(Bella szemszöge)

- Megtennéd… hogy csomagolsz egy kis kaját? Tudod, hátha megéhezem út közben. – Próbáltam hazudni és csak remélhettem, hogy elhiszi. 
- Hát persze! – Indult az ajtó felé. – Te csak ne aggódj! Tényleg néhány óra alatt Carlisle-nál leszünk. Mindjárt vége – szólt vissza az ajtóból. 
Feltápászkodtam és megkerestem a telefont, amit a pulton felejtett. Gyorsan kikerestem azt a számot, amit, még soha életemben nem hívtam. Megnyomtam a hívó gombot és vártam. Kettőt-hármat csöngött a telefon mire végre beleszóltak 
- Halló! – Gyönyörű hang csendült fel a telefonban, mint valami arany szélcsengő. 
- Rosalie? – suttogtam. – Bella vagyok. Kérlek! Segítened kell. 
Egy ideig nem kaptam választ és egyre jobban rettegtem tőle, hogy Edward visszaér és kikapja a telefont a kezemből. 
- Miben? – szólalt meg a vonal másik felén Rosalie. 
Nagy levegőt vettem. 
- Terhes vagyok! – Fújtam ki a levegőt, amitől a hangom érthetetlen lett. – Terhes vagyok – ismételtem meg, mert nem voltam biztos benne, hogy értette, amit mondtam. 
- És ebben nekem mit kell segítenem? – a hangja most közel sem volt olyan bársonyos, mint a beszélgetés elején. 
- Edward meg akarja ölni a babát. – Babát az én babámat hihetetlen, hogy én anyuka leszek, hiszen soha nem is gondoltam anyaként magamra, de nem hagyom, hogy Edward és Carlisle bántsák az én gyerekemet. 
Rosalie most megint nem válaszolt egy darabig. Elgondolkoztam, hogy mi legyen a gyerekem neve. Ha fiú lesz, márpedig szerintem fiú lesz, akkor legyen Edward… Jacob. Ez az, E.J. az én kicsi Edward Jacobom. A szám mosolyra húzódott és néhány könnycsepp gurult le az arcomon. Jacobra gondoltam. Az elmúlt évben olyan közel kerültem hozzá, mint még soha senkihez leszámítva az anyámat. Letöröltem a könnycseppeket és rátettem a kezemet a hasamra. Vártam egy rúgásra, de talán még így is, hogy ilyen gyorsan fejlődik túl kicsi ahhoz, hogy rúgjon egyet. 
- Bella, segítek neked, bármiben is kell, ha segítség kell, rám számíthatsz! – szólalta meg Rosalie két perccel később én, pedig megijedtem és a kezem lecsúszott a hasamról.  
- Köszönöm! – mondtam és újra kifolytak a könnyeim. – Akkor, szia! – Letettem a telefont a pultra, még épp időben, mert Edward kopogott be az ajtón. 
- Indulhatunk?  
- Ühüm – hümmögtem. – Menjünk haza!

(Rosalie szemszöge)

- Mit nézel, mackóm? – Tettem a kezemet Emmett vállára. 
- Mindjárt kezdődik egy meccs, amit meg szeretnék nézni. 
Megcsörrent a telefonom. Felrohantam az emeletre és felvettem. 
- Halló! – szóltam bele a telefonba, pedig tudtam, hogy Edward hív. 
- Rosalie? Bella vagyok. Kérlek! Segítened kell. – Bella tőlem kér segítséget? Alice-szel, sokkal jobb viszonyban van, mint velem. Mit akarhat? 
- Miben? – válaszoltam egy kicsit megkésve. 
Hallottam, ahogy nagy levegőt vesz és felkészül a válaszadásra. 
- Terhes vagyok – mondta, de alig értettem, mert pont akkor fújta ki a levegőt, amikor elkezdett beszélni. – Terhes vagyok – ismételte meg és most már kristálytisztán hallottam. 
Nem! Bellának lehet gyereke, pedig nem is akar, nekem, aki mindennél jobban szeretne annak pedig nem! Bellának van egy szerető férje pont, mint nekem, de neki emellett még lesz egy gyereke is.  
- És ebben nekem mit kell segítenem? – kérdeztem, mert el sem tudtam képzelni mit kell nekem segítenem. Azt akarja, hogy én tanítsam meg pelenkázni? Vagy én mutassam, hogy fogja a cumisüveget? 
- Edward meg akarja ölni a babát. – Mi? Edward megölné a saját gyerekét? Nem is gondoltam, hogy ilyen kegyetlen tud lenni. Egy pillanatig egyetértettem vele, de aztán belegondoltam, hogy ha Bellának gyereke lesz, akkor nekem is esélyem lesz a gyerek közelében lenni, vagyis én is anyának érezhetem magam egy kicsit. Elmosolyodtam. Remélem, hogy kislány lesz, akit majd öltöztethetjük Alice-szel, hacsak nem lesz olyan, mint Bella, aki nem szeret divatosan öltözködni. 
- Bella, segítek, neked bármiben is kell, ha segítség kell, rám számíthatsz! – mondtam pár perccel később. 
- Köszönöm! – mondta és éreztem a hangján, hogy megkönnyebbült. – Akkor, szia! – köszönt el és már le is tette a telefont. – Szia! – mondtam habár tök fölöslegesen, mert úgysem hallja. 
Egy gyerek, amire én mindig is vágytam. Habár nem az enyém lesz akkor is legalább a nagynénje lehetek.