- Olivia siess ez az első napod, remélem nem akarsz máris elkésni!- kiált fel anya a földszintről. Tudom, hogy igaza van és ha nem sietek elkések, de nem
megy. A lábaim nem akarnak engedelmeskedni.
Múlthéten költöztünk Forksba és meg kell mondjam, máris utálom. Apa és anya elváltak, egyáltalán nem lepett meg amikor mondták, hogy lesznek
változások az életemben amikor bejelentették, hogy különválnak.  Csodáltam, hogy ilyen sokáig kibírták egymás mellett. Állandóan csak ordítottak egymással.
És most én és anya ide költöztünk, ahol mindig esik az eső és örülhetsz ha egy évben látod egyszer a napot, mégis  ami a legrosszabb ezzel a hellyel, hogy távol vagyok
a barátaimtól.
Nem mondom, hogy nehezen barátkozom. Ha akarom nagyon könnyen beilleszkedek, de most még az se biztos, hogy van kedvem új barátokra szert tenni.
Valamivel azért mégis tisztában voltam. A gimit nem élheted túl egymagad.
Ekkor eszembe jutott valaki aki régen velem járt egy osztályba és ő is ideköltözött.
Elfejeltettem, hogy odaragadtam a padlóhoz és leszaladtam a lépcsőn.
- Anya emlékszel még Bellára? Bella Swanra? Ugye ő is ideköltözött? - kérdeztem miközben felhúztam a csizmám.
- Persze. Tegnap találkoztam az apjával. Egy utcával arrébb laknak. Ő a helyi rendőrfőnök. Biztosan emlékszik még rád. Jóba voltál vele nem? - felhúzta
rajtam a kabátom cipzárját mint ha csak 7 éves lennék aki most megy az első osztályba.
- Aha, jóba. Hiányzott is. - na jó nem mondhatnám, hogy hiányzott, hisz még abba sem voltam biztos, hogy ideköltözött, de az biztos, hogy sokat beszéltem vele.
- Kocsikulcs. - nyomta a kezembe és megpuszilta az arcom. - Sok szerencsét.
- Köszi, neked is. - kacsintottam rá.
Ő is ma kezd a helyi kórházban. Orvos. Nagyon jó orvos. Kissebb koromba mindig is követni akartam a példáját és én is az akartam lenni, mindaddig amíg
rá nem jöttem, hogy - Ja, igen. Talán ahhoz tanulni is kéne. - Persze tanultam én de soha annyit amennyire képes lettem volna. Sose törekedtem, hogy a legjobb
legyek a tanulásban. Nem olyan vagyok aki szombaton és egész nap a könyveket bújja. Én helyette a közeli szórakozóhelyeken táncoltam, és buliztam a barátaimmal.
Anyának ez természetesen nem tetszett, de végűlis belátta, hogy nálam nem használ az ha megvon tőlem dolgokat. Pl.:internet, tv, barátok...Feltalálom magam.

- Micsoda meglepetés.- dünnyögtem és szidtam magamban az esőt.
Az autóhoz rohantam és bepattantam az ülésre. Nem hajtottam gyorsan, hisz nem ismerem még a rendőrüket milyen szigorral büntetnek gyorshajtás miatt.
Könnyen megtaláltam az iskolát. Múlthéten könyörögnöm kellett, hogy had kezdjem el egy héttel később a sulit. Anya beadta a derekát és már el is intézett
minden papírmunkát. Sőt még az órarendem amihez tartozott egy térkép is beszerezte. Legalább megúszok egy irodai látogatást.
A parkoló tele volt. Az épület hátsó részén találtam rendes helyet ahol leparkolhatok az autómmal. Egy futó pillantást vetettem az órámra és görcs berándult a
gyomrom amikor észrevettem, hogy már 10 perce becsengettek.
- Óóó ne már! - nyafogtam és futásnak eredtem az üres folyosón, hogy megtaláljam azt a termet ahol a történelem órám lesz.
Még mindig kerestem de egyszerűen nem találtam azt a nyamvadt termet. Amikor már 25 perc telt el úgy döntöttem nem keresem tovább, nem megyek be ez kevésbé megalázó
 mintha most rontanék be, ezért ledobtam a földre a táskám és leültem a földre. Fejemet a térdemre tettem. Eszembe jutottak a barátim a régi iskolám.
Ott elég nagy volt a népszerűségem. Sokan irigyeltek is. A legmenőbbekkel lógtam. Sőt még barátom is volt. Ő fele annyira sem volt olyan népszerű mint én. Meglepő? Persze mindig
a régi nóta. A legnépszerűbb lány a legklasszabb pasival. De én úgy gondoltam ez hülyeség. Nem mintha szerettem volna. Nevetségesen hangzik de
csak a humora, és jó fejsége miatt voltam vele. Mindig meg tudott nevettetni, ha rosszkedvem volt vagy ha szomorú voltam. De soha
nem szerettem.
- Legjobb barátnők örökké, bármi történjék is! - mondta Keri búcsúzásul. Ő olyan volt nekem mintha a testvérem lenne akit elfelejtettek adni nekem.
A szemem szúrni és egy könycsepp csordult le arcomon. Borzasztó magányosan éreztem magam az üres folyasón.
- Jól vagy? - érintette meg valaki a vállam. Nem is hallottam, hogy van még valaki rajtam kívül a folyosón. Felnéztem egyenesen a lány szemébe.
Mint a folyékony arany. Fekete rövid haja, hófehér bőr, alacsony termet. Gyönyörű.
- I..igen. - törültem meg az arcom.
- Biztos? Nem úgy nézel ki. - a hangja megnyugtató volt.
- Tényleg...Jól vagyok. - bólintottam,  szemem nem vettem le róla.
- Alice Cullen vagyok. - mosolygott rám és megvillantotta hófehér fogsorát.
- Én Olivia Girardi.
- Gondolom új vagy. Miért nem vagy órán?
- Hát...Nem találtam meg a termet ahol lett volna az első órám és már eltelt 25 perc így inkább már nem is mentem be. - vigyorogtam zavaromba. Alice hangosan
felnevetett.
- Jó megoldás. Akkor kellene egy kis segítség. Ha gondolod elkísérhetlek a következő órárdra. - válaszra várva nézett rám.
- Ja, persze. Nagyon megköszönném.
- Alice én megyek. - mondta egy édes hang a lány háta mögül. Hihetetlen, hogy észre se vettem, de eddig le se vettem Alice-ről a szemem.
Angyal. Ez jutott legelőször az eszme mikor ránéztem a fiúra. Ugyanolyan sápadt bőr, a szemük színe is teljesen ugyan olyan. Bronz barna haj.
- Mindjárt kicsengetnek és Bella...
- Bella Swan? - bököm ki. Elég hülyén érzem magam hisz kitudja milyen Bellára gondolt.
- Igen. Ismered? - kérdezi Alice csillogó szemekkel.
- Igen. Osztálytársak voltunk régen Phoenixben. - bólintok.
- Milyen órád lesz?
- Biológia.
- Tök jó. Ohh amúgy ő Edward a testvérem. Neki is biológiája lesz. Akkor mennyetek együtt. Kísérd el. - böki oldalba Edwardot. Edward. Milyen ódivatú
de szép név. Látom a fiún, hogy semmi kedve engem kísérgetni. Ez elég rosszul érint, és tudni kell rólam, hogy nagyon hamar megsértődök, egyszóval érzékeny vagyok
és ilyenkor sokszor elsírom magam. Ez elég ciki...
- Nem kell. Megtalálom egyedül is. - nézek rá keményen majd hálásan Alicre amiért egyáltalán hozzám szólt, aztán hátat fordítok nekik és elindulok.
- Várj Olivia! - kiált utánam, de nem fordulok vissza csak sodródom az immár gyerekektől nyüzsgő folyosón.
Szerencsére megtaláltam a biológia termet még jóval becsengetés előtt. Mikor beléptem egy srác szeme rám villant és egyből felugrott a helyéről.
- Szia! Bizotos te vagy Olivia! Én Timo vagyok. - Nocsak...Meglepően kedves.
- Helló. Ja. Oli. - rázok vele kezet.- Örülök.
- Én is. - átnézek rajta és üres helyet keresek.
- Csak üres pad van. Átülnék, hogy ne legyél egyedül....
- Ne. Az üres az tökéletes lesz.- Megpróbálom kedvesen visszautasítani.
Leghátul van csak üres pad. Hátravánszorgok és lehuppanok. Akik benn vannak a terembe mindenki kivétel nélkül engem néz. Elég idegesítő...legszívesebben
felálnék az asztalra és az arcukba ordítanám, hogy :- Nyugodtan! Ingyen ölelés ha ettől nem néznek rám úgy mint egy UFÓ-ra.
Előveszem a könyvem, belelapozok. Csupa olyan dolog amit már vettünk, mégse érzem magam előnyben velük szemben.
Felnézek a lapozgatásból. Bellát látom bejönni az ajtón Edward kezét fogjva!! Mi? Bella Swan? Az ügyetlen, de kedves zárkózott lány egy angyallal kéz a kézbe. Nem gondoltam, hogy járnak amikor megemlítette.
Leülnek egymás mellé. Ránézek az órámra. Van még 5 perc becsengetésig. Felállok a helyemről és feléjük indulok.
Edward rám emeli a tekintetét. Olyan mintha valami miatt megvetne. - Mi van? Mi a bajod velem- vágnám hozzá legszívesebben. Helyette viszont
Bella elé állok.
- Helló Bella! - köszönök neki nagy mosollyal arcomon. Őszintén szólva nagyon jó látni újra. Régebben sokat beszéltünk attól eltekintve, hogy más "kasztba"
voltunk.
- Oli! Szia! - fel áll és megölel. - Hallottam, hogy ideköltöztetek. Hogy vagy?
- Igen. Tudod anya és apa...- fintorgok nem fejezem be a mondatot. -  Hát azt hiszem megvagyok. Na és te? Nem változtál amióta nem láttalak.
- Én is jól vagyok. Pedig már azt hittem ha visszamennék a régi sulimba már senki nem ismerne meg. És eddig, hogy tetszik Forks?
- Ha szeretném az esőt oda lennék ezért a helyért. - nevetek.
- Én is így voltam ezzel. Úgy is találsz majd valamit amit szeretni fogsz. - Edwardra sandít aki elfordul tőlünk. Nevetséges...
- Remélem. - hátrapillantok. A tanár bejött, majd vissza Bellához. - Majd később beszélünk.
- Oké.
Visszamegyek a helyemre. Az óra nagyon lassan telt. Nem is nagyon figyeltem mit mond a tanár csak firkálgattam, és néha Belláék asztalához sandítottam.
Nem úgy tűnt mintha Edward odafigyelne a tanárra inkább Bellát nézte.
Vajon miért néz rám olyan csúnyán? Nem is ismer.
Eldöntöttem, hogy nem fog befolyásolni. Eldöntöttem mégis ezen gondolkodtam egész órán.
Kicsengetéskor én voltam az első aki kiment a teremből.Gondoltam, hogy megvárom Bellát de nem tartottam jó ötlenek a barátja miatt ezért simán az ebédlő felé
vettem az irányt. Fogalmam sem volt kihez fogok ülni. Bizonytalan léptekkel léptem be az ajtón.
Egy colat vettem, egyáltalán nem voltam éhes. Megfordultam, hogy hova vagy kihez ülhetnék le. Ekkor Alice-szel találtam szembe magam.
- Szia! - kortyolók.
- Szia! Megtaláltad a termet? Miért rohantál el úgy? - kérdezi az arca az amolyan "Sajnálom" És "Pedig szóltam, hogy állj meg" között van.
- Siettem. - vonok vállat. Mégse mondhatom, hogy amúgy a testvéred miatt aki úgy nézett rám, hogy szívsebben kiugrik egy autó felé mintsem elkísérjen. -
Bocsi, hogy olyan gyorsan eljöttem köszönés nélkül.
- Semmi baj. Szóval hova ülsz? - körülnéz az asztalok között.
- Nem tudom. Azt hiszem nem ülök le csak megiszom ezt. - emelem fel az üvegem.
- Ennyi? - mutat rá? - nem is eszel?
- Nem vagyok éhes. - csak a fejét rázza.
- Ülhetsz hozzánk. - vigyorog rám.
- Nem, de azért köszi. Most...megyek. - mutatok az ajtó felé.  
- Hát jó. Akkor holnap.- Alice nagyon kedves. Szívesen mondtam volna neki,  hogy "Nagy örömmel ülök oda hozzátok" csakhogy a hozzánkba biztosan beletartozik
Edward is. Az arckifejezéséből elég volt mára.
Épp kortyolok még egyet az üdítőmből amikor valaki nekem jön és az egész a nyakamba borul. Eltartom magától és még hangosan is szitkozódom.
- Mi a...?!! - mikor felnézek látom, hogy Edward arca bámul az enyémbe egy édes kis mosollyal. Hallom, hogy sokan hangosan felkacagnak a hátam mögött.
 - Ezt direkt csináltad ugye? - a szemem szikrákat szór. Ez esetben nem térít el angyali arca.
- Nem dehogy. Sajnálom. - szűri ki fogai közül és egy szalvétát tart elém. Kikapom a kezéból és nyakamhoz szorítom. Csavarok egyet a felsőn és abból is
csöpög a ragacsos innivaló. Mikor felnézek rá hatalmas vigyor terül szét az arcán.
- Viccesnek látod? - förrmedek rá.
- Az igazat megvallva igen. - nevet hangosabban.
- Ohh ez esetben én is szórakozni szeretnék! - Az üvegemben még maradt egy kicsi a tartalmát pedig pont a feje felé löttyintem. El is találom.
Nem mozdul, nem is vigyorog már. - Legalább mindketten jót szórakoztunk. - dörmögöm. Felkapom a táskám és a lába elé hajítom az üveget.