hogy mindent kiderítsünk a világ dolgairól, de legalább mi próbálkozhatunk, nem úgy, mint a halandó emberi lények.

• Ez felettébb érdekes. – szólalt meg Carlisle töprengve.
• Alice mit láttál? – kiáltott fel hirtelen Jasper.
• Azt az Angel nevű vámpírt. Hat hónap múlva idejönnek, harcolni fogunk velük. A réten ahol baseball-ozni szoktunk. Hatalmas sereggel állunk majd szemben. És… deja vu érzésem van. – Alice elmondta ezt a többieknek miközben nekem a fejében visszajátszotta, amit látott.
• Nekünk is sereget kell gyűjtenünk. Ismét. – mondta szomorúan Jacob.
• A hadi tervkészítés az én feladatom. – mondta Jazz talán túl nagy lelkesedéssel.

Miközben a fivérem a hadi terveit részletezte ránéztem Bellára. Biztos voltam benne, ha még ember lenni, most könnyekben törne ki. A kezemmel a hátát simogattam, ez mindig meg szokta nyugtatni. Most is hatott.

  „ Végre! Egy kis bunyó. Már alig vártam. Remélem, eltesszük láb alól azokat a mocskokat.” – Emmett gondolatai halvány mosolyt csaltak az arcomra. Ezt csakis az én bátyám gondolhatja így a legnagyobb veszély közepén.

• Nem lesz semmi baj. Ígérem. – suttogtam a szerelmem fülébe.
• Akkor tényleg harcolni fogunk? – kérdezte Lizzie. Erre mindenki bólintott.
• Nem zavarnám meg az idillt, de két alakváltó ide tart. Zavarodottak, nem értik, hogy mi történt velük. Jacob, azt hiszem beszélned, kéne velük. Ők nem La-Push-ban laknak, hanem a városban. 15 perc múlva érnek ide. Az egyiknek teljesen olyan szaga van, mint… hagyjuk, az biztos nem lehet. Ő feladta már vagy harminc éve. – végét már inkább csak magamnak mondtam.
• Amíg ide nem érnek addig beszéljük meg a továbbiakat a dolgozó szobámban. – ajánlotta fel Carlisle.
• Persze. – mondtuk egyszerre.

Mindannyian leültünk a hatalmas étkezőasztalhoz.

• Segítséget kell kérnünk. – jelentette ki határozottan Alice.
• Igen – helyeselt Jasper és Emmett
• Kik jöhetnek szóba? – kérdezte Esme.
• Tanyáék. – mondtam rövid töprengés után.
• Mi is segíthetünk a „segítség” megszervezésében? – kérdezte Lizzie.
• Persze. – mondta Bella. – Ha többen leszünk az csak nekünk jó. És mégis hányan vannak az ellenségeink?
• Húszan, de a számuk egyre nő. - felelte a bájos kishúgom. - Sok szövetségesre van szükségünk.
• Mi ismerünk egy másik vegetáriánus vámpír családot. Ők szívesen segítenének nekünk. – mesélte lelkesen Lizzie. – Chaz és én megkeressük őket. Utána idehívjuk őket?
• Igen. Itt gyülekezzünk. – mondta a szerelmem.
• Petert és Charlotte-ot is idehívhatnánk. – vetette fel Jazz.
• Az Amazonok is szívesen segítenének szerintem. – mondta izgatottan Nessie.
• Igen, őket is idehívjuk, de most menj Jacobbal az alakváltók elé. Miután visszaértetek mindent megbeszélünk. – mondta Bella, mire Jacob hálásan nézett rá.

Jacob és a lányom elindultak. Hallottam, hogy Jake átváltozik és így mennek tovább a folyón túlra. Mi pedig folytattuk tovább az ötletbörzét.

• A románokat is felkereshetnénk. A múltkor nagyon elégedetlenül távoztak. Most bepótolhatnák az elmaradt harcot. – vetette fel Emmett. Carlisle rábólintott, amire a bátyám gondolatban ujjongani kezdett.
• Carlisle az ír barátaid is talán segítenének. – mondta Esme bizonytalanul.
• Meglehet. Siobham elhatározásaira nagy szükségünk lenne. Az egyiptomi klán szerintem megint segítenének. Minden esetre egy próbát megérne.
• Az európai nomádok is segítenének. Már csak azt kellene meg beszélnünk, hogy ki kihez megy. – mondta Jazz.
• Ez a te asztalod Öcsi. Ezt neked kell megoldanod. – mondta Emmett, mire Jasper elvigyorodott.