Cynthia szemszöge

„-Neked bármit. Szeretlek. – mondta a fiú, majd elvesztettem az eszem, és csak a vágyamra tudtam gondolni, és hogy ez kielégüljön…”

Már egy ideje csak pihegtem, amikor észbe kaptam.

Úristen mit tettem?

Halottnak kéne lennem.

De nem vagyok, sőt erősnek érzem magam.

Vámpír lettem volna?

Fogalmam sincs.

De azt tudom, hogy az elmúlt 2-3 órát élveztem.

Még szerencse, hogy az erdőben lakunk.

Nem tudom, hogy ki ez a fiú, de azt tudom, hogy inkább lennék öngyilkos, minthogy ezentúl nélküle éljek.

Meg akarom tudni ki ő.

Kinyitottam a szememet, de a látvány ami fogadott, valami orbitális volt.

-Mi a lócitrom? –  kérdeztem hangosan gondolkodva.

Mintha a harmadik világháború  robbant volna ki.

Az egész ház romokban hevert.

Széttört üvegcserepek, kettétört deszkák…

Falhoz lettem kenve.

Ezt mi tettük?

Mi?

Tényleg a fiú.

Lenéztem rá, de ő  csak kutakodva figyelt, mint aki bármelyik mozdulatával felbőszíthet egy alvó oroszlánt.

-Hogy hívnak? – kérdeztem magától értetődően.

Illetve, ami helyzetet illeti… Nos inkább hagyjuk.

Elkezdtem szégyellni magam.

-Alec, Alec Volturi. És téged hogy hívnak? – kérdezte valami furcsa fénnyel a szemében.

-Cynthia. Cynthia Brendon. Kérlek bocsáss meg, hogy így rád vetettem magam. – Kacsahápogóját! Mi van, ha van barátnője, vagy csak egyszerűen nem akart engem? Én meg egyszerűen rávetettem magam.

-Semmi gong. Mondtam, hogy neked bármit. – mosolygott édesen a kisfiús angyalarcával, nekem meg melegséggel telt meg a szívem.

-Én akkor is szégyenlem, hogy ilyen voltam. Sose voltam ilyen heves, vagy túlfűtött. – bár volt, hogy néha nagyon fel tudtam kapni a vizet.

-Újszülött vámpírokkal ez megesik. – mondta, aztán mintha megijedt volna, hogy mi lesz a reakcióm.

-Tehát vámpír lett belőlem. – mondtam inkább kijelentve, mint kérdezve.

-Igen. – erősített meg.

-Hogyan? – kéreztem kíváncsian. Kicsit még hihetetlennek tűnt ez az egész.

-James elkezde kiszívni a véred, de leszedtem rólad, viszont a méreg már a szervezetedbe került, így átváltoztál.

-James… - nyögtem, és elfogott a félelem.

-Ne aggódj, többet nem megy a közeledbe. Ha átváltozik egy áldozat, az már nem érdekli őt.

-És Alice? – kérdeztem félve.

-Ő a nővéred igaz?

-Igen. – Tényleg nagyon féltettem.

-Vámpír?

-Igen.

-Akkor nem esik baja, ne aggódj.

-Rendben. – megnyugodtam. Valamiért minden szavát elhittem Alecnek.

-Gondolom, lenne még sok kérdésed, de most nem vagy szomjas? – kérdezte magabiztosan.

-A kaparás a torkomban? – kérdeztem arra, amit most éreztem meg igazán.

Bólintott.

Elkerekedtek a szemeim.

-Mi a gond? – kérdezte olyan féltéssel a hangjában, hogy ismét melegséget éreztem a mellkasomban.

-Akkor embert kell ölnöm? – kérdeztem néhány oktávval feljebbi hangomon.

-Nem muszáj, ha nem akarsz. Állatokat is ölhetsz. Legszívesebben én is így tennék, de a családom megköveteli az emberi étek fogyasztását. – mondta fintorogva.

-Ezt hogy érted? –  kérdeztem. Tényleg nem értettem egészen, és tényleg lett volna vagy millió kérdésem.

-Majd válaszolok minden kérdésedre, de előbb menjünk el vadászni.

-Még egy dolog… - érdeklődve nézett rám. – azt hogyan kell?

-Gyere, - mondta, majd maga után húzott a földről, és valahol a romok közül kiemelt egy nadrágot, és felvette.

Rámemelte tekintetét, majd rögtön le is sütötte. Hát ennyire utál, azért amit tettem, vagy mi a gond?

-Khm… ha nem öltözöl fel, még a végén én…én vetem rád magam. – mondta szégyenlősen, és kiszúrtam, hogy a nadrágja kezd szűk lenni.

Oh, hát ez a gondja? Kuncogtam magamban.

Rám veti magát.

Arra kíváncsi lennék.

Nos lássuk.

-Öhm… Van valahol egy patak, amiben megfürödhetnék, mielőtt felöltözöm? – kérdeztem állszégyenlősen.

-Pe…persze. – dadogta. Imádtam amikor ilyen édes.

Nem tagadhatom, teljesen belezúgtam.

-Elvinnél odáig? –  kérdeztem, majd kezembe vettem egy ruhámat, amiben régen sokat játszottam.

-Igen. Gyere. – mondta, majd hátat fordítva nekem elindult.

Na azt már nem.

Felkaptam egy szivacsot, és némi szappant, majd utána szóltam.

-Alec?

-Igen?

-Az elviszel odá-t úgy értettem, hogy felveszel, és viszel. – mondtam ismét  állszégyenlősen.

-Re…rendben. – mondta, majd felkapott, de nem nézett rám.

Szorosan a mellkasához bújtam, ami csodálatos illatú volt, és elképesztően izmos, majd becsuktam a szememet.

A szél a hajamba kapott, majd tíz perc eltelte után éreztem, hogy lelassítunk, majd lerakott a lábaimra.

Egy gyönyörű kispatakot láttam meg, amint kinyitottam szememet.

Azonnal belevetettem magam.

Itt az idő. Gondoltam.

-Alec? – kérdeztem.

-Igen? – kérdezte, láttam, hogy háttal állva várja mikor végzek. Gonoszan elmosolyodtam.

-Segítenél lemosni a hátam? – mosolyogtam magamban.

-Hát… - éreztem hogy kicsit vonakodik. Tehát hazudott, és nem is kíván engem?

De ekkor megéreztem, hogy a szivacs lágyan szántja a hátamat.

-Szeretlek. – mondta magától értetődően, mintha mindig is így lett volna, majd éreztem ajkait a nyakamon, amire kellemesen kezdett bizseregni a testem.

-Én is. – mondtam, mert már nem tagadhattam, hogy beleszerettem.

Szembe fordultam vele, majd ismét elvesztettem a fejemet.

Néhány órával később, - vajon miért tartott ennyi ideig – már a vadászaton is túl voltunk, majd kérdésekkel bombáztam, amikre készségesen válaszolt.

Teljesen beleszerettem.