Izzy szemszöge:
Sötétség, nincs egyéb csak sötétség. Nem tudom, hogy ki vagyok, egyáltalán semmit sem tudok magamról, vagy másról aki közel állt hozzám. Teljes kétségbe esés. Az idő érzékem teljesen elveszett, nem tudom, hogy mióta vagyok eszméletlen,de most nem ez a lényeges számomra, hanem az, hogy emlékezni szeretnék!
- Emlékezz! - mondtam magamban. De semmi.
- Gyerünk már! Emlékezz! - Au!!! A fejem, hasogat. És aztán jöttek a képek.
Egészen születésemtől kezdve. Mintha az egész életem lepergett volna előttem, csak sokkal lassabban és fájdalmasabban. Én azt hittem, hogy  a halál, békés, könnyű, de nem. A halál fájdalmas. Ha ilyen fájdalmas akkor én inkább élek csak ilyen fájdalmakat ne kéne átélnem. Biztos elkövettem valami nagy butaságot életemben, hogy ezt a fájdalmat kell átéreznem.
És akkor jöttek a boldog pillanatok amikor Alec-kel voltam. A csókunk.
És az a nagy baklövés amikor elszaladtam onnan. Az volt életem egyik legnagyobb hibája. De nem volt megállás, jött a többi kép. A nagy fehér farkas, Maryke aggódó arca, és utána csak a sötétség.
- Szóval meghaltam. - mikor erre gondoltam, nyöszörgés ütötte meg a fülemet. Vajon ki lehet az? De várjunk csak, hiszen én nyöszörgöm. Szóval élek?
Hideg kezeket éreztem magamon. vajon ki lehet az? Mary? Vagy Alec?
Ha tényleg nem haltam meg, akkor ki tudom nyitni a szememet. Gyerünk háromra.
Egy...
Kettő...
És HÁROM...
Kipattant a szemem. A látvány ami elém tárult meglepő és furcsa volt. legelőször Alec-et láttam meg, utána meg Maryt. De vajon kik lehetnek a többiek? De nem volt időm ezen gondolkozni mert Mary a nyakamba ugrott. jó szorosan megölelt - ha nem lennék vámpír akkor már biztos összeroppantott volna. Én is visszaöleltem, de csak gyengéden.
Mikor Mary elengedett és kaptam egy kis levegőt - képletesen érteve - jól szemügyre vettem Alec-et. Ő is engem nézett, de nem tudtam sokáig gyönyörködni benne mert a képek megint ostromolni kezdték az elmémet, hiába próbáltam, nem tudtam megálljt parancsolni nekik. Láttam Alec-et csecsemőnek. veszélyes Volturi tagként, szerető testvérként.
És nála is megláttam azt az ominózus csókunkat. És a képek csak jöttek, megállás nélkül. Láttam egy lányt aki olyan ismerős volt. Aztán rájöttem, ő Jane.
Már a utolsó képkockákat néztem amikor megéreztem az erős karokat a derekam körül. Mikor kitisztult a látásom csa akkor vettem észre, hogy eszeveszett módon kapálózom és folynak a könnyeim.

- Ssss. Minden rendben. Ssss...
- Angyalka, minden rendben, - kérdezte aggódó arccal Mary.
- Mi volt ez? - kérdezte szipogva, miközben a könnyeimet törölgettem.

Mindenki döbbent arccal nézett vissza rám. Először egy bronzhajó fiú szólalt meg.
- Te láttad a múltat. - jelentette ki és jelentőségteljesen egy kobold kinézetű lányra nézett. A kis kobold elindult felém nagy mosollyal az arcán.
- Majd én segítek neked. - jelentette ki magabiztosan. Mikor megállt előttem. Nem értettem, hogy ő, hogy tud nekem segíteni.
- A kis kobold, név szerint Alice, látja a jövőt.
- Szerintem mutatkozzunk be neki, mert nagyon össze van zavarodva. - mondta egy szőke hajú fiú.
- Szia, az én Dr. Carlisle Cullen vagyok. - nyújtott kezet amit én el is fogadtam - de csak szólíts Carlisle-nak.
- Esme Cullen vagyok - jött hozzám egy karamell hajú nő. A várt kéznyújtás helyett egy anyai ölelésben részesített, ami kicsit meglepett, de visszaöleltem. Mikor elengedett egy nagy maci sétált oda hozzám és egy csontropogtató ölelésben részesített.
- Emmett Cullen vagyok. - mondta dörmögő hangján.
- Jasper Hale. - ölelt meg és suttogni kezdett a fülembe úgy, hogy csak én halljam. -  Nem kell aggódnod, minden rendben van. - Elengedett, és egy gyönyörű lány sétált felém
- Rosalie Hale. - ölelt meg gyengéden a szőke hajú lány. Gyönyörű volt, magas, és szőke.
- Bella Cullen - jött oda hozzám egy barna hajú lány karjai közt egy kislánnyal, körülbelül annyi éves lehetett mint Mary.
- Renesmee Cullen, de szólits csak Nessie-nek. - mosolygott rám a kislány Bella karjaiból.
- Edward Cullen va... - de nem tudta befejezni mivel a kis kobold - Alice - nem hagyta, odaszökkent elém és a nyakamba ugrott, aminek az lett a vége, hogy beborultunk az ágyba.
- Alice Cullen. - mondta nevetne. Egy mackós nevetésre lettünk figyelmesek. fölnéztem és a látvány ami elém tárult engem még nagyobb nevetésre késztetett. Emmett és Jasper már a földön fetrengtek a nevetéstől, Edward is hahotázott rendesen. De a többiek is nevettek ezen a kis incidensen.
- Hát Alice... - kezdett bele Emmett, de nem tudta folytatni mivel megint rázkódni kezdett a nevetéstől. - nem... nem gondoltam volna, hogy ilyen nyíltan lecseréled Jaspert. - alig bírta befejezni a mondatát már jött a következő nevető görcs. Az egész ház Emmet nevetésétől zeng. Még szerencse, hogy egy erdőben vagyunk - mikor felébredtem gyorsan körbenéztem, hogy egyáltalán hol vagyok, és akkor pillantottam meg a fákat az ablakokon túl.
Alice lekászálódott rólam, és Rosalieval egyetemben egy nagy nyaklevessel jutalmazták meg Emmett humoros beszólását. Még mindig mosolyogva odalépett hozzám Carlisle.
- Ha nem bánod akkor megvizsgálnálak. - mondta kedvesen.
- Ööö... Jó.
-Akkor megtennétek, hogy kimentek a szobából! - fordult a többiekhez. Edward bólintott egy aprót, és a többiek is kimentek a szobából. Pár pillanattal később Edward tért vissza, a kezében egy orvosi táskával, amit átnyújtott Carlisle-nak. Ezek után ő is kiment.
Carlisle elkezdett megvizsgálni, megkérdezte hol fáj, és még egy csomó kérdést tett föl amikre én készségesen válaszoltam. Mikor végzett a vizsgálattal gondolkodó feje láttán kezdtem kétségbe esni. Ezt biztos ő is megláthatta, mert gyors magyarázatot adott.
- Te nem változtál át teljesen vámpírrá, és ez kicsit felborította a tested működését. - Szóval beigazolódott amit én már sejtettem.
- De nyugodj meg, nem lesz semmi baj. - nyugtatott meg. már készülődött kimenni mikor utánaszóltam
- Ez azért lehet, mert Alec lebénított amikor volt az átváltozásom?
- Igen. - mondta és kiment.