( Bella szemszöge) 

• Rend van a szobámban! – mondta elismerően. –  Láttam kipakoltál már a saját szobádban.
• Igen, de az nem nyugtatott le, ezért átjöttem ide. Itt teljesen lenyugodtam.

Edward bejött a szobába és leült a kanapé egyik végébe, ugyanúgy, mint délután. Merengve nézett körbe a szobájába és néha elismerően hümmögött.

• A bál miatt vagy ideges? – bólintottam. – Nekem se ez a kedvenc időtöltésem elhiheted. Sajnálom, hogy nem győztem le Emmettet.
• Semmi baj. Talán túlélem.
• Te tudod, hogy miért pont ezt az átkozott bált hozta fel hős szerelmes? – kérdezte gondterhelt arccal. Gyorsan végiggondoltam, hogy elmondjam-e neki, úgy határoztam, hogy elmondom neki a történetem egy részét.
• Azért, mert volt réges- régen egy emberlány, aki utoljára emberként volt bálon, és az óta még csak ilyen helyek közelében se járt. A lány utolsó bálján egy párbaj tört ki a lány apja és a lány vőlegénye között. Amikor a férfi le akarta szúrni a mennyasszonyát, a lány apja elé vetette magát és így ő halt meg. A férfi ismét a lányt vette célba, belészúrta a kardot, aztán elment, mert azt hitte, hogy a lány meghalt. A lány haldoklott; egy nő betévedt abba a terembe ahol a lány volt. Megnézte és megkérdezte tőle, hogy akar-e élni; a lány természetesen nem értette a nő szavait, de igent mondott. Erre azt felelte, hogy fájni fog és lehet, hogy meg fogja bánni a döntését. A nő elvitte a közeli erdőbe a lányt. Mint rájöttél a nő egy vámpír volt és a történet rólam szól. Megharapott a nő. Azóta nem láttam. Örökre 19 éves maradtam.
• Emmett tudta ezt?
• Nem. Csak azt tudta, hogy egy bálon történt és, hogy az óta nem voltam bálon.
• Ez mikor volt és hol? Nem muszáj, elmondanod, ha nem akarod. Csak tudod, kíváncsi vagyok. – leültem a kanapé másik végére és ott folytattam a „rémmesét”.
• Tudod ezeket még senkinek sem mondtam el. Épp ideje lenne elkezdenem.
• Hát igen. – helyeselt. Nevetnem kellett: tisztára mintha pszichiáternél lennék.
• Igenis Doktor úr. Franciaországban, 1850-ben.

Féltem, hogy untatom, de amikor belenéztem a szemeibe, csak érdeklődést, kíváncsiságot és még valamit láttam, amit nem tudtam hova tenni. Tudtam, hogy már láttam sok ember és vámpír – főleg férfi – szemében is, de velük nem foglalkoztam. Viszont Edward érzelmei érdekeltek, talán túlságosan is.

• Tehát te jóval idősebb vagy, mint én. 1901-ben születtem és 1918-ben lettem vámpír. Te mindig állatvéren éltél? – kicsit meglepett ez a kérdés, habár magam sem tudom, hogy miért.
• Válaszolok, ha nem nevetsz ki.
• Ígérem, hogy nem nevetlek ki. – nem tudom miért, de hittem neki.
• Én már emberként is rosszul voltam a vértől és ez vámpírként sem változott. Nekem akkor és még a mai napig is az a természetes, hogy állatvéren élek.
• Egy vámpír, aki irtózik a vértől. Ilyenről se hallottam még. – ígérete ellenére mégis kinevetett.

Eldöntöttem, hogy bosszút  állok, gyors döntést hoztam. Lentről kacagást hallottam, ebből tudtam, hogy Alice már látta, mi fog történni Mr. Ígérem Nem Foglak Kinevetni-vel.

Gyors mozdulattal lelöktem a kanapéról és a helyére csúszattam. Edward hangos koppanással ért földet, ott elterült és meglepődve nézett fel rám.

• Hogy kerültél oda? Minden rendben van? – kérdeztem álaggodalommal.

Alig bírtam ki nevetés nélkül. Miközben kacagtam észre se vettem, hogy Edward felült és elkapta a kezem, ezzel elérte, hogy egyenesen ráessek. Ijedten néztem a szemeibe. Most rajta volt a sor, hogy kacagjon. Elég félreérthető  pózban voltunk, ezért imádkoztam, hogy senki se jöjjön be, de természetesen Emmettnek PONT abban a pillanatban jutott eszébe, hogy beszélni akar velünk. Kopogás nélkül lépett be, és amikor meglátott minket kajánul vigyorogni kezdett.

• Nocsak, nocsak, ti máris egymásra találtatok vagy inkább feküdtetek. Ha szóltok előre, akkor nagyon szívesen elhagytuk volna a házat, hogy kettesben legyetek, de így legalább van ingyen pornó. – felpattantam Edwardról és kifutottam Emmett mellett a szobából át a sajátomba.

Hirtelen ötlettől vezérelve kinyitottam az ablakot és kiugrottam. Futni kezdtem az éj leple alatt. Szükségem volt egy kis gondolkodási időre: teljesen meg voltam zavarodva, azt hiszem, hogy beleszerettem Edward Cullenbe! 

( Edward szemszöge) 

Félreérthetetlen pózban feküdtünk Bellával a földön. Elég kényelmes volt ez a testhelyzet. Edward mit művelsz? Tisztára mintha Emmett gondolatai lennének az én fejemben! Titkon talán én is ilyen perverz lennék? A gondolataimból egy hívatlan vendég érkezése rángatott ki. Ki más lett volna az, mint a drága jó Emmett? Amikor meglátta, hogy milyen testhelyzetben vagyunk, mindent tudóan vigyorogni kezdett.

• Nocsak, nocsak, ti máris egymásra találtatok vagy inkább feküdtetek. Ha szóltok előre, akkor nagyon szívesen elhagytuk volna a házat, hogy kettesben legyetek, de így legalább van ingyen pornó.

Bella hirtelen felpattant rólam és kiviharzott Emmett mellett. Hallottuk, hogy átfutott a szobájába, ott kinyitotta az ablakot és kiugrott. Egyenesen befutott az erdőbe. A bátyám hülyesége miatt forrt bennem a düh. Lassan feltápászkodtam a padlóról és odaálltam az ablak elé. Csak bámultam kifelé hátha megpillantom valahol Bellát. Emmett mögém lépett komoly arccal. Tudtam, hogy a következő beszélgetésre nagy szükségem lenne, de nem akartam erről az egész „Bella és Edward szerelmesek” -ügyről beszélgetni, csak sajnos nem tudtam mit tenni ellene. Belátom, szükségem volt valakire, akivel megbeszélhetem, de abban erősen kételkedtem, hogy az a személy pont a bátyám lenne.

• Mi van Bellával és veled?
• Nem tudom.
• Annyira látszik rajtad, hogy még sosem volt dolgod nővel! De most itt az ideje, hogy felvilágosítsalak. Mivel sürget az idő, ezért csak Belláról fogunk társalogni.
• Kösz, hogy segíteni próbálsz, de most nincs kedvem beszélgetni.
• Casanova, ki mondta, hogy mindkettőnknek kell beszélnie? Elég lesz az is, ha csak végighallgatod a mondandómat. – kutató tekintete elől nem tudtam menekülni, beláttam, hogy akár akarom akár nem úgy is el fogja mondani nekem amit, akar.
• Legyen!
• Amit most fogok mondani, azt nem adhatod tovább Bellának. mondanám, hogy tegyük le a Megszeghetetlen Esküt, pont úgy, mint a Harry Potterben, de ennyire azért mi nem vagyunk misztikusak. - ezen már nekem is nevetnem kellett. -  Most pedig legyél komoly, mint én. Delinda – Bella húga - mesélte el nekem ezeket a dolgokat, amiket most tovább adok neked. Linda előbb lett vámpír, mint Bella ezért ő tisztán emlékszik a történtekre. Nem tudom, mennyit tudsz arról, hogy hogyan lett Bella vámpír.

Mindent szó  szerint elmeséltem neki, amit Bella mondott nekem az átváltozásáról.

• Értem. Bellára az átváltozása után Delinda talált rá, mivel ő még akkor embervéren élt, ezt a módszert akarta megmutatni Bellának is. De a kiscsaj már akkor is rettentően makacs teremtés volt. Állatvéren kezdett el élni és a húgát is áttérítette. Néhány fontos dolgot még el kell mondanom Belláról: ő még soha nem volt szerelmes és mindig magányos volt, habár a húga szinte mindig vele volt. Amint látod, nagyon hasonlítotok. Ahogy ismerlek titeket, most azon tűnődtök, hogy mi ez a zűrzavar, amit éreztek és, hogy miért vonzódtok egymáshoz (főleg szexuálisan, ahogy észrevettem). Bocs, hogy nekem kell közölnöm veled a végzetes kórt, de egymásba szeretetek. Ha tudom, hogy mi folyik itt, hidd, el nem jövök be (csak távolról szemlélem az eseményeket). Szeretnélek már mind a kettőtöket boldognak látni (egymással). Bellát se és téged se láttalak még ilyen felspannoltnak. Jasper mondta el, hogy vonzódtok egymáshoz (mindenhogyan) és, hogy szerelmet is éreztek egymás iránt, habár még nem tudjátok, hogy mi is ez. Te jó ég! Nem is csoda! Mr. és Miss. Szűzies Élet.

Nagyon elképedtem Em szavait hallva. Be kellett vallanom, (de csak magamnak) hogy igaza van.

• Nyugi Rómeó, nem lesz itt semmi gáz, ha magadat adod.

Hirtelen egy kétségbeesett hangot hallottam a fejemben. Alice-é  volt az.

„ Edward! Veszélyben van!”  – ezután megmutatta a látomását, amiben Bellát egy ismeretlen nő nekicsapja egy fánk.

Nem is kellett több. Kinyitottam az ablakom és kiugrottam. Követni kezdtem Bella illatát, eszeveszett tempóban futottam. Az erdő közepén felé  haladva hangokat hallottam: az egyik Belláé volt a másik az ismeretlené. Bella, mint Alice látomásában, egy fatövében „ült” sokktól kikerekedett szemekkel. A támadója nagyon hasonlított rá csak szőke haja volt és vérvörös szeme. Amikor észrevettek, az idegen bájosan mosolyogni kezdett rám, Bella pedig szívszorítóan nézett.

• Egy látogató. Látom, ismeritek egymást. Így még jobb lesz. Nővérkém, most én veszem el tőled azt, akit te szeretsz. Végig fogod nézni a halálát, mert te tehetsz Alex haláláról. Miattad talált ránk Tiffany.
• Delinda, nekem semmi közöm Alex halálához. Hagyd elmenni Edwardot, kérlek!
• Na, ne röhögtess! – odarohant Bellához, Delinda szemeiben gyilkos fény csillant. Felkapta a lányernyedt testét és egy sziklához vágta.

A szikla hangos reccsenéssel darabokra törött. A nő újra Bella fölé  tornyosult, és rám nem figyelt. Így tökéletes célpontot nyújtott nekem, hátulról leütöttem. Amíg támolygott, felkaptam a „halálsápadt” lány „törékeny” testét és futni kezdtem vele a villa felé. A villához érve se lassítottam a tempómon, azzal a lendülettel, amivel jöttem berontottam az üres nappaliba. Csak egy cetli várt minket a kanapén: „Bella támadója után mentünk. Te vigasztald meg szegénykét. Magát fogja hibáztatni. Alice.” Leültem a kanapéra, Bellát még mindig az ölemben tartottam.