Nem tudom, hogy meddig ültünk a tűz mellett. Talán órákig. Amikor a láng elaludt, szinte egyszerre álltunk fel a földről. Hazafelé tartva, a már megszokott némaság kísért bennünket. Jólesett futni. Nem akartam még hazamenni, mert otthon csak újabb gondok várnak. Ennek ellenére, azért jó volt újra látni a hatalmas házat. 

      Éjszaka volt már, mire hazaértünk. A többiek jórészt a saját szobájukban tartózkodtak. Én is fel akartam menni a saját szobámba, de Layla megállított. 

      - Lucy, ígérd meg nekem, hogy egyedül nem mégy túl messzire a háztól! 

      - Megígérem. De miért is nem mehetek el túl messzire? – már megint idiótának éreztem magam, mert a gondolatmenetemet tekintve mindig egy lépéssel Layla mögött jártam. 

      - Egyszerű: Úgy láttam, hogy Kate-nek szúrod a szemét, nem tetszik neki, hogy benned mennyi lehetőség van, és az első adandó  alkalommal el akar tenni láb alól. 

      - Aaazt hiszem, oké. Most…felmegyek – Layla-nak sikerült megint kellőképpen összezavarnia. 

      Időközben eszembe jutott az előző incidens, amit mindenképpen el akartam felejteni. Amikor May-t láttam bizalmasan nevetgélni Ben-nel. A féltékenység elkezdett mardosni, és azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon hol van most Ben. 

      A következő napok a szokásos menetrend szerint zajlottak, bár néha azon kaptam magam, hogy már megint Ben-en töprengtem. De azért volt olyan alkalom is, amikor sikerült egy rövid időre elfelejtkeznem róla. Például amikor Pete-tel kellet gyakorolnom. Pete-t azért szerettem a legjobban, mert mindig meg tudott nevettetni, így a „harcunk” is egy kicsit viccesre sikerült: 

      - Hé Lucy! A savanyú káposzta nem olyan savanyú, mint amilyen te vagy, már bocsánat az emberkajás hasonlatért – csipkelődött Pete, a saját viccén nevetve. 

      - Azért fogadni mernék, hogy levernélek, még savanyított állapotomban

is – vágtam vissza neki. 

      - Lássuk! – szólalt meg Adam, aki szerette, ha valami akció van, még ha az két lakótársa verekedése is. 

      - Oké, de csak te fogod a végén megbánni. Engem sose verne le egy lány. 

• Tudod, majd meglátjuk, hogy ki nevet a végén.

Pete begörbített háttal közelített felém, én pedig előrébb hajoltam, egyenlőre védekezésre felkészülve. Ám amikor igazán közel ért volna hozzám, támadásba lendültem, és egy fának löktem Pete-t. 

      - Nos, nem gondolod hogy újra kellene gondolnod a lányokkal való verekedésről alkotott nézeteidet? 

     - Talán. Majd egyszer, ha ráérek – Pete duzzogott, de nem bántam, hogy én győztem, legalább leszáll a magas lóról. 

     - Mint ha nem lenne elegendő időd… - szólt közbe vigyorogva Chris. Úgy tűnt, hogy Chris kijelentésén Adam felkapja a vizet. 

     - Hát nincs is időnk, Chris! Layla állandóan harcoltat minket! Hol van ő ahhoz, hogy megmondja, hogy mit és hogyan csináljak? Ha ő nem lenne, békében élhetnénk emberként. De neki szét kellet rombolnia az egész életemet. Utálom ezt az egészet! – Adam annyira dühösnek látszott, hogy elkezdtem félteni mindent, ami a környéken van.  

     A lányok közül kétségkívül May volt a legerősebb, de a srácokkal ő sem vehette fel a versenyt. Adam mindenkinél erősebb volt, és még ott volt az a kissé ijesztő képessége, hogy egyetlen érintésével óriási fájdalmat tudott kelteni bárkiben, rajtam kívül. Ekkor vettem észre, hogy Layla előrébb lépett. Természetesen ezt nem hagyhatta szó nélkül. 

     - Adam! Nagyon sajnálom amit tettem, de muszáj volt! Van egy feladatom. Teljesítenem kell! – mondta teljesen higgadtan Layla. 

     - Sajnálod? Képzeld én is! Még hogy muszáj volt! Mégis ki kötelezett rá? – Adam kezdett egyre ingerültem lenni. Most már komolyan aggódtam.  

     Iszonyatos pech, hogy Nate és Alicia éppen vadászni vannak, bár őket is meg lehet érteni, mert kicsit kettesben akartak maradni. Mégis Nate-re lett volna szükség, hogy lecsillapítsa Adam-et. 

     - Engem is megérthetne valaki, nem gondolod? Mert nekem ez annyira csodálatos érzés? Te is foglalkozhatnál mással is magadon kívül! – most már Layla is közel állt az ordibálás határához. 

     - Éppen azt csinálom! Mindenkivel foglalkozom! Mindenkivel, akivel ugyanazt tetted, mint velem! Te viszont egy önző dög vagy, Layla! Velünk nem törődsz! Nem jelent sokat neked az életünk! Majd harcolnunk kell valakik ellen, akik valószínűleg sokkal tapasztaltabbak, mint mi, és ha megölnek minket, neked az sem fog számítani, majd megharapsz megint valakiket, és majd őket is betanítod. Ilyen egyszerű az egész! És tévedsz, én nem a saját, jelentéktelen létezésemet féltem, az nekem mindegy, de nem akarom, hogy a többiek is így végezzék. – Adam-en látszott a szikrázó düh.  

     Egy pillanatra elgondolkoztam. Adam–et mindig is kedveltem, és be kellett látnom, hogy egy kicsit tényleg igaza van. Próbáltam megérteni Layla-t, de a lényem nagyobbik része Adam felé húzott. Belenéztem Ben gyönyörű szemeibe, és úgy láttam, hogy ő is azon tépelődik, hogy kinek adjon igazad. 

     - Én tényleg nagyon sajnálom, srácok. Nem tudjátok, hogy mennyire megszerettelek benneteket, és hogy milyen jó, hogy már nem vagyok egyedül – Layla hangjában mindenféle érzelem volt, mégis mosolygott. 

     - Jajj, hogy oda ne rohanjak! Most játssza itt a meghatódottat, de ne higgyetek neki, csak be akar csapni minket, nem fogja bánni, hogyha meghalunk, márpedig az fog történni velünk. – Adam látszott, másodpercek kérdése, hogy ne ugorjon Layla torkának. 

     - Jajj, te meg ne képzeld magad mindenkinél okosabbnak! Most azért remélem elégedett vagy magaddal. Sikerült ellenem fordítanod a többieket. Nem kellene ilyennek lenned! – Layla-n is látszott a feszültség, de ő jobban ura volt önmagának, mint Adam. 

     - Milyennek, te dög? – vicsorogta Adam, miközben támadó testhelyzetet vett fel. Ha eddig aggódtam, akkor most már nem tudom, hogy mi a legjobb kifejezés az érzelmi állapotomra. 

     - Hogy neveztél engem? Hogy merészeled ezt mondani rám? Hogy képzeled…??!! – Layla is előrébb hajolt. 

     Tudtam, hogy valamit tennem kell. Nem hagyhatom, hogy ezek ketten itt széttépjék egymást. A többiek csak néztek, és láttam rajtik, hogy nem igazán tudták, hogy kinek a pártjára álljanak. Annyira értetlenül álltak ott, hogy biztos voltam benne, hogy nem fognak tudni időben közbelépni. Nekem kell valamit tennem… 

     - Igen, jól hallottad amit mondtam! Egy utolsó szemét és aljas dög vagy! – Adam, úgy ordított, ahogy vámpírt még nem hallottam. 

     - Nem gondolod, hogy mindennek van határa…- sziszegte Layla. 

      A következő pillanatban Layla elrugaszkodott a talajtól, és rávetette magát Adam-re. Cselekednem kellett… 

      Odarohantam kettejük közé, és igyekeztem szétválasztani őket. 

• Ebből elég! Nem gondoljátok, hogy hihetetlenül gyerekes, amit csináltok! Másképp is meg lehetne oldani a problémáitokat. Mi lenne, ha később higgadtam megbeszélnénk.

• Egyedül neki van problémája! – mutatott Layla Adam-re.

• Ez nem csak az én problémám. Ráadásul tudom, hogy nekem van igazam! Ugye Lucy? – Adam bizakodón, de kérdőn nézett rám, válaszra várva.

• Ééén…én nem tudom....- nem tudtam, hogy mit mondjak. Valakit így is, úgy is elárulok, ördögi kör volt az egész.

• Megmondtam! Most még Lucy-t is ellenem akarod fordítani! Nem szégyelled magadat? – most már Layla is ordított, bár nem olyan hangosan, mint Adam.

• Nem fordítok én senkit se ellened! Te magad teszed azt! – kiáltotta Adam.

• Most majd megmutatom…- morogta Layla.

Layla, mit sem törődve azzal, hogy én is ott vagyok, megint Adam-et támadta. Az ütésből, amint Adam-nek szánt, nekem is jutott. Egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyom, aztán már csak azt láttam, hogy egy verekedés kellős közepébe csöppentem. Aztán az egyik másodpercben még láttam, ahogy Adam lendíti a karját, és azt is észleltem, hogy Layla túl messzire került, így lehet, hogy ez is rajtam fog csapódni. Már nem tudtam arrébb menni, nem volt már annyi időm. Vártam, hogy összeessek Adam hatalmas ütésétől, de helyetett valami védelmezően puhát, és meleget éreztem magamon.  

      Ben rohant közénk, és elrántott az útból, mielőtt az egész megtörtént volna, aztán felém hajolt, hogy megvédjen az ütésektől.  

Ez rosszabb volt….Rosszabb, min ha engem ért volna. Csak azt szerettem volna, hogy Ben-nek ne essen baja. És hogy majd meg tudjam neki köszönni, hogy újból megmentett.