(Edward szemszöge) 

A „nagy” vallomásom után körbejártuk a házat. Mondanom se kell, hogy több vámpír szagát is éreztük, de  a hozzájuk tartozó szörnyetegeket nem találtuk. Nyilván elmenekültek, amikor megérezték a tüzet, normális védekező ösztön. Újra lementünk a börtönünknek szolgáló helyiségbe, de a leütött fickót már sehol sem találtuk. Ezután visszamentünk a nappaliba. 

   - Közelednek a családjaink. - szólalt meg hirtelen Bella.

      - Ezt honnan tudod? - megdöbbentem, hisz én még a szagukat sem éreztem,nemhogy hallottam őket...

      - Tudom a hallásom kicsit jobb, mint az átlagnak. - incselkedően elmosolyodott. 

Körbe- körbe járkáltunk a szobában és vártunk. Jobbnak láttuk, hogy itt várjunk, mert úgyis látni szeretnék a helyszínt, így megspórolunk magunknak egy utat. 

   - Már én is hallom őket. - jegyeztem meg. 

Alig fél perc múlva négy vámpír rontott be a házba. Egyből felénk vették az útjukat.

Besuhantak a nappaliba; döbbenten néztem farkasszemet – vagy inkább vámpírszemet – a szintén döbbent Félix-szel, Demetrivel és Alec-kel. A negyedik vámpír Jane volt, aki szinte egyből Bella nyakába vetette magát.

   Megmenteni jöttünk titeket, erre mit kell látnunk? Hogy kihagytatok minket a buliból és semmit sem hagytatok nekünk! Még egyetlenegy vámpírkát sem! Egyszerűen felháborító! - mondta sértődötten Félix.

      - Bella! Azt hittük, hogy a tűz... - kezdett bele Alec.

      - Nem. A tűz Rosá-é volt. Sajnálom, hogy aggódnotok kellett miattam.

      - Én nem aggódtam érted. - válaszolt mogorván Jane.  

„ Ha tudná, hogy hogy aggódtam érte... De ezt nem mondhatom el neki! Még azt hinné, hogy gyenge vagyok.” 

Jane gondolatait hallva kitört belőlem a nevetés. A mindig kemény Jane érzékeny is tud lenni! Ez nekem új.

A kislány gyilkos dühvel a szemében felém fordult; már a vártam a mindent elsöprő kínt, de nem történt semmi. Megdöbbentem, ahogy Jane is, Pár percig egymást méregettük, aztán Jane dühösen Bella felé fordult.

   - Ünneprontó. 

Bella csak csilingelve felnevetett, de nem felelt semmit. 

„ Hálás lehetsz neki Cullen! Ha Ő nem védett volna meg, már javában ordítanál a fájdalomtól. Ne merészeld elmondani neki amit hallottál, mert elkaplak és akkor nem lesz ott Bella, hogy megvédje a helyes kis hátsódat!” 

Csak egy bólintással jeleztem, hogy megértettem, de úgy tűnt neki ez nem elég. Sebtében kreált egy fantáziát, hogy hogyan fogok könyörögni az életemért a lábai előtt. 

   - Mindjárt itt lesznek Aroék. Bella, ugye tudod, hogy meg kell várnod őket? Sajnálom. - tette hozzá Demetri védekezően, amikor meglátta a szerelmem arcát. 

Bella megadóan sóhajtott egyet, majd karba tett kézzel leült az egyik kanapéra. Jane és Alec – mint az engedelmes gyerekek – egyből letelepedtek a két oldalára. Igazán idilli kép volt. 

  - Ne durcizz. Kezdesz hasonlítani Jane-re. - suttogta Alec Bella fülébe. 

 Jane rávillantotta a tekintetét. Alec leesett a kanapéról, de egy árva hang nélkül tűrte a húga kínzását. 

Elég legyen Jane! - szólt rá erélyesen Bella. 

Jane egyből abbahagyta a testvére kínzását, ami számomra meglepő volt. Sose láttam még ilyennek Bellát; olyan volt mintha ő lenne az anyjuk. Elég furcsák ők hárman. Kíváncsi lennék az egymás iránti érzelmeikre. Különös: most először szeretném, ha enyém lenne Jasper képessége, így megtudhatnám amire kíváncsi vagyok. De akár még meg is kérdezhetem az én drága bátyámat erről... 

Itt vannak. - jelentette be Demetri. 

Valóban megérkeztek; én is hallottam őket. Kivágódott a nappali ajtaja és Aro vezetésével betódult mindenki, aki utánunk jött. Alice, az én energiabomba húgocskám, egyből a nyakamba vetette magát, ezzel is kifejezve, hogy mennyire hiányoztam neki; Esme könny nélkül zokogott; Rosalie rám villantott egy megkönnyebbült mosolyt; a fiúk pedig csak vigyorogtak, habár Emmett egy kicsit dühös volt: 

„Öcsi! Nem hagytatok semmit se?!  Ezért rontottunk ide ennyien? Kész pazarlás volt ez az út! Ennyien idejöttünk, de csata nincs?! Pedig Rosa-.zal ezt az időt hasznosabban is eltölthettük volna!” 

A gondolataihoz mellékelt egy elég élénk fantáziálást is a”a jobb időtöltésről”. Szőrnyű! Nekem ezt mi a francért kell látnom?! Ki kérte, hogy mutassa meg nekem? Szerencsére valaki más gondolatai hangosabbak voltak Mr. Perverz fantáziájánál. 

„ Épségben van! Nem is tudom, hogy mi lenne velünk nélküle. Sulpicia visszasüllyedne a depressziójába, én pedig folytatnám azt amit az érkezése előtt tettem. Jane-ről és Alec-ről nem is beszélve!” 

Örültem, hogy Aro és a felesége legalább annyira szeretik Bellát, mint én vagy a családom, Tehát erről  a  családról beszélt: a Volturiról. A család, melynek ő a dísze! 

Minden rendben? Nem történt semmi baj? - kérdezte Aro.

Minden tökéletesen rendben van. Most már. Mehetnénk már haza? - nyafogott Bella. - Jane-nek és Alecnek ennie kéne és nekem se ártana, de én útközben is megoldom.

Ifjú barátunknak sem ártana. - nézett felém a családfő. - Biztos, hogy útközben megoldjátok?

Hogyne. Lehet, hogy késünk, de Volterrába érünk előbb vagy utóbb. Jane-ékről gondoskodnál?

Természetesen drágám. 

Aro átnyújtott nekünk egy-egy köpenyt, majd miután körbejárta a házat útnak indultunk. Bella és én pár mérföld megtétele után elváltunk tőlük és elkezdtünk vadászni. Kíváncsi voltam Bella vadászatára, hisz még sohasem láttam őt vadászni.

A vadászat alatt végig kecses és elegáns maradt. A szemein kívül más nem utalt arra, hogy vadászott. Egyszerűen lényűgözően csinálta, bámulatos volt! Jobb szavakat nem is találok rá.

Sokszor azon kaptam magamat, hogy őt bámulom, ahelyett, hogy az étkezésemre törekedtem volna. A mélázásaimat sajnos mindig az áldozataim szenvedték meg a legjobban. Elég sokáig elhúzódott az táplálkozásunk, de én nem bántam, hiszen így vele lehettem, kettesben.

A vissza út elég gyors volt aminek egyáltalán nem örültem, mert így nem lesz több ilyen alkalom, hogy kettesben legyek vele.

Az éj leple alatt térünk vissza a városba. Szótlanul róttuk a kastély folyosóit. A recepciós pult mögül egy magas, hosszú szőke hajú, napbarnított bőrű, kék szemű, 20 év körüli lány állt. Amint kiléptünk a liftből a lány máris Bellához futott és megölelte. 

Annyira hiányoztál! Dan mondta, hogy elraboltak. El se akartam hinni! Mindenki nagyon ki volt akadva, irtó nagy volt a felfordulás itt. Sulpicia többször is eljött hozzám és csak rólad volt hajlandó beszélni.

Dylan! Te is hiányoztál nekem! Dylan, bemutatom neked Edward Cullent, Edward, ő itt Dylan Harrison. - mutogatott könnyedén köztünk Bella.

Örvendek. - mondta a lány kicsit távolságtartóan.

Szintén. - válaszoltam ugyanúgy.

Gondolom te is itt fogsz élni egy darabig. - bólintottam. - Akkor sokat fogunk még találkozni. Jut eszembe Bella, Aro kérte, hogy amint megjössz menj a trónterembe. Valami készül ha engem kérdezel.

Köszi. Szia! 

Átvágtunk az előcsarnokon, majd mindenféle kopogás nélkül beléptünk a hatalmas terembe, ahol a családjaink, már ott voltak. 

Épp időben. - zengett Aro bársonyos hangja 

Aro nem mondta, hogy mihez érkeztünk időben, de nem is kérdeztük, mert úgy látszott hamarosan úgyis megtudjuk.

Bella elfoglalta a helyét Aro mellett, én pedig Esme mellé ültem le. Épphogy leültem, kinyílt az ajtó és belépett egy férfi vérvörös köpenyben. Őt láttam Dylan, a recepciós lány gondolatai között, bizonyára ő lehet Dan. 

Megérkeztek. - jelentette be.

Pompás. Azonnal hozd be őket. - hangzott Aro ítélete. 

Dan kihátrált a teremből, hogy pár perc múlva két csuklyás vámpírral térjen vissza. Furcsa páros volt a két ismeretlen. Az egyik 190 cm magas, széles vállú férfi volt, a másik pedig egy feltűnően alacsony személy volt. Róla nem tudtam eldönteni, hogy fiú-e avagy lány.

Aro a terem közepére suhant, ott várta be az érkezőket, akik nem siették el a dolgokat, csak szép komótosan közelítették meg a királyi család fejét. Amikor a hármas fogat elérte Arot, az angyali mosolyra húzta ajkait. 

Köszöntelek titeket Volterrában. Már alig vártam, hogy személyesen is találkozhassak veletek.

Az idegenekről Bellára néztem, aki kíváncsian előre dőlt a székében. Az elméje, mint mindig, néma maradt számomra.

Selyem lágy suhogását hallottam a távolból. Alice szemein keresztül láttam, ahogy a két idegen határozott mozdulattal hátra veti az arcukat takaró csuklyát. Elszakadtam a húgom elméjétől és teljes mértékig Bellára koncentráltam, aki hitetlenkedve meredt a vadidegenekre.