A lány meglapult a bokrok között. A fiú már ideges volt. Érezte, hogy figyelik.

- Kezd elegem lenni! Bújj elő! - Kiabálta és egyre ijedtebbé vált. A lány rejtekhelye feje kapta a fejét.

- Látlak! - kiáltotta. - Bújj elő.

Erre Candy felállt, és kecses léptekkel kibújt a bokorból. A fiú elsápadt, és a földre rogyott.

- Az nem lehet! Te nem létezel! Veled csak a kisgyerekeket ijesztgetik, ha nem érnek haza időre! - Kiabálta, és a földön csúszva hátrált.

- Ejnye - bejnye! Owen rossz fiú volt. Tovább maradt a buliban egy lány miatt! Ezért meg kell büntetni! - Lépett közelebb színlelt anyáskodással a lány.

- Ne! Kérlek! - Könyörgött Owen. De Candy már támadó helyzetbe helyezkedett, és gonoszan mosolygott. Rávetette magát és a fiú elhaló kiáltása megrázta a parkot. Utána minden a régi lett. 

********* 

- Jonathan Gross vagyok! Most érkeztem a városba! - Mutatkozott be a magas, barna hajú férfi.

- Á! Tudom! Maga jött Amerikából igaz? Ez az első ügye itt! Én Phill vagyok! Örvendek! - Nyújtott kezet a pufók, bajszos ember.

- Viszonzott! - Fogadta el a jobbot mosolyogva a férfi. - Mi történt?

- A szokásos. Egyedül ment hazafelé egy késői órán a parkban, mikor megtámadták - ecsetelte unott hangnemben a rendőrfőnök.

- Ki támadta meg?

- Jobb kérdés, hogy mi?

- Parancsol? - Lepődött meg a fiatal rendőr.

- Ez már a harmadik ilyen eset a hónapban. És még egyiket sem sikerült lezárnunk. Csak két, az artérián található, seb utal támadásra. Kivéreztek - sóhajtott az idős rendőr.

- És hol a vér?

- Ez a legérdekesebb! Egyik helyszínen se találtunk egy csepp vért sem.

- Ujjlenyomat?

- Hiányzik.

- Felettébb különös.

- Inkább olyan mint egy rossz horror, ahol vámpírok mészárolnak. Utoljára az Underworld -ben láttam ilyen nyomot az áldozaton. Viszlát! Ez az ügy a magáé - azzal beült a kocsiba és elhajtott.

- Vámpír? - Kacagott fel az úriember. - Nevetséges! Kell lennie ésszerű magyarázatnak! 

********* 

Alig két hét múlva újabb gyilkosság történt, és az ifjú Jonathan egyre tanácstalanabb lett.

- De ez lehetetlen! Mindet kivéreztették két lyukon, de vér még az áldozat ruháján sincs! - járkált az irodájában fel s alá.

- Nyugodj meg Jonathan! Úgyis rájössz! - Nyugtatta a titkárnője.

- De Lucy! Egyenlőre a vámpírtámadás a legértelmesebb magyarázat. De vámpírok nem léteznek! - Rogyott le a fotelbe. 

********* 

Candy eközben egy eldugott tisztás közepén feküdt. A testére eső napfény gyémántcsillogást vont köré, és teljes mértékben hihetetlenné tette ottlétét. A hasán egy madárka üldögélt, a fűben elnyúlva a közelében pedig egy menyét feküdt.

- Tudjátok, mit utálok az emberekben? - Kérdezte, erre a madárka félredöntötte fejét és csipogott.

- Pontosan! Ráhibáztál Csivit! Amit nem látnak a saját szemükkel, de félnek tőle, azt nem létező dolognak veszik. Hát ezt érdemlem? Hogy semmibe vegyenek? - Színlelt felháborodást. A menyét felmordult. Candy felkacagott.

- Ugyan kérlek! Annyira nem vagyok rossz - ült föl és megsimogatta a kisállat fejét. Hirtelen egy medve ugrott ki a bokrok közül és rájuk rontott. A két állat szélsebesen eltűnt egy fán.

- Ne már! Ma olyan nyugi volt! Ne rontsd el! - Ugrott el a medvetámadás elől. Az hatalmas ordítás közepette újra nekiiramodott.

- Vagy abbahagyod, vagy meghalsz! - Ált elé határozott tekintettel a lány. Mikor a medve meglátta a lány szemeit, lefékezett.

- Jól van! Okos vagy! - Simogatta meg a fiatal állatot. - Tudsz te dönteni. - Majd ismét elnyúlt a füvön. A madárka visszaszállt a hasára, a menyét inkább árnyékba húzódott, és a mackó is elvonult. 

********* 

- Ezt nem teheted! - Szögezte le Lucy.

- Muszáj. Nem tudom elkapni másképp - sóhajtotta a detektív.

- És ha téged is megölnek? – Aggodalmaskodott a titkárnő.

- De közben elkaphatom! És ez mindennél fontosabb. Érted már? Nem hagyhatom, hogy ez a valami még több életet oltson ki! - felelte.

- Értem - hajtotta le a fejét a nő. 

********* 

Éjszaka volt, és Jonathan a parkban sétált. Tudta mire vállalkozott, és jól felkészült rá. Elhelyezett pár fényképezőt, amik a gomb megnyomásával képet készítenek. A gomb a férfi kabátjának hátuljában volt, hogy ha hanyatt esik, kioldódjon. Lassan sétált, és érezte, hogy figyelik.

Candy egy fa ágáról leste minden mozdulatát.

- Ki van ott? - Szólalt meg fennhangon a detektív.

- Ugyan kérlek! Ennyire bolondnak nézel? Azt hiszed, nem tudom, hogy le akarsz fotózni? Mindent láttam! - Válaszolt a lány, és leugrott a fáról.

- Micsoda? - És a férfi már le is ült a földre.

- Ne is próbálj hátradőlni! Felesleges! A gépeket kiiktattam - mosolyodott el Candy.

- Igazán? - Mosolygott vissza a detektív, és hanyatt vágta magát, ám nem történt semmi.

- Én szóltam - vont vállat a lány. A férfi elsápadt. Arra gondolt, hogy itt a vég.

- Most akkor megölsz? - Kérdezte nyugodtnak tetetett hangon.

- Dehogyis! Szeretek játszani! Most csak megkóstollak, majd nem hagyom, hogy átváltozz, de azt akarom, hogy szenvedj! - Suttogta a lány, már-már morgássá változó  hangon. Jonathan úgy érezte, rögtön megáll a szíve. „Játszani? Átváltozni? Miről beszél ez?” Száguldoztak a gondolatai.

- Nem félek tőled - jelentette ki. - Nem tudom mi vagy, és honnan jöttél, de el foglak kapni.

- És ezt kinek mondod? Nekem, vagy magadnak? - Hörögte, majd a férfire vetette magát. Jonathan ordítani akart, de még ideje sem volt rá. Érezte, hogy a lány tűhelyes szemfogai a nyakába mélyednek, és szívni kezdik a vérét. Majd megkönnyebbült. A fogak, és a szorító ölelés elengedte. Ám csak két másodpercig maradhatott ilyen könnyed. Akkor úgy érezte, elkezdett égni. Ordított, és könnyek szöktek a szemébe. A feje majd széthasadt, és úgy érezte, a nyaka rögtön leugrik magára hagyva testét. Egyszer csak a fájdalom enyhülni kezdett. Érezte, hogy a lány ismét a vérét szívja. A benne égő tűz lassan egy pontra csökkent, majd teljesen megszűnt. Érezte, hogy zuhan. Mintha egy örökkévalóságig tartott volna, amíg feje a betonon koppant.

- Viszlát, nyomozó úr! - Kacagott fel a lány, majd eltűnt a bokrok között. 

********* 

A madarak idegesen csicseregtek a lombok között, a farkasok, pedig a tisztás felé rohantak. A földön nyulak loholtak, és menyétek, akik szintén a tisztásra igyekeztek.

- Sziasztok! Kijöttetek elbúcsúzni? - Mosolyodott el szomorúan a vámpír. Minden állat köré gyűlt, és lehajtotta fejét.

- Sajnálom, de mennem kell. Visszajövök egyszer, megígérem. de muszáj mennem - sóhajtotta. Mintha csak kérdezni akarta volna az okát, egy kígyó tekeredett fel a lábán.

- Itt már keresnek. El akarnak kapni, én pedig ezt nem hagyhatom. Tényleg nagyon sajnálom! - Hajtotta le a fejét. A kígyó bólintott, és lecsúszott a lányról.

- Hát akkor, viszlát! - Simogatta meg őket egyenként. Már indult is, hogy még a napfelkelte előtt a pusztára érjen, messze a várostól. Még egyet intett, majd őrült tempóban rohanni kezdett, de az erdő szélén megtorpant és visszanézett. A szívét egy vasmarok szorongatta,a farkasok vonyítottak, a madarak pedig panaszos éneket zengtek. Még egy medve is elbőgte magát, de olyan panaszos hangon, ami a legmogorvább embert is elszomorította volna.