(Rosalie szemszöge) 

- Jacob Black –  kiabáltam rá mérgesen – fel ne merészelj menni, ha nem tudnád, alszik! – morogtam.

- Most már nem –  húzta el a száját, és valóban hallottam, hogy Nessie megébred és hatalmasat ásít – ezt jól megcsináltad! – köpte a szavakat.

- Kutya, a feleségemmel beszélsz – lépett mellém Emmett.

- Nem, tényleg az én hibám – sütöttem le a szemeim.

- Akkor egyetértünk – bólintott Jake, és még mielőtt bármit is mondhattam volna eltűnt a szemem elől… Valószínűleg Renesmee szobájába ment.

Mérgesen leültem a kanapéra. Haragudtam magamra. Ha nem lettem volna ilyen erőszakos Nessie nem kelt volna fel, erről most tényleg én tehetek.

- Na, bébi nem dőlt össze a világ, a kis csajszi úgyis felkelt volna – ült mellém Em.

- Persze – motyogtam magam elé. Szerelmem még közelebb jött hozzám, félre tűrte vállamról a hajam és végig csókolta nyakam – Nem kellene, sokan vagyunk… 

- Csak a kutya meg Renesmee van itthon – mormolta vállamba, majd végig húzta fedetlen bőrömön a nyelvét, mire belőlem feltört egy jóleső, vágytól csordult nyögés.

- Akkor ezt úgy veszem, hogy benne vagy egy kis ungi- bungiban.

- Ungi- bungi? –  kérdeztem meglepődve, és alig tudtam elfojtani a feltörni készülő  nevetésem.

- Akkor lennél kedves velem szerelmeskedni? – forgatta meg a szemeit.

- Én, szeretlek – rántottam meg a vállam.

- Rosalie Hale – morogta Emmett – Lennél kedves velem szeretkezni?

- Az meg mit jelent? – kérdeztem angyali arcot öltve.

- Inkább megmutatom a gyakorlati részét… - kezdett el újra kényeztetni kedvesem.

- Először szeretném tudni az elméleti részét.. – nyögtem, de amint Em megérintette a legérzékenyebb pontom a testemen, elvesztettem az eszem. Szembe fordultam vele, jobb lábam átdobtam csípőjén és eldöntöttem az ágyon. Em közeledni kezdett ajkaim felé, de én elhúzódtam tőle.

- Rosie – nyögte szerelmem. Közelebb hajoltam hozzá és a következő pillanatban már mohón faltam ajkait. Hosszú heves csókcsatánkból egy hang ébresztett fel. A saját hangom az elmémben. „Játszadozzunk egy kicsit.” Erre akaratlanul is elmosolyodtam. Elváltam Em ajkaitól, és felrohantam a szobánkba.

- Rosalie? – kérdezte hűlt helyem Emmett.

- Itt vagyok –  kiabáltam, direkt nem behatárolva a helyem.

Mire férjem beért a hálószobába én már lent álltam a nappaliban.

- Rosalie! – morogta mérgesen kedvesem.

- Valami baj van? –  kuncogtam ördögien.

- Nem, nincs –  kiabált Em, és hallottam, hogy elindult a nappali irányába, azért én gyorsan átrohantam a konyhába.

- Áh. Ez szörnyű  – nyögte Em, én pedig kikukucskáltam a konyhaajtón.

- Nem is - kuncogtam.

Egy másodpercre lehunytam a szemem és mire újra kinyitottam őket a konyha falának nyomódott testem és két hideg kéz összekulcsolta felül a kezemet. Elvesztem gyönyörű szemeiben, melyekben most nem az aranyfolyamok csordogáltak. Nem. Emmett szemei most feketén izzottak, elsötétültek a vágytól. Ajkaival lecsapott nyakamra, és kezeim még mindig fogságban tartotta.

- Azt hiszem, a rabom vagy – harapta meg fülem.

- Csak szeretnéd  – mondtam dacosan, de minden „energiám” megsemmisült, amikor férjem ágyékát hozzám érintette. Éhesen csaptam le szájára és vad szenvedélyes csókban részesítettem. Emmett elengedte kezeimet, csípője köré csavartam mindkét lábam, ő pedig megtartott a derekamnál fogva. Jobb kezemmel hajába túrtam és minél közelebb próbáltam felhevült testünket egymásba „forrasztani.”

- Akarlak – nyögtem fel, amikor kedvesem kezét lejjebb csúsztatta. Több se kellett szerelmemnek, durván megragadott derekamnál és a konyhapultra ültetett, letépte ruhám és teljesítette akaratom. Vad, édes szeretkezésben részesített. Mikor éreztem, hogy Emmett is a gyönyör csúcspontjára ér, meghallottam, hogy a konyhapult megadja magát és kettétör.

„Remek, most mehetek venni egy új konyhapultot Esme-nek.”  - gondoltam magamban. Szerelmem elengedett, és kábán a felsőjét kereste, de csak ruhacafatokat talált.

- Nem kellett volna ilyen hevesnek lenni cicám – simított végig arcomon.

- Van még elég ruhád  – vágtam vissza és a szobám irányába vettem utam.

Benyitottam a gardróbba és egy farmert és hozzá illő felsőt kerestem. „Ez pont megfelel az egész napos semmittevésre” – állapítottam meg. Halk kopogás zaja töltötte be a szobát.

- Szabad – szóltam.

- Szia – köszönt be Edward – ha egész nap nem csinálsz, semmit megtennéd, hogy figyelsz Nessie-re? Bella és én a suliba megyünk elintézni a papírokat, Emmett elment konyhapultot venni – kuncogott – Jacob-nak pedig járőröznie kell, Carlisle pedig csak később jön haza.

- Persze – bólintottam boldogon.

- Reméltem, hogy ezt mondod – vigyorgott Ed.

- Mikor jöttök? –  kérdeztem.

- Egy óra és itthon vagyunk. Szia – távozott testvérem.

Én is kikeltem az ágyból, és átsétáltam Nessie szobájába. Jake egy utolsó puszit nyomott a fejére, mitől engem a hányinger kerülgetett. Na, jó ilyen nem létezhet, nekem nem lehet hányingerem… csak elméletben.

- Jacob – csimpaszkodott Renesmee a nyakába.

- Nessie, nem sokára visszajövök, ígérem – súgta unokahúgom fülébe, majd elengedte őt és kisétált az ajtón.

- Rosie néni –  villantotta rám tündöklő mosolyát Nessie.

- Szia, kicsim. Mihez lenne kedved? – kérdeztem.

- Éhes vagyok.. –  mondta kicsit szégyellősen – Elmehetnénk vadászni.

- Ezt nem tartom jó  ötletnek… - ingattam meg a fejem.

- De, meglátod jó  móka lesz! Kérlek, kérlek, kérlek! – kérlelt angyali arccal. Ennek nem lehet nemet mondani.

- Jó legyen –  bólintottam. S mire kimondtam ezeket a szavakat Renesmee a bejárati ajtó előtt toporzékolt. Most körülbelül egy 7- 8 éves kislánynak felelne meg kinézetre.

- Mehetünk? –  kérdezte, mikor leértem mellé.

- Persze – feleltem mosolyogva.

Mikor kiléptünk unokahúgommal egyszerre kezdtünk futni az erdőbe, felemelő érzés volt a szél szárnyain repülni. Kikapcsolt az agyam egy része – még a másik része Nessie-re figyelt – és csak a vadászatra koncentráltam. Mikor már jó mélyen voltunk az erdőben, beleszagoltam a levegőbe.

- Mit érzel? –  kérdeztem Renesmee-től.

- Szarvasokat, és nagyon büdösek! – fintorgott.

- Helyes. Enyém, ami a pataknál van – mondtam vigyorogva és a szarvas irányába kezdtem rohanni.

Mikor már majdnem elértem célom, hirtelen megszűnt körülöttem a világ, és egy ismerős helyen találtam magam. „Ne, csak most ne, kérlek, Nessie is velem van!”- könyörögtem magamban. Ismét az ismerős játszótéren voltam. A hasam újra gömbölyű volt, és a bőröm se csillogott. Ez megint egy hamis kép. Kiliána teszi ezt. Megint. De miért?

- Rosalie – súgta a nevem egy ismerős hang.

- Kiliána – sóhajtottam – Miért hoztál megint ide? Az unokahúgommal voltam, nem engedhetem, hogy baja essen! – mondtam mérgesen.

- Beszélnünk kell –  biccentett egy pad felé – nyugalom, Renesmee-nek nem lesz semmi baja.

- Honnan tudod a nevét? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Az nem fontos. Inkább lenne számodra egy ajánlatom, ami nem mindennapi.

- Mégis mi az? –  kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Aro Volturi egyik testőre vagyok – nézett rám – és az a képességem, hogy megváltoztathatom a múltat.

Elképedtem. Kiliána azért mutatta meg nekem a lányt tegnap, aki állítólag az én lányom, mert Ő tényleg az enyém lehetne?

- Szóval… te…  képes lennél megváltoztatni mindent – nyeltem egy nagyot.

- Pontosan – bólintott – és én most felajánlok neked egy lehetőséget.

Tágra nyíltak a szemeim. Lehetőségem lenne rá, hogy gyerekem legyen, hogy boldog anya legyek?

- Mi az a lehetőség? – kérdeztem fojtott hangon.

- Eldobhatod az eddigi életed és visszakerülhetsz abba az időbe, mielőtt az a tragikus éjszaka be nem következett – mondta Kiliána határozottan.

Szó nem talált utat ajkamon, nem tudtam mit mondani. Mit válasszak? A szerelmem az eddigi családom? Vagy a nagy álmom, egy saját gyermeket?