Violet szemszöge

Tökéletes.

Alice, Edward és Criss úton vannak Forksba, hogy végre találkozzanak a többiekkel.

Hah, milyen könnyű  volt elhitetni velük, hogy azért maradok, hogy kis ideig legyen még valaki, aki felügyeli, hogy Cynthiáéknak nem lesz semmi baja.

De azért jobb ezt is tudni.

Tárcsáztam Alec számát.

-Halló? – szólt bele Cynthia. Nocsak, ha ő veszi fel… biztos jó éjszakájuk volt.

-Szia Cynthia, itt Violet. – mondtam annyira halkan, amennyire csak lehetséges volt.

-Szia, nem kell suttognod. – kuncogott. – Elintéztünk mindent, nem lesz semmi gond. Legalább is egy jó ideig biztosan. – mondta sejtelmesen, majd ismét felkuncogott.

-Valami frappánsat találtatok ki? – kérdeztem. – Csak mert nagyon vidám vagy valamitől.

-Hát így is mondhatjuk. – kuncogott fel megint.

-Fúrja az oldalam a kíváncsiság. – mondtam, mert a jókedve átragadt rám is.

-Hát, tudod az úgy volt,… - és elkezdte mesélni, én meg csak egyre vörösebb lettem.

-Azta. Te aztán,… huh. – mondtam, még mindig pirulva attól amit a telefonban hallottam.

-Na igen. És veletek mi újság? – kérdezte csevegő hangnemben.

-Megvagyunk. A többiek éppen vadászni vannak, csak én vagyok itthon. Illetve, ha érted, hogy mit takar a vadászni szó. – kuncogtam, és Cynthia is vette a lapot, majd ő is kuncogott egy sort.

-És te Crissel? Mi van veletek? – kérdezte.

-Hát, uhm. Szóval, én, vagyis mi jártunk, de már nem járunk. – mondtam zavarban.

-Az hogy lehet? –  kérdezte értetlenül. Valóban ritka, ha valaki nem jár együtt a szerelmével, főleg ebben a mesebeli lényekkel teli világban.

-Hát nem és kész.

-De hát látni lehetett rajtatok, hogy odáig vagytok egymásért. – mondta még mindig zavarodottan.

-Hát, majd megoldjuk valahogy. – kuncogtam fel, ami ezúttal nem volt szívből jövő.

-De Criss ott van valahol a közelben? – kérdezte továbbra is barátságosan.

-Nincs. – mondtam. – Miért?

-Hát csak úgy. Nos, akkor majd még beszélünk. Szia! – mondta.

Ideje felhívnom Aliceéket.

-Hallo? – szólt bele Alice.

-Alice? Minden rendben van Cyinthiáékkal, képzeld, … - és itt elmeséltem, amit Cynthia mondott.

-Uhh. – nyögte Alice.

-Osztom a véleményed. – mondtam mosolyogva.

-Nem is tudtam, hogy a húgom ilyen… huh. – mondta akadozva.

-Hát igen. – mondtam egyetértve. – És amúgy mi újság?... Alice? – kérdeztem, miután egy perce nem válaszolt.

-Szia Jasper vagyok. Sajnálom, Alicenek látomása lett.

-Oh semmi gond. Mit látott? – kérdeztem, és reméltem, hogy telefonon keresztül nem műnködik a képessége, hogy észre vegye, hogy feszült lettem.

Ha Alice lát valamit, olyat is láthat, amit nem kéne.

-Pillanat. – mondta, majd hallottam, hogy megkérdezi Alicetől, hogy mit látott, mire Alice elhadar valamit gyorsan, majd elkéri a telefont.

-Bocsi, csak néha letámadnak a látomások. Képzeld Alec meg fogja kérni Cynthia kezét! –  mondta boldogan.

Megkönnyebbültem. Egy pillanatra azt hittem, hogy lebukok.

-Hiszen ez remek! – örültem együtt a többiekkel a hírnek.

-Úton vagy már? –  kérdezte Alice.

Csak óvatosan a válasszal.

-Nem, még csak most indulok a repülőtérre. – mondtam óvatosan.

-Értem. És mikor érkezel? – mi ez a sok kérdés?

-Még nem tudom. Attól függ, hogy melyik gépet érem el. Mintha nem tudná! Hiszen jövőbe látó.

-Értem. Nos jó utat.

-Köszönöm. – mondtam. Végre indulhatok.

-Jaj várj! Téged akarnak kérni koszorúslánynak. És képzeld, Cynthia azt tervezi, hogy majd a te kezedbe dobja a virágot. – mondta kicsit fura hanggal.

-Értem. Kis fondorlatos. Vissza nem utasítanám, hogy én legyek a koszorúslány. –  mondtam, majd felnevettem, ismét nem szívből jövően. Ha túlélem, akkor ezer örömmel leszek majd a koszorúslány, és akkor Crisst is közelebb engedem magamhoz.

-Nocsak, nocsak. Mit látok én? – kérdezte mosolyogva, kiszakítva gondolataimból. Mikor akarja már abbahagyni a csevegést? – Ki fog Crissel nagyon közeli viszonyba kerülni? – kérdezte mosolyogva.

-Nos, nagyon remélem, hogy én, más különben megölöm az illetőt. – mondtam.

-Mintha féltékeny lennél. – mondta.

Az előttem álló vámpírokra néztem, akik idő közben ideértek.

-Hát, talán egy ici-picit. – mintha csak az időt akarná húzni a kis energiabomba. Ekkor mintha csak a rajzfilmekben lennénk, képzeletben kigyulladt a kis villanykörte a fejem felett.

Időhúzás! Tehát mégiscsak látta.

A fenébe.

Nagyon remélem, hogy nem érnek ide hamar, mert különben még a végén valakinek baja esik.

A francba, hogy csak 1-2 órányira vagyok a háztól!

-Az azt jelenti, hogy szereted. Nem igaz? – kérdezte sötét hangon, mintha csak vádolna.

Tehát tényleg csak az időt akarta húzni.

-Igen. Alice, mindjárt megérkezem a reptérre. Azt hiszem le kell tennem szia. – mondtam.

-Várj! – hallottam még Alice kétségbeesett hangját, de már le is tettem a telefont.

Viszlát Alice. Remélem, hogy még látjuk egymást.

-Végre! – mondta az előttem álló nő. – Azt hittem, hogy már sosem hagyod abba a telefonálást a kis barátnőddel.

-De befejeztem...Juliette. – mondtam még.

-Remek. Nos, most, hogy elbúcsúztál, akár kezdhetjük is. – mondta mosolyogva. – Srácok… tépjük szét. – mondta sötéten, majd hat vámpír vált láthatatlanná, ezzel egyidőben a többi még látható vámpír is támadni kezdett…