Mikor megfordultam egy gyönyörű  aranybarna szempárral találtam szembe magamat… A kis koboldszerű lány állt előttem, hogy is hívják... Alin, nem… ja, igen, Alice. 

- Szia, Lili, én Alice Cullen vagyok, és arra gondoltam, hogy segítek neked mindenben, amiben csak kell. Mit szólsz hozzá? - Na, várjunk csak, honnan tudja a nevemet? Meg senki sem ilyen közvetlen velem, vagyis eddig ezt nem is vettem észre.

- Öhm, helló, nem tudom, szerintem nem kell semmiben sem segítened, boldogulok egyedül is. - Láttam az arcán, hogy elszomorodik. Istenem, Lili, ő az egyetlen, aki szóba áll veled. - Bár, ha belegondolok, nem tudok még rendesen kiigazodni a sulin, hogy mi hol van, satöbbi. De nem akarlak terhelni.

- Dehogy terhelsz, örülök neki nagyon, akkor holnap a suli parkolójában találkozzunk, jó?

- Rendben. - Ezután nagyon váratlan dolog történt velem. Megölelt és puszit adott az arcomra.

- Hm, nagyon finom az illatod...- Utána már olyan halkan beszélt, hogy nem hallottam meg. Lehet, hogy fülészetre kellene mennem? 

Aztán egy gyors „sziával” már el is tűnt a szemem elől. 

Elindultam a kocsihoz, de a szemem előtt Alice lebegett, olyan érzésem volt, mintha ő lenne a legjobb barátnőm, de hát ez lehetetlen, hisz még nem is ismerem. A kocsim mellett megláttam az én „macimat”. Jézusom, miket beszélek én? Hisz őt sem ismerem! Aztán meghallottam, ahogy Edward Cullen hangosan felnevet és rám néz. Én csak szégyenkezve lehajtottam a fejem. A kocsim kinyitásával bajlódtam. Mikor végre végeztem, gyorsan kihajtottam a parkolóból. Éreztem, ahogy valaki minden pillanatban engem néz, de nem különösebben foglalkoztam vele. 

Már otthon voltam, amikor is megcsapta az orromat egy finom illat, ami, ha a sejtéseim nem csaltak, a konyhából jöttek. Ott aput találtam meg, amint épp főzőcskézik.  

- Szia, apa, hát te mit csinálsz? - Kérdeztem meglepődve.

- Édesem, ma jönnek vendégek vacsorára, és ki akarok tenni magamért, de a segítség is jól jönne.

- Kiket várunk?

- A Cullen családot. Ismered őket, azt hiszem, a gyerekei is a sulidba járnak. – Meg kellett fognom valamit, nehogy elessek. De várjunk, ez még nem azt jelenti, hogy az egész család eljön.

- Mindenki jön?

- Igen, mindegyik gyermekük is jön, legalább jobban megismered az osztálytársaidat, és jóban leszel velük. - Ennyit erről, nem fogom kibírni, olyan hülyén érzem magam már most, saját magamból fogok bolondot csinálni. Nem akarom, hogy eljöjjenek… Megvan, azt mondom elmegyek az egyik barátnőmhöz. Nem ez nem jó, hisz nincs is ilyen, vagyis itt nincs.

- Kicsim, segítenél? 

Mivel tudtam, hiába kérném apát, hogy hadd menjek el, ezért meg sem próbáltam. Kelletlenül kezdtem csinálni a finomabbnál finomabb ételeket. Reméltem, hogy sikerül olyan jóízűre, mint a maminak szokott. Főzés közben csak arra tudtam gondolni, hogy miért jönnek ide. Apától meg is kérdeztem, de csak azt mondta, hogy jóban van velük, és szeretné, ha a gyerekeivel én is jóban lennék. Nem lepődnék meg, ha csak megkérte volna őket, hogy barátkozzanak velem. Nem, én ezt nem hagyom, nekem nem kellenek barátok, én jól elvagyok magammal. Meg nem akarok lesajnáló nézésekkel találkozni, utálom, ha sajnáltatnak. Mikor minden kész volt, apa megterített. Ezután elmentem fürödni, a hajamat kicsit begöndörítettem, és egy enyhe sminket magamra kentem. Ruhánál már nehezebb dolgom volt, mivel akartam, hogy lássák, én nem vagyok, olyan szerencsétlen, legalábbis az öltözködésben biztosan nem. Választásom végül egy kék csőnadrágra és egy fehér, kicsit mély dekoltált topra esett. A cipőm egy elengedhetetlen fehér magas sarkú volt.  

Mikor egy utolsó pillantást vetettem magamra, elmondhattam, hogy nem vagyok olyan csúnya. Ekkor meghallottam a csengőt. A szívemet a torkomban éreztem, annyira ideges lettem, hogy azt hittem, helyben meghalok. Már hallottam a hangokat, ezért tudtam, hogy le kell mennem, nem hozhatok se apára, se magamra szégyent. Próbáltam vigyázni, nehogy az idegességtől leessek a lépcsőről. A lépcső alján megláttam a családot, amint épp apámat köszöntik, de ekkor egy gyönyörű aranybarna szempár teljesen elkápráztatott. Egyszerűen nem tudtam levenni róla a szememet, ő meg csak mosolygott. 

- Szia, Lili, én Esme Cullen vagyok, már nagyon sokat hallottam rólad Alicéktől. - Tényleg? Rólam beszélnek, ez fura.

- Jó estét, örülök, hogy megismerhetem.

- Jaj, tegezz nyugodtan, annyira nem vagyok öreg. - Ez igaz, ahogy jobban megnéztem, ő is valami megmagyarázhatatlan szépséggel rendelkezett. Amit megfigyeltem, hogy mindegyik családtagnak ugyanolyan sápadt bőre volt, aranybarna szeme, és természetfeletti szépsége. Mintha nem evilági lények lennének, hanem valami teljesen mások. Ekkor hirtelen Edward rám kapta a szemét és idegesnek tűnt. Biztos rossz jegyet kapott vagy valami. Ekkor meg elkezdett nevetni. Na jó, nem értem ezt a fiút, és akkor a nőkre mondják, hogy nem lehet megérteni őket, bezzeg a pasik…

Ezután előttem egy kicsit idősebb megint hihetetlen szépséggel rendelkező férfi volt, az aranybarna szeme szelídséget, és önzetlenséget sugallt felém.

- Szia, én Carlisle Cullen vagyok, de tegezz nyugodtan. - Kedvesen rám mosolygott, és odament apámhoz beszélgetni.

- Lili, milyen szép házatok van, gyönyörű, hasonlít a mienkre. Ó, el is felejtettem bemutatni a többieket. Ő itt Jasper…

- Szép párt alkottok - bukott ki belőlem. Hoppá, lehet, hogy ezt nem kellett volna, de ők csak kedvesen mosolyogtak. Igazat mondtam, Bella is Edwarddal egyszerűen a tökéletes párt mutatták a külvilág felé, gondolom köztük sincs semmi probléma. Edward megint mosolygott, komolyan mondom, félek, hogy drogozik, valaki nem lehet ennyire… ilyen. Na jó, ezt aztán jól elmagyaráztam. - Ne haragudj, nem akartam közbe szólni, remélem nem bántottalak meg titeket.

- Örülök, hogy ezt gondolod, de folytassuk. Ő itt Edward, Bella és Emmett. - Mikor kimondta a számomra leggyönyörűbb nevet a világon, ránéztem, nem bírtam elszakadni a tekintetétől. Ő kedvesen mosolygott rám. Egy kis idő után Jasper köhögése térített vissza, piros arccal megindultam a konyhába.

- Foglaljatok helyet, ahol csak kényelmes, addig én előkészítem a vacsorát.

- Majd én segítek neked. - Indult el felém Emmett, a szívem olyan gyorsan kezdett el dobogni, hogy félő volt, hogy kiesik. Ő csak mosolygott. 

A többiek bementek a nappaliba és bekapcsolódtak a beszélgetésbe. 

- Nagyon szép házban éltek. - Hirtelen el is felejtettem, hogy ő is itt van. A kezünk egy pillanatra összeért, éreztem a kettőnk közötti vibrálást. Akkor minden, ami a külvilággal kapcsolatos volt, kizártam, csak ő és én léteztünk. Nem engedte el a kezem, én sem az övét. Percek teltek el, de nem engedtük el, a levegő egyszerűen megfagyott körülöttünk.

- Bocsi srácok, de azt hiszem, mindannyiunk nevében beszélek, hogy már kezdünk éhesek lenni. - Mikor ezt meghallottam rögtön ugrottam akkorát és persze emiatt a kezét is elengedtem. Én fülig pirosodva néztem rá apára, aki csak sejtelmesen vigyorgott.  

Mindenki már az asztalnál  ült, ami egy kicsit meglepett, hisz az előbb még a kanapénál voltak. Nem különösebben foglalkoztam vele. Szerintem nem lett olyan rossz az étel, de Cullenék nem ettek olyan sokat. Lehet, hogy mégse lett olyan jó? Ami a legfurább volt, hogy Edward rögtön elkezdett mentegetőzni, hogy nagyon finom, de az árvaházban voltak előttünk és ott túl sokat ettek. Ez egy picikét megnyugtatott.  

Egész vacsora alatt éreztem a perzselő tekintetét, de nem mertem ránézni. Hisz biztos csak beképzelem magamnak az efféle dolgokat.  

Nagyon kellemes volt az egész este, Alicéknak megmutattam a ház többi részét, amit kitűnő lelkesedéssel fogadtak. Tizenegy óra fele elbúcsúztak, megköszönték a meghívást és elmentek. Apánál fáradságra hivatkozva felmentem a szobámba, és lefeküdtem aludni. Egész este azon az érintésen gondolkodtam, hisz most jöttem rá, hogy normális embernek nem ilyen hideg a bőre, de neki… Nem is csak neki, hanem az egész családnak nagyon hideg volt a keze. Kicsit kirázott a hideg, ha belegondoltam, de biztos, hogy csak beképzelem magamnak. Túl sok horrort néztem régen.  

Reggel hulla fáradtan ébredtem fel. Miközben reggeliztem, megláttam apa cetlijét. Annyi volt rajta, hogy este meg kell beszélnünk valamit. Na de mit? Ez eléggé feltüzelte a gondolataimat. Mindenféle őrültebbnél őrültebb dolgokat találtam ki. Épp mentem keresztül a suli parkolóján, mikor valaki megfogta a vállam…