(Samantha szemszöge) 

Amint a szobánkba értem, máris elkezdtem összecsomagolni néhány holmit Demetrinek és nekem. Majd átsiettem Paul szobájába, hogy neki is berakjak néhány ruhát, de legnagyobb meglepetésemre Jane tüsténkedett a fiam bőröndje felett.

• Jane – szólítottam meg meglepetten.
• Samantha – biccentett ő is.

A kapcsolatunk kezdett egészen civilizált lenni, mivel a fiam révén összekötődtünk. Eleinte nem értékeltem, hogy Jane és Paul egy pár, de amióta a fiam megnevelte a lányt, azóta az én véleményem is egyre jobb lett róla.

• Engedelmeddel összekészítek Paulnak egy poggyászt, hogy mindene meglegyen a küldetésetek alatt – mondta szipogva. Jane, szipogva? Még soha nem láttam őt ilyennek. Ez nem normális. Hol van a küldetés orientált lelketlen szörnyeteg?
• Mi a baj, Jane? – léptem hozzá közelebb.
• Hosszú időre kell elmennetek? – kérdezte csüggedten.
• Nem tudom, hogy milyen hosszú lesz a küldetés – válaszoltam őszintén.
• Sejtettem – biccentett. – Vigyázz rá, tudod, hogy sokszor kelekótya, és mivel dobog a szíve, őt sokkal könnyebb megsebesíteni. Még soha nem küldte ki Aro. Tudtam, hogy egyszer bekövetkezik, de mégsem vagyok rá felkészülve.
• Paul erős, és egyben fog visszatérni, ígérem – tettem a vállára a kezét. Őszintén aggódik a fiamért, tisztán kivehetőek az érzései.
• Köszönöm – mondta hálásan. – Kérlek, ne mondd el neki, hogy itt pityeregtem, mert megharagudna érte. Nem szereti, amikor aggódom, amiatt, hogy ő nem teljes vámpír.
• Tőlem nem tudja meg – ígértem.
• Köszönöm – mosolyodott el. Majd visszatért a pakoláshoz. Egy csomó meleg holmit rakott be neki.
• Szerintem kellene néhány póló is – szólaltam meg halkan.
• Tudom, majd teszek azt is, de a Cullen család mindig esős, hideg vidéken él, hogy napközben is zavartalanul sétálhassanak az emberek között. Úgyhogy kell a meleg holmi – magyarázta. Ki gondolta volna, hogy Jane egyszer még így megváltozik. Mostanában egyre többet mosolyog, bár még mindig mindenki fél tőle Pault és engem kivéve. Meg persze Arót, de hát neki még mindig ő az egyik kedvence. Mesterünket majd szétvetette a boldogság, amikor Paul engedélyt kért rá, hogy megkérhesse Jane kezét. – Aro nem akar elengedni veletek. Azt mondta, hogy ott most rám nincs szükség, és jobb lesz, ha itt maradok – mondta csalódottan. Majd tovább folytatta a pakolást. Néhány perccel később pedig meghallottunk a számunkra legfontosabb hangot.
• Sziasztok – lépett be Paul mosolyogva. – Kicsim, miért csomagolsz? Mit követtem el? – nézett rá döbbenten.
• Küldetésre megyünk – válaszoltam fiam kérdésére. Mivel Jane még mindig nagyon bele volt merülve a bőrönd rendezgetésébe. Gondolom, nem akarja kimutatni az aggodalmát a fiam előtt. Sosem volt túl erős oldala az érzelmek kimutatása. Na nem, mintha Paul elől el tudná rejteni, hogy mit érez.
• Miféle küldetésre? Pont most? – nézett vágyakozva Jane felé. Tudtam, hogy ma estére romantikus „vacsorát” szervezet maguknak, Aro engedélyével, ráadásul meg is akarta kérni a kezét még ma éjjel. Mindent előkészített. Gyertyák, zenekar, gyűrű, virágok, minden, amit csak nő kívánhat magának. 
• Sajnálom, fiam – hajtottam le a fejem. – Magatokra hagylak – fűztem még hozzá. Biztosan el akarnak búcsúzni egymástól a küldetés idejére, úgyhogy inkább az ajtót is becsuktam magam mögött. Majd visszasiettem a saját szobánkhoz.
• Hova utazunk, édesem? – termett előttem Demetri azonnal. – Nem mondtál semmit – ölelt magához. – Nem felejtettem ám el a házassági évfordulónkat. Hát nem romantikus, hogy pont ma éjjel akarja megkérni Paul is Jane kezét? – suttogta a fülembe, hogy ne hallja meg az érintett.
• Drágám, küldetésre megyünk, mindhárman. Még egy óra és indulunk – mondtam kicsit szomorkásan. Tényleg romantikus volt a gondolat, hogy Paul, pont ma akarta eljegyezni Jane-t. – Sajnos, attól tartok, hogy az ajándékodra is várnod kell, amit a házassági évfordulónkra szántam – húztam el a számat.
• Oh, ez nem ér. Áruld el – nézett rám könyörgőn. – Vagy legalább egy kis támpontot adj.
• Az egyik kedvenc helyünkön fogom hasznát venni – kacsintottam rá kajánul.
• Akkor pláne nagyon kíváncsi vagyok rá – nyelt egy nagyot. Naná, hogy értette a célzást. – Nem akarsz adni egy kis ízelítőt most azonnal? – nézett végig rajtam. Majd megnyalta az alsó ajkát. Imádtam, amikor levetkőztetett a tekintetével, mert ez hűen tükrözte, hogy ennyi idő után is mennyire kíván engem.
• Nem, mert akkor most gyorsan tönkre fogod tenni, én pedig egész éjszakára szóló programot terveztem – mondtam határozottan.
• Valahogy sejtettem, hogy ezt fogod mondani – sóhajtott fel. – Na jó, várok, de csak addig, amíg vissza nem érünk – mondta ellentmondást nem tűrve.
• Tovább nem is kell várnod, drágám – kacsintottam rá. Majd elindultam a gardrób felé, hogy átöltözzek. Mindezt persze úgy, hogy tökéletesen ringjon a csípőm, ezzel kiemelve előnyös vonásaimat, és formás hátsómat a férjem előtt. Lehet, hogy kegyetlenség ezt tenni a kedvesemmel, de mindig is nagyon élveztem a reakcióit az effajta kis akcióim után.
• Tudod, hogy ez vámpírkínzás? – termett mögöttem. – Az ilyesmi pedig megtorlást követel.
• Demetri, erre most nincs időnk – sóhajtottam fel. Ahogy hozzám dörgölte magát. 
• Oh, dehogynem, majd gyorsak leszünk – búgta a fülembe.

Majd szinte ugyanabban a pillanatban a ruháim hangos reccsenéssel adták meg magukat férjem szenvedélyének. Fél órával később még mindig az ágyunkon hevertünk, ráadásul Demetri bőröndje is cafatokban hevert a szoba egész területén.

• Azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy összeállítsak neked egy új bőröndöt – kuncogtam fel, ahogy végigmértem a pusztítást.
• Ráérsz még. Azt mondtad, hogy egy óra múlva indulunk, még van harminc percünk – ragadta meg a csípőmet.
• Dem, türtőztesd magad – kuncogtam fel. – Te szándékosan arra hajtasz, hogy valaki rajtakapjon minket, hogy nem is készülődünk?
• Nem, és most egészen másra hajtok – villantak meg a szemei.
• Drágám, állítsd le magad. Ígérem, hogyha teljesítettük a küldetést mindenért kárpótollak. Napokig itt leszünk a szobában, és azt teszel velem, amit csak akarsz – búgtam a fülébe.
• Ez nagyon jó terv – mondta szerelmem.

Majd ha nagy nehezen is, de elengedett. Gyorsan magamra kaptam a köntösömet, és megkötöttem jó szorosan, majd a biztonság kedvéért kicsit lehűtöttem Demetrit is a képességemmel. Reméltem, hogy elérem vele a célomat, mivel még soha ezelőtt nem próbáltam meg leállítani a szenvedélyét. Hála az égnek sikerült a tervem, mert férjem nyugodtan nézte végig, ahogyan újra becsomagolok neki. Húsz perccel később pedig már útra készen álltunk a szobánkban. Demetri felvette a bőröndjeinket, majd elindultunk a fiunk szobájához. Halkan bekopogtattunk. Egy pillanattal később pedig Paul már nyitotta is az ajtót.

• Készen vagy? – kérdeztem csendesen. Remélem, hogy sikerült Jane-nel mindent megbeszélniük.
• Igen, mehetünk – bólintott rá fiam, kicsit szomorúan.
• Hol van Jane? – kérdezte Demetri.
• „Alszik” – tárta szélesre az ajtót Paul.
• Mennyire ütötted ki? – kérdeztem döbbenten. Még soha nem használta ilyen szinten az erejét.
• Csak néhány órára. Gondoltam, hogy így könnyebb lesz mindkettőnknek. Tudjátok, hogy nem szereti nyilvánosan kimutatni az érzéseit, és a búcsúzás sem erős oldala. Úgyhogy jobb lesz így mindenkinek – magyarázta Paul. – Akkor induljunk?
• Igen, mehetünk – bólintottam rá.

Nem telt bele öt percbe és Carlisle vezetésével már el is hagytuk Volterra kapuit. Ötven év alatt csak egyszer léptem át a város határait, amikor a hold fiai ellen vonultunk. Ez a hely volt az otthonom. Demetri néha elment egy-egy küldetésre, de én mindig itthon vártam rá. Már most hiányoznak az ódon kastély hűvös folyosói. Beszálltunk Carlisle autójába, amit a várkapun kívül hagyott, majd elindultunk az első igazi kiküldetésünkre. Eléggé ideges lettem, hiszen mi lesz, hogyha nem felelünk majd meg a feladatra? A Mester még soha nem csalódott bennünk, de mi van, ha most fog? Az nem történhet meg. Vigyáznunk kell a család jó hírére.

• Egy napon belül át fogunk érni Amerikába, onnan pedig néhány óra alatt elérjük a házunkat. A családom már előkészített nektek két vendégszobát, és a fiúk is befogtak még néhány vérfarkast. Jasper mindent megtesz, amit tud, hogy higgadtak maradjanak, de nem igazán bír el ennyi indulattal, és ő maga is egyre idegesebb lesz miattuk. Ez pedig kihat az egész családra, úgyhogy ha valaki nem fogad titeket elég szívélyesen, kérlek, ne vegyétek magatokra, mert az érzelemhullámok miatt lesz, amit Jasper gerjeszt akaratlanul – magyarázta Carlisle.
• Van más képessége is ennek a Jaspernek, vagy csak nagyon hasonlít az enyémhez és ennyi? – kérdeztem kíváncsian.
• Nem, nincs – rázta meg egy kissé a fejét Carlisle. – Jasper képessége ugyanolyan, mint a tiéd, csak valószínűleg valamivel gyengébb változat, és ő nem tudja úgy manipulálni az elméket sem, mint ahogy te képes vagy rá.
• Értem – bólintottam elgondolkozva.

Még soha nem találkoztam hozzám hasonló képességű vámpírral. Persze a fiamon kívül. Nagyon kíváncsi voltam erre a Jasperre. Valóban odaértünk egy nap alatt. Amikor megérkeztünk azonnal kiszálltunk a kocsiból, és Carlisle vezetésével a nappaliba sétáltunk. Ahol már mindenki várt ránk. A családfő mindenkit egyesével bemutatott, mi pedig üdvözöltük őket. Paul azonnal beszédbe elegyedett Renesmee-vel és Jacobbal, hiszen még soha nem találkozott másik félvérrel, így természetesen kíváncsi volt rá. Mi pedig Demetrivel mindenkivel kezet ráztunk. Amikor viszont az utolsó, szőke hajú férfi elé álltam, és alaposan megnéztem magamnak az arcát furcsa dolog történt. Úgy éreztem, hogy hozzám tartozik, hogy ismerem. Ő is félrebiccentette a fejét, és kíváncsian kémlelt engem. Majd felemelte a kezét, és kisimított egy hajtincset az arcomból, miközben a tekintete ellágyult. Hirtelen egy kép villant a szemem elé. Egy kis házban állunk, és ugyanezt teszi, majd szorosan magához ölel. Hallottam, ahogy férjem felmorog a hátam mögött, ezzel megszakítva a pillanatot. Jasper is azonnal magához tért ebből a különös kábulatból, és megrázta a fejét. Alice pedig gyilkos pillantásokat lövellt felém, bár biztosan ugyanazon okok miatt, amiért Demetri is morgott. A vámpírok saját tulajdonuknak érzik a párt, akit egy életre választanak.

• Ez meg mi a franc volt? – húzott a háta mögé Demetri. – Ha egy ujjal is hozzáérsz a feleségemhez, csak egy lapát hamu marad belőled. Bárhol megtalállak a világon, és ezt te is tudod – lapult le férjem. Én pedig gyorsan megfogtam a vállát, és lenyugtattam. Nem kell, hogy már most egymásnak essen bárki is.
• Ez rád is igaz – mordult fel Alice felém fordulva.
• Edward? Te láttál valamit? Mármint, tudod, hogy mi történt az előbb? – kérdezte nyugodt hangon Carlisle.
• Nem igazán. Azt hiszem, hogy talán ismerték, vagy ismerik egymást. Mintha egy emlék villant volna be nekik. Legalábbis szerintem. Még emberi életükből. Különös – cikázott a szeme köztem és Jasper között.
• Lehet, hogy segítene, ha újra kontaktusba kerülnétek – vette elő Carlisle az orvosi énjét.
• Még csak az kéne – mordult fel szerelmem újra. – Kerüld el, de nagy ívből, mert pórul jársz – mondta majd az ölébe kapott, és felvitt a vendégszobába. – Soha többé nem mész hozzá három méternél közelebb – mondta miután lerakott az ágyra, és fölém tornyosult.
• Demetri, ez nevetséges – mordultam fel.
• Valóban? Mégis miért? Vagy talán már most úgy határoztál, hogy elszöksz vele? – kérdezte indulatosan. A szemei pedig koromfeketévé változtak.
• Na ebből most már elég – löktem le magamról. – Kihordtam a félvér gyermekünket, miután elhagytál, száz éven át kerestelek, és hű voltam az emlékedhez, amikor megjelentél azonnal veled mentem, hogy egy család lehessünk, pedig te hazudtál nekem, amikor először találkoztunk, ötven éve hűséges feleséged, és szerelmed vagyok, azt hiszed, hogy százötven évet feladok azért, mert talán ismertem ezt a Jaspert? – keltem ki magamból én is. – Eddig kerültem a témát, de ha már vádaskodni akarsz, akkor kénytelen vagyok megvédeni a becsületemet. Mi a fenét képzelsz te rólam? Soha senkinek nem adtam neki magam rajtad kívül. Az egyetlen emberi emlék, ami még él bennem az első találkozásunk, és a szerelmeskedésünk, na meg persze Paul születése. Mindent feláldoztam a családért, és érted. Ezek után képes vagy ilyen patáliát csapni idegenek előtt, egy idegen házban, és megalázni, ráadásul egy apró kis érintés, és egy furcsa emlék miatt? Ilyennek tartasz? Egy könnyűvérű nőnek? Mert, hogyha igen, akkor ki se pakold a bőröndödet, hanem tűnj el innen, és ha majd hazaértem, ha egyáltalán hazamegyek, és lehiggadtál, akkor talán szóba állok veled – üvöltöttem úrinőhöz egyáltalán nem méltó módon. Nem is emlékszem, hogy valaha is képes lettem volna bárkivel is ilyen hangnemet megütni, de hogy képes a saját férjem, a bizalmasom, az egyetlen szerelmem olyat feltételezni rólam, hogy nekem egyáltalán eszembe jut elhagyni őt, vagy egyáltalán megcsalni.
• Kicsim – kelt fel férjem a földről. – Kérlek, bocsáss… - kezdett bele, de én hirtelen felindulásból felpofoztam.
• Tűnj el innen, most rögtön, és majd akkor gyere vissza, ha mindketten lehiggadtunk – utasítottam indulatosan.
• Sam – kezdett bele újra, de leintettem.
• Ott az ajtó – nyújtottam a karom az ajtó felé. Nem vettem figyelembe, hogy könyörgően néz rám, és bocsánatért estekel minden egyes porcikájával. Nem voltam képes neki most azt mondani, hogy nincs semmi baj.
• Sajnálom, drágám – mondta csüggedten. Majd a kilincsre tette a kezét. Még egyszer visszanézett rám, de én továbbra is tartottam magam. Ezután végre lenyomta a kilincset, és kiment a szobából. Ahogy kilépett az ajtón könnyek nélküli zokogásban törtem ki. Nem hiszem el, hogy egyáltalán ilyet feltételezett rólam.

(Demetri szemszöge) 

Egyszerűen nem tudtam, hogy mi üthetem belém. Sam minden szava igaz volt. Nem volt jogom ítélkezni felette egy ilyen furcsa incidens miatt. Kételkedni a hűségében pedig egyenesen sértő volt, hiszen szerelmem soha nem adott rá okot, hogy ilyesmire egyáltalán csak gondolni is merjek. Amikor elhagytam Volterrát, külön arra az alkalmakra varratott garbós ruhadarabokat viselt. Minden báját csakis nekem tartogatta. Én pedig képes voltam belegázolni egy olyan tiszta, és nemes lélekbe, mint amilyen az övé. Ötvenévnyi felhőtlen boldogságot tiportam a porba, a hülye féltékenységem miatt. Hogy én mekkora idióta vagyok.

• Elkövetted a férfiak egyik legnagyobb hibáját – jött utánam fiam. Csodálom, hogy nem tép szét, miután így bántam az édesanyjával.
• Mire is gondolsz? – néztem fel rá. Na nem mintha nem tudtam volna a választ.
• Tudod, szokták mondani, hogy más kárán tanul az okos – mosolyodott el. – Na már most, ez a közmondás túlnyomórészt a nőkre igaz. Mivel mi férfiak sokkal inkább a saját kárunkon tanulunk. Ha jól sejtem, akkor abban a pillanatban megbántad minden bűnödet, ahogy anya kikelt magából.
• Hát ez már csak így van – bólintottam rá.
• Akkor most hagyd egy pár órát egyedül, hogy megnyugodjon. Ha tovább akarod javítani a helyzetedet, esetleg még Jaspertől is bocsánatot kérhetsz. Azután pedig menj be hozzá, és csókold meg minden szenvedélyeddel, miközben hevesen magyarázkodsz két csók között – magyarázta Paul.
• Miért van olyan érzésem, hogy neked már ismerős ez a szituáció? – mosolyodtam el halványan.
• Nos, mondjuk úgy, hogy én is a saját káromon tanultam, ahelyett, hogy máséból okultam volna. Tudod, én is már csak férfi vagyok – kuncogott fel Paul. Ezen pedig nekem is nevetnem kellett. – Na, ha jót akarsz magadnak, akkor hozz neki egy nagy rakás vadvirágot, aztán vesd rá magad. Úgysem tud neked ellenállni. Jesszusom, miket beszélek. Az utóbbi néhány mondatomat inkább töröljük ki. Erről nem akarok tudni egyetlen egy mukkot sem – húzta el a száját.
• Köszönöm, fiam – szorítottam meg a vállát.
• Nincs mit – mosolyodott el. – Na, de most megyek. Megpróbálom egy kicsit megpuhítani neked anyát, mert csakis veled boldog. De legközelebb gondold át, hogy mit mondasz, mielőtt megszólalsz – mondta komolyan.
• Úgy lesz, megfogadom a tanácsodat, és köszönöm – mosolyodtam el.

Majd azonnal elindultam, hogy keressek egy rétet, és elhozzam szerelmemnek a lehető  legszebb virágokat, amit csak találok. Nem hagyhatom, hogy haragban teljen az itt töltött idő. Még csak egy negyed órája futottam, amikor megtaláltam, amit kerestem. Egy nagyon szép kis rétet, ami tele volt vadvirágokkal. Leszedtem annyit, amennyit csak el tudtam vinni, majd visszasiettem a Cullen házhoz. Amikor beléptem a nappaliba láttam, hogy Alice Jasper ölében ül, és szorosan hozzábújik. Igaza volt a fiamnak. A nők jobban tudják kezelni az efféle helyzeteket. Pedig ő sem volt éppen nyugodt, amikor az incidens történt. Kissé idegesen léptem az ölelkező páros elé, majd a virág egy részét Alice felé nyújtottam.

• Köszönöm – mosolyodott el Alice, és beleszagolt a vadvirágba.
• Nincs mit – viszonoztam a mosolyát. - Kérlek, ne haragudjatok, túlzásba vittem a dolgot, amikor ideértünk. Tudom, hogy a feleségem nem olyan, hogy aggódnom kellene, és minden bizonnyal te sem bántanád meg Alice-t – mondtam komolyan, és őszinte hittel. Majd a kezemet nyújtottam Jasper felé, aki néhány pillanatig vonakodott, de azután elfogadta a felajánlott kezet. – Ha megbocsátotok, akkor most megkeresem a feleségem is – mondtam kissé feszültem, miután elengedtük egymást.
• Fent van a vendégszobában – mondta Esme. Én pedig minden hölgynek adtam néhány szál virágot, aki jelen volt a nappaliban, majd felsiettem a feleségemhez.
• Kicsim – kopogtam be az ajtón. – Bejöhetek?
• Gyere – sóhajtott fel.

Én pedig azonnal beléptem. Kedvesem az ágyon feküdt, nyakig betakarózva az oldalán, a térdeit felhúzta, és csak meredt maga elé. Odasétáltam hozzá, majd letérdeltem az ágy elé, a virágot pedig óvatosan a földre tettem.

• Nézd, én tudom, hogy nagyon hülyén viselkedtem, amikor megérkeztünk. Ráadásul minden jogod megvan rá, hogy haragudj rám, de kérlek, értsd meg az én álláspontomat is. Az életem értelmetlen volt, ameddig te nem lettél a része. Nem lennék képes nélküled élni soha többé. Megígérem, hogy soha többé nem leszek ilyen forrófejű, mint néhány órával ezelőtt. Biztosan képes leszek türtőztetni magam. Érted – mondtam komolyan. – Nagyon szeretlek – simítottam végig az arcán.
• Én is szeretlek – motyogta halkan.

Majd beljebb csúszott az ágyon, és felemelte a takarót. Én azonnal lerúgtam a cipőimet, és engedelmesen mellé bújtam. Azután pedig szorosan magamhoz vontam. Legnagyobb örömömre esze ágában sem volt elhúzódni tőlem. Csendben feküdtünk órákon át, és csak élveztük egymás közelségét, de aztán szerelmem felnézett rám, és megszólalt.

• Tudom, hogy ez most nehéz neked, de szeretném megtudni, hogy ki volt nekem Jasper – suttogta halkan. Mintha félt volna a reakciómtól. Sosem akartam, hogy féljen tőlem. Azt pedig pláne nem, hogy zsarnoknak tartson. Bár a testem egy pillanatra megfeszült, és minden idegsejtem azt akarta üvölteni, hogy nem, soha többé nem mehetsz a közelébe, mégis képes voltam türtőztetni magam. Nem csalódhat bennem még egyszer.
• Rendben, édesem. Holnap reggel megbeszéljük Alice-szel és Jasperrel a dolgot, és megpróbáljuk kideríteni az igazságot – mondtam higgadtan. Már amennyire higgadt tudtam maradni jelen pillanatban. Mi van, hogyha valami olyasmi fog kiderülni, hogy eljegyezték egymást? Vagy, hogy ő az igaz szerelme? Nem, nem gondolhatok ilyenekre. Sam csak engem szeret, és nekem nincs okom rá, hogy kételkedjek benne.
• Köszönöm – bújt hozzám még szorosabban. – Ígérem, hogy semmi sem választhat el minket soha.
• Örökké együtt – búgtam a fülébe.

Majd egy gyengéd, de határozott mozdulattal magam alá gyűrtem. Lassan kezdtem el közeledni az ajkaihoz, de minden egyes rezdülését figyeltem. Azt akartam, hogy el tudjon húzódni tőlem, hogyha még nem akarná, hogy hozzá érjek. Hiszen mélységesen megbántottam a viselkedésemmel, néhány órával ezelőtt. Már csak néhány milliméter választott el édes csókjától, de hirtelen megálltam. Azt akartam, hogy ő legyen az, aki megcsókol, hogyha akarja. Nem fogom lerohanni. Legnagyobb örömömre nem is kellett sokáig várnom, és már meg is éreztem szerelmem puha ajkait a sajátjaimon. Azonnal megragadtam a csípőjét, és átvettem az irányítást. Szenvedélyesen csókoltam, amíg el nem kezdett zihálni, mint egy fuldokló, majd kínzó lassúsággal becsúsztattam ujjaimat a nadrágja, és a bugyija alá, hogy feltérképezhessen az imádott kis szirmokat a combjai találkozásánál, mire szerelmem felnyögött. A következő pillanatban pedig már hallottam is, ahogy a ruháim tehetetlenül adják meg magukat szerelmem apró kezeinek. Így én is gyorsan megszabadítottam őt a felesleges öltözettől, de amikor lejjebb csúsztam az ágyon, hogy formás combjai közé helyezkedjek, és a fellegekbe repítsem ajkaimmal, hirtelen visszarántott magára. Értetlenül néztem rá, mire csak elmosolyodott.

• Egy idegen házban vagyunk, és ez már önmagában is egy kicsit kínos, de ha azt tennéd velem, akkor biztosan az egész ház tőlem lenne hangos – motyogta zavartan. Imádtam, hogy még ötven év házasság után is zavarba tudta hozni egy ilyen apró kis részlet. Volterrában is hallanak minket, hogyha ezt teszem vele, és ott egyáltalán nem zavarja.
• Én szeretem hallgatni a hangodat közben – mosolyogtam rá nyugtatóan.
• Kérlek, most próbáljunk meg csendben lenni, a kedvemért – nézett rám szempilla rebegtetve. – Nem tudnék az itt élők szemébe nézni, hogyha tőlem zengne a ház egész éjjel. Mi lenne, ha megpróbálnánk halkan szeretni egymást? – kérdezte lágyan.
• Most az egyszer – sóhajtottam fel.

Majd kezemet visszacsúsztattam tökéletes combjai közé. Mire halkan felnyögött, de én azonnal betapasztottam egy csókkal ajkait. Kedvesem görcsösen kapaszkodott, hol a nyakamba, hol pedig a lepedőbe, vagy a párnába Én pedig próbáltam csókkal beléfojtani a kikívánkozó nyögéseket, és sikkantásokat. A kezemet lassan kihúztam selymes combjai közül, majd egy gyengéd mozdulattal összeforrasztottam a testünket. Ajkaim egy pillanatra sem hagyták el az ő ajkait. Hosszú percekkel később pedig szerelmem bent tartotta a levegőt, majd egy általam elfojtott sikoltás kíséretében átlépte a gyönyör kapuját, ahogy én is ezt tettem a következő pillanatban. Miután egy kicsit lecsillapodtunk, legördültem kedvesemről, egy lágy csók után, és a mellkasomra vontam őt. Az éjszaka hátralévő részében mást sem tettem csak cirógattam őt. Az enyém a világ legtökéletesebb felesége, és egyetlen pillanatot sem fogok eltékozolni soha többé, ami megadatott nekünk. Reggel pedig, ha nehéz is lesz a számomra, és Alice számára is, de kiderítjük, hogy miként fonódik össze Sam, és Jasper múltja.