Forróság volt. Soha ilyen meleg még nem volt itt, de a nap nem sütött csak délben és utána egy kicsit. Noémihez mentem, ő már várt rám a kapuba.    (Mindig együtt megyünk.)

• Szia!- mondta jókedvűen.
• Szia!- mondtam én is, és mosolyogtam.
• Hogy vagy?- kérdezte.
• Jól. És te?
• Én is, csak ne lenne ilyen meleg.
• Hát igen. Te tudod mikor volt utoljára ilyen meleg?- kérdeztem kíváncsian.
• Anyu azt mondta, hogy 18 éve lehetett utoljára ilyen meleg. - mondta és ezzel tisztáztuk ezt a kérdést.
• Mi van, elfelejtetted a…- kicsit haboztam- a Twilightot?
• Nem!- mondta szigorúan.

És az út többi részét úgy tettük meg, hogy, ő mondogatta, hogy milyen helyes Edward Cullen. Ezt a csevegést addig nem fejezte be ameddig a suli előtt parkoló autókat észre nem vette.

• Aszta!- mondta csodálkozva.
• Mi az? Még soha nem láttál ilyen autókat?- kérdeztem.

És én csak akkor néztem fel, amikor azt válaszolta:

• Nem!

És amit láttam én magam sem akartam elhinni, négy autó, de nem akármilyen: egy Volvo, egy BMW (piros, sportkocsi), egy Porsche (sárgaszínű volt) és egy Mercedes (feketeszínű volt). Nekem már színét tekintve is a fekete Mercedes lett a kedvencem. Imádtam a gyorsaságot és a kedvenc autómárkám a Mercedes volt.

• Neked melyik tetszik?- kérdezte kíváncsian.
• Aaa…- nem bírtam válaszolni, de utána végre sikerült megtalálnom a hangomat- nekem a Mercedes tetszik- mondtam, mintha természetes lenne, majd gyorsan hozzátettem- És neked? Neked melyik tetszik?
• Hát nekem az a piros BMW- mondta Noémi és elindult az autó felé. Vagy tíz percig álltunk és néztük majd hirtelen megszólalt:
• Nekem annyira ismerősek ezek az autók- mondta és rögtön megkérdezte, hogy: - Neked nem ismerősek?
• Nem! Miért? Kéne, hogy az legyen?- kérdeztem.
• Nem, nem- mondta- most már kezdem sejteni, hogy honnan ilyen ismerősek, bár nem vagyok benne biztos. – hozzá tette, és úgy mosolygott, mint amikor a Twilightról beszél.
• Véletlenül nincsen a Twilighthoz köze?- kérdeztem és előre féltem a választól.
• Hát… tulajdonképpen pont ahhoz van a legnagyobb köze. – mondta és mosolygott.

Sikerült az ajtóig eljutni. De megállt.

• Valamit mondanom kell. – mondta.
• Mi az?- kérdeztem.
• Háát, a tanárok busza leragadt, de szó szerint- kuncogott- és a suliba most buli van.
• Az nem baj. – legyintettem.

És amikor beléptünk a zene elárasztotta a testünket.

• Sziasztok!- köszöntött minket boldogan Fanni.
• Szia!- mondta Noémi.
• Szia!- mondtam.
• Nem azt mondtad, hogy buli van?- kérdeztem jobban mondva ordítottam.
• De!- jelentette ki Noémi.
• Akkor mi ez?- kérdeztem.
• Hát ez a buli!
• Most az egyszer igazán felnézhetnél. – mondta Fanni.

Mert nekem az egyik rossz tulajdonságom az, hogy nem nézek fel, hanem a padlót nézem, de csak akkor, ha valaki ismeretlennel találkozom. És most minden porcikám és az egyik „képességem” azt mondta, hogy kilenccel többen vagyunk.

• Ja, és Misi bácsi rád hagyta, hogy az új fiút felvedd az iskolába. – mondta Fanni.
• Nagyszerű!- mondtam kicsit mérgesen, de tulajdonképpen, mint ideiglenes igazgató-helyettes szerettem befolyni az iskolai ügyekbe. És csak azért ideiglenes, mert 3 hónap múlva elköltözöm, Forksba.
• Szerintetek úgy őszintén lesz itt valaki normális, aki megcsinálja az iratokat?- kérdezte egy számomra ismeretlen női hang kicsit idegesen.
• Rosalie!- szólt rá egy férfi, a hangja nyugodt volt, és mintha már hallottam volna nagyon régen.

„ Csodás legalább most már tudom, hogy hívják.”- gondoltam magamban. Hallottam egy halk kuncogást.

• Nyugi, Rose mindjárt itt lesz. – mondta egy másik nő, de a hangjában volt valami kedves.

Elindultam az iroda felé. Noémi és Fanni utánam jött.

• Tudod, Reb, Noémi csinált teszteket. – mondta Fanni.
• Aha. – mondtam, kicsit reménykedve, hogy nekem nem kell kiöltenem, de ez a nullával volt egyenlő. Sajnos.
• És most majd neked kell kitöltened. – utasított.

A kezembe nyomott két féle tesztet: az egyik a Twilightról, a másik a szerelemről és a Twilightról szólt. A táskámban kutattam a kulcsom után.

   - Megvan. – mondtam és nagyon örültem a kulcsnak, ami az igazgatói irodának, vagyis az ajtónak kulcsa. És akkor halk nevetést hallottam a hátam mögül.

   - Reb, itt van a barátnőd. – mondta Noémi.

   - Ki?- kérdeztem.

   - Jane. –  mondta és hirtelen mellette termett az emlegetett személy,

   - Szia!- mondta boldogan és oda sietett hozzám, a kezemből kivette a két tesztet és elmosolyodott.

   - Láttad már a filmet?- kérdezte kíváncsian.

   - Nem. –  vágtam rá.

   - Akkor olvastad a könyvet?- kérdezte kíváncsian.

   - Nem. –  mondtam.

   - Akkor, hogy fogod kitölteni? Mert talán az első kérdésre tudod a választ.

   - Miért mi az első  kérdés?- kérdeztem és elindultam az ajtó felé.

• Milyen képességet választanál?- kérdezte. – térutazás, múltba utazás, vagy valamelyik Twilight szereplőé. – várt a válaszra.
• Múltba utazás, ez csak természetes. – mondtam.
• Tudom azért jelöltem be azt.
• Hé, az, az én tesztem.
• Szeretnéd egyedül kitölteni?
• Nem! Én egyáltalán nem akarom kitölteni!
• Jah, az más. Jöhet a következő kérdés?
• Aha, de erre a kérdésre is válaszoltál?
• Nem, mert nem tudom, hányat lehet megjelölni.
• Mi a kérdés?
• Ki a kedvenc szereplőd?- olvasta, és felnézett, az arcomon meglepettség látszódott.
• Kik közül lehet választani, csak sorold fel őket. – mondtam.
• Mert csak be akarsz össze-vissza X- ellgetni?
• Az volt a terv.
• Rendben felsorolom és utána elmondom, hogy ki-kicsoda.
• Jó. – mondtam türelmetlenül.
• Emmett, Rosalie, Alice, Jasper, Esme, Carlisle, Edward, Bella – egy kicsit elhallgatott majd folytatta – Jacob, Renesmee.

A sírás kerülgetett az utolsó két névnél és még a bömbölő zene sem segített (Bella’s Lullaby).

• Hát akkor kettőt biztosan és lehet, hogy még egy párat megjelölök.
• Akkor kezdhetem a leírást, hogy kik ők?
• Igen.
• Emmett, magas, izmos, fekete hajú, Rosalie kedvese. Egy medve akarta megölni, de Rosalie rátalált és haza vitte Carlislehoz, aki átváltoztatta.
• Rendben, csak az utolsó két személyt nem tudom.
• Rosalie, magas, szőke hajú. Rosaliet az akkori jegyese és barátai megverték és ott hagyták az utcán meghalni, de Carlisle megtalálta és átváltoztatta.
• Aha, ha lenne valami fogalmam arról ki az a Carlisle.
• Nyugi. Alice, kicsi, fekete hajú. Őt egy öreg vámpír – ezt a szót hangsúlyozta – változtatta át, mert egy James nevű vámpír aki mellesleg nyomkövető is volt meg akarta ölni.
• És mi történt ezzel a Jamesszel?
• Ööö… hát… tudod mit? Olvasd ki az első könyvet és megtudod. – mondta és vöröslő szeme hirtelen feketévé vált.
• Rebecca!- kiáltott Noémi.

A másik aulába két fiú  verekedet össze. Kristóf és Vekas, Vekasnak vérzett az orra, de felállt. Közéjük futottam. Kristóf egy nagyot lendített ökölbe zárt kézzel és a következő pillanatban egy nagy reccsenés hallatszott, de tényleg nagy és hangos. Mindenki engem nézett.

• Mi volt ez a nagy reccsenés?- kérdezte mindenki.

Vekast arrébb toltam és egy zsebkendőt vettem elő. Kristófot, pedig a többiek nyugtatták le. Mikor mindenki lenyugodott visszamentem a másik aulába a többiek pedig folytatták a bulizást. Jane szeme még mindig fekete volt.

• Jane, jól vagy?- kérdeztem aggódva.
• Igen. – mondta nyugodtan.
• Hol voltál?- a hátam mögül egy női hang kérdezte.
• Szívtam egy kis friss levegőt. – mondta egy fiú bársonyos hangon.

Nem tudtam megállni, hogy a hang irányába ne forduljak és a romantikus háttérzene még nehezebbé  tette.

Nem akartam hinni a szememnek. Egy magas, fekete hajú fiút láttam. Egy ing volt rajta és farmer gatya. Hát igen én egy érdekes ”lény” vagyok, harmadolva vagyok: ember, vámpír: a képességeim: gondolatolvasás, emlékezet kitörlés, a vér illatának elrejtése, gondolataim elrejtése, a rám bocsátott fájdalom, Jane képességének visszaverése, meg tudom ütni a vámpírokat, embereket és vérfarkasokat úgy, hogy fájjon és a legjobb a térutazás. Vérfarkas: gyors és erős vagyok és egy vérfarkasos dolog a bevésődés ezért nem néztem fel soha, féltem.

• Te vagy az új fiú?- kérdeztem, de akkor már csak egy férfi állt a fiútól nem messze.
• Igen. – mondta a bársonyos hangján és elmosolyodott, de nagyon aranyos volt.
• Kire vársz? Vártok?
• Valakire, aki elintézi a papírokat.

Hoppá, szóval rám.

• Akkor azt hiszem rám. – mondtam és elpirultam. – akkor menjünk be. – mondtam és a jobb kezemmel elkezdtem keresni megint a kulcsot, vagyis csak akartam, mert a kezembe belenyilallt egy erős fájdalom. És ezt nem csak én vettem észre.
• Mi volt az a hatalmas reccsenés?- kérdezte és a mellette álló szőke hajú férfi, aki olyan volt, mint egy modell kérdőn nézett rám.
• Hát, én azt hittem, hogy nem volt, olyan hangos, de… - felemeltem a jobb csuklómat óvatosan és a,    másik kezemmel rá mutattam.
• Aszta – álmélkodott a fiú – nem fáj?
• Ki lehet bírni. – mondtam meggyőzően.
• Jane.
• Igen?- felnézett, mert a tesztet nézte.
• Jasper jön. – mondtam és mosolyogtam.
• Tényleg. Jó a memóriád.
• Tudom. – jelentettem ki mintha az emberek memóriája kitűnő lenne.
• Jasper, magas, szőke hajú. Őt egy Maria nevű vámpír változtatta át, de Jasper egy idő után nem bírta a kegyetlenséget és elment. Szóval Jasper az elején nem volt vega, de találkozott Aliceszel és utána együtt felkeresték Carlislet és a családját.
• Aha. Most már csak azt kéne tudnom ki az a Carlisle.
• Jól van, na, még van Esme és utána jön. – mondta. – Esme, középmagas, barna hajú, szeretetre méltó anya személyiség. Esme leugrott egy szikláról bevitték a kórházba és azt mondták meghat, de Carlisle észrevette, hogy még él és átváltoztatta, majd feleségül vette.
• Rendben. És most végre megtudom ki az a Carlisle.
• Igen, de én nem akarom megbántani, de ő a legalacsonyabb, szőke haja van, és a történetét olvasd el, mert egy egész fejezet van róla. Ja és őt is be fogod jelölni.
• Miért?- kérdeztem.
• Mert a teljes neve dr. Carlisle Cullen. – amiikor kimondta azt, hogy dr. akkor kezdtem sejteni mire gondolt. És akkor, amikor az mondta Cullen, akkor döbbenten néztem.

„Akárcsak az új fiú.”- gondolta Jane.

• Cullen? Miért mondtad, hogy nem akarod megbántani? Cullen, mint az új fiú?
• Először is megszegted az ígéreted. Másodszor igen Cullen. Harmadszor, nézz hátra.

Hátra néztem és csak most vettem igazán észre, hogy a fiú mellett álló szőke hajú férfi, hogy néz ki.

Szőke haja rendezet volt, kedvesen, de ugyanakkor értetlenül mosolygott. Egy fekete vékony pulcsiszerű ing volt rajta és farmer. Elállt a lélegzetem. A fehér bőrét nem is mondtam még.

• Jól vagy?- kérdezte barátságosan.
• Igen. – mondtam – csak… nem ilyenek képzeltem… hagyjuk. – jelentettem ki. A hangja, olyan ismerős volt, mégsem tudtam honnan.
• Nem akarlak siettetni, de nekünk még haza is kell mennünk. – mondta.
• Forksba. – mondtam.
• Rebecca!- kiáltott rám Jane.
• Jól van, na, de csak a mai nap kezdtem megszegni.

„Ja, persze.”- gondolta Jane.

• De tényleg. – bizonygattam.

Aztán eszembe jutott, hogy elfelejtettem bemutatkozni. Elnézést kértem majd bemutatkoztam:

• Rebecca Lillian… - de tovább nem mondtam direkt.

Az új fiú kezet rázott velem, majd azt mondta:

• Örülök, hogy megismerhettelek Rebecca. Én Cristopher Cullen vagyok. – és mosolygott, olyan lélegzet elállítóan tudott mosolyogni.

Utána a másik férfi rázott kezet velem, de úgy, mint régebben a finom úri hölgyeknek szoktak.

• Dr. Carlisle Cullen vagyok, de kérlek szólíts Carlislenak.
• Rendben, Carlisle. – mondtam. – Menjünk be az irodába.

Előre engedett és bementünk az irodába: én, Jane, Carlisle és Cristopher. Elkezdtem keresni a papírokat, de csak az egyik kezemet használtam. Nem találtam.

• Misi bácsi nem csinált balesetit, de a másik papírt nézd meg a te fiókodba. – mondta Jane és közben a tesztemet töltötte.
• Megvan. Köszi, Jane. – mondtam.
• Semmiség. De itt van egy kérdés. Mondhatom?
• Aha.
• „Ki tetszik? Vagy ki be vagy SZERELMES?”- kérdezte.
• Kik közül lehet választani?- kérdeztem.
• Edward, Jasper, Emmett, Carlisle, Jacob. – mondta.
• Hát Jacob biztos nem, fúj még belegondolni is rossz, őt megcsókolni?! De semmi bajom vele.
• Hát igen megcsókolni, te, bárkit? Mondjuk, helyedbe én se csókolnám meg Jacobot.
• Megcsókolnék egy embert csak, hogy tudd. De inkább írd oda a következő nevet alulra, Cristopher Cullen. – elvörösödtem, de egyáltalán nem izgatott mit gondol rólam.

„Engem? De miért? Nem értem.”- gondolta Cristopher.

• Majd egyszer megérted. – mondtam és egyszerre egymásra mosolyogtunk. Csak úgy szikrázott körülöttünk a levegő, de ő még nem tudta miért.
• Carlisle. – mondtam.
• Igen?- kérdezte.
• Erre ne is gondolj, kérlek vagy kénytelen leszek kitörölni. – kértem.
• Rendben, de Edward…
• Gondolj a legbensőbb helyre, ahol csak te tudod, hogy miről volt szó, és add ide a kezed. Ha majd arra helyre gondolsz, emlékezni fogsz, de csak te.
• Rendben.
• Kérem a kezed. – mondtam.

Megfogtuk egymás kezét, behunytam a szemem és arra koncentráltam, amire ő, majd kinyitottam a szemem és azt mondtam:

• Amit most hallani vagy látni fogsz azt mind arra a helyre koncentrálva tudod visszahozni az emlékeket és csak akkor fogja Edward hallani, ha te azt karod. De csak 3 hónap múlva. – mondtam.
• Rendben. Megígérem
• Köszönöm. – mondtam hálásan. – Most akkor töltsük ki az iratokat.
• Jó. – mondta egyszerre Jane, Carlisle, Cristopher.
• A tanuló neve?
• Cristopher Cullen. – mondta Cristopher
• Született?
• 1992. szeptember 24.
• Boldog szülinapot!
• Köszi.
• Apja neve?
• Dr. Carlisle Cullen. – mondta Carlisle.
• Született?
• Hát, akkor még nemigen jegyezték fel, de az 1640-es években. De ugye nem ezt akarod írni?
• Nem. Hanem arra gondoltam 1973. október 4. Jó?
• Persze.
• Anyja neve?
• Esme Anne Platt Evenson Cullen – mondta Carlisle.
• Született? 1975. március 21. Jó?
• Hogy csinálod?
• Mit?
• Honnan találsz ki születés dátumokat?
• A fejemből, a fejedből, Cristopher fejéből és Jane fejéből. Janenek is én csináltam.
• A fejünkből?
• Igen. Például a márciust Cristopher gondolta ki.
• Értem. – egy kicsit elgondolkodott. – És te mikor születtél?
• Én 1993. július 10. születtem, de ez valós. – csibészesen mosolyogtam.
• Szóval 17 éves vagy.
• Igen.
• Rebecca! Múltkor még nem volt ennyi. – mondta meglepődve Jane és hirtelen kikapta a fiókot.
• Jah, hogy, az. Történt egy két dolog azóta. – mondtam.
• Na, de ennyi minden?
• Olvass bele!
• Jó! Akkor az első, tömegverekedés: kéztörés…
• Ezt nem én írtam be.
• Sejtettem. És ezt? Nagyon-nagyon magas láz.
• Ezt sem.
• Hány fokos?- kérdezte Carlisle.
• Mondhatom?- kérdezte tőlem Jane.
• Mond!- jelentéktelenül mondtam.
• 48˚C-os láz. – mondta kiakadva Jane.
• Mennyi? 48˚C-os?- kérdezte elképedve Cristopher. Carlisle rám nézett ő valamit tudhatott.

„Ez érdekes, ilyen magas láza csak a vérfarkasoknak szokott lenni.”- gondolta Carlisle. És én lesütöttem a szemem. Cristopher is hallotta, és hirtelen megszólalt:

• Lehet, hogy csak elromlott - miközben mondta rám nézett és bátorítóan mosolygott rám
• Lehet. – mondta Carlisle és Cristopherre nézett.

Janenek is leesett, hogy mit mondott.

„Bocsi, elfelejtettem.”- miközben ezt gondolta rám mosolygott.

• Na, akkor azt hiszem végeztünk. Csak még egy kérdést. – mondta Carlisle.
• Rendben. – mondtam.
• Itt mindig buli van?- kérdezte aggódóan.
• Nem, csak a tanárok elmentek vakációzni és amúgy is egy lánynak ma van a szülinapja.
• És mit fogtok csinálni?
• Megnézni az Eclipset. – mondtam kedvtelenül.
• Nem szereted?
• Hát, az igazat megvalva még soha nem láttam semelyik részt és nem is olvastam a könyvet.
• Ne, Vekas, ne csináld!- hallottam az ajtó előttről Tina hangját.

És a következő pillanatban, Vekas betörte az ajtót nekem támadt. A nyakamat megragadta és neki, nyomott a falnak.

• Miért kellett beleavatkoznod? Most megfizetsz.

A kezében észre, vettem egy nagy kést, a következő pillanatba a kést az oldalamba szúrta, majd utána kitépte onnan.

• Ki innen!- ordítottam. – Jane, sajnálom, de te is menj, kérlek. – mondtam kicsit lágyabban, közben a sebemet fogtam.
• Ki bírom. Te is kibírod, és én, nem hagylak cserben.
• Nem vagyok, olyan erős, nem tudom megvédeni a többieket.
• Hagy segítsek. – hirtelen mellettem termett Carlisle és óvatosan átkarolt.
• Hogy csinálod? Hogy… - eddig jutottam el és összeestem. Carlisle felkapott és lefektetett a kanapéra.
• Rebecca, kérlek még nem magyaráztál el sok mindent. – kérlelt Cristopher.
• Jane, van itt valahol elsősegélyláda?- kérdezte Carlisle. Jane odavitte a táskámat.
• Tessék, Rebecca táskája, de minden cucc benne van. – mondta Jane.
• Köszönöm.

Carlisle összevart és két percen belül magamhoz tértem. A jobb csuklómat oda nyújtottam neki.

• Na, nézzenek oda, csak nem azt akarod, hogy bekössem?- rám mosolygott.
• De. – visszamosolyogtam.

Bekötötte a kezemet.

• Köszönöm.
• Nincs mit ez a munkám.
• Mint nekem. – mondtam halkan.
• Tessék?
• Na, jó! Akkor elmondok még valamit a nevemből.
• Kíváncsian várom.
• Dr. Rebecca Lillian, de a dr.-t nem használom.
• Na, mik ki nem derülnek.
• Cristopher van testvéred?- gyorsan eltereltem a szót.
• Van. – mondta.
• Nekem nincs. – mondtam szomorúan.
• De még lehet, nekem meg nem a vérszerinti testvéreim.
• Tévedsz.
• Kérlek, felejtsük el ezt a témát. – kérte Jane.

„A vámpíroknak vannak hormonjaik?”- kérdeztem a gondolataimban.

• Miért érdekel?- kérdezte Cristopher és közben nevetett.
• Tudtam. – mondtam.
• Mit?- kérdezte Carlisle.
• Azt, hogy hallgatózik, de ezért még megfizet. – mondtam.
• Miért? Talán, megütsz?- nevetett Cristopher.

Janenel egymásra néztünk és elnevettük magunkat.

• Ezt nem kellett volna. – mondta Jane.
• Ugyan Jane, mi történhet?- kérdezte Carlisle.
• Amúgy nem tudom. Ne engem kérdezz. – mondta Cristopher rám nézett és a fejével Carlislera mutatott. – Üss meg!
• Örömmel. – mondtam vigyorogva és elindultam felé. Felemeltem a jobb kezem.
• Rebecca!- szólt rám Carlisle. – Ne azzal!

És akkor a bal kezemmel megpofoztam Cristophert.

• Áu!- kiáltott fel és az arcát fogta.
• Fájt?- kérdezte Carlisle.
• Igen. – mondta Cristopher. – Nagyon.
• Bocsi, nem akartam erősen, e bal kézzel nem tudom fékezni az erőmet. – bocsánat kérően néztem.
• Megbocsátok. – mosolygott.
• Én még nem értem. – szólalt meg Carlisle. – Remélem, egyszer elmondjátok, de nekem mennem kell. Rebecca – rám nézett és mosolyogott – örülök, hogy megismerhettelek és remélem, még találkozunk.
• Én is nagyon örülök és lehet, hogy még találkozunk.

A nap többi részét az Eclipse nézésével telt. Közben Jane is elment csak én és Cristopher maradtunk, meg a többiek.