„-Édesapám, elmehetnénk játszani a testvéremmel a rétre? - kérdezte könyörgő szemekkel a 10 éves kislány.

-Persze, azzal a feltétellel, hogy nagyon vigyáztok egymásra és magatokra. – mondta az édesapa melegen mosolyogva

-Úgy lesz! – vágták rá egyszerre a gyerekek, majd elszaladtak a rét irányába a jól ismert ösvényen.

Az apa büszkén nézett utánuk, hogy milyen csodálatos gyermekek maradtak itt neki felesége elvesztése után.” 

Jane szemszöge

-Megy! – kiáltott fel Alec mosolyogva, majd egy nagyot rúgott a labdába, ami immár szélsebesen szállt felém.

Olyan gyorsan jött, hogy megijedtem és félre ugrottam előle, miközben felsértettem a tenyeremet és a térdemet.

-Jaj ne! – szisszent fel Alec amikor a labda után nézett a sötét erdőbe, majd odaszaladt hozzám és felsegített. – Sajnálom. Jól vagy hugi? –  kérdezte aggodalmasan.

-Persze – amint rám nézett már tényleg nem is éreztem iménti sérüléseim helyét, épp ezért már nem is fájt. – Nagyon sajnálom, hogy nem kaptam el. Utánamegyek. – mondtam és el is indultam arra, amerre a labdát véltem, de Alec szorosan csuklómra fonódott keze megállított.

-Ugye nem gondoltad komolyan, hogy hagyom, hogy egyedül elindulj a labda után? – mondta, majd kézen fogva velem indult el az erdőbe.

Már vagy 3 órája kerestük a labdát, de sehol nem találtuk. Kezdtünk kétségbeesni, mert már az erdő közepén voltunk, nem találtunk vissza a rétre.

Most már nem számított a labda, csak haza szerettünk volna végre érni, hogy együnk, és a meleg kandalló mellé bújjunk, ugyanis ahogy egyre később van, egyre hidegebb is lesz.

Már jó ideje kerestünk kiutat az erdőből, amikor megláttunk egy nénit, a fának támaszkodni.

-Sziasztok kicsikéim, - mondta bájosan. – éhesek vagytok?

-Igen. – mondtuk egyszerre testvéremmel.

-Gyertek utánam.

Nagyon éhesek és fáradtak voltunk, ráadásul fáztunk, így nagyon szívesen követtük a nénit, aki ezt felajánlotta. Kis idő gyaloglás után egy házhoz értünk, ahonnan finom illatok szállingóztak.

-Gyertek be kedveseim. –  mondta a néni még mindig mosolyogva. Vajon mitől ilyen boldog? – Kértek sütit?

-Igen - vágtuk rá  ismét egyszerre testvéremmel.

-Rendben. Várjatok kérlek itt kedveseim. – mondta, majd elment a szoba irányába, ahonnan jó illatok jöttek. – Itt is van. – hozta be egy tálcán a nekünk szánt sütit.

-Inni is kértek?

-Igen. – mondtuk, majd egy másra mosolyogtunk Aleccel.

-Hozom. – mondta majd ismét felpattant. Amíg el volt mi mohón faltuk a sütit. – Tessék. – adta kezünkbe az italt.

-Miért segít nekünk? – kérdeztem kíváncsian.

-Megesett a szívem rajtatok és olyan aranyosak vagytok.

Láttam, ahogy Alec a szájához emeli a poharat, mire elejtettem az enyémet. –Ne idd meg! – kiáltottam fel, amikor megláttam, hogy az ezüstszínű innivaló elkezdte kimarni a padlót.

-Megiszod! – kiáltott fel a nő eltorzult arccal.

Ebben a pillanatban éreztem magamban, azt az erőt, amit mindig is utáltam magamban, de most kifejezetten örültem ennek az erőnek.

Belenéztem a nő szemébe, mire hangosan zihálva rogyott a földre.

Ekkor az ajtó porrá  törve csapódott ki, és egy férfi lépett be rajta. Már meg is bántam, hogy a férfire, és vele érkező nőre pillantottam, mert hallottam, ahogy a gonosz néni abbahagyja a zihálást és Alec felé kezd futni.

Ekkor azonban a nő  ájultan roskadt össze.

-Ezt melyiktök csinálta? – kérdezte a férfi, akinek, te szent isten… vörös szeme volt.

-Én voltam. – mondta Alec bátran, és lágyság volt a szemében, amit nem értettem.

-Értem. És amikor bejöttünk?

-Az én voltam, és ha nem hagynak békén magukkal is megtesszük.

-Ne aggódjatok, nem bántani jöttünk titeket. – most értettem meg Alec lágyságát. A nő pontosan olyan volt, mint amilyennek édesanyámat láttam utoljára, egy apró eltéréssel. A szeme neki is vörös volt.

-Igazad volt. – szólalt meg a férfi is. – Tényleg elképesztő tehetségek. Nagyon értékesek.

-De túl fiatalok.

-Elvisszük őket aztán majd még várunk 5 évet.

-Rendben. – mondta a nő aki kísértetiesen hasonlított anyánkra.

-Nem akarunk veletek menni, vissza akarunk menni apánkhoz. – mondta Alec mérgesen. Én személy szerint örülök, hogy valaki értékesnek talál, és megbecsül. Mindenki lenézett a képességem miatt. Most végre boldog vagyok, hogy értékes lehetek.

-Sajnos ezt nem ti döntitek el. Anyátok titeket kínált az apátok életéért cserébe.

-Tessék? – kérdeztük elképedve Aleccel.

1. az anyánk?

2. az apánk élete?

-Az anyátok vagyok. Aro – ez a férfi itt – segített megmenteni apátokat, cserébe, azt ígértem neki, hogy átváltoztathat titeket, és szolgáltok neki.

-Értem. – mondta Alec. – Ha apa élete a tét, akkor kívánsága számomra parancs.

-Add a kezed. - mondta a férfi. Aled engedelmeskedett.

-Remek. És te kisasszony, hogy döntesz? Leszel az én gyűjteményem gyöngye? – mondta nyájasan.

Lehet, hogy csak hízelegni akar, de mindig is arról álmodtam, hogy valaki értékesnek fog tartani. És most végre teljesült az álmom.

-Örömmel.

-Akkor elkérhetném a kezed?

-Igeis, mester. – a férfi ekkor döbbenten nézett rám, majd szélesen elmosolyodott. Megfogta a kezem, majd csókot lehelt rá.

-Akkor kérlek, gyertek velünk. – mondta, és mi követtük őket. 

Vége