Fél óra múlva Mary visszajött. Mikor halottuk, hogy közeleg én próbáltam kibontakozni Alec öleléséből, de ő nem engedte. Azután már ne is akartam próbálkozni, hiszen Mary egyszer biztos megtudná. A léptei egyre jobban közelegtek és én egyre inkább kezdtem aggódni, hogy mit fog szólni hozzánk. Minden erőmmel öleltem Alecet. – Szegényt már majdnem összeroppantottam, de meg se nyikkant.
-         3… 2… 1…- mire Alec kimondta volna a 0-át Mary meg is jelent elöttünk fülig érő szájjal.
-         Végre! – egy másodperc múlva már a nyakunkon lógott (szó szerint).- Végre, hogy rájöttetek. Azt hittem, hogy az örökké valóságig fog tartani míg rájöttök, hogy egymásnak vagytok teremtve.
-         Szóval nem bánod? – kérdeztem a kelleténél kicsit félénkebben
-         Báni! – méltatlankodott. – dehogy bánom inkább örülök, hogy a bátyám végre megtalálta a párját. – lelkesedett.
-         És most akkor jöhet a vadászat.
-         MI? – én ezt nem tudom végig csinálni, képtelen vagyok bárkit-bármit megölni, csak mert „éhes” vagyok. Ezt a gondolatmenetemet levezettem nekik is, de mintha meg se hallották volna, elkezdtek húzni egy állatcsorda felé.
-         Szippants bele a levegőbe. – utasított egyszerre két „gyámom”. Mikor beleszippantottam a levegőbe vártam azt az émelyítő bűzt de helyette csak valami furcsa… nem is tudom valami rozsdaszag volt.
-         Na?
-         Mien? – kérdezték egyszerre
-         Rozsdaszagú. Figyeljetek én ezt  nem fogom… hogy is mondtátok? Ja igen vadászni. Szóval én ezt nem fogom levadászni, nem vagyok rá képes.
-         És nem kapar a torkod? – kérdezte Alec
-         Nem. – meglepődtek és ezt nem kívánták leplezni előttem. – Miért kéne?
-         Igen. – mondták egyszerre.
-         Mi bajom van? Én nem vagyok teljesen olyan mint ti. Mi történt velem? – nem mondtak semmit csak nézték ahogy a könnyeim megint kicsordulnak. – Mi bajom van nekem? Válaszolnátok nekem végre?
-         Izzy, kérlek nyugodj meg nem lesz semmi baj. – nyugtatgatott Alec és megfogta a kezemet. - Te is olyan vagy mint mi csak nálad ez a folyamat máshogy történt.
-         Tessék? Nem értek semmit abból amit mondasz.
-         Figyelj, elmondunk neked mindent. Sorban.
-         Holdfény angyalka, ne sírjál. Mindent elmondunk. Először kezdem én mert én vagyok az idősebb és majd Alec is bekapcsolódik a történetbe.
-         Hogy lehetsz te idősebb Alecnél? – kérdeztem vissza Marynek.
-         Vámpír évben, értem amit mondtam. Tudod én még Alecnál is idősebb vagyok pár évtizeddel, - mosolyodott el kedvesen.
És akkor Mary belekezdett a mesélésbe. Elmondta, hogy egy ismeretlen vámpír változtatta át és segített neki feldolgozni ezt az egészet, mert őt elrabolták más gyerekekkel együtt. Aztán elszakadt attól a vámpírtól mert ha nem megy  el nagy bajba sodorhatja mivel törvénytelen gyermekeket vámpírrá változtatni, mert nincs önkontroljuk. És ekkor találkozott  Aleckel. Elmondták, hogy Alec Voultri tagja és, hogy a Voultri a vámpírok királyi családja na meg, hogy van egy fontos törvény ami az, hogy nem fedhetjük fel a kilétünket. És most Alec folytatta a mesélést. Mikor épp Mary miatt próbált elszakadni a Voultritól jött egy lány aki törvényszegést jött bejelenteni – ez kicsivel több mint egy éve történt – miszerint Cullenék átváltoztattak egy gyereket.
-         Akarod, hogy folytassam a történetet? – kérdezte Alec
-         Igen. De elöbb magyarázd el, hogy kik is azok a Cullenek.
-         Cullenék egy nagy család. Most összesen 9-en vannak na meg a farkasok.
-         Farkasok? – kérdeztem vissza. Hiszen én nem tudom, hogy mik, vagyis inkább kik azok a farkasok.
-         Éppen most akartam neked elmagyarázni. – mosolyodott el kedvesen Alec
-         Szóval, Cullenék Forks mellet laknak és Forks másik végében van La push. La Push ban élnek a quilute indiánok akik át tudnak változni vérfarkassá. – itt meg állt és folytatta onnan ahonnan abbahagyta.
Aztán elértük azt a részt ahol Alec a képességekről beszél.
-         Szóval – vett egy nagy levegőt, bár nem volt rászüksége.
-         Az én képességem az, hogy le tudom bénítani az emberek érzékeit.
-         Hogy mit tudsz te csinálni ?! – kérdeztem kábán a tudtattól, hogy engem is lebénított.
-         Te lebénítottál engem? – már teljesen kikeltem magamból ahogy szépen lassan minden eljut a tudatomig.
-         Izzy kérlek érts meg, nem akartalak szenvedni látni. Csak jót akartunk neked! – mondtam még mindig nyugodtabban mint én.
-         Én attól még ugyanúgy szenvedtem belül! Ezt nem gondoltátok végi, hogy milyen fálydalmas? – vontam őket kérdőre, de válaszukat meg se várva elrohantam. Még hallottam ahogy utánam kiabálnak, de nem foglaloztam velük, csak futtottam ahogy bítram.