(Teddy szemszöge)

-Csak hallomásból. – válaszolt a kérdésemre Stefani. – Te is vámpír vagy?

-Úgy nézek ki? – néztem végig magamon. Ez a csaj vagy nem látott még vámpírt, vagy nagyon hülye.

Újabb ütést kaptam tőle.

-A fenébe! – kiáltottam rá. – Hagyd már abba! Nem tehetek róla, hogy minden gondolatomat hallod!

-Lehet, hogy nem kellene ilyeneket gondolni. Én semmi rosszat nem mondtam rólad.

-Én sem…

-Csak gondoltál.

-Nem lehetne ezt valahogy kikapcsolni? – kérdeztem ártatlanul. Hátha…

Ez tuti nem normális. – hallottam magamban.

-Na látod! Most te szidsz engem.

Stefani csak a szemét forgatta.

-Szerintem nem lehet kikapcsolni. Ugyanúgy nem lehet kikapcsolni, ahogy a…

Majdnem elszóltam magam. Nem beszélhetek a falkáról.

-Falka? Mi van?

Stefani arcát a kezébe temette.

-Ez tényleg idegesítő. – hallottam tompa hangját a kezén át. – Azt hiszem, jobb lenne, ha őszinték lennénk egymáshoz. Jó?

Őszinték? Én eddig is az voltam. Na jó…nagyjából. De…várjunk csak! Ekkor esett le. Ő tud a vámpírokról és a családomról.

-Ki vagy te? – kérdeztem tőle.

-Azt hiszem, ezt én is kérdezhetném.

Teljesen úgy néz ki, mint apa. – hallottam újra.

-Úgy nézek ki, mint apád? – kérdeztem tőle hangosan.

-Ááááááh! – Stefani, aki eddig mellettem ült a fűben, most felpattant. – Ilyen nincs. Ezt meg kell szüntetnünk. Ez idegesítő! Biztos valahogy lehet befolyásolni.

-Nem biztos. Edward is mindent hall.

-Edward? Ő…róla hallottam már. Ő az, aki…

Stefani valamire nagyon koncentrált, majd felémfordult.

-Most hallottad, amire gondoltam?

-Nem. – ráztam a fejem. Tényleg nem hallottam semmit.

-Végre! – sóhajtott fel. – Ha arra koncentrálsz, hogy ne halljam meg, akkor nem fogom. – mondta gyorsan.

-Mi? Várj! Menjünk vissza egy kicsit! – morogtam. – Te ismered Edwardot?

-Igen…vagyis nem. Nem úgy, ahogy – gondolom – te. Csak hallottam róla. – Stefanin látszott, hogy zavarban volt.

-Honnan hallottál róla?

-Apámtól… - Stefani nyelt egyet, mintha a könnyeit akarná visszatartani. – De erről nem akarok beszélni.

Stefani lehajtotta a fejét és…Tényleg nem láttam rosszul a parton. Tényleg hasonlított anyára.

-Mit mondtál? – kérdezte Stefani ijedten rám pillantva.

-Semmit. Uh…nem koncentráltam. Mit hallottál?

-Azt…gondoltad, hogy anyádra hasonlítok. Milyenek a szüleid? – kérdezte mosolyt erőltetve az arcára.

-A szüleim? – néztem rá meglepetten. Majd inkább a sötétbe meredtem. – Őket nem ismerem. Engem – nyeltem egyet. Tudtam, hogy ez titok volt. De Stefani hallott már róluk, és akkor talán nem gond. – vámpírok neveltek fel.

Stefani megint felpattant és hátrébb lépett két lépést.

-Héé! – felálltam én is és bátorítóan mosolyogtam a lányra, bár ez a sötétben nem látszott. – Semmi baj. Nem vagyok vámpír…ezt már mondtam. És azok, akik neveltek…jófejek és senkit nem bántanak. Honnan tudsz te a vámpírokról? – Amint kimondtam a kérdést, tudtam a választ is. Hallottam már a farkasokról, akik a vámpírok ellenségei. Egy-két személlyel már találkoztam, aki majdnem a négylábúak áldozatává vált. Az előbb tuti, ilyen farkasok akartak rám támadni.

-Az előbb, ugye? Tőlük tudsz a vámpírokról? Vagy te is farkas vagy? – kérdeztem tőle összehúzva a szemöldökömet. Ha ez így lenne, azonnal el kell tűnnöm innen. Nem kockáztathatom, hogy visszajönnek a többiek és bajba kerülök. Ezért nem akarta Edward, hogy idejöjjek? Elmondhatta volna…megértettem volna.

-Nem vagyok farkas. – mondta a lány, és éreztem a hangjában a szomorúságot. – De igen, tőlük tudok az egészről. Már kiskorom óta tudom, hogy léteznek vámpírok és farkasok. Apám mindent megtanított, ami ahhoz kell, hogy elkerülhessek egy vámpírt. Meg többiek is. A törzsem tagjai farkasok, akik megvédik a környéket a családod fajtársai ellen. – Stefani elgondolkodott. Egész jól ment mindkettőnknek a fejükben járó mondatok elrejtése. – Azt mondod, hogy nem bántják az embereket? És, hogy…nem ismered a szüleidet? Képet sem láttál soha róluk?

-De, anyámról. Ő… - nyeltem egyet. Most komolyan mondjam el? Stefani őszintének tűnt.

Ha ki akarom deríteni, mi folyik itt, akkor úgy tűnik, el kell mondanom mindent. – gondoltam magamban és Stefani tényleg nem hallotta meg.

-…ő úgy nézett ki, mint te. Nagyon hasonlítasz rá. De ő meghalt…már régen. Amikor születtem.

Stefani közelebb lépett hozzám és meglepetést láttam a szemében.

-Valami baj van? – kérdeztem, de erre ő nem felelt, csak végigsimított az arcomon.

-Ez…nem vagyok benne teljesen biztos, de…

Én pedig semmit nem értettem. Mi van ezzel a csajjal?

(Stefani szemszöge)

Lassan kezdett összeállni a kép. Pár kérdést még fel kellett tennem, de az ösztönöm sosem csalt még meg.

-Teddy! Mikor van a születésnapod?

Láttam az értetlenséget a fiú arcán, ő pedig látta az enyémet a bizakodást. Akkor még nem volt bennem más érzelem, csak bizakodás. Egyelőre csak remélni mertem, hogy a hihetetlen ötlet, ami megragadt a fejemben igaz lehet.

Mondd már – nógattam gondolatban.

-Február 5. Miért?

Kicsi elszontyolodtam. Ha csak egy nappal korábban…

-Mert… - Őszinte leszek. Teddy is az volt hozzám, akkor ennyit én is megtehetek érte. - …van egy gyanúm. De ez…most kicsit megzavart. Figyelj! Szerintem te nagyon hasonlítasz apámra, szerinted nagyon hasonlítok anyádra és apám szerint nagyon hasonlítok az én anyámra. Az én szülinapom február 4. Ha összerakod, akkor mi jön ebből ki?

Teddy kapásból rávágta.

-Nem tudom.

Megforgattam a szemeimet. Elég hamar feladta.

-Hát…ne nézz hülyének, de lehet, hogy…tesók vagyunk?

-Ne ne! – nevetett fel Teddy. – Most csak viccelsz.

Kicsit megsértődtem.

-Nem, én teljesen komolyan gondoltam.

Ugyanolyan tuskó volt, mint az összes hapsi. Gondolhattam volna, hogy ő sem más. Mégis, ahogy ott állt, kicsit megsajnáltam. Úgy látszott, ő még annyit sem tud az egészről, mint én. Felnézett rám és végül megszólalt:

-Hogy hívják a szüleidet?

-Apám Jacob Black és anyám Reneesmee Black.

Ha nem lett volna sötét, akkor biztos vagyok benne, hogy láttam volna Teddyt elsápadni. Tényleg bejött volna a gondolatom? Tényleg testvérek vagyunk? Sőt, nemcsak testvérek, hanem…

-Ugye te is most leszel tizennyolc éves?

Teddy csak bólintott. Nem bírtam tovább, a nyakába ugrottam.

-Testvérek vagyunk. Ugye? A te szüleidet is így hívják.

Teddy már szólásra nyitotta volna a száját, de belefojtottam a szót.

-Hallgass, ne mondj semmit. Tudom, hogy igazam van.

-Várj! – mondta Teddy halkan és eltolt magától. – Tudnod kell pár dolgot.

Kíváncsian néztem rá, de igazából nem érdekelt mit akar mondani. Annyira örültem annak, hogy rájöttem az igazságra, hogy abban a pillanatban semmi más nem tudott érdekelni. Van egy testvérem! Kiskoromban mindig is egy testvérre vágytam. Seth kicsit olyan volt, de mégsem. Tudtam, hogy ő nem az igazi báty. És most…végignéztem Teddyn. Ő a testvérem, az ikertestvérem.

Teddy közben összeszedte a gondolatait és elkezdett mesélni.

-Én nem sok mindent tudok a szüleimről. Ez az egész családnak elég fájó pont, így nem faggattam őket. Gondoltam idővel úgyis mindent megtudok. Amikor megszülettem, akkor halt meg anyám. És mindenki nagyon szerette…főleg Edward, aki az apja volt. őt nagyon érzékenyen érintette a dolog. És persze mindenkit, de őt a legjobban. Azóta a család eléggé szétszéledt, mi is sokat vándoroltunk. Én csak örültem, hogy van, aki foglalkozik velem.

-Mit tudsz apádról? – kérdeztem.

-Róla még kevesebbet. Csak annyit, hogy még azelőtt eltűnt, hogy én megszülettem.

Nagyot nyeltem. Én tudtam az igazságot. Azért ment el, mert azt hitte anya meghalt. És velem rohant el. Ha még egy kicsit kibírja…

Mindent elmondtam, amit pár napja apámtól megtudtam. Láttam Teddyn, hogy megrázta a történetem. Felállt és fel-le sétált.

-Beszélnem kell a többiekkel! El kellett volna mondaniuk nekem! – mondta mérgesen, majd rám nézett. – Bocsáss meg, de ezt meg kell beszélnem velük! – rázta a fejét. – Mikor találkozhatunk legközelebb?

Magamban ujjongtam. Akar még velem találkozni. Nem vádol amiatt, hogy apa – és anya – nélkül nőtt fel.

-Holnap hatkor ugyanitt. Idetalálsz? – kérdeztem tőle. Láttam, hogy bolyongott mindenfelé, mielőtt még szóba elegyedtünk volna.

Teddy szerényen elmosolyodott.

-Sajnos nem. Csak mentem az orrom után, nem is figyeltem, merre jöttem.

-Oké. Akkor inkább a parton. – bólintottam. – Egyébként arra jutsz vissza. – mutattam az egyik ösvényre. – Csak ne térj le a csapásról!

-Köszi. – bólintott felém Teddy és elindult, majd megtorpant. Visszafordult, elém lépett és egy puszit adott az arcomra. – Örülök, hogy megismertelek. Holnap, hatkor a parton.

Boldogan néztem Teddy után. Egy nap alatt, hogy megváltozhat az ember élete. Egy nap alatt minden megfordult.

-Látom sikerült találnod egy új hapsit magadnak. – hallatszott egy gúnyos hang a fák közül. Seth. Mit keres itt?